Mivel Vietnám az egyik olyan ország, amelynek állampolgárai közül a legtöbben használják a közösségi médiát, az ottani karitászszervezet megpróbálja megelőzni az újabb emberrablásokat az egyházmegyékben indított, fiatalokat megcélzó, digitális műveltséget növelő tanácsadás által. A Vatican News angol nyelvű oldalán augusztus 8-án megjelent cikk fordítását közöljük.
A Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthonában minden nyáron várják a daganatos betegségben érintett, vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő családokat. A fogyatékkal élő gyermekeket nevelő, Szombathelyről és környékéről érkező családokat július 1. és 8. között; július 17-től augusztus 4-ig pedig két terápiás ciklusban a daganatos beteg gyermeket nevelőket fogadták Bakonyszücsön.
A székesfehérvári püspöki palotában emléküléssel, majd a Szent István király székesegyházban emlékmisével tisztelegtek a 125 éve elhunyt Steiner Fülöp megyéspüspök munkássága előtt augusztus 11-én.
Augusztus 8-án nemcsak Veszprémben, hanem Szigligeten is megemlékeztek Bódi Mária Magdolna földi születésnapjáról. Az idei év rendhagyó volt abból a szempontból, hogy az ünnepléshez kapcsolódott egy 80 kilométeres ifjúsági kerékpáros zarándoklat is.
A szatmárnémeti Megmaradás Háza adott otthont a Sathmarland, du meine Heimat (Szülőföldem, Szatmár) – A szatmári svábok betelepítéstől napjainkig című tudományos konferenciának augusztus 7–8-án. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye által szervezett rendezvény nem csupán történelmi visszatekintés volt, hanem hálaadás és megemlékezés is.
Biztos sokan olvastátok már Hodász András egykori katolikus pap farizeusi lelkületről szóló írását. Az erre adott kommenteket is érdemes böngészni, sok izgalmas téma felmerül az Isten igazságossága és irgalma között húzódó feszültség mentén. Engem nem hagy nyugodni, hogy a végletek közötti útról eddig kevés szó esett. Mi van, ha sem ítélkező farizeusok, sem mindent megengedő keresztények nem szeretnénk lenni? Hogy lehet rátalálni a helyes útra? „Amikor az ember gyermeke ott fekszik a bazilika padlóján, és hallgatja a felszentelési imádságot, tele van reménnyel, tervekkel és illúziókkal. Ahogy az ifjú pár sem gondol a válásra, amikor kimondja a boldogító igent” – így keződik Hodász András „Észre sem vettem, hogy farizeus voltam” című írása, amely a Szemléleken jelent meg néhány hete. A cikkel több ponton teljesen egyetértettem – például azzal, hogy a keményszívűség az egyik legfőbb probléma a keresztény körökben –, másokban pedig nem, vagy inkább hiányérzetem volt. András azt írja: „Keresztényként az egyik megkerülhetetlen belső konfliktusunk, hogy nem tudunk megfelelni annak az erkölcsi eszménynek, amit a Biblia elénk tár. Tíz év gyóntatási tapasztalattal mondom: senki nem tud maximálisan megfelelni neki. Ez pedig komoly belső feszültséget okoz.” Ez így még helytálló is lehet, de nem ír a lényegről, az evangélium felszabadító valóságáról, hogy […]
The post Egyensúlyt keresünk, mégis a végletek között ingadozunk – véleménycikk Hodász András írása nyomán appeared first on 777.
Augusztus 9-én jelent meg a Gazdasági Titkárság prefektusa által aláírt általános végrehajtási rendelet, amely a Szentszék és a Vatikán városállam közbeszerzési szerződései kiválasztási eljárásának átláthatóságára, ellenőrzésére és versenyére vonatkozó szabályzatát tartalmazza.
A szombathelyi ferences templomban szentmise keretében emlékeztek meg Sill Aba Ferencről születésének 100. évfordulóján. Az augusztus 12-i szentmisét nyugalmazott veszprémi érsek mutatta be, számos paptestvérrel együtt. Az alábbiakban Pácz Miklósnak a Szombathelyi Egyházmegye honlapján megjelent írásából olvashatnak részleteket, melyben a nagyszerű teológusra, plébánosra emlékezik.
A Katolikus Karitász „Legyen öröm az iskolakezdés!” kampányának keretében augusztus 12-én közel száz gyermek kapott iskolatáskát és taneszközöket a Budapest-Angyalföldi Szent László-templomban. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitászközpontjának tanszerosztó ünnepén hangsúlyozták: „Amikor kézbe veszitek ezeket, jusson eszetekbe az a szeretet, amivel mindezt nektek adták.”
XIV. Leó pápa augusztus 9-én kinevezte Christoph Schönborn bíborost, nyugalmazott bécsi érseket különleges küldöttévé a kölni Fekete Madonna-kápolna felszentelésének 350. évfordulójára, amelyet szeptember 14-én, vasárnap tartanak Kölnben. A Kupfergassén található Loretói-kápolna a kölni érsekség egyik legjelentősebb zarándokhelye, ahol immár 350 éve száll az imádság a Szűzanyához.
A nagymarosi Szent Lőrinc Szociális Szolgáltató intézetének ellátottjai és munkatársai augusztus 8-án, idén első alkalommal szerveztek kötetlen kerti bográcsozást, így ünnepelve Szent Lőrincet, az intézmény pártfogóját. A Szociális Szolgáltató munkatársának beszámolóját olvashatják.
Augusztus 7-én, a hónap első csütörtökén missziós napot tartottak a székelyhídi plébániatemplomban. Az ünnepre Margittáról érkezett meg a jubileumi szentév keresztje, melyet gyalogosan hoztak el a zarándokok. A szentmisét Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatta be. A jelen lévő lelkipásztorok a program egész ideje alatt szentgyónási lehetőséget biztosítottak a zarándokok számára.
Augusztus 13-án emlékezünk Szent Piroskára, azaz Eiréné császárnéra. Bár az ortodox egyház avatta szentté, tiszteletét a római katolikus és a görögkatolikus egyház is átvette.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mt 18,15–20
XIV. Leó pápa Ágoston-rendi szerzetes, így személye révén a szerzetesrend is a figyelem középpontjába került az utóbbi időszakban. Ezúttal Siptár Dániellel, a jezsuita rend levéltárának igazgatójával és Dózsa Gábor történésszel beszélgettünk az ágostonosok történetéről.
Az 1972-ben alapított Communio Nemzetközi Katolikus Folyóirat magyar szerkesztősége 1993-ban kezdte meg munkáját. Jelenleg évente kétszer, egy-egy összevont számmal jelenik meg, júniusban és decemberben. A szerkesztőségeink közötti együttműködés keretében ajánlunk olvasóink figyelmébe a folyóirat honlapján olvasható írást, Jan-Heiner Tück teológus esszéjét.
Örökfogadalmat tett Kovács Viola Johanna domonkos nővér a budakeszi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban augusztus 9-én. A szentmise főcelebránsa Marco Faccioli kapucinus atya volt.
A Porciunkula-búcsúhoz (Angyalos Boldogasszony ünnepe) kapcsolódóan idén is várták a zarándokokat a szociális ellátásban részesülők búcsújára Mátraverebély-Szentkútra. A Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ intézményeinek munkatársai és ellátottjai is részt vettek a búcsún augusztus 1-jén. Moys Gábor, a Szamaritánus Szolgálat lelkészének beszámolóját adjuk közre.
Martin Hudáček szobrász alkotása május 28-án érkezett a pécsi székesegyházba, ahonnan június közepén indult kétheti váltásban mindig újabb plébániai helyszínre a Pécsi Egyházmegyében. 2025 novemberéig Komló, Mágocs, Tolna, Fadd, Bátaszék és Pécs katolikus templomait járja sorra.
Oldalak