777 blog
A tiszta szerelem, amely Istentől ered – 3 pont, ami segíthet a tisztaságban
A tisztaság manapság talán egy kevésbé népszerű téma, amelyről azt gondolják, hogy az elmúlt 100 évben érvényét veszítette. Rengeteg film, könyv vagy más példák az életből azt sugallják, hogy nem kell gátat szabni a testi vágyainknak. Keresztényként viszont tudjuk, hogy Isten milyennek szeretné látni a párkapcsolatokat, hogy tisztaságra hív minket. Jézus tanítása erről is, mint minden másról, ugyanúgy érvényes és aktuális ma is, ahogyan 2000 évvel ezelőtt volt! Íme néhány gondolat, amelyek – remélem – segítenek kitartani ezen a szép, ám szűk úton, hogy Istenhez még közelebb kerülhessünk! 3 támpont, amelyek segítenek abban, hogy kitartsunk a tiszta, Istennek tetsző szerelem megélésében Ima és böjt Első pontként ebben a témában meglepő lehet, hogy miért az ima van leírva, de igaz az idézet, hogy: ,,az ima nem minden, de ima nélkül a minden semmi”. (Johannes Hartl) Ahhoz, hogy tényleg kitartsunk a tisztaságban, elengedhetetlen az, hogy beszéljünk, kapcsolatban legyünk Istennel, aki maga a tökéletes szeretet. Minél több időt szentelünk Istennek, annál kevesebb támadási felület marad a sátánnak! Minél inkább Jézusra figyelünk, megismerjük a tanítását és elmélyedünk abban, annál jobban ellene fogunk tudni állni a kísértéseknek az Ő erejével. Ahogyan Jézusnál is látjuk, a 40 napos pusztai böjt idején érik kísértések, de az Atyával való kapcsolata miatt, […]
The post A tiszta szerelem, amely Istentől ered – 3 pont, ami segíthet a tisztaságban appeared first on 777.
Diakónus a XXI. században: felkiáltójel egy kérdőjelekkel teli világban
Az ősegyház első vértanújától, Szent István diakónustól indul, és a 21. század lelki, társadalmi kihívásaihoz érkezik el Kiss Antal írása. A szerző – maga is állandó diakónus – amellett érvel, hogy a házas férfi diakónusok szolgálata ma nem csupán egyházi intézmény, hanem különleges küldetés: a relativizmus, az értékvesztés és a hitetlenség világában élő, szolgáló, helytálló keresztény ember látható jele. Publicisztikája a diakonátus bibliai gyökereitől a mai magyar valóságig keresi a választ arra, miért lehet egyre nagyobb szükség az „angyalarcú” szolgálattevőkre. „…olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.” Így zárul István diakónus kivégzése előtti beszámoló az Apostolok Cselekedeteiben Szent Lukács tollából. Ez a fél mondat mindent elmond úgy történeti, mint küldetéstörténeti szempontból. A férfi diakónusok kézrátétellel való felszenteltelése mélyen az ősegyházba ágyazottan, apostoli közreműködéssel született. Küldetése pedig az, hogy bármilyen társadalmi környezetben is él, a démoni világban angyallá kell válnia. Angyallá kell válnia, akár annak árán is, hogy a vértanúság koronája várja. Sok minden csökken itthon, azonban a házas diakónusok száma nő. Az idők szava? Krisztus halála és feltámadása után Kr. u. 33-35 körül, nem sokkal, a nagy üldözések előtt megtörtént a diakónusok kiválasztása és az elsők „szentelése”. „Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, […]
The post Diakónus a XXI. században: felkiáltójel egy kérdőjelekkel teli világban appeared first on 777.
„Lásd hitemet, de sokkal inkább hitetlenségemet” – ezért vesd papírra az imáid
„Add, Uram, hogy ez az ima, ha egy picit is, de méltó lehessen, hogy a Lélek vezessen és a lábad elé tehessem.” Częstochowa margójára. Egy Lengyelországban született ima. Nem mindig imádkozom a legösszeszedettebben. Sokszor csak beszélgetek Istennel, elmesélem Neki a napomat, az örömeimet, szomorkodásaimat. Néha csak egy Miatyánkra futja, és persze a csend, a Jézus jelenlétében töltött idő lenne a legfontosabb, amikor nem én locsogok, hanem megpróbálom meghallani az Ő hangját… Nos, ez utóbbit még igazán gyakorolnom kell. Múlt héten Lengyelországban egy hosszabb virrasztáson vehettem részt a Fekete Madonna kegykép előtt, miközben dicsőítettünk és imádkoztunk. Ekkor fogalmazódott meg bennem ennek az imának a nagy része. Nem tettem még rendszerré, hogy leírom az imáimat, de néhányszor csináltam már ilyet, és nagyon hasznos. Jó őket visszaolvasni, ráadásul írás közben sok mély dolog feljöhet bennünk és tudatosodhat azzal, hogy leírjuk, vizualizáljuk. A kreatív írást oktatóknak rengeteg gyakorlata van erre, ők az önismeretre használják ezeket, ami keresztényként is fontos, de az imák papírra vetésével az istenismeretünk is mélyülhet. Ez az én imám Mester, Tiéd akarok lenni. Tiéd egészen. Legyek templom a Szentlelkednek, még ha kicsi, omladozó templom is. Veled új alapokra építhetem, befoltozhatom a lyukat a tetőn, és kifesthetem a falait. Legyek madár, aki oda repül, ahová […]
The post „Lásd hitemet, de sokkal inkább hitetlenségemet” – ezért vesd papírra az imáid appeared first on 777.
Az eutanázia nem oldja meg a szenvedést, csak megsemmisíti a szenvedőt
A franciaországi eutanáziáról szóló döntés túlmutat egy jogi vitán: alapvető kérdéseket vet fel arról, hogyan tekintünk az emberre, a szenvedésre és a méltóságra. Zsódi Viktor piarista szerzetes szerint a keresztény nevelés egyik legfontosabb feladata ma az, hogy olyan kultúrát formáljon, amely nem a gyengeség eltüntetését, hanem a szenvedő ember kísérését és az élet feltétel nélküli tiszteletét választja. A francia Nemzetgyűlés tegnap harmadszor is megszavazta az eutanáziát és az asszisztált öngyilkosságot engedélyező törvénytervezetet. Laurent Ulrich, Párizs érseke alig néhány órával a döntés után egy drámai nyilatkozatot tett közzé, amelyben így fogalmazott: „Társadalmunknak nem a halálba segítésre, hanem sokkal inkább az élethez való segítségre van szüksége. Az értelem és a testvériség egyaránt egy másik útért kiált, nem azért, amelyik jelenleg kirajzolódik előttünk.” Ez a döntés nem csak egy távoli ország belpolitikai magánügye. A kérdés ugyanis, amit a franciaországi események elénk tárnak, valójában pedagógiai és antropológiai természetű: Milyen világot kell építenünk a nevelés által, amely még képes megérteni az élet szentségét ebben a zajban? A modern eutanázia-párti diskurzus a korlátlan, abszolút emberi autonómiára, és az ezzel párhuzamosan futó, a gyengeségtől és a kiszolgáltatottságtól való rettegésre épít. A szekularizált világ azt sugallja, hogy a méltóság egyenlő a produktivitással és az önrendelkezéssel; ha […]
The post Az eutanázia nem oldja meg a szenvedést, csak megsemmisíti a szenvedőt appeared first on 777.
Gyorstalpaló egyházszakadásról
Feszült figyelemmel várta a világ a mai napot, amikor is a Szent X. Piusz Papi Testvérület püspökszentelésére kerül sor – pápai jóváhagyás nélkül. Az egyházjog szerint ez önmagától beálló kiközösítést von maga után. Miért vezet egy érvényes püspökszentelés az egyház legsúlyosabb büntetéséhez? Mit jelent ez a gyakorlatban? Mivel indokolják cselekményeiket az érintettek? Mit jelent a kiközösítés? Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a kiközösítés nem jelenti az Egyházból való kizárást. Az Egyháznak megvan a hatalma, hogy különféle büntetésekkel sújtsa azt, aki súlyos, külsőleg is megnyilvánuló bűnt követ el. Ezen szankciók közül az exkommunikáció a legsúlyosabb, amely gyógyító büntetésként nyer jogi meghatározást. A kiközösítés az egyházzal való külső közösséget érinti, vagyis a kegyelem külső eszközeiben való részesedést. Az a személy, akire a büntetés vonatkozik nem járulhat többé szentségekhez, liturgikus szertartásban való szolgálati részvétele tilalmazott és nem adható neki feloldozás mindaddig, amíg le nem mond a büntetés okáról. Azonban az egyházzal való belső közösség, a kegyelem és az isteni életben való részesedés közössége magánál a büntetésnél fogva nem szűnik meg. Mi az az SSPX és miért fenyegeti őket kiközösítés? A Szent X. Piusz Papi Testvérület egy katolikus közösség, melynek papjai kizárólag a II. Vatikáni Zsinat előtti hagyományos latin rítus szerint mutatják be a szentmisét. […]
The post Gyorstalpaló egyházszakadásról appeared first on 777.
„Kérem, forduljanak vissza!” – Leó pápa a Szent X. Piusz Papi Testvérületnek
Feszült figyelemmel várja a világ július elsejét, amikor is a Szent X. Piusz Papi Testvérület püspökszentelésre készül – pápai jóváhagyás nélkül. Az egyházjog szerint ez önmagától beálló kiközösítést von maga után. Leó pápa levelet írt az SSPX legfőbb elöljárójának, kérve, hogy vegye figyelembe a hívek lelki javát és álljon el a szakadár cselekménytől. A pápa levelét változtatás nélkül közöljük. XIV. Leó pápa levele az SSPX-hez Főtisztelendő Davide Pagliarani atyának a Szent X. Pius Papi Testvérület legfőbb elöljárójának Atyai szívvel, és tudatában annak a felelősségnek, amelyet az Úr rám bízott mint Péter apostol utódjára, fordulok Önhöz, és Önön keresztül a Szent X. Pius Papi Testvérülethez tartozó püspökökhöz, papokhoz, szeminaristákhoz és hívekhez. Az Egyház elismeri azt a liturgikus élet iránti odaadást, a papi képzés iránti elkötelezettséget, az apostoli buzgóságot és a Hagyományhoz való hűség vágyát, amely sok embert és számos közösséget jellemez, akik az Önök Testvérületéhez kötődnek. Ez indította elődeimet arra a figyelmességgel és nagylelkűséggel áthatott hozzáállásra, amelyet mindvégig tanúsítottak Önök iránt. Ebben a szellemben, keresztényi szeretettel telve, teljes szívemből kérlelem Önöket: kérem, forduljanak vissza! Arra buzdítom Önöket, hogy vegyék figyelembe a hívek lelki javát, mert az a szakadár cselekmény, amelynek megtételére készülnek, megfosztaná őket attól a lehetőségtől, hogy törvényesen, sőt bizonyos esetekben […]
The post „Kérem, forduljanak vissza!” – Leó pápa a Szent X. Piusz Papi Testvérületnek appeared first on 777.
„Ha Isten adott bárányt, adni fog hozzá legelőt is” – egy váratlan pozitív teszt története
Ember tervez, Isten végez – Andrea igent mondott az életre, holott nem minden alakult a számításai szerint, ma mégis hálát tud adni az Úrnak, hogy „helyette gondolkodott” és három csodás lány édesanyja lehet. Eltervezzük az életünket, kitűzünk célokat: egyetem, karrier, család, gyerekek – de van, hogy a sorrend felborul, nekünk pedig vállalnunk kell a tetteink következményét és bíznunk kell abban, hogy Isten a legnagyobb és legjobb rendező! Most pénteken várunk benneteket a 777 OFFLINE-ra, álljunk ki együtt az életért! A „Szívemre hallgattam” – édesanyák gyermekvállaláshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtő rovat új részét olvashatjátok. „Ő valamiért nagyon meg szeretne születni…” „57 éves három gyermekes édesanya vagyok, vagyis már felnőtt gyerekek anyukája. Az én történetem 1990-ben kezdődött. Fél éves ismeretség után estem teherbe, de már az első hónapban úgy éreztük a párommal, hogy megtaláltuk a másik felünket és együtt szeretnénk majd leélni az életünket. Ekkor még csak „jártunk”, én akkor kezdtem el óvónőként dolgozni, ő pedig katona volt. A környezetünk, barátaink, családunk teljesen őrültnek tartottak minket, de úgy éreztük, hogy ha így alakult és várandós lettem, akkor megoldjuk. Gyors esküvő, lakás megoldás a nullából… Nem volt előttünk akadály. Októberben megszületett a kislányunk, a férjemet felmentették a katonaság alól, a baba megszületése után leszerelhetett, […]
The post „Ha Isten adott bárányt, adni fog hozzá legelőt is” – egy váratlan pozitív teszt története appeared first on 777.
„Fájdalommal figyeljük a növekvő feszültséget” – közös közleményt adtak ki lengyel és ukrán egyházi vezetők
Lengyelország és Ukrajna bíborosai közös felhívásban arra kérik a két nemzetet, hogy a történelmi sebek, a jelenlegi feszültségek és a háború okozta nehézségek ellenére se mondjanak le a megbékélés útjáról. A főpásztorok arra emlékeztetnek: az igazság keresése és a múlt fájdalmainak feldolgozása csak akkor vezethet valódi békéhez, ha azt a megbocsátás és a szeretet lelkülete kíséri. A történelem sebei nem gyógyulnak be maguktól – ehhez igazságra, bátorságra és megbocsátásra van szükség. Erre emlékeztet közös felhívásában Lengyelország és Ukrajna több főpásztora, akik arra kérik a két nemzetet: ne engedjék, hogy a múlt fájdalmai újra egymás ellen fordítsák őket. A bíborosok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az elmúlt időszakban ismét erősödnek a feszültségek és a kölcsönös bizalmatlanság a lengyel és az ukrán társadalomban. „Fájdalommal figyeljük, hogy népeink között növekszik a feszültség, és olyan hangok erősödnek, amelyek megosztottsághoz és ellenségeskedéshez vezethetnek” – fogalmaznak a felhívásban. A dokumentum hangsúlyozza: mindez különösen fájdalmas egy olyan időszakban, amikor Ukrajna továbbra is a háború tragédiáját éli át, és amikor Lengyelország az elmúlt években rendkívüli szolidaritást mutatott az ukrán emberek felé. A főpásztorok szerint a keresztény válasz nem lehet a gyűlölet vagy a múlt sérelmeinek egymás ellen fordítása. A békéhez vezető út az igazság keresésén, ugyanakkor a kiengesztelődésen […]
The post „Fájdalommal figyeljük a növekvő feszültséget” – közös közleményt adtak ki lengyel és ukrán egyházi vezetők appeared first on 777.
Darázs ölt meg egy papot szentmise közben
Egy szlovén atya tragikus hirtelenséggel hunyt el szentmise közben. Robert Emeršič szlovén atya június 14-én közvetlenül a szentmise alatt vesztette életét. Egy darázs megcsípte, ami erős allergiás reakciót váltott ki a szervezetében. Hiába küzdöttek, az atya életét nem sikerült megmenteni. Tragédiába torkollott a szlovéniai faluban tartott szentmise. A rendelkezésre álló információk szerint Robert Emeršič plébános a rend szerint megkezdte a szentmisét, majd egy darázscsípés következtében anafilaxiás reakciót kapott. A mise pillanatok alatt a pap életéért folytatott küzdelemmé csapott át, azonban az orvosok minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megmenteniük. „Június 14-én, a planicai szentmise során szeretett Robi atyánk egy darázscsípés okozta allergiás reakció következtében váratlanul elhunyt. Ez a hír derült égből villámcsapásként ért bennünket” – a plébánia hívei megrendülten állnak az események előtt. A pap hirtelen halálának híre mélyen megérintette a helyi egyházi közösséget. A temetés után a plébánia képviselői megköszönték a hívőknek, hogy segítettek a tragikus esemény nehéz pillanataiban. A temetési szertartáson való részvétel bizonyítéka volt annak, milyen erős kötelékeket épített ki az elhunyt lelkész hivatali ideje alatt a hívekkel. Az atyák felszólították a hívőket, hogy maradjanak egységben, és folytassák Emeršič atya által a plébánián megkezdett munkát. „Mindannyiunkon múlik, hogy összefogjunk, és biztosítsuk, hogy plébániáink még jobban működjenek, ez volt […]
The post Darázs ölt meg egy papot szentmise közben appeared first on 777.
24 ige az örömről, hogy vidám keresztények legyünk
Előfrodulhat, hogy ebben a rohanó világban a sok elintézendő ügy mellett ellankadunk az örömhír megélésében, de hála Istennek a Szentírásban rengeteg helyen buzdít minket az Úr arra, hogy őrizzük meg a a szívünkben a vidámságot! Íme néhány ige, amelyek segíthetnek újra örülni a Szentlélekben! 24 ige az örömről „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, (…)Hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket. Az igaz élet tölgyeinek nevezik majd őket, akiket az Úr ültetett el, az ő dicsőségére.” (Iz 61, 1-3) „Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek.” (Neh 8,10) „Mária így szólt:„Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad.” (Lk 1, 46-50) „Mint akit az anyja vigasztal,úgy vigasztallak meg én is titeket, Jeruzsálemben találtok vigasztalást. Meglátjátok, és örül majd szívetek, csontjaitok pedig, […]
The post 24 ige az örömről, hogy vidám keresztények legyünk appeared first on 777.
„Segít ez bármit is ebben a helyzetben?” – kitartani az imában a legnehezebb időkben
Milyen jó, amíg az embernek van reménye, de mi marad, amikor az is veszni látszik? Mi történik, ha úgy érezzük a szemünk előtt kártyavárként dől össze az életünk? Hogyan lehet teljes szívvel Istenhez fordulni, ha közben teli vagyunk kétséggel? Tényleg olyan nagy ereje van az imádságnak? Az elmúlt időszakban párszor olyan helyzetbe kerültem, amikor úgy éreztem már nem tudok többet tenni, csak az imádság segíthet. Nem, mint utolsó mentőöv, hanem amikor rájön az ember, hogy a saját ereje nem elég, mert itt a földön nem tud tenni semmit. És amikor azt hittem, hogy már megtanultam bízni Istenben, és tudom mennyire fontos az imádság, akkor újra mély vízbe kerülök. Ez történt megint. Azt érzem kicsúszik a lábam alól a talaj, nincs, amibe kapaszkodjak, teljesen tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzem magam, és ekkor megszólal bennem egy hang: „Imádkozz!” Legbelül tudom, hogy ez a helyes megoldás, hiszen kiskorom óta ezt a példát látom magam előtt, mégis kételkedem: „Segít ez bármit is ebben a helyzetben?”. Szégyellem magam. Oly’ sokszor megtapasztaltam már az ima erejét, és mégis kétkedem. Azt érzem egy porszem vagyok, egy bábú, aki körül az események folyamatosan történnek, de nem tud beleszólni, nem tud mit tenni, csak kívülről szemlél mindent, és imádkozik. Elveszett vagyok, […]
The post „Segít ez bármit is ebben a helyzetben?” – kitartani az imában a legnehezebb időkben appeared first on 777.
„Ha nem menti meg a babánkat, akkor is az Úr a mi Istenünk” – a daganatos kisbabánál abortuszt javasoltak
Az orvosok egyértelműnek vették az abortuszt, abban sem voltak biztosak, hogy Boti megszülethetne, de Isten kegyelme nagyobb volt a tudomány állításainál. Egy házaspár megrendítő útja a legnagyobb küzdelemben az Úr oldalán. A „Szívemre hallgattam” – édesanyák gyermekvállaláshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtó rovat legújabb részében Boti szülei mesélik el, hogy harcoltak imával a kisfiúk életéért, holott az orvosok nem láttak más megoldást, mint az abortuszt. „…ezért a gyermekért biztosan sokan imádkoznak, ő élni akar!” „Gyermekünk, Boti ma 21 hónapos, teljesen egészséges kisfiú, de nem volt ez mindig így. A 20 hetes genetikai ultrahangon vették észre az eltérést: sacrococcygeális teratomát, magyarul farokcsonti daganatot fedeztek fel a magzatunknál. Ekkor húzták ki a lábunk alól a talajt, de hála Istennek, hogy Ő a tollaival betakart bennünket (v.ö. Zsolt 91,4), és bár leírhatatlanul nehéz volt, de csak hónapokkal később fogtuk fel, miken mentünk keresztül. A daganat diagnosztizálása után azonnal másik kórházba irányítottak minket, ahol sokkal pontosabb képet kaphattunk a rendellenességről, és tulajdonképpen itt zúdították a nyakunkba az orvosi tényeket: amennyiben megszületik a baba („amennyiben” már ez az egy szó is hátborzongató számomra), valószínűleg nem fogja tudni szabályozni a széklet-, vizeletürítést, le fognak bénulni az alsó végtagjai, na de eddig nem fogunk eljutni, mert a daganat nagyobbra […]
The post „Ha nem menti meg a babánkat, akkor is az Úr a mi Istenünk” – a daganatos kisbabánál abortuszt javasoltak appeared first on 777.
Mester, Neked kell az én szívem? Ugyan már! – Így mutatta meg Isten, hogy figyel rám
Hétfő hajnaltól péntek hajnalig izgalmas kalandban volt részem, ugyanis a Misszió Tours Utazási Iroda meghívásából a 777 részéről engem ért a megtiszteltetés, hogy a 10. Fekete Madonna zarándokvonattal Częstochowa-ba utazhattam, hogy tudósítsak Nektek. Útinapló a negyedik, egyben utolsó napról. Erről a pár napról egy kis útinapló sorozattal jelentkeztem, mindig másnap. Így most a csütörtöki napról szeretnék nektek mesélni egy kicsit. Hajnal 5-kor vártak ránk a buszok, hogy a vasútállomásra vigyenek minket, búcsúra kárhoztatva mindenkit a Jasna Górá-tól, Częstochowa-tól. Ezt az utolsó napot a zarándoklatból úgyanis Krakkóban töltöttük. Az út nem volt hosszú Sanktuariumig, így kora reggel megkezdhettük a barangolást Krakkó gyönyörű bazilikáiban. Jártam már Krakkóban, de annak már jó sok éve, elég kicsi voltam, így csak annyira emlékszem, hogy a Wawelben virágot vittünk az apukámmal Szent Hedvig királynő valamint Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király sírjára. Terveztem, hogy ezt megismétlem, de sajnos nem jutottam be a belvárosba idő szűkében, amit kicsit csalódottan konstatáltam, de bízom benne, hogy a közeljövőben újra fejet hajthatok majd előttük. Megkoszorúztuk Szent II. János Pál pápa szobrát, majd bementünk a kívülről átlagos, belülről annál impozánsabb Szent II. János Pál bazilikába, ahol Kovács Gergely gyulafehérvári érsek atya celebrálta a misét, Bátor Botond pálos atya pedig izgalmas […]
The post Mester, Neked kell az én szívem? Ugyan már! – Így mutatta meg Isten, hogy figyel rám appeared first on 777.
Hőségriadó: az MKPK elnöke kéri a templomok kinyitását
Elképesztő forróság köszöntött hazánkra, ami még egy darabig velünk marad, legyenek a templomok menedékhelyek minden ember számára! – erre hív Székely János püspök a felhívásában, aki a jövő pénteki 777 OFFLINE – Az élet a tét rendezvényének is résztvevője lesz! A felhívást változtatás nélkül az alábbiakban közöljük. Székely János püspök atya felhívása „Nyissuk meg templomainkat a hőség idején! A nyári hőhullámok, különösen is a tetőző kánikula számos ember egészségét veszélyeztetik, különösen az idősekét, a kisgyermekekét, a krónikus betegekét és a hajléktalanokét. Ezért arra hívjuk keresztény közösségeinket, hogy a mostani, forró napokon, különösen is a nap legmelegebb óráiban nyissák meg templomaik ajtaját, hogy azok menedékhellyé válhassanak. Erre különösen is alkalmasak a forgalmasabb területekhez közelebb eső, régebbi építésű templomépületek. Legyenek ezek olyan helyek: ahol bárki megpihenhet és felfrissülhet; ahol akár egy pohár ivóvíz, egy csendes pad vagy néhány perc nyugalom várja a betérőket; ahol a keresztény szeretet tettekben mutatkozik meg. Amikor a forróság idején kitárjuk templomaink kapuját, ezzel egyszerre szolgáljuk embertársaink testi jólétét és lelki megerősödését, a keresztény szeretet és az egymás iránt érzett felelősség megvalósulását.” Székely János Szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke Újra 777 OFFLINE – ráadásul az elmúlt hetek egyik legfontosabb témájáról! Mikortól élet az élet? Jó vagy rossz a […]
The post Hőségriadó: az MKPK elnöke kéri a templomok kinyitását appeared first on 777.
„Isten útjai kifürkészhetetlenek” – amikor Isten kegyelme pofonként érkezik
Az ember hajlamos arra, hogy elvárásokat támasszon, még Istennel szemben is. Velem is megesett ez a közelmúltban úgy, hogy észre sem vettem. Az Úr azonban tudta a módját, hogyan hozza tudtomra hibámat. Előfordul, hogy az embernek egy tanító jellegű pofonra van szüksége, hogy teret tudjon engedni lelkében a kegyelem működésének. Múlt héten Medjugorjéban jártam zarándoklaton, és életem eddigi legkülönösebb tapasztalatát szereztem ott. Mivel tavaly már voltam – igazán felemelő élmény volt -, nagyjából tudtam, mire számíthatok. Mindemellett azzal is tisztában voltam, hogy nincs két egyforma utazás, ahogy én is alakultam az elmúlt egy évben, úgy bizonyára nem ugyanazok a hatások fognak érni, mint tavaly. És bár a zarándoklat kegyelmeinek befogadásához alapvetően csak nyitott szívre van szükség, és én azt gondoltam, hogy így is megyek, utólag kiderült, hogy igenis komoly elvárásokkal érkeztem, csak magam sem voltam ezzel tisztában. Az Úr azonban ismerte a módját, hogyan adja ezt tudtomra, hogyan figyelmeztessen arra, hogy saját elképzeléseim akadályává válhatnak a kegyelem működésének. Egy váratlan esemény következtében ugyanis már a második ott töltött napon egyértelművé vált, hogy a zarándokúttal kapcsolatos várakozásaim és elképzeléseim kútba estek. Először nagyon szomorúvá tett, hogy itt vagyok ezen a szent helyen és nem az történik, amire nagyon vágytam. Nem igazán akartam elhinni, […]
The post „Isten útjai kifürkészhetetlenek” – amikor Isten kegyelme pofonként érkezik appeared first on 777.
Te kiben bízol meg vakon? – gondolatok a bungee jumping balesetben elhunyt brazil lány kapcsán
Sokkoló hír járta körbe a világot. A közelmúltban egy 21 éves brazil lány veszítette életét, miután 40 métert zuhant egy hídról. A kötelet „elfelejtették” rögzíteni, így ugrott a halálba. A híradások szerint még élt, amikor földet ért, de már nem tudták megmenteni. Szörnyű csapás ez a családnak, a barátainak, és kicsit mindenkit megérint, hogy tud egy ilyen banális hiba előfordulni. A figyelmetlenség apró töredéke volt, a történtek után mindenki másra mutogatott. Senki nem vállalja felelősséget. Bár a lányt már nem hozza vissza, ha kiderül, ki vagy kik voltak, akik elmulasztották ellenőrizni a kötelet. Elgondolkodtatott a dolog, hogy ez a lány milyen vakon megbízott idegenekben. Kérdés nélkül adta a kezükbe a saját életét. Ha belegondolunk, nap mint nap mi is ezt tesszük, amikor közlekedünk, utcára megyünk. Hiszünk benne, hogy a buszsofőr, a másik autós, a motoros mind figyel, vigyáz a saját életére és a miénkre is. Ezek persze nem tudatosak és nem is kell félelemmel vagy negatív gondolatokkal utcára lépni, nyaralni vagy munkába indulni. „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) A mindennapok során nem gondolunk – és nem is kell – a legrosszabbra. Nyilván ritkán történnek extrém esetek, […]
The post Te kiben bízol meg vakon? – gondolatok a bungee jumping balesetben elhunyt brazil lány kapcsán appeared first on 777.
Vitát szeretnénk az abortuszról – sorra kapjuk a visszautasítást
Jövő pénteken nagyszerű 777 OFFLINE lesz a Pázmány ITK-n és reményeink szerint ennek fontos programjaként létrejön egy kulturált vita az abortuszról. Ehhez azonban szükségünk lenne egy olyan hölgyre, aki elvállalja a vitát. Amint arról remélhetőleg nagyon sokan tudtok, jövő héten pénteken – július 3-án – újra 777 OFFLINE eseményt szervezünk Budapesten. Ennek a sorozatnak immáron majdnem tíz éves hagyománya van: azt szeretnénk, hogy ne csak a virtuális világban legyen közöttünk kapcsolódás, hanem személyes találkozókon, keresztül is megismerhessük egymást, értékes beszélgetéseket közösen átélve. A mostani 777 OFFLINE témája az életnek a védelme, különösen is a magzatok védelme. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy két püspök is elvállalta a felkérést: Székely János atya, az MKPK elnöke, illetve Fekete Károly református püspök, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke lesznek a kerekasztal-beszélgetés vendégei. Nem csak ezzel a beszélgetéssel készülünk, szeretnénk egy tiszteleten alapuló, értelmes érvekkel alátámasztott, méltányos vitát rendezni az abortusz témakörében. Annak ellenére, hogy keresztény médiumként mi nem támogatjuk az abortuszt, mégis fontosnak érezzük, hogy legyen párbeszéd ebben a témában, egyenlő feltételekkel, kulturált keretek között. Azt gondoljuk, hogy ez a fajta kommunikáció az egész magyar társadalom számára hiánypótló és előremutató lenne. Ráadásul ez az a téma, amely az elmúlt hetekben nagy társadalmi visszhangot váltott ki, Facebook-bejegyzések ezrei születtek […]
The post Vitát szeretnénk az abortuszról – sorra kapjuk a visszautasítást appeared first on 777.
Egy véletlenből a zarándoklat legszebb élménye – így éreztem magam a lengyelek szent helyén
Hétfő hajnaltól péntek hajnalig izgalmas kalandban van részem, ugyanis a Misszió Tours Utazási Iroda meghívásából a 777 részéről engem ért a megtiszteltetés, hogy a 10. Fekete Madonna zarándokvonattal Częstochowa-ba utazhattam, hogy tudósítsak Nektek. Útinapló a harmadik napról. Erről a pár napról egy kis útinapló sorozattal jelentkezem, mindig másnap. Így most a szerdai napról szeretnék nektek mesélni egy kicsit. Iszonyú kapkodások közepette készülődtem hajnalban, hogy ismét megnézzem a Fekete Madonna kegykép feltárását. Egyrészt, hogy le tudjam nektek videózni ezt a szertartást, másrészt kis túlzással bűnnek éreztem volna az igazak álmát aludni és nem kihasználni az időt Jasna Górában. Itt a hajnal aktív része a napnak. Mindenki félálomban siet a Kegytemplom felé, Jézusra szegezett álmos szemekkel. Ma már kevésbé éreztem egy kész útvesztőnek a Fényes-hegyet, sőt őszintén beleszerettem a kolostorvárosba: akárhová nézek, apácák és szerzetesek sétálnak el mellettem különböző rendekből, szebbnél szebb habitusokban és mindent áthat, hogy ezen a helyen tényleg a Lényegre figyelnek az emberek. A képfeltárás után szentségimádásra mentünk egy kápolnába, ami annyira csurig volt, hogy nem is fértem be. Ezután megkoszorúztuk egy mártír atya, Popieluszko szobrát, majd énekelve meneteltünk vissza a Szűz Mária sugárúton. Délben a Kegykáponában misét celebrált a zarándokok számára Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, azonban én ennek […]
The post Egy véletlenből a zarándoklat legszebb élménye – így éreztem magam a lengyelek szent helyén appeared first on 777.
Jézusék názáreti asztalára festették a híres kegyképet? – A Fekete Madonna nyomában
Tényleg Szent Lukács festette a Fekete Madonnát? A Kegyképet a Szent Család étkezőasztalának lapjára pingálták? Miért éppen Częstochowában őrzik, és köthetőek-e a festményhez csodák? Voltak jelenések Jasna Górában? Derítsük ki! A Fekete Madonna kegykép Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik Lengyelországban, Częstochowában. A Fényes Hegy legnagyobb kincse a Szűzanya képe. A Fekete Madonnának köszönhetően a Jasna Góra a 15. században Lengyelország egyik legnagyobb Mária-kegyhelyévé vált. A legenda szerint a kegykép megfestését Szent Lukács evangélistának tulajdoníthatjuk. Különösen érdekes, hogy Jasna Góra területén soha nem voltak Mária-jelenések, ellentétben más kegyhelyekkel. A Szűzanya képének legrégebbi leírása Jan Długosztól származik a „Liber Beneficiorum” -ban: „Mária, a legdicsőségesebb és legnemesebb Szűz és Asszony, a világ királynője és a mi királynőnk képe (…) furcsa és ritka festési módban készült (…) arcán nagyon bájos kifejezéssel, amely különös jámborsággal hatolja át a nézőket – mintha egy élő embert néznél.” A festmény a Hodegetria nevű ábrázolási típusba tartozik, ami azt jelenti: „Aki utat mutat.” Máriát Isten Anyjaként, ugyanakkor minden ember anyjaként mutatja be a festmény. A kép eredetéről és történetéről 1382-ig nem állt rendelkezésre biztos és hiteles történelmi információ, csak hagyományok és különféle legendák. A hagyomány szerint […]
The post Jézusék názáreti asztalára festették a híres kegyképet? – A Fekete Madonna nyomában appeared first on 777.
A Szűzanya lábához kuporodva dicsőítettük Jézust – Częstochowa útinapló 2.
Hétfő hajnaltól péntek hajnalig izgalmas kalandban van részem, ugyanis a Misszió Tours Utazási Iroda meghívásából a 777 részéről engem ért a megtiszteltetés, hogy a 10. Fekete Madonna zarándokvonattal Częstochowa-ba utazhattam, hogy tudósítsak Nektek. Útinapló az második napról. Erről a pár napról egy kis útinapló sorozattal jelentkezem, mindig másnap. Így most a keddi napról szeretnék nektek mesélni egy kicsit. 5.30-kor keltünk a szobatársammal, ugyanis a Fekete Madonna kegyképet mindig reggel 6 órakor nyitják fel ünnepélyes módon, elképesztően hangos fanfárokkal. Katartikus élmény a csurig tele lévő templomban hallani ezt az elsöprő trombitaszót miközben lassan felhúzódik a festményt takaró aranyozott ajtó. A Kegykápolnából élőben közvetítik az eseményeket, érdemes meglesni. Egy biztos: a lengyelek mindennek megadják a módját, főleg a Szűzanya tiszteletének! Reggeli után a zarándokház elől kereszttel, táblákkal és zászlókkal félezren felvonultunk a Jasna Góra-i bazilikához a magyar misére. A bevonulás közben kereszteződött az utunk egy másik zarándokcsoporttal, akik keresztútra igyekeztek, fentebb, a kolostorváros falainál sétáltak, meglátták, hogy énekelve közeledünk és rögtön lelkes integetés bontakozott ki közöttünk. Őszintén semmi extra nem volt, de nagyon meghatódtam. Krisztusban tényleg egyek vagyunk! A bazilikában Grzegorz Ryś bíboros, krakkói érsek celebrálta a misét Bátor Botond pálos szerzetes atya tolmácsolásával. A bíboros eredetileg Krakkóban fogadott volna minket csütörtökön, […]
The post A Szűzanya lábához kuporodva dicsőítettük Jézust – Częstochowa útinapló 2. appeared first on 777.
