Back to top

777 blog

Subscribe to 777 blog hírcsatorna
A hit nem magánügy!
Frissítve: 52 perc 20 másodperc

Énekszó, örömhír, Budapest – péntektől vár a XXI. Református Zenei Fesztivál

2026, May 27 - 4:05du

Május 29-31. között énekszóval és örömhírrel telik meg Budapesten a Kálvin és a Bakáts tér környéke: ismét megrendezik a Református Zenei Fesztivált, amely ingyenes koncertjeivel, irodalmi és művészeti programjaival, valamint közösségi eseményeivel várja az érdeklődőket. A szervezők célja, hogy a református zenei hagyományoktól a kortárs műfajokig sokszínű, igényes programkínálattal szólítsák meg mindazokat, akik tartalmas kikapcsolódásra vágynak. Szávay László fesztiváligazgatóval beszélgettünk az eseményről. Idén huszonegyedszer rendezik meg a fesztivált, hosszú múltra tekint vissza az esemény, de honnan ered a kezdeményezés? A Református Zenei Fesztivált Böszörményi Gergely zenei producer indította útjára. A cél az volt, hogy bemutassuk a páratlanul gazdag református zenei örökség kincseit az egyház népe és a nagyközönség számára: nem reformátusok és az utca embere számára is, mindenkinek, aki elhalad egy-egy helyszín mellett; közkinccsé tudjuk tenni. Az alapító ki szerette volna vinni ezeket a zenei kincseket az emberek közé, ezért nagyon fontos, hogy a Református Zenei Fesztivál programjának nagy része szabadtéren zajlik, a belvárosban több utcának a találkozási pontján,  természetesen közel olyan fontos református kötődésű épületekhez, mint a Kálvin téri református templom és a Károli Gáspár Református Egyetem és annak több kara. Természetesen évről évre igyekszünk új programelemekkel gazdagítani a rendezvényt, de közben támaszkodunk a hagyományokra. Kiknek ajánlaná az eseményt, […]

The post Énekszó, örömhír, Budapest – péntektől vár a XXI. Református Zenei Fesztivál appeared first on 777.

Erről szól XIV. Leó pápa első enciklikája, a Magnifica humanitas – Összefoglaló

2026, May 26 - 7:09du

A Vatican News-on Andrea Tornielli, a Vatikáni Rádió szerkesztő igazgatója összefoglalta XIV. Leó pápa „Magnifica humanitas” kezdetű most, pünkösdhétfőn megjelent enciklikáját, melyben a Szentatya felszólít minket, hogy a technika fejlődését ne a szív elszegényedésével fizessük meg. Arra a „sürgető kötelességre” hív minket, hogy maradjunk mélyen emberségesek A mesterséges intelligencia korában – amikor a minden ellenőrzésen kívül álló hatalmas technológiai hatalom-koncentráció, valamint az embertelenség új formái már az emberi méltóságot veszélyeztetik – XIV. Leó pápa arra a „sürgető kötelességre” hív fel minket, hogy maradjunk mélyen emberségesek. A polarizációk és az erőszak korszakában, amikor terjed a „hatalom kultúrája”, és a háború újra elfogadottá válik a nemzetközi politika eszközeként, Péter utódja arra kér minket, hogy fejlesszük a technikát „anélkül, hogy a szívünk visszamaradna”. Arra hív minket, hogy fogadjuk el az emberiség korlátait és törékenységét anélkül, hogy azokat – ahogyan a technokratikus ideológia teszi – kijavítandó hibának tekintenénk. Arra buzdít minket, hogy ne a nagyok szemszögéből nézzük a világot, hanem alulról, a szenvedők szemével, a legkisebbekkel kezdve. Egy olyan Isten szemével, aki magára vette gyengeségünket, és azt üdvösség helyévé alakította, mert „még akkor is, amikor a gépek hatékonyságukban kiemelkednek, a történelem középpontjában továbbra is egy emberi arc áll előttünk, amely arra vár, hogy ránézzenek”. […]

The post Erről szól XIV. Leó pápa első enciklikája, a Magnifica humanitas – Összefoglaló appeared first on 777.

„Egy férfi számára hiánypótló tud lenni a Szűzanyával való kapcsolat” – Kovács Zoltán atyával beszélgettünk

2026, May 26 - 5:16du

Mit jelenthet egy férfi számára a Szűzanya tisztelete? Hogyan tud számára Mária utat mutatni? Kovács Zoltán mariológus atyával idén májusban e kérdések mentén kezdtünk el elmélkedni, ennek során szó esett a férfi és a nő szerepéről a teremtés rendjében, egymáshoz való viszonyulásuk bibliai megnyilvánulásairól, az ember hivatásáról, a Szent Család életéről, de érintettük a férfiak lelki életének néhány lényeges vonását és a cölibátus kérdését is. Bár elsősorban a férfiak szempontjából igyekszünk feltérképezni a Szűzanyával való kapcsolódást, javasolnám, hogy induljunk kicsit távolabbról, ahogy azt mondani szokták: „Ádámtól-Évától”, hogy elhelyezzük a férfi létet a teremtés rendjében és a női léttel való összefüggésében. Zoltán atya, hogyan lehetne megragadni ennek a lényegét? Szembetűnő a Teremtés könyvének megfogalmazása, amikor Ádám megteremtése után azt mondja az Úr, hogy „nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” (Ter 2, 18) Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy létbeli szükségszerűség, nem félember Ádám Éva nélkül, Ádám léte önmagában is teljes. Az igazi emberi kiteljesedéséhez, a hivatásának kiteljesedéséhez viszont szüksége lesz Évára, az asszonyra. Mit jelent ez a bizonyos „emberi kiteljesedés”? A Mulieris dignitatem apostoli levélben ezt írja Szent II. János Pál pápa: „személynek lenni az istenképiség alapján azt jelenti: kapcsolatban lenni, közösségben lenni egy másik „személlyel”. Ez […]

The post „Egy férfi számára hiánypótló tud lenni a Szűzanyával való kapcsolat” – Kovács Zoltán atyával beszélgettünk appeared first on 777.

Mária lábánál leraktam a terheim – személyes beszámoló Csíksomlyóról

2026, May 25 - 4:16du

„Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk…” – szólt az ének a zarándokok szájából. Az elmúlt négy napban a Boldogasszony Zarándokvonattal megtett út során megannyi tapasztalattal és emlékkel lettem gazdagabb. Rövid beszámolómat olvashatjátok, arról milyen lelkiállapotban voltam az út előtt, mivel gazdagodott a magyarságtudatom, a papság lelki támogatásáról, és hogy mit jelentett látni azt a hatalmas tömeget a csíksomlyói nyeregben, akik mind elzarándokoltak, hogy közösen dicsérjék Istent, illetve hálát, fohászt fogalmazzanak meg a Szűzanya felé is: „ne felejtkezzél el szegény magyarokról!” Máriát dicsérve és kérve indultunk el a Keleti pályaudvarról csütörtök reggel, hogy részt vegyünk a csíksomlyói búcsún. Isteni csodaként kerültem én is a Boldogasszony Zarándokvonatra, az utazás előtt kevesebb mint egy héttel derült ki, hogy elutazom. Egészen biztos vagyok benne, hogy a Szentlélek a legjobb rendező! Ezelőtt még sosem voltam Csíksomlyón, de éreztem, hogy ez nagy kaland és csoda lehet az életemben Istennel és Máriával – és tényleg így is lett! A zarándoklat előtti hetekben nehezebb lelki időszakot éltem meg, sokszor voltam szomorú és vágytam a lelki vigaszra Istentől. Vittem szándékokat, melyeket szerettem volna letenni Máriához. A csütörtöki utazás után, amelynek részeként Désen és Gyergyószentmiklóson ünnepélyesen fogadtak minket, pénteken elindultunk a Csíksomlyói kegytemplomhoz. A sorban állás közben a Szentlélek egy kedves házaspár […]

The post Mária lábánál leraktam a terheim – személyes beszámoló Csíksomlyóról appeared first on 777.

„Jó ember akarok lenni papként” – Interjú Kajtor Domonkos jezsuita atyával

2026, May 25 - 1:25du

Fiatalos, lendületes, augusztusban szentelt jezsuita pap osztotta meg gondolatait a papságról és a szerzetesi hivatásról, a csendről és az emberségről. Kajtor Domonkos atyával beszélgettünk arról is, hogy a szenvedést hogyan lehet jó módon megélni. Őszinte és mély gondolatokat olvashattok az interjúban, amelyek egyszerre elgondolkodtatóak és sodróak. Ha egy szóval kéne jellemezned, hogy milyen papnak lenni, melyiket választanád?  Szenvedély. Több mint fél év után mondom ezt, megértem, ha valaki belefárad és biztos én is eljutok majd oda, amikor unalmasnak érzem, de a szenvedélyre törekedni kell. Különben csak fejből csinálom, mint egy munkát, misézek, gyóntatok, aztán 8 óra után lejár a munkaidő. De ez nem munka, hanem hivatás, a szenvedély pedig elbillent a hivatás felé.  Mik azok a papsággal kapcsolatos sztereotípiák, amelyeket meg szeretnél cáfolni? Diakónusszentelésem előtt azt fogalmaztam meg, hogy nem pap akarok lenni, hanem jó ember papként. Több mint tízéves jezsuita képzésem elején a papságra úgy gondoltam, mint egy szerepre, de ez nagyon üres. Fontos, hogy az emberi oldalából induljak ki a papságnak. Mi is ugyanúgy emberek vagyunk, az élet a szentelés után is megy tovább. Próbálom az egyházat képviselni, de ugyanúgy éhes vagyok, fáradt vagyok. Két éve nyáron Izraelben laktam és ott találkoztam Jézus emberi oldalával. Jézus ember volt. […]

The post „Jó ember akarok lenni papként” – Interjú Kajtor Domonkos jezsuita atyával appeared first on 777.

Kinevezték az új egyházügyi államtitkárt Heidl György személyében

2026, May 24 - 1:59du

Bejelntették az új egyházügyekért felelős államtitkárt: Heidl György keresztény filozófus tölti be a tisztséget. Ma reggel a Magyar Közlöny 2026. évi 57. számában megjelent az új államtitkárok névsora. A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium alá tartozó egyházi ügyekért felelős államtitkárság vezetője Heidl György keresztény filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának volt dékánja lett. Társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárként Heidl György portfóliójába tartoznak a nemzetpolitika, civil, nemzetiségi és felekezeti ügyek. Munkájához a Szentlélek bölcsességét kérjük!

The post Kinevezték az új egyházügyi államtitkárt Heidl György személyében appeared first on 777.

Kórházi kezelése óta először jelent meg a nyilvánosságban Erdő Péter bíboros – VIDEÓ!

2026, May 24 - 9:54de

Pünkösdi üzenetet küldött Erdő Péter  – először jelent meg a nyilvánosságban műtétje óta. Februári műtétét követően először állt a nyilvánosság elé Erdő Péter bíboros, az Esztegom-Budapesti Főegyházmegye érseke, aki pünkösd alkalmából fejezte ki jókívánságait az emberek felé – illetve külön kitért hálával azokra is, akik imáikban hordozzák Őt. A felvételek megerősítették azokat a korábbi információkat, amelyek szerint szellemileg teljesen jó állapotban van a bíboros, és úgy tűnik, hogy fizikailag is kezdi visszanyerni erejét a súlyos beavatkozást követően. Ezek azért fontos információk, mert – ellentétben például Ferenc pápa korábbi kórházi kezelésével – teljes hírzárlat volt és van Erdő Péter állapotáról, a közvélemény nem lett tájékoztatva sem a pontos betegségéről, sem pedig állapotának alakulásáról. Tapasztalatunk szerint még a hozzá közel álló munkatársak és a főegyházmegye papjai is teljes bizonytalanságban voltak a bíboros állapotáról, pletykákra és meg nem erősített információkra alapozva voltak sejtéseik a történtekről. Ezért is különösen örömteli, hogy Erdő Péter vállalta ennek a pünkösdi üzenetnek az átadását és  nyilvános szereplést. A bíboros üzenete pünkösd ünnepén: A Szentlélek ünnepe van, áldott pünkösdöt kívánunk mindannyiuknak! Ma ajánlotta fel az egész világ számára Isten azt a kegyelmet, ami azóta is érint bennünket, ami azt hiszem, hogy mindannyiunkak a lelkében ott van, de különösen azoknak […]

The post Kórházi kezelése óta először jelent meg a nyilvánosságban Erdő Péter bíboros – VIDEÓ! appeared first on 777.

Ünnepeljünk együtt pünkösdhétfőn! – Imaest a 777-tel

2026, May 22 - 7:09du

Két hónappal az előző, nagyheti imaestünk után most újra egy Jézusra figyelő eseményre hívunk benneteket! Május 25-én 19.15-kor várunk titeket az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomba a 777 szervezésében megvalósuló pünkösdi imaestre! „Kiárasztom Lelkemet!” (ApCsel 2,18) Pünkösdi imaestet szervezünk május 25-ére. Pünkösdhétfőn már szinte szokásosnak számító időpontban és helyszínre várunk benneteket: 19.15-re az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomba, hogy együtt ünnepeljük a Szentlélek kiáradását és az egyház születésnapját! Igyekszünk a cikkek, posztok és videós tartalmak mellett a személyes kapcsolódásra is törekedni veletek, akik úgy szeretitek a 777-et, mint mi, mert bár a mi missziónk elsősorban az online térben folyik, a médián keresztüli evangelizációval, lényegesnek tartjuk, hogy személyesen is találkozhassunk. Ez fontos nekünk, és úgy érzékeljük, ti is nyitottak vagytok rá, így határtalan izgatottsággal vágunk neki mindig egy szervezési folyamatnak. Hogy kicsit a háttérben zajló eseményekbe is betekintést nyerhessetek, szeretnék tanúságot tenni, mert bár minden imaest, offline esemény, keresztút vagy roráte Isten segítségével jön létre, ennél az imaestnél szervezőként kimondottan éreztem, hogy az Úr szeretné, hogy megvalósuljon. Talán nem a legoptimálisabb időpontban van ez a pünkösd most (sem) – ha ilyet egyáltalán lehet mondani –, tekintve, hogy a vizsgaidőszak kellős közepére esik, ráadásul a 777-es csapat több mint fele egyetemista. Szóval az […]

The post Ünnepeljünk együtt pünkösdhétfőn! – Imaest a 777-tel appeared first on 777.

„Őszintén figyelj szíved vágyaira!” – Leó pápa megható válasza egy érettségiző fiatal aggódó levelére

2026, May 22 - 2:22du

Leó pápa a Piazza San Pietro című vatikáni magazin júniusi számában Pietro, egy most érettségiző fiatal levelére válaszolt, akinek szívében nagy nyugtalanság van most: fél elszakadni a gimiben és a plébánián megismert barátaitól, de aggódik jövője, a felvételi miatt is. XIV. Leó pápa válasza egy, a jövőtől félő fiatalnak „Kedves Pietro! Meghatódva olvastam leveledet. Egy olyan fiatal szívét láttam meg benne, aki nem elégszik meg és komolyan veszi az életét. Mindenekelőtt egy gondolatot osztanék meg veled, amely minden más előtt áll: Jézus szeret téged. Nem elvont módon, hanem személyesen téged, úgy, ahogyan ma itt vagy, a kérdéseiddel és az álmaiddal, a félelmeiddel és a vágyaiddal együtt. Ő előbb szeretett téged és szeretete mindvégig elkísér, nem függ a jövőbeli választásaidtól, sem attól az úttól, amit be fogsz járni. Jézus jól ismeri a barátság tapasztalatát. Barátainak hívta tanítványait, akikkel megosztotta kenyerét és útját, Lázár, Márta és Mária is az ő barátai voltak. Igazi és hiteles kapcsolatai voltak, és megtapasztalta az elválást és az árulást. Ezért Jézus az első, aki meg tudja érteni a te félelmedet, hogy elveszíted azokat a barátságokat, amelyek ezekben az években meghatároztak téged. Nem marad minden ugyanolyan számodra, de ami valódi volt, az nem veszik el, sőt az igaz […]

The post „Őszintén figyelj szíved vágyaira!” – Leó pápa megható válasza egy érettségiző fiatal aggódó levelére appeared first on 777.

,,Mindig megkérdezem: kaptál ajándékot?” – XIV. Leó pápa naponta beszél a testvérével

2026, May 22 - 11:22de

Az EWTN News YouTube csatornáján jelent meg egy rövid interjú Leó pápa egyik testvérével, John Prevost-tal, amelyben mesél a gyermekkorukról, családjukról, hitükről, arról hogyan változott kapcsolatuk az elmúlt egy évben. Az is kiderül, hogy gyerekként egy televízióműsorban is szerepelt Leó pápa a bátyjaival együtt. Mindezekről kellő komolysággal, de humorosan, jókedvűen beszélgettek. Leó pápának átlagos gyermekkora volt, két bátyjával és szüleivel nőtt fel, testvére John Prevost így emlékezett erre az időszakra: „Valamiért mindannyian ministránsok voltunk. Édesanyánk ragaszkodott hozzá, hogy pénteken reggel fél hatkor misére menjünk, és szolgáljunk, ami nem feltétlenül volt kedvünkre való. De azt tettük, amit anyukánk mondott. Azt hiszem, mindannyian kórustagok is voltunk, és a Saint Mary’s Iskolába jártunk. Katolikus oktatásban részesültünk egészen a középiskoláig.” Majd Leó pápa testvére azzal folytatta, hogyan fejlődött hitük a családi környezetükben: „Emlékszem, hogy apánk időnként elővette a Bibliát és bibliai történeteket olvasott. Mindig imádkoztunk vacsora előtt, vacsora után pedig rózsafüzért mondtak szüleink.” Az elmúlt egy évben nagyot változott az életük, erről így vallott John Prevost: „Azt gondolom a kapcsolatunk ugyanaz, most már inkább távkapcsolat. Régebben ő jött ide hozzánk. Most, ha látni akarjuk, nekünk kell mennünk. Szóval ez valószínűleg a legnagyobb változás. Mindennap beszélünk. Az egyik első kérdésem hozzá, hogy <találkoztál ma híres […]

The post ,,Mindig megkérdezem: kaptál ajándékot?” – XIV. Leó pápa naponta beszél a testvérével appeared first on 777.

Szeged ad otthont az idei Ez az a nap!-nak május 30-án

2026, May 22 - 9:36de

Idén is megrendezésre kerül az Ez az a nap! országos dicsőítő és imaalkalom, amelynek ezúttal Szeged új stadionja, a Szent Gellért Fórum ad otthont május 30-án. Három napra rá pedig Budapesten tartanak hálaadó estet a szervezők. Az Ez az a nap! továbbra is arra hív, hogy Jézus Krisztus nevét emeljük fel közös, felekezeteken átívelő dicsőítésben; az evangélium egyértelmű és bátor hirdetésében; valamint imádságban az egyházért, Magyarországért és Európáért. „Az elmúlt években – a Puskás Arénában, a debreceni Nagyerdei Stadionban, a miskolci DVTK Stadionban és a szombathelyi Haladás Stadionban – megtapasztalhattuk, milyen ereje van annak, amikor több ezer hívő egy szívvel-lélekkel dicsőíti Istent, és közösen emeli fel hangját imádságban nemzetünkért. Hisszük, hogy a 2026-os alkalom is ilyen mérföldkő lesz, ahol Isten jelenléte formál, megerősít és reménységet ad.” – mondta el László Viktor, az Ez az a nap! alapítója. Az eseményre gazdag zenei és lelki kínálattal készülnek a szervezők. Fellép az észak-ír indie folk dicsőítő zenekar, a Rend Collective. Tábortűz mellett és a tengeren ringatózó halászhajón zenélős, csokornyakkendős csapat. Sokan csak így azonosítják be a különleges hangzással és egyedi stílussal rendelkező, önmagát eklektikus zenészgárdának tartó Rend Collective-et. Az őshonos ír hangszereket is használó együttes története egy közös vággyal, Isten akaratának megismerésével és […]

The post Szeged ad otthont az idei Ez az a nap!-nak május 30-án appeared first on 777.

„A nemzetünk szíve a határokon túl dobog” – a zarándokvonaton nyilatkozott a 777-nek Székely János atya – VIDEÓ!

2026, May 21 - 4:35du

Székely János, az MKPK elnöke és Szombathely püspöke több mint 800 zarándokkal együtt éppen Székelyföld felé tart vonattal. Az úton Papp Dorkának, a 777 tudósítójának nyilatkozott. Ahogyan arról korábban is írtunk, csütörtökön reggel 800 zarándok indult el Budapestről vonattal, hogy részt vegyenek az idei csíksomlyói búcsún. A szerelvényen utazik a szombati szentmise főszónoka, Székely János atya, az MKPK elnöke és a Szombathelyi Egyházmegye püspöke. Önmagában nagy gesztus, hogy vállalta a hosszú utazást és maga is zarándokként érkezik a kegyhelyre. A 777 tudósítója, Papp Dorka egy rövid interjú erejéig beszélgetett a vonaton a püspökkel: „Igen gyakran azt érzem, hogy Magyarország szíve, a nemzetünk szíve a legerősebben a határokon túl dobog. És talán egészen különleges módon Csíksomlyón, ahol összejön sokszázezer ember és egy szívvel énekel, imádkozik, remél, megfogja egymás kezét.   Böjte Csaba atya mondta, hogy a trianoni békediktátum az nemcsak a Kis-Magyarországnak tragédia, meg nem csak a kívülrekedteknek: az egész nemzettest egy kicsit megbénult tőle, megsebződött. S amikor így találkozunk, akkor újraéled. Nagyon sokat kaptunk a határokon túl élőktől. Az erdélyieknek a vendégszeretete, talpraesettsége, derűje, nagyon mély hite, embersége egy óriási példa a mi számunkra. Sokszor bölcsebbek is mint mi, más szemmel néznek, jobban érzi, hogy a történelemben és az életben mik […]

The post „A nemzetünk szíve a határokon túl dobog” – a zarándokvonaton nyilatkozott a 777-nek Székely János atya – VIDEÓ! appeared first on 777.

„Ha minden nap 20 percre leülnénk csendben, helyreállna a világ rendje” – Fábry Kornél

2026, May 21 - 2:43du

Ahogyan arról a 777 is beszámolt, Fábry Kornél püspök volt a főszónoka a Nagymarosi Ifjúsági Találkozónak. Néhány gondolatát szemlézzük, a kiváló előadást pedig a cikk alatt találjátok! Miről szól ez a mondat, hogy „benne élünk, mozgunk és vagyunk”? A nulladik pont az lehet, hogy nem véletlenek vagyunk. Teremtve vagyunk, Valaki által, aki akart téged.Ha teremtett világban élünk, akkor az azt jelenti, hogy a világ nem egy baleset, nem véletlenek sorozata, hanem az életünknek a forrása, mi pedig már most itt élünk Isten jelenlétében.  […] A kiindulópontom tehát az, hogy nem véletlenül vagy. Isten akart téged. Sőt, azt mondom, hogy jobban akart téged, mint a szüleid, akik egy gyermeket akartak – jó esetben -, Isten viszont pont téged, név szerint. Ő már tudta, hogy ki leszel, amikor a szüleid még csak várták, ahogy növekszel.  A Teremtés könyve is azt írja a teremtésről, hogy „Isten látta, hogy ez jó”, a világ jó. Amiben mozgunk és vagyunk az jó. Sokszor halljuk, hogy nem jó ez a világ, egyszer egy férfi mondta nekem, hogy „hát én ennél jobb világot teremtettem volna”. Hm, szerény! Ezt azzal a szürkeállománnyal mondod, amit a jó Isten teretmtett beléd. Ha ez nem lenne, akkor ezt a gondolatot sem tudnád […]

The post „Ha minden nap 20 percre leülnénk csendben, helyreállna a világ rendje” – Fábry Kornél appeared first on 777.

Zengett a Keleti pályaudvar a „Boldogasszony anyánk” énektől – így indultak el Csíksomlyóra a zarándokok – VIDEÓ!

2026, May 21 - 10:25de

800 zarándok – közülük 300 fiatal – indult el vonattal Csíksomlyóra, hogy részt vegyenek a pünkösdi búcsún. Lélekemelő pillanatok részesei lehettek azok, akik csütörtökön reggel a Keleti pályaudvaron jártak, hiszen ekkor indult el Csíksomlyóra az a zarándokvonat a Misszió Tours szervezésében, amely több mint 800 embert visz el idén a búcsúra – közülük az egyik Papp Dorka, a 777 tudósítója, aki a szervezők felajánlásából idén elkíséri a zarándokokat, hogy részletesen beszámoljon minden érdekes eseményről a felületeinken. Az indulás előtt a Boldogasszony anyánk című gyönyörű népéneket – amely korábban a katolikus magyarság néphimnusza is volt – közösen énekelték el a zarándokok, az egész pályaudvar zengett a különlegesen szép dallamtól. Úgyis fogalmazhatunk, hogy végre pozitív értelemben lett egy édesanya megemlítve a Keleti pályaudvar nem túl bizalomgerjesztő környékén…   A vonattal utazik Székely János, az MKPK elnöke, Marton Zsolt váci püspök, Burbela Gergely és Juhos Ferenc verbita szerzetesek. A búcsú főszónoka idén Székely János, látványos gesztus a részéről, hogy az anyaországi zarándokokkal együtt érkezik majd meg a búcsú helyszínére. A vonaton imádságok hangoznak el, van lehetőség szentgyónásra és lelki beszélgetésekre is. Különösen is megható, ahogyan a határontúli városokban a magyarok kiözönlenek a vasútállomásokra, hogy személyesen is köszöntsék a zarándokokat. Ezeket a jeleneteket természetesen […]

The post Zengett a Keleti pályaudvar a „Boldogasszony anyánk” énektől – így indultak el Csíksomlyóra a zarándokok – VIDEÓ! appeared first on 777.

Váratlanul elhunyt Kovács Tamás verpeléti plébános

2026, May 21 - 9:12de

Gyászol az Egri Főegyházmegye és a magyar katolikus társadalom is: 51 éves korában váratlanul elhunyt Kovács Tamás verpeléti plébános. Egybehangzó értesülések szerint – amelyeket egyelőre az Egri Főegyházmegye hivatalos felületein még nem erősített meg – szerda este váratlanul  51. életévében elhunyt Kovács Tamás római katolikus pap, Verpelét plébánosa. Kovács Tamás Jászberényben született 1975-ben, majd 25. születésnapját követően nem sokkal, 2000-ben szentelték egyházmegyés pappá. Később Tiszaújvárosban, Füzesabonyban, Sátoraljaújhelyen, Miskolcon és szülővárosában is szolgált káplánként. Ezt követően volt Jászladányban plébános, majd bencés szerzetes lett, két és fél évet töltött Pannonhalmán. Ezt követően került Verpelétre, ahol 2021 óta szolgált, tavaly ünnepelte ezüstmiséjét, azaz pappá szentelésének 25. évfordulóját. Mind a verpeléti, mind korábbi szolgálati helyein lévő hívek jószándékú, segítőkész emberként emlékeznek rá, halálhíre megrendítette azokat, akik személyesen is ismerhették. Nyugodjon békében, imádkozzunk lelki üdvéért!  FRISSÍTÉS: Az Egri Főegyházmegye megerősítette Kovács Tamás atya halálhírét.

The post Váratlanul elhunyt Kovács Tamás verpeléti plébános appeared first on 777.

„A katedrán álló tanár mindig tanúságot tesz arról, hogy miben hisz” – Zsódi Viktor piarista tartományfőnök

2026, May 20 - 5:25du

Remek előadásban beszélt a nevelés válságáról, az emberi kapcsolatok eltűnésének veszélyéről és a keresztény pedagógia pótolhatatlan küldetéséről Zsódi Viktor a budapesti Lumen Educationis Konferencián. A piarista tartományfőnök szerint a technológia és a teljesítménykényszer korában különösen fontos emlékeztetni arra, hogy „a személyiséggé érésnek nincs szoftverfrissítése”, és hogy a nevelés lényege ma is az emberi jelenlétben rejlik. Egészen kiváló előadást tartott a Lumen Educatioinis katolikus oktatási konferencián Zsódi Viktor, piarista tartományfőnök – aki nemrég a 777 Podcast vendége is volt, A „Nevelés a teljes emberért – amit nem lehet kiszervezni” című előadásában Zsódi Viktor úgy fogalmazott: korunkban „a hatékonyság és a gyorsaság vált a legfőbb metafizikai kategóriává”, és az ember egyre több mindent próbál átruházni technológiai rendszerekre. „Kiszervezzük a logisztikát, kiszervezzük az adatok feldolgozását, s ha nem vigyázunk, észrevétlenül kiszervezzük magát az emberi kapcsolatot is” – hívta fel a figyelmet a tartományfőnök, aki egész előadása során egyszerre tett hitet a professzionális innovatív oktatás és a lelki dimenzió, az ember értéke mellett. Viktor atyafontos ellentétre hívta fel a figyelmet, mégpedig a biológiai érés természetes lassúsága és az internet felgyorsult ideje közötti „drámai konfliktusra”. A fiatalok egy olyan világban nőnek fel, ahol „egyetlen kattintással megkaphatnak egy kész választ, egy árut vagy egy információt”, miközben […]

The post „A katedrán álló tanár mindig tanúságot tesz arról, hogy miben hisz” – Zsódi Viktor piarista tartományfőnök appeared first on 777.

Pio atya reggeli imája – szép és rövid köszöntő égi Édesanyánkhoz

2026, May 20 - 8:03de

Reggelente, ha nincs sok időd imádkozni, akkor itt van ez a szép ima, amely Pio atyától maradt fenn. Így májusban, a Szűzanya hónapjában különösen is aktuális, hogy már a nap kezdetén égi Édesanyánknak és általa Jézusnak ajánljuk a napunkat. Pio atya reggeli imája Szűz Máriához Mária, az emberré lett Igének Anyja és a mi Édesanyánk! Íme, lábad elé borulunk ennek az új napnak reggelén, és átvesszük Tőled Urunk nagy ajándékát. Kezedbe és szívedbe   Kezedbe és szívedbe helyezzük egész létünket. Tieid leszünk értelmünkkel és akaratunkkal, szívünkkel és testünkkel. Alakíts ki bennünk anyai jóságoddal ezen a napon új életet, a Te Jézusod életét!   Égi Királynő, előzd meg és kísérd anyai sugalmazásoddal még a legkisebb cselekedetünket is, hogy az tiszta és méltó legyen a szent és szeplőtelen áldozathoz. Tégy szentté bennünket, jóságos Atyánk, szentté, miként azt nekünk Jézus megparancsolta, amint Szíved kéri tőlünk, és forrón kívánja.  Ámen

The post Pio atya reggeli imája – szép és rövid köszöntő égi Édesanyánkhoz appeared first on 777.

„Keresztényként neveltek fel, nem féltem, vártam, hogy családom lehessen” – Oláh Gergő énekes a mamahotelről

2026, May 19 - 9:29du

A drasztikusan emelkedő lakbérek és lakásárak, a magas megélhetési költségek és az alacsony kezdőbérek miatt ma Magyarországon a fiatal felnőttek jelentős része még a szüleivel él. A szakemberek szerint azonban a „mamahotel-jelenség” mögött nemcsak anyagi, hanem lelki és társadalmi okok is állnak. Erről beszélgetett Oláh Gergő énekes, Bedő Imre, a Férfiak Klubja és a Férfi-Nő Akadémia alapítója, valamint ifj. Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese Cseh Ádámmal a Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb adásában. Az elmúlt évtizedekben egyre későbbre tolódik a fiatalok önálló életkezdése, miközben – főleg a korábbi generációkhoz képest – egyre nagyobb hangsúlyt kap a karrierépítés és az önmegvalósítás, az önállósodás és a családalapítás pedig későbbre tolódik. Ezekre a jelenségekre is felhívta a figyelmet Bedő Imre, de a nagyvárosi életforma szerepét is hangsúlyozta: a lehetőségek széles kínálata és a túlzott kényelem miatt sok fiatal nehezebben vállal hosszú távú elköteleződést. A beszélgetésben szóba került a szülői felelősség is: sokan saját bizonytalanságuk miatt túlságosan óvják gyermekeiket, ami tovább nehezíti a leválást. Bedő Imre úgy látja, nem érdemes a „tökéletes pillanatra” várni, mert ilyen valójában nem létezik. A szülőknek – mondja – példát kell mutatniuk: ahhoz, hogy egy fiúból felelősséget vállaló férfi váljon, szükség van olyan apaképre, amely hiteles mintát […]

The post „Keresztényként neveltek fel, nem féltem, vártam, hogy családom lehessen” – Oláh Gergő énekes a mamahotelről appeared first on 777.

„Az Isten le akar foglalni téged, és használni akar” – Simon Dávid atya Nagymaroson

2026, May 19 - 5:24du

A múlt hétvégén került sor a tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, ahol az egyik fakultáció előadását Simon Dávid atya tartotta, témája az evangelizáció volt. Dávid atya a tőle megszokott szenvedéllyel beszélt Jézus olthatatlan szeretetéről irántunk, az evangelizálás két fontos mozgatórugójáról , és megtudhattuk azt is, hogyan célszerű nekikezdeni az apostolkodásnak. Szemlénk! Dávid atya Máté evangéliumával vezette be mondanivalóját: „menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28, 19-20) Majd így folytatta: „ez egy egyértelmű utasítás mindenkinek, nem csak a papoknak és a szerzeteseknek. Menni és dolgozni kell azon, hogy az emberek Isten munkatársaivá váljanak, tanítványai legyenek és befogadják Őt az életükbe, és Vele éljenek. Annyira szép, hogy odateszi az Úr a végére: »én veletek vagyok mindennap a világ végéig«. Nem egyedül kell ezt csinálnod, hanem Vele! Ez egy nagyon érdekes dolog, mert Jézus nélkülünk is meg tudná oldani az evangelizációt. Mégsem ezt választotta, hanem azt, hogy legyünk a munkatársai, rajtunk keresztül akar dolgozni. Isten delegálni akarja az evangelizációt: rád. Minden embernek apostollá kell válnia. Henry Lacordaire, a nagy 19. századi dominikánus hitszónok elég […]

The post „Az Isten le akar foglalni téged, és használni akar” – Simon Dávid atya Nagymaroson appeared first on 777.

„Az Egyház filozófiai alapelvei a szociális munka gyökere” – Egy szándék, számtalan segítség

2026, May 19 - 3:08du

Személyi jövedelemadónk 1%-áról május 20-ig, azaz holnapig rendelkezhetünk. Ha még nem döntöttél, itt egy erős érv, hogy miért a Magyar Katolikus Egyház a jó választás: ,,minden korban és társadalomban megjelenik a gyermekek, az idősek, a várandós nők, a betegek, illetve a fogyatékkal és nyomorszinten élők segítésére irányult a gondoskodás szükségessége, melyet minden korban és minden nemzetnél támogat és támogatott az Egyház”. Vörös Veronikát, a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Különleges Gyermekotthon igazgatóját kérdeztük, hogy a munkájában tapasztaltak alapján miért kulcsfontosságú szerinte az Egyház segítő keze, mit veszítene a társadalom, ha ez nem lenne, miért érdemes adónk 1%-áról rendelkezve az Egyházat támogatnunk. ,,A szegények, árvák, idősek rászorulók védelme és segítése egyidős az emberiséggel. A segítség nyújtás formája, koronként, országonként, társadalmanként különböző. Viszont minden korban és társadalomban megjelenik a gyermekek, az idősek, a várandós nők, a betegek, illetve a fogyatékkal és nyomorszinten élők segítésére irányult a gondoskodás szükségessége, melyet minden korban és minden nemzetnél támogat és támogatott az Egyház. A társadalmat, társadalmakat érintő problémák megoldásában az egyházak missziónak tekintik az egész emberrel és az egész emberi problémával való foglalkozást, a hatékony segítség nyújtásuk ebben rejlik. Az Egyház segítő keze minden segítségre szorulót el tud érni, legyen […]

The post „Az Egyház filozófiai alapelvei a szociális munka gyökere” – Egy szándék, számtalan segítség appeared first on 777.

Oldalak