777 blog
A csendben megszólaló Isten: Egy rohanó apa lelkigyakorlata
Ez az írás egy családapa személyes lelkigyakorlatos tapasztalatain keresztül mutatja meg, hogyan válhat a hétköznapi élet tere az Istennel való találkozás helyévé. Az elmélkedés őszintén tárja fel a csenddel, önvizsgálattal és hittel járó belső küzdelmeket, valamint az ezekből fakadó felismeréseket. A múlt fájdalmai és az evangéliumi történetek találkozása mély lelki átalakulást indít el, amely a mindennapi kapcsolatokban is kézzelfoghatóvá válik. A történet végső üzenete: az Istennel való élő kapcsolat békét, szabadságot és új látásmódot ad a hétköznapokban. Gyakran gondolunk a lelkigyakorlatra úgy, mint egy távoli kolostor falai között zajló misztikus eseményre. De mi történik akkor, ha a lelkigyakorlat helyszíne a nappali, az időpontja pedig a másfél éves kislányunk alvásideje? Családapaként és a hétköznapok mókuskerekét hajtó emberként vágtam bele ebbe a folyamatba, amely alapjaiban forgatta fel az Istenről és önmagamról alkotott képemet. Félelem a csendtől és a „haszontalan” percektől Őszintén szólva, a várakozás mellett komoly félelem is volt bennem. Egy olyan világban élünk, ahol a hatékonyság a mérce, és én rettegtem attól, hogy a munka, a kislányom nevelése és a családi kötelezettségek mellett képes leszek-e megtalálni azt a napi félórát, amely valóban csak az Úré. Féltem, hogy az imám rutinszerű marad, és nem tudok majd őszinte, önzetlen figyelmet szentelni a Szentírásnak. Gondosan […]
The post A csendben megszólaló Isten: Egy rohanó apa lelkigyakorlata appeared first on 777.
Válasz Pankotai Lilinek és mindenkinek, aki az Egyházat és az oktatást szembeállítja
Ahogyan arról a 777 is beszámolt, sajtóhírek szerint Rubovszky Rita, a 72 Tanítvány Mozgalom elnöke lehet az új oktatási miniszter a következő kormányban. A hírek megjelenése után olyan kritikai megjegyzések tömkelege íródott, amelyben azért támadják a több évtizede pályán lévő szakembert, mert hívő és egyházi iskolákat vezetett – illetve vezet jelenleg is. Közülük is Pankotai Lili aktivista kritizálta talán a legélésebben az esetleges döntést, írására Habodász István kollégánk reagált a közösségi médiában. Pankotai Lili „ideológiamentes” oktatást követel, és támadja az egyházi kötődésű szakembert, Rubovszky Ritát. Tisztáznunk kell: a hit nem egy politikai ideológia, hanem élő kapcsolat a Teremtővel, az Igazsággal, amely nem kirekeszt, hanem az emberi méltóságot szolgálja. Alapvető tévedés és a valóság leegyszerűsítése a keresztény hitet és a vallást az ideológia kifejezéssel illetni. Az ideológia emberi elme alkotta, gyakran zárt és politikai céloknak alárendelt eszmerendszer. Az Egyház nem ,,pénzt lapátol’’, hanem embert formál. Az európai kultúra és oktatás egyik forrása, amely évszázadokon át tudást, hitet és közösséget adott tovább. Több ezer éve áll, mert nem önmagára épül, hanem Jézus Krisztus szeretetére. Nem hatalmat keres, hanem szolgál: közösséget épít, reményt ad. A keresztény identitás nem akadály, hanem garancia a lelkiismeretes munkára. A „világi pártatlanság” sokszor csak az […]
The post Válasz Pankotai Lilinek és mindenkinek, aki az Egyházat és az oktatást szembeállítja appeared first on 777.
Majdnem megerőszakolták, 12 évesen lett szent – Goretti Szent Mária megrendítő élete
Öt héttel elsőáldozása után, félárván, 12 évesen háztartást vezetve, kistestvéreire vigyázva, rettegésben töltötte napjait egy kislány. Így szól Goretti Szent Mária rövid, de Istennek szentelt földi életének története. Goretti Mária 1890-ben született Olaszországban, Corinaldoban, ahol szüleinek volt néhány hold földje. Ám abból a család nem tudott megélni, kénytelenek voltak elköltözni, a Nettunótól 11 kilométerre, Ferriere di Concában béreltek egy özvegy emberrel, Serenellivel és fiával, Alessandroval közösen egy kisebb birtokot. Ekkor senki nem sejthette, hogy ez a költözés a Goretti család két tagjának sírját is megássa. Conca vidéke mocsaras volt, kevesebb, mint egy év után Mária édesapját elvitte a malária. A lány édesanyja hat gyermekkel maradt özvegyen, és nem tehetett semmit, ott maradt, fenntartotta a bérletet és dolgozott a megélhetésükért. Mária, legidősebb gyerekként nagyon sokat segített neki: ellátta a háztartást, és vigyázott a kicsikre, amikor édesanyja a nagyobbakkal a mezőn dolgozott. A velük élő részeges Serenellinek és a fiának is Mária főzött. Édesapja halál után, 10 évesen így vigasztalta csüggedő, gondterhelt, hat gyermeke jövőjéért aggódó édesanyját: ,,Ne félj, mama, hiszen már nagyok vagyunk, s a jó Isten majd ad nekünk egészséget, gondot visel ránk és megsegít bennünket. Megélünk!” Az egyébként sem könnyű családi helyzetet éppen ez a fiú, Alessandro nehezítette meg […]
The post Majdnem megerőszakolták, 12 évesen lett szent – Goretti Szent Mária megrendítő élete appeared first on 777.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke lehet az új oktatási miniszter – sajtóhír
Gyakorló katolikus oktatási minisztere lehet Magyarországnak sajtóértesülések szerint. A Telex értesülései szerint Rubovszky Rita lesz az új kormány oktatási minisztere, aki jelenleg a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója, szeptember óta pedig a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke. Tizenkét éven át volt a Katolikus Tanárok Európai Egyesületének alelnöke, illetve vezette a Patrona Hungariae Gimánziumot is. A Wikipédia szócikke szerint bölcsészként és középiskolai tanárként szerzett diplomát 1988-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar–francia összehasonlító irodalomtudományi szakán. Ösztöndíjjal kijutott a párizsi Sorbonne egyetemre. 6 éven keresztül tanított a második kerületi Móricz Zsigmond Gimnáziumban, a Kodály Zoltán Kórusiskolában, és egy évtizeden keresztül tagja volt a Rigó utcai nyelvvizsgabizottságnak. Tizenkét éven át alelnöke volt a Katolikus Tanárok Európai Egyesületének, emellett távoktatási referense volt az Európai Uniónak Brüsszelben. 1998-ban alapító vezérigazgatója lett a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.-nak 2010-ig. 1998 és 2000 között a brüsszeli Europalia magyar programigazgatója. Számos Magyarországot bemutató kulturális évadot irányított Olaszországban, Franciaországban és másutt. 2003-tól az általa alapított Millennium Intézet igazgatója volt, melynek keretében 2004-től a Várostudás Kollégium előadás-sorozatot szervezte. Ezzel párhuzamosan az Europtimus Rt. PR-igazgatója, amely magyar–francia részvénytársaság non-profit és civil szervezetek számára nyújtott kommunikációs és marketing tanácsadást. A Pécs Európa Kulturális Fővárosa programsorozatának levezénylése után egykori alma materének hívására visszatért a tanításhoz, és […]
The post A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke lehet az új oktatási miniszter – sajtóhír appeared first on 777.
„Húsvét előtt a szülők azt kérték, hogy Jézus kereszthalála ne kerüljön szóba” – hitoktató a gyermekek gyászfeldolgozásáról
Jó, ha óvjuk a gyermekeinket a halál és gyász témáitól? Nem csak egy konkrét haláleset jár gyásszal, de akkor még milyen területeken élheti meg ezt a nehéz érzést egy ember? Van különbség a gyermekek és felnőttek gyászmegélése között? Elvigyük a gyerekeket temetésre? A reformatus.hu-n Szászi Andrea, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai igazgatóhelyettese, lelkész, hittanoktató, pszichopedagógus, gyászfeldolgozásmódszer-specialista adott kézzelfogható tanácsokat egy interjúban melyből kiderül, hogyan működik a gyászfeldolgozás gyermekkorban. Túlféltés vagy reális felkészítés? Vajon óvni kell a gyerekeket a halál felismerésétől és a gyásztól, nem teszünk-e rosszabbat a túlféltéssel, mint a szomorú, de igaz tények előrevetítésével? Szászi Andrea szerint természetes, hogy szeretnénk megóvni a gyermekeinket minden rossztól, de nem tartja helyesnek, ha egyfajta burokban tartjuk őket, hiszen azzal, hogy véget ér valami, így is, úgy is találkoznak. Az elmúlással a természetben is szembesülünk, és a gyermekeknek is természetes, hogy tavasszal új virágok nyílnak, új rügyek fakadnak a fákon, ahogy azt is megtapasztalják, hogy véget ér egy nyaralás, a kedvenc időtöltésük – vázolta a szakember. Hogy valaminek vége van, természetes folyamat. Ráadásul a gyerekek nem is feltétlenül a családjukban szembesül először a halál témakörével, hanem esetleg egy mesében, filmben, az interneten vagy a baráti körükben. Lehetetlen teljesen távol tartani tőlük ezt a […]
The post „Húsvét előtt a szülők azt kérték, hogy Jézus kereszthalála ne kerüljön szóba” – hitoktató a gyermekek gyászfeldolgozásáról appeared first on 777.
„Jézusom, ha megtartom, segíts felnevelni” – egy édesanya megindító tanúságtétele az abortusz árnyékában
Egy váratlan élet, egy nem tervezett várandósság hatalmas krízist jelenthet. Fábián Evelin szerkesztőségünknek megküldött vendégírásában azonban tanúságot tesz arról, Jézus hogyan mentette meg őt és kisbabáját az abortusz tragédiájától. Evelin nagyon sokat gondolkodott, hogy megírja-e a történetét. A minap viszont, ahogy a telefonját görgette szembetalálkozott egy általunk közzétett képpel és úgy érezte, ennek kapcsán szeretné elmesélni a vele történteket. Így szól megindító tanúságtétele: Két évvel ezelőtt történt. Szerettem volna Istennek tetsző életet élni, de a saját akartom szerint. Az akkor fellobbanó szerelmemből már élet fakadt bennem, még nem tudtam, de sejtettem. Nem sokkal azután, hogy kiderült, valóban várandós vagyok, a kapcsolat szalmaláng szerelméből semmi sem maradt. Úgy éreztem, nincs menekülés, vagy hozzámegyek egy férfihez, akit életem végéig nem vagyok képes szeretni, vagy elvetetem a magzatom. A környezetemből sokan reméltek és bíztattak az abortuszra, de ahogy közeledett a nap egyre nagyobb félelmet és fájdalmat éreztem. Egyedül éreztem magam, bár tudtam, mit tettem és azt is, hogy ennek vannak következményei. Amikor szülői nyomásra elmentem a klinikára időpontot egyeztetni, nem tudtam besétálni. Úgy éreztem, arra helyre húz a szívem, ahol minden krízisben megnyugvást talált: a számomra legkedvesebb templomba. Csak ültem az üres falak között és zokogtam, nem akartam igazán megtenni, így egy mondat […]
The post „Jézusom, ha megtartom, segíts felnevelni” – egy édesanya megindító tanúságtétele az abortusz árnyékában appeared first on 777.
„Nem félek a Trump-adminisztrációtól” – reagált a pápa az amerikai elnök kritikájára
XIV. Leó pápa reagált Donald Trump vasárnapi, éles hangvételű bejegyzésére: az egyházfő hangsúlyozta, nem kíván politikai vitába bocsátkozni, küldetését pedig továbbra is a béke, a párbeszéd és az evangélium üzenetének hirdetésében látja. Reagált XIV. Leó pápa Donald Trump amerikai elnök vasárnap esti bejegyzésére, amelyben éles kritikát fogalmazott meg az amerikai elnök a római katolikus egyházfővel kapcsolatban. Az EWTN katolikus televízió munkatársai a pápával együtt utaztak Algériába – ahol ma kezdődött apostoli látogatása XIV. Leónak -, a repülőgépen ezt nyilatkozta a sajtó munkatásainak az első amerikai egyházfő: „Azt hiszem, hogy akik olvasták a bejegyzést, le tudják vonni a saját konklúziójukat. Nem vagyok politikius és nem áll szándékomban vitába szállni Trumppal. Inkább keressük a békét és vessünk véget a háborúnak. Nem félek a Trump-adminisztrációtól, én az evangéliumról beszélek, nem vagyok politikus. Nem gondolom, hogy az evangélium üzenetével vissza kellene élni úgy, ahogyan azt egyesek teszik. Továbbra is hangosan fel fogok szólalni a háború ellen, és igyekszem előmozdítani a békét, az államok közötti többoldalú párbeszédet, hogy megtaláljuk a problémák helyes megoldását. Az Egyház üzenete az evangélium üzenete: boldogok a béketeremtők. Nem látom a szerepemet politikusként, és nem akarok vitába bocsátkozni vele. Túl sok ember szenved a világban” – szögezte le XIV. Leó pápa. Forrás: […]
The post „Nem félek a Trump-adminisztrációtól” – reagált a pápa az amerikai elnök kritikájára appeared first on 777.
„XIV. Leó pápa külpolitikája borzalmas” – példátlan kirohanást intézett a pápa ellen Donald Trump
Eddig is lehetett sejteni, hogy XIV. Leó pápa és Donald Trump között feszült a kapcsolat – a pápa folyamatosan a békéért szólal fel, többek között elítélve az Amerikai Egyesült Államok Venezuela és Irán elleni fellépését is -, azonban az amerikai elnök vasárnap esti kirohanása a katolikus egyházfő ellen egészen példátlan és sokkoló. Donald Trump a „Truth Social” közösségi oldalon azzal kezdte bejegyzését, hogy szerinte XIV. Leó pápa gyenge a bűnözéssel szemben és borzalmas a külpolitikában. „Félelemről beszél a Trump-adminisztráció kapcsán, de nem említi meg azt a félelmet, amit a katolikus egyház a COVID idején átélt, amikor papokat és lelkészeket tartóztattak le azért, mert szentmisét és istentiszteleteket tartottak” – folytatta furcsa bejegyzését az amerikai elnök, majd pedig keresetlen stílusban szögezte le, hogy sokkal jobban szereti a pápa testvérét, mert ő támogatja Trumpot. Bejegyzésének második fele sem irodalmi stílusban íródott, Trump magát nem meghazudtolva minden diplomáciai íratlan szabályt felrúgva ostorozza szavaival az egyházfőt: „Nem akarok olyan pápát, aki szerint rendben van, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen. Nem akarok olyan pápát, aki szerint szörnyű, hogy Amerika megtámadta Venezuelát, egy olyan országot, amely hatalmas mennyiségű drogot küldött az Egyesült Államokba, és ami még rosszabb, kiürítette a börtöneit — gyilkosokat, drogdílereket és más bűnözőket engedve be […]
The post „XIV. Leó pápa külpolitikája borzalmas” – példátlan kirohanást intézett a pápa ellen Donald Trump appeared first on 777.
„Nincs az ember számára más forrása a reménynek, mint Isten irgalma” – Szent II. János Pál pápa
Egy korábbi cikkben már írtunk az Irgalmas Jézus ábrázolásról, de íme néhány információ az ünnephez kapcsolódva és idézet Szent Fausztina nővér naplójából az Isteni Irgalmasság vasárnapján. Az ünnep kialakulása, érdekességek Az ismert irgalmas Jézust ábrázoló kép Szent Fausztina nővér látomása alapján terjedt el: „Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány.” (Napló 47) Az ünnepet Szent II. János Pál pápa vezette be 2000-ben, Fausztina nővér szentté avatásakor. Érdekes tény, hogy Szent Fausztina lengyel származású szerzetes, aki megkapta a fent leírt látomást és a kinyilatkoztatásokat Jézustól az isteni irgalmasságról, a második világháború elején hunyt el és Szent II. János Pál pápa 62 évvel később, az ünnep kihirdetésekor kiemelte, hogy ezzel az üzenettel szeretné átvezetni az Egyházat az új évezredbe. A pápa nagyon nagy tisztelője volt az isteni irgalmasságnak. Már a pápasága elején is adott ki enciklikát, mely Isten irgalmára hívta fel a figyelmet. Fausztina nővért is ő avatta boldoggá és szentté. Továbbá II. János Pál pápa az Isteni irgalmasság vasárnapján hunyt el, majd kilenc évvel később, 2014-ben Ferenc pápa szintén húsvét második vasárnapján avatta […]
The post „Nincs az ember számára más forrása a reménynek, mint Isten irgalma” – Szent II. János Pál pápa appeared first on 777.
„Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele
Egy űrhajó fedélzetén megvallani a hitedet nem semmi, hiszen a fél világ szeme a küldetésben résztvevő asztronautákra szegeződik. Victor Glover másodjára jár az űrben és mind a két alkalmat kihasználta, hogy tanúságot tegyen Jézusról. Az Artemis II küldetés április 2-án vette kezdetét, melynek célja, hogy a legénység tagjai megkerüljék a Holdat, tudományos kísérleteket végezzenek és űrsétákat tegyenek. A 10 naposra tervezett expedíció magyar idő szerint április 11-én, azaz holnap hajnali 2:00 óra körül ér véget, ekkor landolhat az űrhajó a Csendes-óceánban, az Egyesült Államok nyugati partjainál. Az USA több mint 50 év után juttat újra űrhajósokat a Hold közelébe. A történelmi küldetés célja elsősorban a majdani expedíciók előkészítése, melyek lehetőséget nyithatnak egy holdbázis létrehozására és a Mars elérésére is. A küldetésben részt vevő kutatóknak most lehetősége volt szabad szemmel vizsgálni a Hold túlsó oldalát, melyet eddig csak szondák segítségével tehettek meg. A küldetés négy űrhajósa – Victor Glover pilótaként, Christina Hammock Koch specialistaként, és Reid Wiseman a misszió végrehajtásáért és sikeréért felelős parancsnokként, Jeremy Hansen pedig szintén specialistaként lesznek az elsők, aki 1972 után megkerülik a Holdat. Victor Glover az Artemis II legénységének egyik tagja a CBS News riporterének kérdésére tanúságtételnek beillő válasszal felelt. Az asztronauta […]
The post „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele appeared first on 777.
„Az ima nem kötelesség, hanem kapcsolat” – a 777 Podcast vendége Varga László atya
A 777 Podcast adásának vendége Varga László kaposvári püspök volt, akivel az imáról, a lelki életről, a kitartásról beszélgettünk. Néhány gondolat a beszélgetésből: „Isten megvan a mi imánk nélkül is, nem teszi többé vagy teljesebbé az imádságunk, mert önmagában teljes az élete. Nekünk van nagy szükségünk az imára. Az ima számomra nem program vagy lelkiismereti kötelesség, hanem kapcsolat és élet. Ez a legfontosabb. Az ima egy folyamatos tanulás, rajtam van elől és hátul egy „T” betű, miközben bátorkodom beszélni róla, de valójában minden nap újra kell kezdenem. Minden nap meg kell engednem a Szentléleknek, hogy vezessen. Annak ellenére, hogy Isten teljes, mégis fontos neki a kapcsolat, hogy találkozzunk Vele és be tudjuk fogadni az ajándékait. Ezért meg is teremti a lehetőségeit, hogy ez megtörténhessen. A szívünkben lévő Szentlélek folyamatosan inspirál bennünket, hogy lépjünk be ebbe a kapcsolatba. Isten szemébe nincsen jó vagy rosszabb imádkozó, minden ima fontos neki, mint ahogy a szülőnek is az a pici gyermeke gügyögése, szavai. Mert annyira szeret bennünket, hogy figyel ránk és bennünket, hogy hogyan tudna mélyebben bevonzani bennünket ebbe a kapcsolatba. Ennek a tere és a lehetősége az, amit én imának hívok.” Jézus és az imádkozás: „Rengeteg imát tudott Jézus és az apostolok is, […]
The post „Az ima nem kötelesség, hanem kapcsolat” – a 777 Podcast vendége Varga László atya appeared first on 777.
Rengeteg lengyel imádkozik egy fiatal papért, aki nagypénteken szenvedett súlyos balesetet
Rendkívül súlyo közlekedési baleset érte egy lengyel papot nagypénteken, amikor autójával egy útra tévedő jávorszarvassal ütközött a Włocławek és Lipno közötti szakaszon. A 37 éves pap életveszélyes sérüléseket szenvedett, állapota jelenleg is kritikus, több műtéten átesett, az orvosok folyamatosan küzdenek érte. Közben a hívek imaláncokat szerveznek, misét ajánlanak fel gyógyulásáért. Súlyos közlekedési baleset rázta meg a lengyelországi híveket: egy fiatal katolikus pap, Krzysztof Włodarczyk atya életveszélyes állapotban került kórházba, miután autójával egy útra tévedő vaddal ütközött. A tragédia különösen megrázó, hiszen a baleset nagypénteken történt – azon a napon, amikor az Egyház Krisztus szenvedésére emlékezik. A beszámolók szerint a baleset április 3-án, az esti órákban történt a Włocławek és Lipno közötti útszakaszon. A pap által vezetett személygépkocsi egy hirtelen az útra rohanó jávorszarvassal ütközött. Az ütközés ereje hatalmas volt, a 37 éves lelkipásztor súlyos sérüléseket szenvedett, és azonnal kórházba szállították. Az orvosok azóta is az életéért küzdenek. Információk szerint Włodarczyk atya már több műtéten is átesett, állapota továbbra is kritikus, és folyamatos orvosi felügyelet alatt áll. A tragédia híre gyorsan elterjedt a térségben, és mélyen megrázta a híveket. A lipnói Szűz Mária Mennybevételének plébániáján – ahol a pap szolgálatot teljesít – külön szentmisét mutattak be a felépüléséért. A közösség tagjai […]
The post Rengeteg lengyel imádkozik egy fiatal papért, aki nagypénteken szenvedett súlyos balesetet appeared first on 777.
Beszélgessünk a halálról! – kórházlelkész és gyásztanácsadó egy asztalnál
Az élet egyik legnehezebb témájáról, a halálról és az új kezdet lehetőségéről beszélgetett nagypénteken Cseh Ádám a Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb adásában. Vendégei Kis Judit „Judy”, a súlyos autóbalesetét túlélő énekesnő, Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó és a betegágyak mellett álló református kórházlelkész, Lakatos Enikő voltak. Világszerte minden évben emberek százmilliói veszítik el közeli hozzátartozójukat, barátjukat, és Magyarországon is családok ezrei élik át a veszteség fájdalmát. Óriási számok ezek, az ember mégis csak akkor érzi át igazán a gyász súlyát, amikor ő maga is búcsúzik szerettétől. Joggal vetődik fel a kérdés: nem enyhítene-e ezen, ha mernénk nyíltabban beszélni? A gyásztanácsadó szerint egyértelműen segítene, ha tudatosan foglalkoznánk a témával. Ugyanakkor azt is látni kell, miért indult el egyfajta tabusítás a halállal kapcsolatban. Az okok között szerepel a városiasodás, a hagyományok háttérbe szorulása és az elszigetelődés. Ráadásul azzal, hogy a legtöbb esetben már nem otthon, a család körében, hanem intézményekben, a hozzátartozóktól távol fejezzük be a földi életet, a halál köré félelem is épült. Révész Renáta Liliána a nevelésben is lát lehetőséget: úgy véli, hogy a végről való gondolkodásnak a közoktatásban is lenne helye, így nem teljesen felkészületlenül érne minket a gyász. Ebben az érzelmileg megterhelő időszakban gyakran jelenik meg a […]
The post Beszélgessünk a halálról! – kórházlelkész és gyásztanácsadó egy asztalnál appeared first on 777.
XIV. Leó pápa örül az iráni fegyverszünetnek és további imádságra hív
XIV. Leó pápa üdvözli a közel-keleti tűzszünet hírét, és arra kéri a feleket, hogy folytassanak hosszan tartó párbeszédet a konfliktus lezárása érdekében. XIV Leó pápa szerdai általános kihallgatásának zárásaként a Közel-Keleten hetek óta fokozódó feszültségre fordította gondolatait. A kedd este bejelentett kéthetes tűzszünet fényében a pápa azt mondta, hogy „elégedettséggel és a mély remény jeleként” üdvözli a hírt: „A Közel-Keletet és az egész világot érintő elmúlt órák nagy feszültségét követően megelégedéssel tölt el és az élő remény jelének tekintem a kéthetes azonnali tűzszünet kihirdetését. A tárgyalásokhoz visszatérve lehet csak lezárni a háborút. Arra buzdítalak titeket, hogy kísérjük imádsággal ezt a kényes diplomáciai munkával teli időszakot, abban a reményben, hogy a párbeszédre való hajlandóság eszközzé váljon a világ többi konfliktusos helyzetének a megoldásához. Ismét arra hívok mindenkit, hogy csatlakozzon hozzám a békeért tartandó imavirrasztáson, amelyet április 11-én, szombaton ünneplünk itt, a Szent Péter-bazilikában” – zárta gondolatait XIV. Leó pápa Irán, az Egyesült Államok és Izrael bejelentette, hogy megállapodásra jutottak egy kéthetes tűzszünetről a Közel-Keletet sújtó háborúban. Kedd este Donald Trump amerikai elnök visszavonta az iráni civilizáció elpusztítására vonatkozó fenyegetéseit. Korábban XIV. Leó pápa élesen bírálta az amerikai elnök megnyilatkozását.
The post XIV. Leó pápa örül az iráni fegyverszünetnek és további imádságra hív appeared first on 777.
Van közöttük olyan, aki minden este a kézitáskájában viszi magával a Bibliáját – megrendítő történet prostituáltakról
Sokan már tizenévesen találkoznak a megélhetés nehézségeivel egy tragikus családi helyzet vagy a családi háttér hiánya miatt. Úgy érzik, nincs más lehetőségük, mint a testükkel pénzt keresni. Nem mérik fel, milyen veszélyt rejt magában, csak meggondolatlanul igent mondanak. Amikor azonban rájönnek, mibe keveredtek, már késő. Kizsákmányolják és kihasználják őket, ami ellen nem tehetnek semmit. Ez a jelenség nem egyedi történetek sorozata, hanem egyre súlyosbodó társadalmi probléma. A prostitúció terjedése napjainkban is jelentős kihívást jelent. Az internet megjelenésével a szexmunkára irányuló megkeresések száma megsokszorozódott. A Direkt36 2024-ben egy nemzetközi tényfeltáró projekt keretében vizsgálta a weboldalakon megjelenő ilyen jellegű hirdetéseket Magyarországon és a környező országokban egyaránt. A kutatás meglepő eredményeket hozott. Több mint hatezer célozza kifejezetten Magyarországot, közel kétszer annyi, mint a sorban következő Szlovákiát és Romániát. Gyakran konkrét információk feltüntetése nélkül keresnek fiatal nőket ártalmatlannak tűnő külföldi munkákra. A visszatérő hirdetők elsősorban nagy összegek, heti akár több ezer euró fizettséget ígértek, ezenfelül fuvart, tolmácsot, a költségek megelőlegezését, szuper csapatot, udvarias kuncsaftokat és sok mást. A weboldalakon hirdetett külföldi szexmunka mellett a prostitúció hazánkban is jelen van. A Névtelen Utak Alapítvány elnevezésű civil szervezet a szexuálisan kizsákmányoltak sorsát igyekszik jobbra fordítani. Egyik önkéntesük, Noémi már több alkalommal vállalt önkéntes munkát a prostituáltak […]
The post Van közöttük olyan, aki minden este a kézitáskájában viszi magával a Bibliáját – megrendítő történet prostituáltakról appeared first on 777.
,,A legfontosabb voksomat ma tettem le” – Gundel Takács Gábor a leglényegesebb választásról
Április 12-e, azaz most vasárnap sokat ismételt, mindannyiunk számára fontos dátum lehet. Sok ismert ember nyilvánítja ki a véleményét a választással kapcsolatban a közösségi médiában, ám életünk legfontosabb választásról -, mely mellett minden nap el kell köteleződnünk – sajnos sokszor elfeledkezünk. Gundel Takács Gábor műsorvezető, sportriporter hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztjában arra hívja fel a figyelmünket, hogy kezeljük helyén életünk választásainak tétjét és igyekezzünk Krisztus békéjét megtartva megélni a vasárnap esedékes országgyűlési választás napját is. A sportriporter bejegyzését a Miatyánk egyik első sorával kezdte: Jöjjön el a Te országod! Természetesen április 12-én én is elmegyek választani. De a legfontosabb voksomat ma tettem le. Jézus Krisztus az én vezetőm, az Ő országában akarok élni, az Ő országának háza számomra a Parlamenttel szemben, a budai oldalon, a Szilágyi Dezső téren áll. ,,Jöjjön el a Te országod, Legyen meg a Te akaratod, miképp a mennyben, azonképpen itt a Földön is!” Szeretném, ha ugyanebben a békében tudnánk megélni a jövő vasárnapot is! Mert egyedül Istené a dicsőség – a többi csak esendő emberek útkeresése. A héten is imádkozzunk hazánkért, hogy a Szentlélek egysége költözzön be a magyarok szívébe minden nap. Ne gyűlölködéstől legyen hangos az online és a fizikai tér! Jézus szeretetével és a békére […]
The post ,,A legfontosabb voksomat ma tettem le” – Gundel Takács Gábor a leglényegesebb választásról appeared first on 777.
„Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam
Az idei húsvét egyik nagy kegyelme, hogy megéreztem, Isten szabadon szeret! Az alábbi sorokat nagyon ajánlom mindenkinek, mert sokszor azt gondoljuk, hogy úgy is tudjuk ezt a sokat ismételt mondatot: Isten szeret. De a kérdés az, hogy valójában elér-e a szívünkig?! Felfogjuk a húsvét örömhírét, vagy még marad helye a régi félelmeknek? E tény, hogy Isten szeret, eltörpülhet számunkra, ha teret hagyunk a bennünk lévő szorongó gondolatoknak. Ám Jézus azt mondta, hogy „nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket”. (Mk 2,17) Ezt nehéz volt elfogadnom, sokszor magammal szemben. Nem fért össze, hogy az Úr miért szeretne, mikor épp vétkeztem… Az sem mindig jutott el a szívemig, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Bár azt gondolom emberileg sosem fogjuk teljesen megérteni, majd csak a mennyben. De Isten olyan kedves, hogy addig kopogtat a szívünk ajtaján egy-egy ilyen életbevágó magyarázattal, míg el nem hisszük, be nem fogadjuk a lelkünkbe… Ebben segít a Szentlélek, mert csak általa tudjuk megélni ezt a lelki tapasztalatot, hiszen ahogy Szent Pálnál olvashatjuk: „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Róm 5,5). Imádkozzunk tehát Hozzá is! Néhol […]
The post „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam appeared first on 777.
„Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en
Idén az megtiszteltetés ért minket, hogy a domonkos nővérek gazdagították személyes gondolataikkal a 777 olvasóit és nézőit a nagyheti készülődés során. Húsvétvasárnapig, azaz máig találkozhattatok a nővérekkel, akik cikkben és videós formátumban is segítik az elmélyülést húsvét misztériumában. Most Sánta Izabella nővér elmélkedésén keresztül mi is együtt futhatunk a sírhoz a tanítványokkal, de Jézus már „nincs itt, feltámadt.” (Lk 24,6) Valóban feltámadt! A sír üres! – Húsvétvasárnap „Nincs a helyén a kő” Óriási jövés-menés, futkározás az Evangélium elején. Mária Magdolna a hatalmas – elmozdíthatatlannak vélt – követ elgördítve látja. Nincs a helyén a kő s ebből tudja, hogy Jézus sincs bent, hiszen a tanítványoknak már ezt mondja: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom hová tették!” Ijedtség, aggódás és félelem, pedig azt gondolhatnánk, hogy a nagypénteki események után semmi sem érintheti hasonlóan a szívüket. És mégis, itt az elgördített kő és az üres sír sejtelme, amelynek ténye mindent mozgásba lendít. Mária Magdolna a tanítványokhoz fut, hírül adja azt, amit látott. Különös lehet minden, ami benne zajlik. Egyszerre egy féltés a Mester megkínzott holtteste után, de talán már éledezett szívében a remény nyomán a hit, talán eszébe juthattak Jézus szavai és a próféták jövendölései, amelyben az Emberfiának szenvednie kell, […]
The post „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en appeared first on 777.
Hangfelvételen üzent Erdő Péter, aki otthonában ünnepelhette húsvétot
Hangfelvételen beszél húsvétról a híveknek Erdő Péter bíboros, akit másfél hónapja szállítottak kórházba. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke otthonában tölthette a hústvéti szent háromnapot. Az Esztegom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldala húsvétvasárnap reggel közzétette Erdő Péter bíboros rövid hangüzenetét, amelyben jól hallhatóan örömmel kíván mindenkinek békés ünnepet: „Feltámadt Krisztus! Testvérek, nagy ünnep van ma! Olyan nagy ünnep, ami az egész életünket mássá teszi, ami azt hirdet, hogy van túlvilág. Hogy maga Jézus az, aki nekünk erőt ad, aki bennünket, mindannyiunkat szeret, aki ma is minden nehézség és baj ellenére is – akár a mi bűneink ellenére is – segít abban, hogy boldogok legyünk. Feladatunk az, hogy a világnak elmondjuk ezt a nagy titkot, ezt a nagy ünnepet, mert nekik is nagy szükségük van rá, őket is boldoggá teheti. Ezért kell a mai napot mindenütt a világon hirdetni. Mindenkinek a szívébe béke lesz, hiszen Jézus feltámadása után azt mondta apostolainak, hogy „Békesség legyen veletek”. Ezt a békét kívánjuk ma minden embernek, húsvétvasárnap hajnalán.” Habár nem ez lehetett a hangfelvétel célja, de mégis egyértelműnek tűnik, hogy jó szellemi állapotban van Magyarország bíborosa, akit februárban szállítottak kórházba. A főegyházmegye rövid üzenetéből az is kiderült, hogy Erdő Péter titkárával, Eredics Gergő atyával Budapesten, a Prímási Palota kápolnájában ünnepelte […]
The post Hangfelvételen üzent Erdő Péter, aki otthonában ünnepelhette húsvétot appeared first on 777.
A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme
A 777 a szent napokon nem csak videók és képek formájában próbálja segíteni a felkészülést és az elmélyülést húsvétra, hanem cikkeken keresztül is. Ennek kimagasló része a Triduum, azaz egy három részes sorozat, amely nagycsütörtöktől egészen nagyszombat estig kísér bennünket. Idén Nagy Péter János gútai (Felvidék) plébános tisztel meg bennünket azzal, hogy a Triduum szerzőjeként megosztja velünk lelkiségi gondolatait. Az idejekorán elhunyt Bódi László, Cipő, egyik megrendítő dalában így énekel: „A csend beszél tovább, helyettem ő énekel.” Nagyszombat csöndjében ez a sor különös súlyt kap. Vannak órák, amikor az emberi szó megáll a maga határán, és a hallgatás mélyén valami olyasmi történik, amit már nem lehet könnyen kimondani. Itt a földön a zarándok Egyház tagjai vagyunk. Úton vagyunk az égi haza felé, Isten felé. Ennek megértésében a próbatételek és kísértések is segíthetnek bennünket. Isten általunk is munkálkodik a világban, de Ő maga a szentségek látható jelein keresztül közli velünk a láthatatlan kegyelmet, a mennyei ajándékokat. Ettől eleven a liturgia, ahol Istent ünnepeljük. A földön zarándokló ember számára elengedhetetlen a kegyelem, a mennyei ajándék, a szentségek ereje. Nagyszombat a keresztény év egyik legnehezebben értelmezhető napja. A kereszt drámája már megtörtént, a feltámadás örömére még várni kell. A liturgia hallgat. Az oltár […]
The post A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme appeared first on 777.
