777 blog
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend – minden, amit a pálosokról tudni érdemes
Minden, amit a pálosokról tudnunk érdemes! Hogyan alakult meg a rend? Milyen okból fehér a habitusuk? Miért pálosoknak hívják őket? MIért hagyták el Magyarországot, mikor tértek vissza? Jelenleg hány szerzetesük van? Hány országban van jelen a rend a világon? Hogyan kötődnek Częstochowa-hoz? A cikkből kiderül! A Pálos Rend története a leglényegesebb szempontokból A rend létrejötte A Magyar Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, alapítójának Esztergomi Boldog Özsébet tartják, aki nagyjából 1200-1270 között élt.1250 körül hat társával együtt a pilisszántói erdőségbe vonult vissza, hogy a remeték egyszerű, de nehéz életét éljék. Rendi hagyomány szerint, a már remeteségben élő Özsébnek volt egy látomása, melyben egy éjjel sok apró lángot pillantott meg, mely lángok egymás felé tartottak, s végül egy nagy lángcsóvává váltak. Ez arra sarkallta, hogy közösségbe gyűjtse a szétszórtan élő remetéket. Így kolostort alapított Kesztölc-Klastrompusztán, melyet a Szent Kereszt tiszteletére szenteltek fel. Egyidejűleg megkezdődött a pécsi és az egri egyházmegyében élő remeték egy rendbe való összegyűjtése is. Miért pálosnak nevezik őket? Szent Jeromos életrajza szerint az egyiptomi Remete Szent Pál (228-341) volt az első igazi remete. A pálosok Remete Szent Pálban égi patrónusukat tisztelik, innen ered a rend hivatalos elnevezése: Első remete Szent Pál Rendje – Ordo Sancti Pauli […]
The post Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend – minden, amit a pálosokról tudni érdemes appeared first on 777.
„Elmegyünk a lengyelekhez koldulni egy kis hitet” – Częstochowa útinapló 1.
Hétfő hajnaltól péntek hajnalig izgalmas kalandban van részem, ugyanis a Misszió Tours Utazási Iroda meghívásából a 777 részéről engem ért a megtiszteltetés, hogy a 10. Fekete Madonna zarándokvonattal Częstochowa-ba utazhattam, hogy tudósítsak Nektek. Útinapló az első napról. A częstochowa-i zarándoklatról egy kis útinapló sorozattal is jelentkezem, mindig másnap megosztva az előzőnapi történéseket. Így most a hétfői napról szeretnék nektek mesélni egy kicsit. Meglehetősen korán keltem, hogy odaérjek a Keleti pályaudvarra hétfő hajnalban. Álmos voltam és az izgalommal vegyes félelemtől éhes is, bár enni nem tudtam volna egy falatot sem: hamarosan útrakeltem közel 500 zarándokkal a 10. Fekete Madonna zarándokvonattal, hogy a Felvidéken és Csehországon átrobogva megérkezzünk a sziléziai vajdságban található Częstochowa-ba. A vonatállomás élettel teli volt hajnal 5-kor. A terv szerint 5.44-kor indultunk volna, de kisvártatva kiderült, hogy felsővezetékszakadás miatt két órával később indulunk. Figyeltem az arcokat, hogy valaki hitetlenkedik-e a hír hallatán, de a környezetemben senkit nem hatott meg igazán a hír. Nem szegte kedvünket a vesztegelés. Alig gördültünk ki az állomásról, reggelizni hívtak, kollégákkal találkoztam és Kovács Gergely érsek atyával is megismerkedhettem. Igyekeztem magamba szívni a zarándoklat hangulatát és megismerkedni emberekkel, megszólaltatni őket Nektek. Amerre mentem mindenhol csupa mosolygós, reményteli szempárral találkoztam, de a legerősebb benyomásom mégis az […]
The post „Elmegyünk a lengyelekhez koldulni egy kis hitet” – Częstochowa útinapló 1. appeared first on 777.
„Mintha a középkori Lengyelországban lettem volna” – így áradozott Pannonhalmáról a 777-nek Grzegorz Ryś krakkói érseke
Bíborosi gyorsinterjú a 777-en! Sikerült egy rövid interjú erejéig beszélgetnie Grzegorz Ryś bíborossal, Krakkó érsekével a czestohowai zarándoklaton jelen lévő Gál Petra Júlia tudósítónaknak. A bíboros a 777-nek felelevenítette, hogy két alkalommal már járt Magyarországon, egy évvel ezelőtt Pannonhalmát is megismerte, amely nagy hatással volt rá: „Nagyon régen volt, amikor első alkalommal jártam Magyarországon, de egy évvel ezelőtt Pannonhalmán egy kicsivel több időt tölthettem el, ahol egy konferencia volt. Úgy éreztem magam Pannonhalmán, mintha a középkori Lengyelországban lennék. Gyakorlatilag a kereszténység onnan indult el, a legrégebbi bencés kolostor Magyarországon. Tyniecben, Krakkó közelében van egy nagyon hasonló kolostor, igaz az valamivel fiatalabb. Nagyon jó megtapasztalása volt a közösségnek a szeretete.” A bíboros udvariasan visszautasította a lehetőséget, hogy kollégánk megtanítson neki egy magyar mondatot, amely a következő lett volna: „Békesség nektek!”. De ki tudja, lehet hogy jövőre még ezt is hallhatjuk Tőle! Ezúton is köszönjük a segítséget Bátor Botond pálos szerzetes atyának, aki nagyszerű lengyel nyelvtudással örvendeztette meg a bíborost, a riportert – és a 777 közönségét is. Gál Petra Júlia ezeket a napokat Czestochowában tölti, a zarándoklatra a Misszió Tours Utazási Iroda szervezésében induló Fekete Madonna zarándokvonattal érkezett. A 777 közösségi oldalain folyamatosan nyomon követhetitek tudósításait, interjúit, de ami ennél is fontosabb, […]
The post „Mintha a középkori Lengyelországban lettem volna” – így áradozott Pannonhalmáról a 777-nek Grzegorz Ryś krakkói érseke appeared first on 777.
„Köszönet és hála” – példátlan összefogással állnak ki a szülők az esztergomi ferences gimnázium mellett
Összefogtak a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium tanulóinak szülei és közös közleményben fejezték ki köszönetüket az intézmény oktatói, nevelői szerzetesei felé. Mint ismert, a múlt héten nagy médianyilvánosságot kapott egy korábbi bántalmazásos eset az intézményben, amely kapcsán a szerzetesrend vezetősége teljeskörű vizsgálatot rendelt el. Ezt követően azonban olyan általánosító és megbélyegző – az igazság minden formáját nélkülöző – állítások lepték el a nyilvánnoságot, amely a szülői munkaközösséget ennek a közlemény megírására ösztönözték. Érdekesség, hogy a szülők több mint kilencven (!) százaléka támogatta aláírásával az írást – amelyet változtatás nélkül teszünk közzé. Köszönet és hála a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium oktatói, nevelői és szerzetesi közösségének Köszönet, hogy minden időben, mindennap, az év tanítási idejében, hétvégéken és ünnepeken, sokszor a nyári szünetben, ébredéstől az elalvásig (és utána) a gyerekeink mellett vannak. Köszönet, hogy minden nehézségben, örömben, döntéseknél és érzelmi viharoknál, családi tragédiáknál a gyerekeink mellett vannak. Köszönet, hogy megtartó, megbízható közösségben lehetnek, melynek minden tagjára odafigyelnek, hogy jó helyen és biztonságban tudhatjuk őket! Köszönet, hogy épp úgy, mint a gyerekeink, számíthatunk a nevelői tapasztalatra, a türelemre, bölcsességre és kiállásra. Hogy nem engedik el a kezüket, hogy előbb kérdeznek, ha kell hívnak és egyeztetnek, és utána mondanak véleményt, jóindulattal és szeretettel. […]
The post „Köszönet és hála” – példátlan összefogással állnak ki a szülők az esztergomi ferences gimnázium mellett appeared first on 777.
„A Jóisten embereken keresztül működik” – Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a 777-nek
Közel 500 magyar zarándok lelkivezetőjeként utazott Częstochowa-ba a gyulafehérvári érsek. Várakozásairól, korábbi zarándoklatairól, a Szűzanya közbenjárásáról és a lelkivezetői szerep fontos előkészültségeiről beszélgettünk. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek atyát még tegnap, hétfőn a 10. Fekete Madonna zarándokvonaton nyílt alkalmunk kérdezni, hiszen a jubileimi zarándoklat lelkivezetőjeként a hívekkel utazott Lengyelországba. Milyen reményekkel és várakozással vágott neki ennek a zarándoklatnak érsek atya? Igazából nagy örömmel és kíváncsisággal jöttem, nem merem azt mondani, hogy reménnyel vagy várakozással. Hagyjuk, hogy a Jóisten lepjen meg! Nyitott szívvel jöttem, teljes nyitottsággal, ez a legfontosabb. Volt már korábban Częstochowa-ban? Nem voltam, ezért számomra ez újdonság. Még Lengyelországban sem jártam és amikor megkértek, hogy legyek a zarándokvonat lelkivezetője, örömmel vállaltam. Bár eléggé zsúfolt időszak június vége, de örvendek, hogy sikerült eljönnöm és itt lennem. Készült lelkileg erre az utazásra? Készültem eljutni Częstochowa-ba, ahogy készültem eljutni Lourdes-ba és Fatimába, ahol nem jártam – Lourdes-ba már az idén májussal sikerült. Úgyhogy ez az év két Mária-zarándoklatnak is az éve ilyen szempontból. Meg vagyok győződve, hogy igazán értékes és tartalmas lesz. Hogy látja, mit tanulhatunk a lengyel katolikusoktól? Ez jó kérdés, fel sem tettem magamnak, hiszen elsősorban a Szűzanyától szeretnék tanulni, aki mindig az ő Fiára mutat, Hozzá vezet. Ez is nagyon […]
The post „A Jóisten embereken keresztül működik” – Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a 777-nek appeared first on 777.
„Vedd észre a pluszt!” – tanúságtétel a rohanó mindennapokban
Biztos ti is ide-oda szaladtok, dolgoztok, tanultok, gyereket neveltek, háztartást vezettek, a hobbitokkal törődtök, és olykor apró dolgok is nagyon könnyen felbosszantanak. De a Mennyei Atya tudja, hogy a hálatelt szív Neki és nekünk is ajándék. Hétköznapi tanúságtétel – vendégírás. Rohanó életünkben sokszor csak kapkodva, szaladva, futva igyekszünk mindenhová eljutni, sietve teljesíteni a kitűzött feladatokat, anélkül, hogy egy percre is megállva felismernénk a történések mögött húzódó nekünk címzett üzeneteket. Így siettem én is azon a nyári, meleg napon, amikor a munkahelyemről a munkaidő lejártával a fáradt délutáni órákban tovább rohantam a vonatomhoz, hogy eljussak egy esti, művészeti képzésre. Már a tovább indulásnál is késésben voltam. Lógó táskákkal, melyben ecsetek, festékek széndarabok, papírgöngyölegek csörömpöltek – szaladtam, éppen hogy beért a vonatom a Nyugati pályaudvarra, már onnan is rohantam megállás nélkül a 4-6-os villamoshoz. Végre felszállhattam a szerelvényre, hogy haladjak, amikor a hangosbemondó tájékoztatta az utasokat, hogy „a villamosok a Nyugati pályaudvar és a Blaha Lujza tér között nem közlekednek.” Le kellett szállni! Felháborodottan, idegesen, már-már robbanásig feszülve a mérgemben: hogy képzelik mindezt? Késésben vagyok és akkor csak úgy sétáljak öt megállónyit! Magamban tajtékozva, bár dühömet lenyelve, megint csak kapkodva leszálltam gyorsan, indultam menetelve a többi emberrel a tömegben. Ahogy így mérgelődve […]
The post „Vedd észre a pluszt!” – tanúságtétel a rohanó mindennapokban appeared first on 777.
A lengyelek Csíksomlyója – 500 magyar zarándok tart Częstochowa-ba
Ezen a héten Lengyelországból tudósítunk nektek! A 10. jubileumi Fekete Madonna zarándokvonattal utazunk Częstochowa-ba, közel 500 zarándokkal zakatolunk Szilézia felé, hogy a Fekete Madonna közbenjárását kérjük. 10. alkalommal indult útnak a Fekete Madonna zarándokvonat Częstochowa-ba, a Missio Tours meghívására a 777 is a zarándokokkal tarthat, hogy bemutassuk Nektek a kegyhelyet. De hogy miről is híres ez a város? Częstochowa Lengyelország tizenharmadik legnagyobb városa, Dél-Lengyelországban, a szilézia vajdaságban található, történelmileg a Kis-Lengyelország része. A város a Jasna Góra-i pálos kolostorról híres, minden évben milliók zarándokolnak el a Fekete Madonnához a világ minden tájáról, hiszen ez a lengyel katolikus egyház központja és a függetlenség szimbóluma. A 13. században már biztosan létezett, majd 1377 előtt kapott városi rangot Częstochowa, ahol a pálos kolostor alapításáról I. Nagy Lajos magyar és lengyel király a halálos ágyán rendelkezett 1382-ben. A tényleges alapítás Opolei László herceghez kötődik, aki a pálosoknak adományozta a település fölé magasodó hegyet, a Jasna Górá-t, amit latinus Clarus Mons-nak, Fényes Hegynek neveztek, de a budaszentlőrinci pálos kolostorról – mint anyaintézményről – való elnevezése is elterjett: Claro Monte Budensi. A kolostor első szerzetesei Márianosztráról érkeztek. Az alapítás után kisvártatva a helyi pálosok birtokába került egy szentkép, amely Európa egyik leghíresebb Szűz Mária ábrázolása, a […]
The post A lengyelek Csíksomlyója – 500 magyar zarándok tart Częstochowa-ba appeared first on 777.
Az Atya a misében átölel minket! – egy fiatal lány bátorítása a misére járásról
A hétköznapokban is Istennel járni, fogni a kezét és együtt lenni jóban és nehézségekben egyaránt… Hogy miért szeretek misére járni hétköznap is és miért érzem azt, hogy Isten ezáltal is megerősíti a hitem? Erről szól ez a cikk! Az első, amit megemlítenék, hogy egyáltalán nem teljesítményként szeretném kiemelni a napi misére járást! Én sem jutok el minden egyes nap, de nem az a lényeg, hogy mindig az első sorban üljünk a templomban, hanem, hogy tiszta szívvel és hűséggel éljük az életünket és törekedjünk arra, hogy minden nap Istennek szenteljünk az időnkből. Több napja, talán már hete is felhozta bennem Isten, hogy erről írhatnék, de kicsit vonakodtam. Ám ahogy teltek-múltak a napok akár egy-egy szenttől származó idézet, imaélmény vagy videó arrafelé terelt, hogy a Jó Istennek fontos ez a téma. És talán a misén belül is leginkább az Eucharisztia! Mert a Húsvétot nem csak egyszer egy évben lehet, kell megünnepelni, hanem mindennap ott a lehetőség egy szentmisében, hogy az utolsó vacsora eseményei és a keresztáldozat átélése megtörténjen a lelkünkben. Nagyjából érettségi időszaka alatt kezdtem el rendszeresen misére járni vasárnapon kívül is, mert onnantól volt délelőtt vagy reggel úgy szabadidőm, hogy nem kellett iskolába mennem. A közelünkben lévő templomba kezdtem járni apukámmal […]
The post Az Atya a misében átölel minket! – egy fiatal lány bátorítása a misére járásról appeared first on 777.
„A keresztény válasz nem a visszaütés” – válasz a ferences iskolával kapcsolatos írásra
Az esztergomi ferences iskolában történtek kapcsán tovább folytatódik a párbeszéd a 777-en: Kovács Károly válaszcikkében a tegnap megjelent, Kiss Antal által írt véleményre reagál. Írásában a történtek értelmezése mellett arra keresi a választ, hogyan lehet egy közösséget érintő nehéz helyzetről úgy beszélni, hogy abban egyszerre legyen jelen az igazság keresése, a felelősség és a keresztény szelídség. „Fiam, jegyezd meg, a verekedés mindig úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt!” – bölcselkedett egykoron bölcs nagyanyám, egyben magyarázva a bibliai „dobd vissza kenyérrel” gondolatmenetét. Ez a mondat sejlett fel bennem, amikor egy országos jelentőséggel szerencsére aligha bíró, különösebb drámai feszültséget már nem tartalmazó egyházi intézményi belső esemény kapcsán Kiss Antal kardot ragadott. Nézzük a tényeket. Méghozzá segítő megértéssel. Magam is egyházi iskolában pallérozott diákként egy életre hálás vagyok az ott kapott életszemléletért, tudásért, derűért és barátokért. Ez teszi ugyanis számomra lehetővé, hogy a világot szemlélve, a dolgokon töprengve, a bennük rejlő értékeket keresve véleményt formáljak. Kiss úr egy toposszal kezd: a liberalizmus fertő. A toposz, mint irodalmi eszköz lényege, hogy vissza-vissza tér, az olvasó számára könnyen felismerhető és már nem kíván magyarázatot, a hatását képes így kis fejteni. „ (…) a liberalizmus azért félelmetesebb, mert ennek a diktatúrának az a sajátja, hogy az […]
The post „A keresztény válasz nem a visszaütés” – válasz a ferences iskolával kapcsolatos írásra appeared first on 777.
„El a kezekkel a ferencesektől és az esztergomi iskolától” – írás egy katolikus intézmény védelmében
Az esztergomi Ferences Gimnáziumot érintő, országos visszhangot kiváltó ügy kapcsán a közbeszéd működéséről, a „cherry-picking” jelenségéről és a katolikus intézményeket érő kritikák természetéről fejti ki véleményét a 777-nek küldött írásában Kiss Antal. A szerző szerint az eset túlmutat önmagán: azt vizsgálja, miként válhat egy kiragadott történet eszközzé egy közösség vagy intézmény megítélésének befolyásolásában. Mielőtt az egyik, a közbeszédet néhány napja uraló témával, az esztergomi Ferences Gimnáziumban történtekkel kapcsolatban néhány gondolatomat leírnám, szeretnék egy kicsit tágabb környezetében a „cherry-picking” jelenségre rávilágítani. Ami ezt az ügyet is körülveszi az kísérteties hasonlóságot mutat az elmúlt száz év önkényuralmi módszertanaival, függetlenül attól, hogy a fasiszta vagy a kommunista diktatúráról beszélünk. Ezeknél azonban csak egy félelmetesebb van – aminek világpusztító képességére egy bizonyos Joseph Ratzinger már a múlt évszázad nyolcvanas éveiben felhívta a figyelmet: a féktelen relativizmusból kihajtó korlátlan liberalizmus diktatúrája. A háromnak egy az egyik közös nevezője: az egyházak és a hit, elsőként is a katolikus hit és intézményeinek módszeres támadása. Ebben élünk, ne legyen kétsége efelől senkinek. S a diktatúrák közt nincs különbség: célja a normalitás megtörése és a lelkek – azaz az emberek! – feletti irányítás lehetőleg minél nagyobb uralmának megszerzése. A két múlt századi rettenettel ellentétben a liberalizmus azért félelmetesebb, mert […]
The post „El a kezekkel a ferencesektől és az esztergomi iskolától” – írás egy katolikus intézmény védelmében appeared first on 777.
XIV. Leó pápa ősszel Peruba látogat a tervek szerint
XIV. Leó pápa csütörtökön fogadta a Perui Köztársaság elnökét, José María Balcázar Zeladat a Vatikánban, megerősítette, hogy ősszel Peruba látogat. XIV. Leó pápa tegnap a Vatikánban találkozott a Perui Köztársaság elnökével, José María Balcázar Zeladával. Az elnök később tárgyalásokat folytatott a Vatikán államtitkárával, Pietro Parolin bíborossal, valamint Paul Richard Gallagher brit érsekkel, az államokkal és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokért felelős titkárral is. A Szentszék Sajtóiroda közleménye szerint az Államtitkárságon zajló beszélgetések „szívélyesek” voltak, a felek elégedettségüket fejezték ki a Szentszék és Peru közötti jó kapcsolatokért, valamint leszögezték annak megerősítésének vágyát. Számos közös érdeklődésre számottevő kérdésben egyeztettek, beleértve a társadalmi-gazdasági trendeket, az illegális bányászati tevékenységet, a közjó és a párbeszéd előmozdításának fontosságát, valamint a társadalmi kohézió iránti elkötelezettséget. A felek véleményt cseréltek a regionális és nemzetközi társadalmi-politikai helyzetről is, különös figyelmet fordítva a migráció jelenségére, a szervezett bűnözésre, valamint a konfliktusok következményeire. A találkozó eredményeképp megerősítést nyert XIV. Leó pápa fontos látogatásának úticélja is: a pápával folytatott zártkörű találkozóját követően José María Balcázar, Peru ideiglenes elnöke számolt be arról, hogy a pápa megerősítette, hogy november első felében elutazik az országukba. Számítani lehetett rá, hogy Peru az első apostoli látogatások egyikének színtere lesz, hiszen a pápa személyesen kötődik az országhoz, ugyanis 1985–1986 […]
The post XIV. Leó pápa ősszel Peruba látogat a tervek szerint appeared first on 777.
Levél a fiatalokhoz egy istenközpontú nyárért – Zsódi Viktor piarista tartományfőnök a 777-nek
Egy nyár alatt rengeteget tanulhatunk magunkról. Sok minden kiderül abból, hogy mivel töltjük a hirtelen ránk zúduló szabadidőt: tudunk-e struktúráltak maradni, ha kevesebb a kötöttség és kihasználjuk-e, hogy mi vagyunk az időnk urai, bevonjuk-e Istent a tervezgetésbe? Örömből való olvasás, időtöltés a szabadban, mozgás, képernyő helyett valóság és a nyárban rejlő lehetőségek – Zsódi Viktor piarista tartományfőnök atya 4 tanácsot gyűjtött össze nekünk, fiataloknak a nyárhoz. Kedves Fiatalok! A piarista pedagógia szerint a fiatal nem egy edény, amit tele kell tölteni tudással, hanem tűz, amit meg kell gyújtani. Most, az iskola falain kívül derül ki, milyen belső fény lakik bennetek, milyen világosságot tudtok gyújtani a környezetetek számára. Ahhoz, hogy ez a nyár a gyakorlatban ne a hanyatlás és a szétcsúszás, hanem a sziklára épülés és az igazi élmények ideje legyen, fogadjátok meg ezt a négy rövid tanácsot: 1. Olvassatok örömből – a szellemnek is kell a táplálék! A nyár nem üresjárat. Ha hetekig semmit sem olvasol, a nyár végére érezhetően visszaeshet a szövegértésed. Szeptemberben beülsz a padba, és azt veszed észre, hogy még a kémiaórán elhangzott alapvető összefüggéseket sem érted meg könnyen. Találj olyan könyvet, ami valóban érdekel; az örömből végzett olvasás fejleszti leginkább a nyelvedet és a kreativitásodat. Legyen […]
The post Levél a fiatalokhoz egy istenközpontú nyárért – Zsódi Viktor piarista tartományfőnök a 777-nek appeared first on 777.
5 tipp egy jó nyári szünethez Ferenc pápától
Kitörőben van a nyári szünet, a diákok ujjongva lépnek ki az iskola kapuin. De ne áltassuk magunkat: a vakáció nem egy tét nélküli jutalomjáték, hanem egy olyan laboratórium, ahol a szabadságunkkal kell elszámolnunk. A sziklára épített szabadságról, egy jó nyári szünet pedagógiájáról írt Zsódi Viktor piarista tartományfőnök a 777-nek, melyhez Ferenc pápát is segítségül hívta. A nyári szünet egyszerre hozza el a megérdemelt megkönnyebbülés örömét és egyfajta halk aggodalmat is bennünk, felnőttekben. A vakáció ugyanis a szabadság tiszta, fehér vászna, amelyre bármit fel lehetne festeni – és az, hogy végül mit sikerült alkotniuk a gyerekeknek, majd a tanévnyitón fog kiderülni. Ha nem vigyázunk, a strukturálatlan idő, a magány és a digitális világ zajos ingerei könnyen elsodorhatják a fiatalokat, és kikezdhetik mindazt, amit a tanév során építettünk. A szünet első napja az előttünk álló időszakért való felelősségvállalás pillanata is: annak a tudatosítása, hogy mostantól a diák maga tartozik felelősséggel önmagáért, az időért és az egész életéért néhány hónapra. A nyár egy lehetőség, a fő kérdés pedig az: hogyan segíthetjük elő, hogy ez az időszak a pihenés, a feltöltődés és a növekedés ideje legyen egyszerre? Íme öt olyan kulcsfontosságú terület, amellyel szülőként és pedagógusként mindenképpen szembesülnünk kell ezen a nyáron: Szellemi rozsda […]
The post 5 tipp egy jó nyári szünethez Ferenc pápától appeared first on 777.
„Ez nem az én dicsőségem!” – a 66 milliós videón tanúságot tevő fiú a 777-nek
20 éves, hívő, magyar fiú csinálta meg a világon ötödikként a Gannicus nevű zsákolást versenyen, majd térdre borulva adott hálát Istennek. Tóth Bercel világbajnok akrobatikus kosárlabdázó nyertes zsákolásáról 66 millió ember látta a videót, és még az NBA is ráírt, hogy megoszthatják-e. Az interjúban hitről és sportról beszélgettünk, és arról, hogy a küzdelmek által mit tanított neki Isten. Tóth Bercel 13 éves kora óta akrobatikus kosárlabdázik, a sportág legnehezebb trükkjével nyert versenyt, de a dicsőséget a Jóistennek tulajdonítja. Hogy jött az életedbe a sport? Már egész kiskoromban sportoltam, mert nagyon szerettem mozogni: el kezdtem járni edzésekre, először karatéztam, aztán néptáncoltam. Rengeteg sportágat kipróbáltam, de úgy tűnt, hogy a parkour lesz a kedvencem, megfogott, de két év után egy edzőváltás következtében úgy döntöttem, abbahagyom. Az akrobatikus kosárlabdával YouTubon, egy videóban találkoztam és annyira megtetszett, hogy anyukámmal elintéztem, hogy elmehessek egy edzésre. Ekkor voltam 13 éves. Mesélj kérlek az akrobatikus kosárlabdáról, hogyan kell elképzelni? Elrugaszkodik a hagyományos kosárlabdától, csak a labda, a palánkszerkezet és a gyűrű közös. Van egy mini trambulin, amelyet nagyjából a büntető területen helyezünk el, arról ugrunk, majd csinálunk mondjuk egy szaltót és belezsákoljuk a labdát a gyűrűbe. Végül egy szivacsra érkezünk. Vannak különböző versenyek is: országos bajnokságok, világkupák, […]
The post „Ez nem az én dicsőségem!” – a 66 milliós videón tanúságot tevő fiú a 777-nek appeared first on 777.
„A szívtelen emberekben hajtsunk végre szívátültetést” – Alpek Gergely atya a szeretet forrásáról
Vajon hogyan lehet az, hogy az ember érzéketlenné válik? Kik a kicsinyek? Lehetnek-e egy szívnek gondolatai? Miért van annyi gyűlölet? Milyenek a mi szívünk gondolatai? Alpek Gergely atya Jézus Szent Szívéről. „Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11, 25-30) „Mutassuk meg azoknak az embereknek, akik a világban tévelyegnek, hogy van Valaki, aki egészen biztosan szereti őket” „Vajon hogyan lehet az, hogy az ember érzéketlenné válik? Vajon hogyan lehet az, hogy ez a csodálatos teremtés -, ez a szívvel rendelkező, érző lény – az ember szívtelenné lesz? Hiszen látjuk, hogy vannak érzéketlen és szívtelen emberek. Erről beszél Jézus az evangéliumban, hogy vannak bölcsek és okosak, akik elől el vannak rejtve […]
The post „A szívtelen emberekben hajtsunk végre szívátültetést” – Alpek Gergely atya a szeretet forrásáról appeared first on 777.
Személyesen egyeztetett egymással Erdő Péter és Magyar Péter – a miniszterelnök hamarosan a Vatikánba utazhat
Erdő Péter a Prímási Palotában fogadta Magyar Péter miniszterelnököt. Miniszterelnökké megválasztását követően először találkozott Erdő Péter bíboros és Magyar Péter miniszterelnök, a találkozóról az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közösségi oldala számolt be kedden este. A találkozóra Budapesten, a Prímási Palotában került sor, a beszámoló szerint a megbeszélés központi témája Magyar Péter közeljövőben esedékes vatikáni látogatása volt, amelynek során XIV. Leó pápával is találkozik a miniszterelnök. A Főegyházmegye beszámolója szerint a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet és a közös felelősségválallás jellemezte Erdő Péter és Magyar Péter találkozóját.
The post Személyesen egyeztetett egymással Erdő Péter és Magyar Péter – a miniszterelnök hamarosan a Vatikánba utazhat appeared first on 777.
„Zéró toleranciát vallunk” – közleményt adtak ki a ferencesek, miután a Frankában bántalmhazhattak egy diákot
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány független szakértők bevonásával átfogó vizsgálatot indít a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium ügyében, miután a sajtóban beszámolók jelentek meg egy diákot érintő bántalmazásról és a gyermekek méltóságát sértő pedagógiai gyakorlatokról. A fenntartó és az intézmény vezetése hangsúlyozta: a gyermekek biztonsága elsődleges, az ilyen esetekkel szemben zéró toleranciát alkalmaznak. A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány közleményben reagált azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint egy diákot bántalmazás ért, valamint elfogadhatatlan pedagógiai gyakorlatok történhettek a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégiumban. A fenntartó rendtartomány hangsúlyozta: rendkívül súlyosnak tartja a nyilvánosságra került eseteket, és meggyőződése szerint a gyermekek méltóságát sértő, megalázó vagy bántalmazó magatartás semmilyen körülmények között nem egyeztethető össze sem a gyermekvédelem alapelveivel, sem a keresztény értékrenddel, sem a ferences nevelés küldetésével. A közlemény szerint a rendtartomány független szakértők bevonásával átfogó vizsgálatot rendel el. A vizsgálat nem csupán a sajtóban megjelent ügyekre terjed ki, hanem az intézmény gyermekvédelmi, pedagógiai és szervezeti működésének szélesebb körű áttekintésére is. „Célunk, hogy pontos képet kapjunk a történtekről, felülvizsgáljuk a korábban meghozott döntéseket, és szükség esetén további intézkedéseket hozzunk annak érdekében, hogy intézményeink minden gyermek számára biztonságos környezetet jelentsenek” – fogalmaz a fenntartó. Az iskola külön közleményben kért bocsánatot mindazoktól, akiket a […]
The post „Zéró toleranciát vallunk” – közleményt adtak ki a ferencesek, miután a Frankában bántalmhazhattak egy diákot appeared first on 777.
Vecsei H. Miklós, Hiperkarma, Platon Karataev, Quimby, Alma Együttes – vár a REND fesztivál
Vecsei H. Miklós, Grecsó Krisztián, Hrutka Róbert, Hiperkarma, Platon Karataev, Honeybeast, Quimby, Alma Együttes – júliusban vár a REND Veszprémben! Július 26-28 között Veszprémben kerül megrendezésre a Református Egyházi Napok Dunántúl Fesztivál, mely mindenki számára nyitott, és több mint 100 ingyenes, nívós programmal várja az érdeklődőket. A „Református Egyházi Napok – Dunántúl” rendezvény egy fesztivál, mely nyitott minden felekezet, érdeklődő, korosztály számára, számos kulturális területen, egymás mellett futó programokkal, a három nap alatt közel 100 programponttal. A rendezvény célja elcsendesedni, feltöltődni és szót váltani egymással egy olyan világban, ahol sokfélék vagyunk, de mindannyian az isteni élet forrásától jövünk és oda tartunk. Újdonság, hogy nemcsak a szombati napon, hanem péntek kora délutántól kezdve vasárnap estig tartalmas programokat kínálnak a szervezők, melyek közül párat, a teljesség igénye nélkül felsorolunk: Honeybeast, Hiperkarma, Quimby, Budapest bár, MÉSA és Platon Karataev koncert várja az érdeklődőket. De Grecsó&Hrutka Zenekar Zenés Irodalmi Estjét is megtekintehtjük, továbbá Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba is „Füst a szemében” – Cseh Tamás 80 – megrendítő utazásra invitál minket Cseh Tamás dalain keresztül. Emellett Bogányi Gergely zongoraestjét és Pálúr János és Rajkai Zoltán teremtéstörténet estjén is kikapcsolódhatunk. Továbbá az Abigél Musical és a Pannon Várszínház Pál utcai fiúk zenés […]
The post Vecsei H. Miklós, Hiperkarma, Platon Karataev, Quimby, Alma Együttes – vár a REND fesztivál appeared first on 777.
Megfeledkezett rólam az Úr? – Gondolatok szenvedésről, bizalomról, gondviselésről
Volt már olyan pillanat az életedben, amikor úgy érezted, Isten megfeledkezett rólad? A szenvedés, a félelem és a bizonytalanság közepette sokszor nehéz felfedezni jelenlétét. Mégis hiszem, hogy éppen ezekben a helyzetekben mutatkozik meg leginkább az Ő gondviselő szeretete. ,,Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram!” (Ézs 49,14) Talán ez a fájdalmas felkiáltás már a te szádból is elhangzott. Vajon igaz lehet az a kép Istenről, amely szerint magunkra hagyott bennünket, és többé nem avatkozik bele az életünkbe? Egy lelki beszélgetés után elgondolkodtam azon, milyen sokakat visszatart a Jóistentől az a hitükkel összeegyeztethetetlen kérdés, hogy ha Isten mindenható, akkor miért létezik szenvedés. Ha Isten végtelenül szeret, miért engedi, hogy szörnyűségek történjenek a világban, az életemben? Bár ezekre a kérdésekre nem kaphatunk egzakt választ, úgy gondolom, mások megélését szemlélve formálhatjuk egymást. Engedd meg, hogy megosszam az én megélésemet. Ahhoz, hogy megértsük a szenvedés helyét a világban, el kell tudnunk fogadni, hogy az életünk az Ő kezében van. Megvan a hatalma ahhoz, hogy magához szólítson. Megvan a hatalma ahhoz, hogy megállítsa szívünket. Az emberi test egy olyan tökéletes konstrukció, amelynek a működése a tudomány számára még mindig rejtély. De Isten számára nem. Mi, emberek hajlamosak vagyunk erre a biológiai ökoszisztémára a betegség forrásaként, […]
The post Megfeledkezett rólam az Úr? – Gondolatok szenvedésről, bizalomról, gondviselésről appeared first on 777.
Harmadszor fejezték le a dunavecsei Mária-szobrot
Szombat reggel újra megrongálva találták a Béke Királynője nevet viselő Szűz Mária-szobrot Dunavecsén. A körforgalom közepére állított alkotást harmadszor fejezték le. A helyiek elkeseredetten vették hírét az újabb vandálkodásnak. A helyi katolikus közösség által adakozásból állított Mária-szobrot három hete, pünkösdvasárnap szentelték meg. A szoborrongálás szombatra virradó éjjel történt, büntetőeljárás indult az ügyben. Az 51-es főútról a Dunavecse felé vezető út első körforgalmában álló szobrot a Dunavecsei Római Katolikus Egyházközség kezdeményezésére 2023 májusában állították fel először. A Béke Királynője nevet viselő Szűz Mária-szobrot azért állították fel a település határában, hogy a városba érkezőket köszöntse, és a hit, a megnyugvás, valamint a békés együttélést szimbolizálja. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke áldotta meg. A 2023-as szoborállítást követően, alig tíz nappal a májusi kihelyezése után egy ismeretlen tettes a felismerhetetlenségig szétverte a szobor felső részét. A helyi hívő közösséget és a lakosságot mélyen megrázta az eset, amelyet voltak, akik a keresztény szimbólumok elleni nyílt agressziónak értelmeztek. A rongálás ügyében a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság indított nyomozást. Ezután az egyházközség támogatással és közösségi összefogással új szobrot állított az előző helyére. Az új Mária-szobrot 2023. december 28-án helyezték el a körforgalom közepén. A tervek szerint az újévi ünnepi program részeként 2024. január 1-jén szentelték volna fel ünnepélyes […]
The post Harmadszor fejezték le a dunavecsei Mária-szobrot appeared first on 777.
