Back to top

777 blog

Subscribe to 777 blog hírcsatorna
A hit nem magánügy!
Frissítve: 39 perc 44 másodperc

C+B+M – mi ez a furcsa felirat a keresztény otthonokban?

2026, January 6 - 11:07de

Az év első napjaiban sok keresztény ház ajtaja felett jelenik meg egy különös, első pillantásra talán megfejthetetlennek tűnő felirat: C+B+M. Van, ahol az aktuális évszámmal együtt írják fel krétával – például 20+C+M+B+26 –, máshol állandó jelölésként látható az ajtófélfán. De vajon mit takarnak ezek a betűk, és honnan ered ez a szokás? A felirat története feltételezhetően egészen a középkorig vezethető vissza. A nyugati kereszténységben már évszázadokkal ezelőtt kialakult az a hagyomány, hogy Vízkereszt ünnepén, január 6-án a papok megáldották a hívek otthonait. Ez a házáldás nem csupán egy rövid liturgikus aktus volt, hanem annak kifejezése, hogy a családok az új esztendőt is Krisztus oltalma alatt, az Ő áldásával szeretnék megkezdeni. Az ajtók megjelölése ennek az áldásnak a látható jele lett: a pap egy megáldott krétával írta fel a betűket az ajtó fölé, mintegy „rábízva” a házat Istenre. A három betű eredetileg egy latin mondat rövidítése: Christus mansionem benedicat, vagyis „Krisztus áldja meg ezt a házat”. A latin formula egyszerű, mégis mély tartalmú imádság: arra kéri Jézust, hogy legyen jelen az otthon falai között, kísérje a benne élők mindennapjait, adjon békét, egységet és védelmet. A középkori ember számára természetes volt, hogy az áldásokat ilyen jelképes rövidítésekkel is megerősítsék, ezért vált általánossá […]

The post C+B+M – mi ez a furcsa felirat a keresztény otthonokban? appeared first on 777.

3 dolog, amit nemrég megtanított nekem Isten

2026, January 5 - 9:50du

Hihetetlenül izgalmas az élet! Nem mindig gondolom ezt, de az esetek többségében nagyon nagy lelkesedéssel nézek a holnapba, még ha olykor el is kap egy kis pesszimizmus. Minden nap egy új esély, interakció köztem és rengeteg ismerős és ismeretlen ember között és egy óriási lehetőség, hogy alázattal formálódjunk Isten akaratában és eszközei lehessünk az év minden napján. A január nálam mindig az összegzésé. Most Isten megvilágított előttem pár dolgot, amit az elmúlt évben tanultam Tőle, Róla. A legváratlanabb pillanatokban értet meg magáról dolgokat Emlékszem, húsvét felé közeledett az idő és lélekben – ahogy tudtam – készülődtem is az ünnepre, de közben már évek óta nyomasztott a tény, hogy valahogy nem tudom úgy megélni ezt az ünnepet – és vele a legnagyobb ajándékot -, mint például a karácsonyt. Nyilván ez a gyerekkorom nosztalgikus karácsonyi emlékei, élményei és a csak félig-meddig hívő családi gyökereim miatt is volt. Viszont miután tudatosabb lettem, kerestem a módját és imádkoztam is érte, hogy ne csak az eszemmel, de a szívemmel is befogadjam, megértsem a húsvét üzenetét, és néha szomorúan konstatáltam, hogy még mindig nem érkezett meg bennem az érzés, hiába minden. Persze elsodortak az események és az év más időszakaiban nem a húsvét körül forogtak a […]

The post 3 dolog, amit nemrég megtanított nekem Isten appeared first on 777.

Egy különleges böjt – így teheted a fókuszba Istent 90 nap alatt

2026, January 4 - 6:05du

Talán sokan már hallottunk az „exodus” és „fiat” böjtökről. A kemény lemondás elsőre ijesztőnek tűnhet. Mégis egyre többen kezdik el évről-évre ezt a hosszabb böjtöt. De miről is szól mindez? Jézus a Bibliában maga hívja fel a figyelmünket és mutat példát a lemondásban. Elvonul, imádkozik, közben pedig a sátán megkísérti majd Isten lelkétől eltelve tér vissza és kezdi meg tanítói munkáját. A 90 napos böjt idén január 5-én, azaz holnap kezdődik és húsvétvasárnap ér véget. Miért 90 napos a böjt? Szimbolikája a választott nép, Izrael exodusához (kivonulás) és a pusztai vándorlásához vezet bennünket. Ez a kivonulás a rabszolgaságból az Ígéret földjére tart, keresztény értelemben pedig a megváltásban, Krisztus keresztjében teljesedik be. A bibliai magyarázat mellett pszichológiai érvei is vannak a 90 napos böjtölésnek. Úgy tartják, hogy a valódi szokásformálás 90 nap alatt érhető el, vagyis ennyi idő kell ahhoz, hogy a berögzött szokásokat az ember képes legyen elengedni, megváltoztatni. Az ehhez szükséges fegyelmezettséget és kereteket adja meg az exodus a férfiak, a fiat pedig a nők számára.   Miről mondunk le, mit vállalunk? Mindenekelőtt a legfontosabb szem előtt tartanunk, hogy a böjtünk célja nem az önsanyargatás, hanem az út megtalálása a szabadság felé. Nem arra kaptunk meghívást a Jóistentől, hogy […]

The post Egy különleges böjt – így teheted a fókuszba Istent 90 nap alatt appeared first on 777.

Próbáltam Isten nélkül sajtot készíteni, nem sikerült – Németh Balázs, az Alpokalja Sajt megálmodójának tanúságtétele

2026, January 3 - 9:32du

A nyugati határszélen található egy alig több mint 300 lelket számláló kis település, Répcevis. Itt nőtt fel és munkálkodik mai napig Németh Balázs, akinek sajtjai messze híressé váltak. Vele beszélgettünk hitről, kezdetekről, sikerekről, de legfőképp a Jóisten adta kegyelmekről. Mesélj, kérlek, a kezdetekről. Mikor érezted, hogy ez az az irány, amit képviselni szeretnél? Még egyetemistaként adódott egy lehetőség, hogy az Erasmus program keretein belül Németországba utazhattam. Itt a fagylaltkészítés technológiáját tudtam elsajátítani. Hazaérve szerettem volna a kint megszerzett tudást gyarapítani, ám a gépek beszerzése és maga a kivitelezés nagyon drága lett volna. Így ezt az elképzelésemet nem vittem tovább. 2019-ben kezdett az érdeklődésem a sajtok felé vezetni. Részt vettem a VII. Magyar SajtMUSTRA-n, ahol kérdéseimre nem csupán válaszokat kaptam, hanem egy meghívást is Székelyföldre, ahol saját szememmel láthattam a sajtkészítés alapjait. A koronavírus alatt – ami ezután jött – minket az érintett legjobban, hogy a tejet nem tudtuk eladni. És ekkor tudtad kamatoztatni a megszerzett tudást? Hogyan kezdtél bele? Elsősorban a Székelyföldön megtanult módon kezdtem el sajtokat készíteni. Nagypapának volt egy régi rézüst pálinkafőzője, átalakítottam és – mint Svájcban, a hegyekben – én is rézüsttel dolgoztam, és ebben készültek az első sajtok. Az egyikkel a következő Sajtmustrán már egy ezüstérmet […]

The post Próbáltam Isten nélkül sajtot készíteni, nem sikerült – Németh Balázs, az Alpokalja Sajt megálmodójának tanúságtétele appeared first on 777.

Egy őszinte naplóbejegyzés: 30 éves csokilopás utáni bűntudat oldódott fel

2026, January 3 - 10:07de

Bűntudat, lelkiismeret-furdalás, gyerekkori csíny, jóvátétel és megkönnyebbülés. Egy nem mindennapi történetet hoztunk nektek. Szokatlanul mély és tanulságos Facebook-posztba botlottunk. Kovács Andrea egy 30 évvel ezelőtti hibáját tette jóvá most év végén. Szemléztük írásást. ,,Ma visszamentem oda, ahol 30 éve hibáztam. Elmesélem a történetet, mert vannak dolgok, amiket az idő nem old fel. Csak a cselekvés. Őszinte vallomás következik. Hátha segít valakinek. Körülbelül 30 évvel ezelőtt, egyik gyerekkori barátnőmmel egy boltban jártunk. 9 évesen kitaláltunk egy „versenyt”: ki tud több csokit ellopni. Szerintem nekem 2 csokit „sikerült”. Nevettünk rajta, de egyből el is szégyelltük magunkat, és a bűntudat azóta is marta a lelkemet. Sajnálom, hogy megtörtént, vállalom a felelősséget érte, tanultam belőle. Nagyjából 20 évet külföldön vagy az ország másik felén éltem, de még így is sokszor eszembe jutott, és mindig megfogadtam, hogy ha egyszer arra járok, bemegyek és kifizetem a tartozásomat. Ma reggel Gyöngyösfaluban újra elmentem a bolt mellett. Bevillant az emlék. Elcsuklott a hangom. A gyomrom görcsbe állt. Éreztem, hogy eljött az idő. Ezt nem lehet tovább halogatni. Ezt az érzést nem vihetem tovább magammal. Megálltam. Leállítottam az autót. Mély levegő. Besétáltam. – Jó napot! A főnököt keresem. – Nincs itt. Milyen ügyben? „Hát, hogy is mondjam ezt el?!” […]

The post Egy őszinte naplóbejegyzés: 30 éves csokilopás utáni bűntudat oldódott fel appeared first on 777.

,,Éljünk úgy, ahogy a Szűzanya élt” – 10 idézet szentektől Isten anyjáról

2026, January 2 - 11:16de

Tegnap, január elsején ünnepeltük Mária Istenanyaságát, amely a legnagyobb Mária-ünnepünk. Szűz Mária mint Jézus Édesanyja, az egész Egyház Anyja is lett és közbenjárásával kísér minket a mennyország felé vezető úton. Ám nemcsak az egyház tagjai kérhetik közbenjárását, hiszen Jézus, amikor a kereszten Máriára bízta Jánost, akkor az egész emberiség anyjává is tette őt. „Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.” (Ján 19,26-27) 10 +1 idézet, amelyet szentek mondtak a Szűzanyáról, akit mint pártfogójukat tiszteltek és szerettek: „Mária tudta, hogy Isten a legnagyobb méltóságra emelte – Isten Anyjává tette –, mégis a legkisebbnek tekintette magát a teremtmények között.” – Vianney Szent János „Soha nem fogjuk megtudni, mennyire szeret minket Isten, amíg meg nem látjuk, mennyire szereti Őt Mária.” – Szent Maximilián Kolbe atya „A Szűzanya olyan, mint egy jó édesanya, aki nem elégszik meg azzal, hogy általánosságban ügyel a gyermekeire, hanem mindegyikükre külön-külön odafigyel.” – Vianney Szent János „Mária mindig új erények virágaival és illatával borítsa be lelkedet, és simogassa meg anyai kezével fejed. Kösd magad mindegyre […]

The post ,,Éljünk úgy, ahogy a Szűzanya élt” – 10 idézet szentektől Isten anyjáról appeared first on 777.

Szilveszterkor égett le a 154 éves templom – tüzijáték okozhatta a katasztrófát

2026, January 1 - 8:40du

Szilveszter éjszakáján a tűz martalékává lett Amszterdam egyik fő nevezetessége, a 154 éves Vondelkerk templom. Éjfél után kicsivel, 0 óra 50 perckor ütöttek ki a lángok a holland fővárosban, a Vondelparkban álló templomban. Ma reggel még zajlottak az oltási munkálatok. Az 50 méter magas torony, a középhajó egyes részei és a tető is összeomlott a katasztrófa következtében. Hatalmas lángokkal égett az épület, a tűzből kirepülő parázsdarabok a környező autókra is átcsaptak, sokakat kiköltöztettek az otthonaikból a szanaszét hulló égő fadarabok miatt, amik a nagy szél miatt még veszélyesebbekké váltak. 90 háztartás, ha csak ideiglenesen is, de áramszolgáltatás nélkül maradt. Sérültekről egyelőre – hála Istennek – nem tudnak. Óriási erőkkel léptek fel a hatóságok. A tűzoltók igyekeztek megmenteni a még épen maradt részeket, más régiókból is átcsoportosítottak egységeket és a haditengerészet Den Helderből elküldte Amszeterdamba az ország legnagyobb forgólétrás tűzoltóautóját is. A Vondelkerk műemléki védettséget élvezett, még 1872-ben építették és bár 1977-ig római katolikus templomként használták, ezt követően más szerepet töltött be: események, rendezvények, koncertek színhelyéül szolgált, ráadásul 1904-ben egyszer már leégett a tornya. A szakemberek elmondása szerint a templom menthetetlen, jelentős kár érte a szerkezetét, a főfalak is megsérültek, számolni kell a további omlás veszélyeivel is. Hogy minek következtében ütött […]

The post Szilveszterkor égett le a 154 éves templom – tüzijáték okozhatta a katasztrófát appeared first on 777.

„Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra!” – Szent II. János Pál pápa imádsága az újévre

2026, January 1 - 12:50du

Isten veled 2025! Isten hozott 2026! Így szól II. János Pál pápa újévi imája. Szent II. János Pál: Újévi imádság Egyetlen Isten! Atya, Fiú és Szentlélek! Neked ajánljuk ma az emberi idő új kezdetét, Az évet, amely most kezdődik. Neked ajánljuk, aki kezdet nélküli Kezdet vagy, Aki igazság és Szeretet vagy, Aki Mindenhatóság és irgalmasság vagy, Te légy jelen benne, és cselekedjél benne! Mert Általad élünk, mozgunk és vagyunk. Az új évnek ezt az első napját Az Ige földi születése titkával egyesítjük. Ő a Fiú, akit Te, Atya, az emberiségnek ajándékoztál, hogy egy legyen velünk. Ma különös szeretettel és gyöngédséggel vesszük körül a názáreti Szűz anyaságát, Akit Te, örök Atya, kiválasztottál, hogy a Te Fiad édesanyja legyen a Szentlélek műve által, Aki a mi Szeretetünk a kimondhatatlan Háromság titkában. Üdvözlünk, új év, a liturgia mai szövegével: „Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon! Fordítsa feléd orcáját, és legyen hozzád kegyes! Tekintsen rád az Úr, és adjon békességet!” Újév alkalmával ezeket a kívánságokat fejezzük ki kölcsönösen egymásnak: Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra! Az Ő neve azt jelenti: Isten üdvözít!   Forrás: ars-sacra.hu

The post „Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra!” – Szent II. János Pál pápa imádsága az újévre appeared first on 777.

Influenszer apácák? – A 98 éves Maria Chiara nővér ötlete milliós nézettséget hozott

2025, December 30 - 8:14du

Olaszországban, Raianóban egy Abruzzo régióbeli hegyi faluban él az a 22 apáca, akik úgy döntöttek, a közösségi médiában is evangelizálni fognak. A raianoi apácák egy nyugdíjas otthonban élnek és évek óta ugyanúgy teltek a napjaik: korán felkeltek, imádkoztak, elmentek a kápolnába, megebédeltek és esetleg olvasással ütötték el a délutánt, mígnem az apácák közül a legidősebb, a 98 éves Maria Chiara nővér ötlete nyomán -, hogy felrázzák a dolgokat – tartalmat kezdtek gyártani a közösségi médiában. A rendfőnök asszonyuk engedélyével elkezdtek videókat készíteni, melyekben a mindannapi életük bemutatása mellett lelki útmutatást is adnak. Az ötletgazda tehát Maria Chiara nővér volt, akin rendtársai a projekt előtti időkben érzékelték, hogy kezd egyre lehangoltabbá válni. Letörtségében azt mondta: „mi nem csinálunk itt semmit, értelmetlennek érzem az életem.” A legfiatalabb apáca, a 45 éves Nayiby Jimenez nővér nagyon sajnálta rendtársait, hiszen olyan nők, akik egész életükben keményen dolgoztak és „annyi jóság és fény van a szívükben, – nem tarthattuk őket bezárva.” – fogalmazott. Támogatta Maria Chiara nővér kezdeményezését és ő lett a videók felvételének koordinálásával megbízva. Az első videó Nayiby nővér Facebook-oldalára került ki júliusban és rögtön áttörést hozott, ezrek nézték meg és 7000 követőt vonzottak az apáca oldalára, ami több, mint Raiano lakosságának kétszerese. […]

The post Influenszer apácák? – A 98 éves Maria Chiara nővér ötlete milliós nézettséget hozott appeared first on 777.

„Azt látom, hogy ma a fiatalok között mintha éledezne egy új remény” – Fábry Kornél

2025, December 30 - 9:50de

Mi is az az egység imája? Mikor imádkozzuk? Hogyan segít minket a hétköznapok folyamán? Miért nevezik ördögűző imának? Ezekről, és még sok másról beszélgetett nemrég Fábry Kornél atya, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke a Lélek szava podcast műsorában. Kornél atya szerint mai világban szellemi harc folyik, és ebben Jézus a legfőbb segítőnk. A Lélek szava podcast – amelyet a Krúdy Zsófi és Tamás vezet -egyik decemberi adásának vendége Fábry Kornél püspök atya volt, akivel az egység imájáról beszélgettek. A beszélgetést Fábry Kornél atya rögtön egy megszállott nő történetével kezdte: „Néhány évvel ezelőtt találkoztam ezzel az imával, Jim Blount atyától hallottam róla, aki egzorcista. Egy előadásában mesélte, egyszer megkereste őt egy hölgy, aki huszonöt éve megszállotságban szenvedett. Már huszonhét ördögűzést végeztek rajta, ebből négyet a Vatikánban, de nem bírt megszabadulni a démonjától. Felhívta Jim atyát kétségbe esve, hogy segítsen rajta, mert nem tudja, mit csináljon. Az atya erre azt mondta: „tudom mire van magának szüksége, mondja el velem ezt az imát”. Jim atya elkezdte mondani, de a telefon túloldaláról csak kígyósziszegés hallatszott, a hölgy nem volt képes imádkozni. „Az ima végére a nő megkönnyebbült, és másodszor már ő is el tudta mondani, így végleg megszabadult.” Majd azzal folytatta, hogy a mai világban szellemi […]

The post „Azt látom, hogy ma a fiatalok között mintha éledezne egy új remény” – Fábry Kornél appeared first on 777.

„…szeresd felebarátodat, mint magadat” – Szerethetek-e másokat, ha magamat nem szeretem?

2025, December 29 - 5:27du

Önszeretet, önvád, szerethetőség. Fontos szavak. Most mesélek az utamról a szerethetetlenség ingoványától a racionalitás biztos talajáig. „…szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 19,19). Gyakran eszembe jut ez az igeszakasz, ez a parancsolat. Egyrészt rendkívül ötletesnek tartom az emberek iránt érzett szeretet mértékének meghatározását önmagunk szeretetével, másrészt ez az ige egy időben nagyon aggasztott. Valahol ez a mondat azt feltételezi, hogy „magadat nyilván úgyis szereted, hát akkor viseltess így mindenki más iránt is”. Na de mi van azokkal, akik nem szeretik magukat? Tudok-e másokat szeretni, ha magamat nem szeretem? Kétségbeejtő volt a gondolat számomra. Persze, ha csak egy minimális önkritikával is rendelkezünk, rögtön tudunk mondani temérdek dolgot, amit nem szeretünk magunkban. Annyi kifogásolnivalót találunk: a külsőnkben, a belsőnkben, az életünk alakulásában, az istenkapcsolatunkban… De amikor az egész lényünkre mondjuk ki, hogy „igazából én rájöttem, nem szeretem magam”, az egy olyan (téves) felismerés, ami szíven üt. Volt idő, amikor ez a konkrét mondat tőlem elhangzott – és visszagondolva elképedek azon, hogy komolyan is gondoltam, holott kimondott okom nem volt rá. Nem nyomasztott óriási bűntudat, nem is haragudtam magamra semmi komoly dologért, jó emberek vettek körül. Mégis valahol mélyen elkezdte megfertőzni az énképemet a maximalizmusom, a másokhoz való hasonlítgatás és az a sok önvád, […]

The post „…szeresd felebarátodat, mint magadat” – Szerethetek-e másokat, ha magamat nem szeretem? appeared first on 777.

Mit jelent nekünk a karácsony? – Mesélünk Nektek!

2025, December 24 - 6:47du

Mit jelent nekünk a karácsony? A 777 hat szerzője osztja meg gondolatait az ünnephez kapcsolódó személyes megéléseikről. Ezzel szeretnénk boldog karácsonyt kívánni Nektek. Fogadjátok szeretettel! ,,Nekem a karácsony az a fény, ami Jézus személyében közénk jött…” – Habodász István Nekem a karácsony már teljesen mást jelent, mint gyerekkoromban, vagy fiatal felnőttként. Szépen lassan rájöttem a lényegre, hogy mit is jelent valójában a karácsony. Nem, nem az ajándékok sokaságát, nem az ünnepi vacsorát, vagy a frissen sült bejglit. Ez mind csak külcsín, a figyelmünket ilyenkor a belbecsre kell fordítani. A Megváltóra, Jézusra. Amikor pedig rá fordítom a figyelmemet, akkor kezdem megérteni karácsony valódiságát, hogy az Atya egyszülött Fia emberré lett, értem, értünk. Emberi alakot öltve, hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve. Elhozta számunkra a szeretetet és mivel a velünk van a világ végéig, ezért a szeretete is velünk van, nem múlik el soha. Azért jött, hogy megváltson minket és üdvösségünk Benne legyen. Kiválasztotta az legkülönfélébb embereket maga mellé, amivel nekünk is üzen, hogy igenis helyünk van az Ő asztalánál.  A béke fejedelme készült hozzánk emberekhez, hogy beteljesítse a próféciákat. Ő a mi békénk és kiengesztelődésünk. A társ, aki mindenben segít és mindig meghallgat, aki a legjobbat akarja nekem, nekünk.  Nekem a […]

The post Mit jelent nekünk a karácsony? – Mesélünk Nektek! appeared first on 777.

Ne engedd, hogy kizárjunk az életünkből, főleg ne ma este! – Ima egy igaz karácsonyért

2025, December 24 - 2:54du

Ima egy szép, igaz karácsonyért. Boldog születésnapot, drága Jézus! Mennyei Atyám, mindjárt itt a Szenteste és már olyan izgatottan várjuk, hogy besötétedjen, megfőjön-süljön minden étel, feldíszítsük a fát – ha még nem tettük -, és leüljünk az asztal köré a családjainkkal. Ahány ház, annyi szokás, más-más ritmusú a nap, különbözőek az ünnepi menük, hol többen, hol kevesebben gyűlnek össze a fa körül ma este. Te látsz mindannyiunkat, nem csak a fügefa alatt, de a karácsonyfák alatt is és mindenhol, mindig velünk örülsz és velünk sírsz. Te látod a vidáman készülődőket, a lelkesen várakozókat, a harmonikus családi ünnepléseket és érzed a hálát, ami tőlük  felkúszik Hozzád az égbe. De látod azokat is, akiknek nincs mit ajándékba adniuk, az éhesen lefekvő gyerekeket, a magányosan ünneplőket és azokat, akiknek megvan mindenük, mégsincs semmijük, mert üres a szívük, nem nyitottak ajtót Neked, hiába kopogtattál. Kérlek, Uram, adj nekünk szép, békés, nyugodt és meghitt karácsonyt! Gyomláld ki a szívünkből a felesleges sallangokat, a látszat diktálta megfelelési kényszert, a buta elvárásokat és a szeretetlenséget. Ne hagyd, hogy mérgezzük magunkat, ne engedd, hogy kizárjunk az életünkből, főleg ne ma este! Add, hogy az ünnep bennünk legyen, ne csak körülöttünk. Sugározzon általunk Krisztus születésének örömhíre szerte a világban. […]

The post Ne engedd, hogy kizárjunk az életünkből, főleg ne ma este! – Ima egy igaz karácsonyért appeared first on 777.

Magányos-e a pap Szenteste? – Riesz Domonkos atya gondolatai a karácsonyról

2025, December 24 - 9:51de

Riesz Domonkos atyával, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánjával arról beszélgettünk, hogyan változik meg a karácsony megélése papként: mit jelent Szentestén „az Ünnepelttel” időt tölteni, hogyan válik a szolgálat a várakozás helyévé, és miért nem a tökéletes bejgli vagy az ideális ünnep a karácsony lényege. Az interjúban szó esik a pap magányáról és közösségéről, a karácsony csendjének erejéről, és arról, mit érdemes idén a jászolhoz tennünk – talán mindenekelőtt önmagunkat. Máshogy éled meg a karácsony ünnepét azóta, hogy pappá szenteltek? Felsős gimnazista korom óta természetes volt számomra, hogy december 24-én délután szervezőként ott vagyok a pásztorjátékon. Az izgatottságtól átszövődött gyerekkori varázs után már a tartalmon volt a hangsúly, ezért a templom és a Szenteste már ekkor összekapcsolódott számomra. De persze nem akarom megkerülni a kérdést, nyilván egészen más papként ünnepelni a karácsonyt, sőt már kispapként is az volt, amikor kissé szerzetesrendi légkör volt szenteste a szemináriumban. Most a szolgálaton jóval nagyobb a hangsúly, és jobban meg kell küzdeni azokért az órákért, amikor azt élem meg, hogy én is várakozom, és engedem az Úrnak a közeledését. Mennyire magányos papként a Szenteste – a pásztorjáték és az éjféli mise közötti időszak? Biztos lehet olyan, aki magányosnak éli meg, de én személy szerint egyáltalán […]

The post Magányos-e a pap Szenteste? – Riesz Domonkos atya gondolatai a karácsonyról appeared first on 777.

Köszönöm Uram, hogy Te mindvégig szerettél! – Adventi hála levél a Mennyei Atyának

2025, December 24 - 9:26de

Jó dolog néha visszatekinteni a megtett útra és felnézni az égre, hogy hálát adjunk. Nemcsak arra, ami szép és örömteli élmény volt, hanem a sziklásabb terepre is. Ezek erősítették a hitünket, az Istenbe vetett bizalmunkat, ha kitartottunk az Úr mellett, aki mindig beváltja az ígéreteit. Néhány sorban én is visszatekintettem az idei adventre és nagyon jól esett elmondani Istennek, hogy mennyi mindenért lehetek hálás. Hálás vagyok Uram Neked ezért a kegyelmekben gazdag adventért! Olyan volt, mintha Máriával és Józseffel én is úton lettem volna. Onnantól, hogy útra keltem Veled, némiképp magunk mögött hagytuk a „város kényelmét”. Ahogyan a Szent Család betlehembe vezető útján sok kérdéses helyzet lehetett, úgy bennem is voltak bizonytalanságok. De újra és újra arra kérsz, hogy adjam át Neked minden terhemet, mert Te szeretsz osztozkodni. Mind az örömben, mind a nehézségekben. Szeretem Uram, hogy ha Veled járom az utamat, akkor mindig biztos szakaszon haladok! Hogy tulajdonképpen, még ha sötétséget élek is meg a lelkemben, Te látod az utat és világosságot gyújtasz nekem. Köszönöm, hogy nem hagysz elveszni a sötétségben, hanem mindig utánam jössz és visszaterelsz a helyes ösvényre! Köszönöm, hogy Te voltál és vagy a szemem és a világosságom! És bár nem mindig mondod meg előre a […]

The post Köszönöm Uram, hogy Te mindvégig szerettél! – Adventi hála levél a Mennyei Atyának appeared first on 777.

,,A kis Jézuska itt van a közelben” – 3 karácsonyi vers az ünnepi hangolódáshoz

2025, December 23 - 12:59du

A költők értettetek a dolgukhoz karácsonyhoz közeledve is. Íme 3 kedves kis rövid vers Juhász Gyula, Gárdonyi Géza és Pohárnok Jenő tollából, amik segíthetnek a lelassulásban, a karácsony lényegén való elmerengésben és a költészet eszközeivel való hangolódásban is.  Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben.   Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre! Fel nagy örömre! ma született, Aki után a föld epedett. Mária karján égi a fény, Isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, Nézd csak örömmel Istenedet. Nem ragyogó fény közt nyugoszik, Bársonyos ágya nincs neki itt. Csak ez a szalma, koldusi hely, Rá meleget a marha lehel. Egyszerű pásztor, térdeden állj! Mert ez az égi s földi király. Glória zeng Betlehem mezején, Éjet elűzi mennyei fény; Angyali rendek hirdetik őt, Az egyedül szent Üdvözítőt. Egyszerű pásztor, arcra borulj, Lélekben éledj és megújulj!   Pohárnok Jenő: […]

The post ,,A kis Jézuska itt van a közelben” – 3 karácsonyi vers az ünnepi hangolódáshoz appeared first on 777.

,,Nem tudják, hogy egy következő generáció megy a levesbe” – Interjú Pécsi Rita neveléskutatóval

2025, December 23 - 8:22de

Mennyi az elfogadható képernyőidő a gyerekek számára? A Minecraft drognak minősül? Terjed a digitális autizmus és a demencia? Tömve vannak az elvonók Magyarországon? Hány évesen vegyünk telefont a gyerekünknek? A kiskamaszok 4-9 órát töltenek képernyő előtt? Hol vannak mindeközben a szülők? Pécsi Rita neveléskutató mindenre válaszol! Korunk egyik nagy kérdése, hogy vajon mi lesz azokkal a generációkkal, akik a képernyő előtt cseperednek fel. Hogy viszonyuljanak a szülők a digitális nevelés témaköréhez, amikor nincsenek meg a kellő információik a képernyőhasználat káros hatásairól, ráadásul ők maguk is függők? Bár ma már lehetetlenség, hogy ne használjanak okoseszközöket a gyerekek -, már csak a tanulás miatt is -, mégis mérlegre kell tennünk sok mindent, hiszen a tét óriási: hagyjuk-e, hogy a képernyő előtt töltött idő generációk gyerekkorát rabolja el? Pécsi Rita neveléskutatóval beszélgettem. Sokan sokfélét mondanak, Ön szerint hány éves korban kapjon egy gyerek telefont? Mindenképpen érdemes nagyon határozottan és egyértelműen elmondani: személyes képernyőt 14 éves korig ne kapjanak a gyerekek. Ez nem azt jelenti, hogy addig egyáltalán ne lássanak képernyőt, de nagyon fontos megkülönböztetni ezt a személyes képernyőtől, azaz attól, ami a zsebükben van és internettel ellátott. Ugyanis az internetet nem tudjuk kikapcsolni rajta, a gyerekek simán feltörik és korlátlanul áramlik rájuk minden. […]

The post ,,Nem tudják, hogy egy következő generáció megy a levesbe” – Interjú Pécsi Rita neveléskutatóval appeared first on 777.

Ki ez a gyermek – és miért változtatta meg a világot?

2025, December 22 - 4:40du

Kevés személy hatott olyan mélyen az emberiség történetére, mint Jézus Krisztus. Mégis újra és újra fel kell tennünk a kérdést: ki is Ő valójában, és miért jött közénk? A betlehemi gyermek megjelenése nem elszigetelt esemény, hanem egy hosszú ígéretsor beteljesedése, amelyben Isten közel lépett az emberhez. Jézus nem hatalomban és dicsőségben érkezett, hanem emberi törékenységben, hogy osztozzon életünk valóságában. Története ezért nem csupán a múlt része, hanem ma is megszólító jelenlét. Kevés történelmi személy formálta úgy az emberiség sorsát, mint Jézus Krisztus. De ki is Ő valójában, és miért jött? A történelem egy pillanatában közénk jövő Jézus hozzánk, emberekhez hasonló lett – a bűnt leszámítva. Az ószövetségi próféciákat beteljesítve. „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Iz 9,5) Istenünk egyszülött Fiát küldte hozzánk, üdvösségünk forrását. Ahogyan a Zsoltárok könyvében olvashatjuk: ,,Az Úr végzését hirdetem; Ő így szólt hozzám: A Fiam vagy, ma adtam neked életet.” (Zsolt 2,7) Nem váratlanul jött közénk, hanem évszázadokon át érlelődő ígéretek beteljesítőjeként érkezett.  „De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a […]

The post Ki ez a gyermek – és miért változtatta meg a világot? appeared first on 777.

Nem lesz tökéletes, de lehet áldott – Pál Feri atya karácsonyi útmutatója

2025, December 22 - 8:50de

Milyen buktatói lehetnek a karácsony előtti rohanásnak? Mi segíthet tudatosan felkészülni az örömmel természetesen együtt járó nehézségekre is? Mi lenne, ha az idei karácsonyunk nemcsak a szobánkban, nemcsak a családunkban történne, hanem a „mennyek országában” is? Ezekre a kérdésekre is választ kap, aki végighallgatja a mentálhigiénés szakemberként is méltán ismert és elismert Pál Ferenc atya – vagy miként mindenki ismeri, hivatkozik rá: Pál Feri – advent III. vasárnapján mondott homíliáját. Üzenete ma sem veszít érvényéből, sőt: napról napra aktuálisabb! Talán a legtalányosabb kérdés az utolsó. Ismétlem: mi lenne, ha az idei karácsonyunk nemcsak a szobánkban, nemcsak a családunkban történne, hanem a „mennyek országában” is? Nos, erre a kérdésre épül az egész elmélkedés, és az általunk is – dióhéjban – szemlézett kétszer tíz pont. A Keresztelő Jánosról szóló evangéliumi szakasz zárásaként jelenti ki Jézus: még a legnagyobb prófétánál is „nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.” Érdemes hát erre törekedni – és már itt a földön Isten dolgaiban, „országában” lenni. De mégis hogyan, mikor az érzések és érzékelés szintjén ezekben a napokban – a karácsony előtti rohanás, ügyek, feladatok és ajándékok hajszolása közepette – többségünk valami teljesen mást tapasztal? Az első 10 pont az adott szentírási szakaszból (Mt 11,2–11) kiindulva […]

The post Nem lesz tökéletes, de lehet áldott – Pál Feri atya karácsonyi útmutatója appeared first on 777.

„Amikor az ember távolodik, Isten közelít” – Csönd, ami gyógyít

2025, December 21 - 7:55du

Az idei adventben Alpek Gergely terézvárosi káplán lelkiségi írásokkal gazdagította a várakozás időszakát. A negyedik vasárnapon az ember csöndjének megértésében mélyedhetünk el. Az ember számára a csönd kialakítása, vagy csöndre időt szánni egyáltalán nem a legkönyebb feladat. És ha valami miatt mégis csöndben van, az általában negatív tapasztalat miatt történik. Lehet, hogy az ember menekülni szeretne a csöndbe? Mert a csönd egy olyan hely, ahol el lehet bújni, ahol ki lehet adni a legszörnyűbb fájdalmainkat, traumáinkat. Ezek azok a helyzetek, amikor az ember belül csak arra vágyik, hogy csöndben lehessen, hogy egyedül lehessen. Az ember, mint teremtmény első csöndje is ilyen volt, úgy is mondhatnánk ez volt a rejtőzködés csöndje. A Teremtés könyve így írja le: Ádám és Éva miután ettek a tiltott gyümölcsből, „meghallották az Úristen lépteit… Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között.” A bűn elkövetése után akkora csöndet alakítanak ki, amiben az Isten lépteit is lehet hallani.  Ebben a csöndben azonban inkább feszültség, szégyen és félelem van, amikor az ember nem mer szembenézni az igazsággal. A bűn első következménye az volt, hogy elszakadt az Istentőt. Ezért az emberben kialakult a félelem, ami pedig menekülésre indítja, el akar bújni, hogy ne lássa […]

The post „Amikor az ember távolodik, Isten közelít” – Csönd, ami gyógyít appeared first on 777.

Oldalak