777 blog
„Hogyan mondjam el neki(k), hogy lehetne már testvérük?” – egy lány, aki az egyetem alatt lett várandós
Egyetemistaként váratlanul pozitívat tesztelni elképesztően rémisztő lehet egy fiatal lánynak, aki ráadásul maga is katolikus és a családja reakciójától is tartott. Boróka története felkiáltójel, hogy egy krízisterhes kismama élet melletti elköteleződésében a legdöntőbb tényező a támogató közeg léte vagy nem léte. A „Szívemre hallgattam” – édesanyák gyermekvállaláshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtó rovat legújabb része őszintén beszél az anyaság embertpróbáló feladatáról, arról, hogy a babára mondott igen után nem lesz minden tökéletes. Móczár Boróka 24 évesen lett várandós. Keresztény családban nevelkedett, nem így tervezte az életét, a pozitív teszt láttán nagyon megijedt, de szeretettel teli környezetének támogatásával igent tudot mondani a kisbabája életére. Boróka mindig az élet pártján állt, de azóta tud hitelesen az abortusz ellen felszólalni, mióta a sajtát bőrén tapasztalta meg, mennyire sötét helyre kerül egy leendő édesanya lelke, amikor a kisbabája életéről kell döntenie. „Lelkileg brutális folyamat felnőni az anyasághoz” „24 évesen, váratlanul estem teherbe. A párommal fél éve voltunk együtt, akkor kezdődött a Covid. Negyedéves orvostanhallgató voltam. (És egészen addig) egy klasszikus, katolikus nagycsaládban nőttem fel. A mai napig nem tudom megfogni vagy leírni azt az érzést, amit akkor éreztem mikor megláttam, hogy pozitív lett a teszt. A rémület közel sem írja le. „Miért velem történik ez? Nem […]
The post „Hogyan mondjam el neki(k), hogy lehetne már testvérük?” – egy lány, aki az egyetem alatt lett várandós appeared first on 777.
Létezik kegyes hazugság? – a füllentésről Bagi Iván humoristával
Manipulálunk, nagyot mondunk, túldramatizálunk – sokszor észre sem vesszük, milyen könnyen eltávolodunk az igazságtól, hol félelemből, hol megfelelési kényszerből vagy éppen jó szándékból. A Mélyvíz – mentőöv mindenkinek első évadának utolsó adásában a hazugságok sokféleségéről, azok hátteréről és következményeiről beszélgetett Cseh Ádám Bagi Iván humoristával, Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológussal és Hajdú Szabolcs Koppány lelkipásztorral. Ahhoz, hogy helyén tudjunk kezelni egy hazugságot, fel kell tárnunk annak az okait. A kisebb csúsztatások hátterében gyakran nem rossz szándék áll, hanem a személyiségünk, a neveltetésünk vagy éppen a rögzült mintáink. Mégis törekedni kell a teljes őszinteségre – hívta fel a figyelmet Hajdú Szabolcs Koppány. Keresztyénként különösen fontos ugyanis, hogy a családunk és a ránk bízott emberek előtt is hitelesek maradjunk, az egyenesség pedig végső soron lelki kérdés – vallja az esperes. Azzal Szvetelszky Zsuzsanna is egyetértett, hogy a saját környezetünkben őszintén kell kommunikálnunk, ha pedig valakit figyelmeztetünk egy füllentésre, azt tapintattal és megértéssel érdemes megtenni. A szociálpszichológus ugyanakkor önmérsékletre is buzdított: arra, hogy ne ítéljük el azonnal mások hazugságait, mert azok hátterében konfliktuskerülés vagy akár félelem is állhat. Hajdú Szabolcs Koppány egyetértett azzal, hogy sokan félnek hibázni vagy beismerni a hiányosságaikat, ezért torzítják a valóságot. Ezek a kisebb hazugságok gyakran ezt a bizonytalanságot próbálják elfedni, […]
The post Létezik kegyes hazugság? – a füllentésről Bagi Iván humoristával appeared first on 777.
Búcsúzik az Életed kérdései – Útravaló Szilágyi Szabolcstól és Gájer Lászlótól
Véget ér az Életed kérdései rovat, melyben a Ti kérdéseitekre válaszoltak Gájer László és Szilágyi Szabolcs atyák. Meghatározó útravalókkal búcsúzik az Életed kérdései. 2025 szeptemberében indult el az Életed kérdései rovat a 777-en, melyben Szilágyi Szabolcs és Gájer László atyák kéthetente a Ti kérdéseitekre válaszoltak. 17 Életed kérdései résszel büszkélkedhet a sorozat, melyekben hihetetlenül fontos, tabunak számító, olykor fájdalmas és nehéz kérdésekre kaphattunk hiteles válaszokat. Most búcsúzik a rovat és az atyák is, de biztosan nem örökre, hiszen eddig is rendszeres vendégíróink voltak, prédikációikat és előadásaikat is gyakran szemlézzük. Mit adnátok útravalóul a 777 olvasóinak? Szilágyi Szabolcs atya Laci atyával nyárig vállaltuk az Életed kérdései rovatot a 777-en. Nagyon köszönjük a sok és őszinte kérdést, amiket írtatok! A legtöbb megválaszolására nem jutott idő, viszont igyekeztünk úgy választani a kérdések közül, hogy az általatok felvetett témákat nagyjából lefedjük. Úgy döntöttünk, hogy az utolsó rovatban megosztjuk veletek röviden mindazt, amit még mindenképpen szeretnénk nektek átadni. Álljon is akkor itt néhány buzdítás! Szeresd Istent! A szeretetnek nincs mértékegysége. Azaz egy mégis van: az idő! Amire, akire több időt szánok, azt jobban szeretem. Itt kétségtelenül elsősorban arról az időről van szó, amiről én rendelkezem. Ha belegondolunk ennek a gyakorlati elvnek a konkrétságába, akkor egyrészt […]
The post Búcsúzik az Életed kérdései – Útravaló Szilágyi Szabolcstól és Gájer Lászlótól appeared first on 777.
„Anya nem akarja a kisbabát” – Zoé bárkája, avagy amikor egy biblia történet életet ment
9 gyerek, az apa börtönben, anyagi gondok, bántalmazó kapcsolat, egy áruba bocsátott test és egy új élet. A „Szívemre hallgattam” – édesanyák gyermekvállaláshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtó rovat legújabb része pőrén tárja elénk a valóságot és talán minket is önreflexióra sarkall: „Ki tudja, kettőnk közül Jézus nem hozzá lépne-e előbb, ha most itt járna?” Füller Tímea Szívszorító c. könyvéből hoztunk nektek egy történetet egy kedves olvasónk ajánlása nyomán. Sokat tanulhatunk ettől az édesanyától, akit egy sokunk számára elképzelhetetlenül nehéz helyzetben szólított meg Isten egy hitoktatón, a kisfián és egy bibliai történeten keresztül. A szerző az események történtekor hittant tanított a megelevendett faluban. Zoé bárkája „Ilyenkor szokott elkapni a reménytelenség: mi értelme egyáltalán ennek? Mit lehet heti egy órában átadni olyan gyereknek, aki otthon teljesen mást lát, hall, tapasztal? Az ő édesanyja ráadásul meg is mondta előre: a kisfiának szimpatikus vagyok, úgyhogy ő akkor a mi hittanunkra fog járni, de ez nem jelent semmi kötelezettséget rá nézve. Jó, ha tudom, hogy nem lesz templomba járás, szülő bevonása a gyülekezetbe, külön gyerekfoglalkozás, kirándulás, szereplés, semmi, semmi, semmi. „Csak egy óra hetente, és kész. Az rendben, hogy nem erkölcstan. Még csak az hiányozna, hogy beszóljon a gyerek otthon, amikor egyáltalán semmit nem ért.” „Jó, […]
The post „Anya nem akarja a kisbabát” – Zoé bárkája, avagy amikor egy biblia történet életet ment appeared first on 777.
Helyet cserél a terézvárosi és a Lehel téri káplán
Érkeznek az első hírek az egyházmegyék életében bekövetkező személyi változásokról. Az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánitemplom és az Árpád-házi Szent Margit Plébánia káplánjai például helyet cserélnek. Az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom -, ahol a 777 számos imaesttel, rorátéval vendégeskedett – új káplánt kap. Erdő Péter bíboros július 31-ével felmentette Alpek Gergely atyát és Terézvárosból a Lehel térre helyezte át káplánnak. Az Árpád-házi Szent Margit Plébánia tavaly nyáron kinevezett káplánját, Rónaszéki János atyát pedig a helyére, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom káplánjává nevezte ki. A hírt az Aviali Nagy Szent Teréz Plébániatemplom Facebook-oldalán osztotta meg, melyet változtatás nélkül közlünk: „Személyi változások plébániánkon Jelentjük a Kedves Testvéreknek plébániánk személyi változásait, miszerint Erdő Péter bíboros, július 31.-i hatállyal kápláni beosztása alól Alpek Gergely atyát felmentette és a szomszédos, Árpád-házi Szent Margit Plébánia (Lehel tér) káplánjává nevezte ki. Gergely atya, majd a július 26-ai vasárnapon, az esti 19:30 órai szentmisén és utána a templomkerti agapé keretében személyesen köszön el a terézvárosi testvérektől. Ugyan ez a nyár közepe, de aki teheti, jöjjön el erre az alkalomra, hogy a mindannyiunk által megszeretett Gergely atya két éves lelkipásztori szolgálatát megköszönjük. Egyúttal főpásztorunk, közösségünk egykori cserkészét, majd kispapját, akit templomunkban szenteltek pappá, Rónaszéki János atyát pedig, […]
The post Helyet cserél a terézvárosi és a Lehel téri káplán appeared first on 777.
Egy édesanya, aki 37 életre mondott igent – hiába javasoltak abortuszt az orvosok
Bernadett nagymamáján keresztül érintett az abortusz kérdésében. Édesanyja kis híján nem születhetett meg, de egy látomás és a Szűzanya megmentette a haláltól. A „Szívemre hallgattam” – édesanyák gyermekvállaláshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtó rovat legújabb része megmutatja, hogy Isten mennyire megáld egy bátor igent az élet mellett! „Hívő katolikusként gondolkodási időt kért” „1937-ben történt. Nagymamám a negyedik gyermekével volt várandós, amikor súlyosan megbetegedett. Arra sajnos nem emlékszem, milyen betegségről volt szó, de annyira komoly volt, hogy saját életben maradása érdekében, az orvos abortuszt javasolt neki, tekintettel 3 fiára, akik 8, 6 és 4 évesek voltak akkor. Nagymama, hívő katolikusként, gondolkodási időt kért. Ha jól tudom, Szűz Mária segítségét kérte. Éjjel álmában „látomása volt”. Egy világoskék szalagot látott leszállni az égből, amire az volt írva: Annamária. Ezek után úgy döntött, megtartja a babát. Hála a Jóistennek, a nagymamám is meggyógyult és a baba -, aki az édesanyánk, Anna Mária – is egészségesen született. Nagymama végül 2000-ben, 90 évesen hunyt el, végelgyengülés következtében. Édesanyánk ma is köztünk van, még el tudja látni magát. 4 gyermeke, 16 unokája és nemsokára 16 dédunokája nagyon sok szeretettel veszi körül. Így Nagymama végül nem egy, hanem eddig 37 életre mondott igent.” Bernadett Az elmúlt időszak történései miatt és […]
The post Egy édesanya, aki 37 életre mondott igent – hiába javasoltak abortuszt az orvosok appeared first on 777.
Ökumenikus egység a gyermekekért: Rubovszky Rita vezetésével tárgyaltak az egyházi iskolák jövőjéről
Rubovszky Rita vezetésével a katolikus, református, evangélikus, baptista és zsidó egyházi oktatási vezetők Lannert Judit oktatási miniszterrel egyeztettek az egyházi iskolák jövőjéről. A találkozó során a résztvevők számos stratégiai kérdésben közös álláspontra jutottak, különös tekintettel a nevelés alapvető értékeire és céljaira. Az esemény egyben az ökumenikus együttműködés fontos állomásának is tekinthető, amely a közös felelősségvállalás és a társadalom szolgálatának jegyében valósult meg. A napokban egy olyan eseménynek lehettünk szemtanúi, amely mellett a fősodratú média nagy része csendben elment, pedig keresztényként és magyar állampolgárként egyaránt történelmi jelentőségűnek kell értékelnünk. Olyan pillanatnak voltunk tanúi, amelyben a krisztushívők egységtörekvése – az ökumenizmus – a leggyakorlatiasabb és legfontosabb területen, gyermekeink nevelésének kérdésében mutatkozott meg. A közelmúltban Lannert Judit oktatási miniszter felkérésére Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának főtanácsadója egy rendkívüli találkozót szervezett. Nem csupán egy protokolláris egyeztetésről volt szó: a tárcavezető asztalánál együtt ültek a katolikus, evangélikus, református, baptista és zsidó egyházi civil oktatási vezetők képviselői. Az esemény jelentőségét növeli, hogy Magyarországon eddig nem volt példa arra, hogy a történelmi egyházak képviselői ilyen formában és ilyen ügyben közösen lépjenek fel. Ami pedig ezt a találkozót igazán korszakalkotóvá tette, az a teljes egyetértés volt: ezek a civil oktatási vezetők vallják, hogy a […]
The post Ökumenikus egység a gyermekekért: Rubovszky Rita vezetésével tárgyaltak az egyházi iskolák jövőjéről appeared first on 777.
„A keresztény aktivizmus csapdájába estem” – tanúságtétel a szolgálat lelkiségéről
Tudjuk vajon, pontosan mit jelent keresztényként szolgálni másokat? Mi a különbség az aktivizmus és a szolgálat között? Hogyan találjuk meg a saját utunkat ebben? Senki nem úgy születik, hogy tudja ezekre a választ. Ez egy egész életen át tartó tanulási folyamat, melyben az Úr a mesterünk. Elmesélem, engem hogyan vezetett el az aktivizmusból a szívből jövő szolgálatra. Nemrégiben egy közösségben olyan élmény ért, ami erősen elgondolkodtatott, hogy tudjuk-e pontosan, mit jelent az egyházi közösségben a szolgálat. Mindenekelőtt kérdezzük meg Jézust, aki az alfa és az omega, induljunk ki Tőle. Ő ezt mondta: „ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10, 42-45) Jézus nemcsak elmondta ezeket a szavakat, hanem életével is megvalósította, példát mutatott nekünk. Nagycsütörtöki írásomban már említettem a lábmosás történetét mint a szolgáló szeretet megnyilvánulását, és azt is, hogy a felebarátainkért végzett szolgálatnak az Eucharisztiából kell táplálkoznia. Gyakran látom azonban, hogy a szolgálatként értelmezett „keresztény aktivizmus” elhomályosítja a lényeget, melyben a tevékenység válik elsődlegessé. Ennek egyik klasszikus példája a Szentírásban Mária és Márta története (vö. Lk 10, 38-41), ahol […]
The post „A keresztény aktivizmus csapdájába estem” – tanúságtétel a szolgálat lelkiségéről appeared first on 777.
„Ha fiú, akkor sem vetetem el” – transzgenerációs abortuszmintázatok – Zsuzsi története
A „Szívemre hallgattam” – édesanyák gyermekvállaláshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtó rovat legújabb része több generáció abortuszhoz fűződő viszonyát hozza elénk. Zsuzsit az édesapja el akarta vetetni, ám az édesanyja a kisbabájuk mellett döntött. Bár az ő élete megmenkült, később, mikor Zsuzsi lett várandós, szintén elgondolkozott az abortuszon… Egy anyuka, aki betegen is vállalta volna a gyermekét, egy apuka, aki az abortusz mellett állt, egy nagymama, aki egész életében depresszióval küzdött, miután elvetette legkisebb gyermekét. Kozma Zsuzsi története. „Minden együttérzésem a kétségbeesett anyáké” „Amikor a szüleim megtudták, hogy leszek, a legnagyobb meglepetés volt számukra hogy egy új gyermek érkezik a családba. Nem vártak, sőt, fogamzásgátló gyógyszerek ellenére sikerült beékelődnöm anyukám méhfalába és meghúznom magam észrevétlenül mindaddig, amíg már szinte lehetetlen volt az abortusz. Anyukám ugyanis az első három hónapban nem vett észre, mivel a menstruációja megmaradt. Egy 6 és egy 5 éves gyermeket már neveltek. A 6 éves bátyám izomsorvadásos betegséggel született. Anyukámnak azt mondták, hogyha újra kisfia születik, könnyen előfordulhat hogy ugyanezzel a betegséggel fog küzdeni. A Duchenne-szindróma gyógyíthatatlannak számított, a kezelések kísérleti fázisban voltak akkoriban. Az ezzel a betegséggel élők nem érték meg a 18 éves kort. Így amikor a szüleim tudomására jutott, hogy új élet fogant kis családunkban, nem […]
The post „Ha fiú, akkor sem vetetem el” – transzgenerációs abortuszmintázatok – Zsuzsi története appeared first on 777.
„A testvéri közösséget szeressétek” – Holnap Sárospatakra sereglenek a reformátusok
Holnap tartják a Tiszáninneni református gyülekezetek találkozója Sárospatakon. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik, ha teheted, vegyél részt rajta! Immár ötödik alkalommal rendezik meg a tiszáninneni református gyülekezetek találkozóját, amelyre szeretettel várják a lelkipásztorok mellett az egyházkerület gyülekezeteinek tagjait is június 13-án, szombaton, a Sárospataki Református Kollégium udvarán, ahol az alkalom közös dicsőítéssel kezdődik 10 órakor. A nap további részében Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő Kaleidoszkóp című műsorát, a Máon Református Szeretetotthon lakóit, az Úrdala zenekar koncertjét láthatják és hallhatják az érdeklődők. Megtekinthető lesz a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma, dr. Nagy Károly Zsolt Böjt albumának fotóiból berendezett kiállítás és tervek szerint az album kötetbemutatója is. A gyermekeket kézműves-foglalkozás, az abaújvári bábcsoport új előadása, népi játszótér és más programok is várják. Gyülekezeti közösségek által készített termékek, dísztárgyak, és további ajándéktárgyak vásárlására is nyílik lehetőség, ahogyan könyveket is lehet majd vásárolni, és a Kálvin Kiadó is kitelepül. A rendezvényre a gyülekezet lelkipásztorainál lehet jelentkezni. Forrás: tirek.hu
The post „A testvéri közösséget szeressétek” – Holnap Sárospatakra sereglenek a reformátusok appeared first on 777.
„A baba marad, ha nem tetszik, el lehet menni” – Egy anyuka kiállása a férjével szemben
Váratlan élet, elzárkózó férj, megszégyenítés – egy édesanya szeretet mégis erősebbnek bizonyult. A 777-en elindítottuk a „Szívemre hallgattam” – édesanyák várandósságukhoz kapcsolódó megerősítő történeteit összegyűjtő rovatot. Ebben a tanúságtételben Katalin férjével szembeni határozott kiállásának lehetünk tanúi és megelevenedik előttünk a ’80-as évek abortusz bizottságainak légköre is. Gyakran hallunk történeteket arról, hogy anyagi okok, egyetemi tanulmányok miatt veteti el a gyermekét egy nő, mivel nem érzi optimálisnak a körülményeket és átírná a terveit egy új élet. Kormosné Tóth Katalin ugyanezt élte meg, ám neki leginkább a férje elzárkózásával kellett megküzdenie. „Harcolok érted!” „1982-ben már férjnél voltam és volt egy négyéves tündéri kislányunk. Visszamentem dolgozni három műszakban laboránsként egy vegyigyárba. A férjemmel megbeszéltük, hogy még két-három évig nem vállalunk másik gyermeket, mivel ő még munka mellett főiskolára járt és egy garázst is szeretett volna építeni. Ezt terveztük mi, de az Úrnak más terve volt. Észrevettem, hogy áldott állapotban vagyok. Mit sem sejtve, örömmel újságoltam a férjemnek, de teljesen kiborult, ordítozott: „most nem, most még nem! Nem ezt beszéltük meg!” Sírtam, zokogtam, alig aludtam, míg végül elmentem a tanácsadóba, megállapították, hogy valóban terhes vagyok és megkérdezték, megtartom-e? Elmondtam, hogy én szeretném megtartani, de a férjem teljesen elzárkózik tőle, így megbeszéltük a folyamatot. Abortusz […]
The post „A baba marad, ha nem tetszik, el lehet menni” – Egy anyuka kiállása a férjével szemben appeared first on 777.
Megrongálták a Pireneusok nagy keresztjét, egy 18 éves fiú újat állított – VIDEÓ
Spanyolországban a Pireneusok legmagasabb csúcsára, a Pico de Aneto-ra vitt fel egy keresztet a 18 éves francia fiú, Mäel Le Lagadec, miután áprilisban az eredetit megrongálták. A fiatal a közösségi média oldalán osztotta meg, hogyan készítette el a fakeresztet, majd hogyan mászta meg a Pico de Aneto-t. Mäel Le Lagadec, 18 éves francia fiú kereszttel a hátán mászta meg a Pico de Aneto-t, hogy azt az előző, megrongált helyére helyezze. Az előkészületekről és a hegymászásról több videót is megosztott Instagram-oldalán. Egy barátjával ketten indultak el a hosszú túrára kora hajnalba egy közeli településről. Délután háromnegyed három körül érték el a csúcsot, majd felállították a fából készült keresztet. A hegycsúcs 3 404 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, ide másztak fel a körülbelül 35 kilogrammos kereszttel, amelyet otthonában készített el Mäel Le Lagadec. A túra teljes hossza 28 kilométert tett ki, miközben mintegy 1900 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeniük. Az eredeti keresztet, amely a Pireneusok szimbólumává vált 75 évvel ezelőtt, 1951 augusztusában állították a hegytetőre. A fémből készült szimbólum körülbelül 100 kilogrammos volt, ezt azonban áprilisban ledöntötték és legurították a hegyoldalon. A fiatalok gesztusát nagy örömmel fogadták a helyiek, akiket mélyen érintett az eredeti megrongálása. Ugyanakkor voltak, akik nemtetszésüket fejezték ki az […]
The post Megrongálták a Pireneusok nagy keresztjét, egy 18 éves fiú újat állított – VIDEÓ appeared first on 777.
Down-szindróma gyanúja és látásvesztés rémhíre – Brigitta mégis az élet mellett döntött
Érkeznek az első megerősítő történetek a 777 kezdeményezésére elindult „Szívemre hallgattam”- édesanyák megéléseit összegyűjtő rovatba. Az első tanúságtételben egy kétgyermekes édesanya várandósságairól olvashattok. Első kisfia születése előtt az orvosok azt állították, a kismama a szülést követően elveszti a látását, második gyermekénél pedig egy vizsgálat során Down-szindróma gyanúját állapították meg. Szűcs Brigitta két fiú édesanyja, de egyik várandóssága sem volt nehézségektől mentes. Brigitta az anyaság áráról és csodájáról mesél nekünk: cukorbetegen, félelmek nélkül. „Ha megszüli a gyermeket, megvakul” „Tizenhárom éves korom óta élek együtt I. típusú diabétesszel. Ez a betegség megtanított a fegyelemre, így amikor 25 évesen az első gyermekemet vártam, természetes volt számomra, hogy folyamatos és szigorú orvosi kontroll alatt álltam. Mindenre fel voltam készülve, csak arra az érzelmi hullámvasútra nem, amit az egészségügy olykor tartogat. A terhességem 20. hetében jártam. Csodálatos időszak volt, hiszen a bennem fejlődő kis élet már egyértelmű jeleit adta annak, hogy létezik, mozog, él. Ekkor mentem el a kötelező szemészeti vizsgálatra. A doktornő rideg stílusban, minden empátia nélkül közölte velem a diagnózist: „Ha megszüli a gyermeket, megvakul.” A hangjában nem volt kímélet, mintha csak azt mondta volna, hogy választanom kell a gyermekem és a látásom között. Teljesen sokkolt a hír. Ráadásul egyedül voltam, senki nem […]
The post Down-szindróma gyanúja és látásvesztés rémhíre – Brigitta mégis az élet mellett döntött appeared first on 777.
„Minden nehézség ellenére a kisbabám mellett” – Édesanyák történeteit gyűjti össze a 777
Az elmúlt időszak történései miatt és mivel az abortusz kérdése sajnos nem veszt aktualitásából, közös szolgálatra hívunk Titeket! Várjuk tanúságtételeiteket arról, hogyan döntöttetek minden nehézség ellenére az abortusz helyett a kisbabátok mellett. Az élet szent, bár olykor borzalmasan nehéz, de minden körülmények között értékes. Isten akarta, akarja, hogy legyél! Sokunk életének eleje nem magától értetődő, nem zökkenőmentes, hanem egy édesanya körülményeitől független erős, emberfeletti elhatározásának eredménye: a kisbabája élete mindenek elé való! Egy új élet érkezése emberi perspektívából sokszor lehet nehéz és ijesztő egy nő számára. Váratlan helyzetek, cseppet sem optimális körülmények, a félelem tudatszűkítő hatása krízishelyzetté tehet egy várandósságot. Az abortusz viszont csak egy újabb krízis a krízisben, nem megoldás, ellenben visszafordíthatatlan döntés. Rengetek történetet hallunk a környezetünkben arról, hogy nők, szülők ezrei vállalták gyermeküket kilátástalannak tűnő helyzetekben igent mondva kisbabájukra és Isten tervére. Akár a saját várandósságunk, akár amikor az édesanyánk minket várt, mindkét eset egy ember életének alapvető, identitásképző történetei. Barátnők egymás között megosztják a trimeszterek nehézségeit és örömeit, a szülésélményeiket, a gyermekágy csodáit és kihívásait. Osszuk meg most itt, szélesebb közönség előtt is a női sorsokat összekötő élményt, a gyermekvállalás körülményeit, hiszen ez sokaknál nem terv szerint alakul, éppen ezért megosztásuk megerősítő lehet az édesanyák számára. […]
The post „Minden nehézség ellenére a kisbabám mellett” – Édesanyák történeteit gyűjti össze a 777 appeared first on 777.
Népszerűség helyett az örök élet a tét – ezért nem maradhatunk csendben
Vajon valóban a népszerűség a mérce, amelyhez az Egyház hűségét mérni kell? Vagy egészen másról szól a keresztény tanúságtétel: nem arról, hogy mennyien értenek egyet vele ma, hanem arról, hogy hű marad-e ahhoz, akitől a küldetését kapta? Általában kerülni szoktuk a 777-nél, hogy egy-egy kommentre külön cikkben reagáljunk, mert nyilvánvalóan nincsenek meg a vitának az egyenlő feltételei és nem is ez egy keresztény médiumnak a feladata. Azonban most azért teszünk kivételt, mert az elmúlt hetek egyik igen gyakran hangsúlyozott véleményével találtunk szembe magunkat, amikor megosztottuk XIV. Leó pápának a spanyol parlamentben elmondott gondolatait, amelyben az élet védelméről értekezett a fogantatástól a természetes végéig. Így szól a komment: „Az egyház szerintem az utóbbi időben sokat vesztett a népszerűségéből.. ez nem fogja megváltoztatni az emberek véleményét, sőt!” Valószínűleg azért is érint érzékenyen ez a hozzászólás, mert az elmúlt hetekben több üzenet is eljutott hozzánk, hogy „nagyon szeretjük a 777-et, de kerüljétek az ilyen megosztó témákat mint az abortusz, eutanázia, homoszexualitás mert ez sokaknak nem tetszik.” És ez a fajta kommunikáció tökéletesen megy át a katolikus közösségekben, ismeretségi körömben: köldökvakarva maradunk némák és meg nem merünk szólalni az élet védelmében, a Biblia tanítása mellett – mert az már nem népszerű. Félünk a kritikáktól, […]
The post Népszerűség helyett az örök élet a tét – ezért nem maradhatunk csendben appeared first on 777.
Isten: a valóság a képernyő mögött
Volt már olyan érzésed, hogy hiába van meg minden, hiányzik valami? Mintha a sikerek, élmények és kapcsolatok mögött lenne egy mélyebb valóság, amit nem tudsz pontosan megnevezni. Ez az írás arra hív, hogy felfedezd: Isten talán nem egy távoli vallási fogalom, hanem az a háttérben jelen lévő valóság, amely az élet minden pillanatának értelmet ad. A kérdés nem az, hogy jelen van-e, hanem az, hogy felismered-e a nyomait. Volt már olyan, hogy ültél egy fesztivál közepén, szólt a kedvenc zenéd, körülötted a barátaid, és mégis… hirtelen beütött az az érzés, hogy valami többnek is kellene lennie? Hogy ez az egész vibráló világ nem csak véletlenszerű atomok játéka? Sokan azt mondják, Isten „halott” vagy csak egy régi mese, de mi van, ha Ő a legvalóságosabb dolog az életedben, csak rossz helyen keresed a térerőt? Isten nem egy elvont elmélet vagy egy szakállas bácsi. Ő a „háttértapasztalat”. Olyan, mint a wifi: nem látod, nem tudod megfogni, de nélküle nem jönnek be az oldalak az életedben. Ő a „végtelen háttérszín” a mindennapjaidban. Isten jelenléte nem olyan, mint egy tárgyé, mint a telefonodé az asztalon. Ő a horizont, amelyben minden más mozog. Gondolj a fényre: nem magát a fényt nézed, hanem a tárgyakat látod általa. […]
The post Isten: a valóság a képernyő mögött appeared first on 777.
Életet mentettek a hős rendőrök a Petőfi hídnál – VIDEÓ
Hősies tettet hajtott végre két rendőr, amikor egy a Petőfi hídról leugrani készülő fiatal férfi megmentésére siettek. Emberfeletti teljesítmény, hihetetlen lélekjelenlét, és ha csak egy másodpercet késlekedtek volna, elkerülhetetlenné vált volna a tragédia. Hétfőn délelőtt tettek közzé egy testkamerás felvételt a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos Facebook-oldalán, melyen két rendőr egy férfit igyekszik megmenteni az öngyilkosságtól. A Petőfi híd korlátján ugrásra készen ülő fiatalember nem hallgatott a rendőrökre, akik viszont egy kis figyelemeltereléssel végül az utolsó pillanatban mégis megakadályozták, hogy tragédia történjen. A fantasztikus hőstettet itt nézhetitek meg. A BRFK tájékoztatása „Ha létezik utolsó utáni pillanat, akkor ez az volt. A 25 éves fiatal zuhanó testét már a levegőben kapta el Szilágyi Zsolt r. törzsőrmester. A testkamerás felvételen látható, hogyan akadályozta meg két BRFK-s rendőr a tragédiát vasárnap kora este a Petőfi hídon. A rendőröket 2026. június 7-én 17 óra körül riasztották, hogy valaki a Petőfi hídról a mélybe akar ugrani; a helyszínre elsőként a BRFK Közrendvédelmi Főosztály két sheriff-egysége érkezett. Szilágyi Zsolt r. törzsőrmester és Bajkó József Dávid r. törzsőrmester óvatosan közelítették meg a hídkorláton, lábbal kifelé ülő férfit. Folyamatosan szóval tartották, miközben megpróbáltak egyre közelebb kerülni hozzá. Amikor a férfi egy pillanatra elfordította a tekintetét, Szilágyi törzsőrmester megpróbálta elérni. A […]
The post Életet mentettek a hős rendőrök a Petőfi hídnál – VIDEÓ appeared first on 777.
A szerencsésebbek megtalálják Jézust, de mi lesz a többiekkel?
Életünk folyamán sok különböző emberrel találkozunk, mindenkinek megvan a maga életfelfogása, a saját szabályrendszere, amely alapján éli az életét, de mindenki keres valamit, pontosabban valakit. A szerencsésebbek megtalálják Jézust, de mi lesz a többiekkel? Amikor valamilyen halálesetről hallok mindig az az egyik első gondolatom, hogy vajon milyen istenkapcsolata volt az elhunytnak. Vajon tudta, hogy a Teremtő várja őt végtelen szeretettel? Nemcsak az elhunyt lelkiüdvéért imádkozom, hanem családjáért is, hogy ebben a nehéz időszakban Istenhez forduljanak, és Őbenne találjanak megnyugvást. Az Istennel való kapcsolatunkat az életünk során tudjuk alakítani. Amíg itt vagyunk mindig kapunk újabb és újabb esélyt az Úrtól, akárhányszor is essünk el. Ez a kegyelem. Annyi elveszett emberrel találkoztam, akik keresik életük értelmét, akik próbálják kitölteni a bennük lévő ürességet mindenféle világi élvezettel. Nem tudják, hogy van Valaki, aki csak rájuk vár, hogy hozzá forduljanak, letegyék elé terheiket és békességre leljenek Benne. Jézus is ezt mondja: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes és az én terhem könyű.” (Mt 11, 28-30) Ezt nekünk, keresztényeknek sem szabad elfelejtenünk: a Megváltóhoz bármikor fordulhatunk, nélküle az […]
The post A szerencsésebbek megtalálják Jézust, de mi lesz a többiekkel? appeared first on 777.
Isten nélkül nincs tartós gyógyulás! – Személyes írás az ima fontosságáról
Kérdések, várakozás, csend, fájdalom és fáradság. Az utóbbi hetekben többször volt nehéz lelkileg úgy élni az életemet, ahogy korábban: örömmel és könnyű lélekkel. Ahogy küzdöttem, elfelejtettem valami fontosat. Kerestem a megoldást, mígnem Isten egyszer csak válaszolt, és újra emlékeztetett egy fontos igére. Az utóbbi hónapokra tényleg igaz, hogy többször küzdelmes volt lelkileg. Megtapasztaltam milyen az, ha az ember tervei nem úgy alakulnak, ahogyan előre eltervezte. Sok könny és várakozás jellemezte ezt az időszakot, de Isten újra és újra megmutatta az Ő végtelenül irgalmas szeretetét, újra és újra felkarolt valakiken vagy valamin keresztül, egy szentségimádáson, imában, vagy dicsőítő dalban. Ám mégis küszködtem azzal, hogy újra és újra rám tör a szomorúság. Imádkoztam és emberileg próbáltam „kilogikázni”, hogy mi kell ahhoz, hogy újra könnyebb legyen. De Isten nem gép, és ha nem kérjük a Szentlelket, hogy segítsen imádkozni, akkor kevésbé lehet gyümölcsöző az imaidőnk. Bár talán nincs rossz ima, de biztos, hogy az imádságnak elsősorban Istennel töltött, bizalmas időnek kell lennie. Nálam néha a bizalmas rész hagyott maga után némi kívánni valót. Mivel sok felgyülemlett érzésem volt, ezért szépen-lassan kialakult bennem egy fal Isten és bizonyos érzelmek közé. Elnyomtam, mondván, hogy akkor majd jobb lesz. Mígnem a Szentlélek egy barátnőmön keresztül üzent […]
The post Isten nélkül nincs tartós gyógyulás! – Személyes írás az ima fontosságáról appeared first on 777.
„Isten azért engedett művészetet csinálni az embernek, hogy még Őt is meg tudja lepni” – Boros Misi zongoraművész
Azért különleges az Isten által teremtett világ, mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen tudunk értéket képviselni benne. Nemrég egy igazán érdekes beszélgetésre került sor a Friderikusz Podcast egyik adásában, melyben a zene csodálatos világába nyerhettünk betekintést egy rendkívül intelligens és érzékeny lelkű fiatal zongoraművész, Boros Misi szemüvegén keresztül. Bár az előadóművészet sokunktól távol áll, szavai, melyek a zene iránti mélységes szeretetről és alázatról tanúskodnak, elérik az ember lelkét, ezáltal egy kicsit mi is részesei lehetünk ennek. Boros Misi 23 éves zongoraművész. 6 évesen kezdett zenét tanulni és 8 évesen felvételt nyert a Müncheni Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába. 2014-ben, 11 éves korában megnyerte az ifjúsági komolyzenei tehetségkutató, a Virtuózok első évadát. Azóta több mint ötszáz koncertet adott a világ több pontján, jelenleg München és Berlin a szakmai otthona. Tanítómesterei között tudhatja a világhírű Schiff András zongoraművészt és Kurtág György zeneszerzőt. Egy ifjú művész, aki a klasszikus zenét nemcsak játssza, hanem kortárs módon újra is értelmezi. A meglehetősen sokféle témára kiterjedő beszélgetésben – melyet hallgatva az embernek olyan érzése van, mintha egyes részei egy teljesen más dimenzióban zajlanának – szó esett többek között arról, hogyan és miben inspirálják Boros Misit mesterei, hogy előadóművészként milyen a zenei ízlése, megtudhattuk, miért fontos számára a zeneszerzés, milyen szerepe van […]
The post „Isten azért engedett művészetet csinálni az embernek, hogy még Őt is meg tudja lepni” – Boros Misi zongoraművész appeared first on 777.
