777 blog
„Nem a test irányítja az életet, hanem az, aki teremtett minket” – A belátás útja
Tűz a fal mögött – Gyakran találom magam szemben mostanában hajnali derengéseimet követően azzal a felismeréssel, hogy ébredéseim eszmélések is egyben. Olvasói vendégírás. A templomunk magas tornyának tövében látszik az ég alján finoman derengő fény, amely nem csupán egy átlagos nappalt ígér, sokkal többet ennél, valami mély, rég hallott igazságot, a Thomas Mann-i „mélyéges mély a múltnak kútja” fenekéről. Most, ötvenötön is túl, egy szolíd, halk, megfoghatatlan belátás keresi magának bennem a helyét. Egykor, talán húszévesen csak tudomásul vettem az igét. „Férfivá és nővé teremtette”. A dantei emberélet útjának felén vitattam, magyaráztam, alakítgattam. Jelenleg úgy terül el előttem, mint az alapigazság, amely nem változik soha. Az ember érik meg hozzá. Kálvin János mondja: „Nem vagyunk a magunkéi, tehát sem értelmünk, sem akaratunk nem uralhatják döntéseinket és cselekedeteinket. … Az Istenéi vagyunk”. Szeretem Kálvint. Mértékkel bír. Amikor először vettem a kezembe, még nem értettem az idézett szöveget. Gondoltam, van szabadságom felülírni, újra rajzolni, visszavágni mindent, amit a teremtés adott. Oly sokszor esünk balgán és tudatlanul abba a helyzetbe, amikor azt gondoljuk, magunk alakítjuk az utunkat, amin járunk. Legfőképp akkor, miután tudatunkra eszmélünk a világra szépülésünket követően. Milyen törékeny az ember önbizalma. Milyen ingatag a saját vágyaira épített rend. Kellett az út […]
The post „Nem a test irányítja az életet, hanem az, aki teremtett minket” – A belátás útja appeared first on 777.
Szürreális történet: magyarázkodnunk kell, hogy Csókay András valóban megszólalt a 777-en
Egészen szürreális, és nagyon sok szempontból tanulságos történettel szembesültünk az elmúlt napokban: miután Csókay András idegsebésszel készítettünk – igen, tényleg mi készítettük – egy rövid videót, a kommentmezőben elszabadultak az indulatok és sokan azzal vádoltak bennünket, hogy a felvétel nem valós, csupán a mesterséges intelligencia segítségével verjük át követőinket. Az ok, ami miatt sokan gyanúsnak gondolták a videót abban keresendő, hogy az általunk nagyrabecsült és igen kedvelt orvos arcán nemrég egy beavatkozást hajtottak végre, amelynek jól látható nyomai voltak. A 777 az elmúlt hetekben gyakran készít videókat a Café Francesco kávézó kedd esti vendégeivel, ennek két oka is van: a kiváló hellyel szoros partneri kapcsolatban vagyunk, illetve Gál Petra Júlia kollégánk önkéntesként dolgozik a csapatukban, ezért tulajdonképpen magától értetődő, hogy az előadások után odalép a vendégekhez és egy-egy rövid üzenetet rögzít velük. Korábban már Székely János püspök atya, Lackfi János költő vagy például Faragó András atya is üzent olvasóinknak, követőinknek – azaz Nektek. December 9-én, múlt hét kedden Csókay András volt a vendég – a beszélgetés ívét az Istennel a műtőben című interjúkötetünk adta -, ahol az idegsebész elmondta, hogy szemfenék beavatkozásra volt szüksége, ennek nyomait pedig az arcán viseli. A rendezény után el is készült a rövid videófelvétel, ahol […]
The post Szürreális történet: magyarázkodnunk kell, hogy Csókay András valóban megszólalt a 777-en appeared first on 777.
Carlo Acutis ereklye került egy magyarországi templomba – egyenesen a szent édesanyjától!
Carlo Acutis sokak számára ismert szent, akinek családja is végig kísérhette azt a folyamatot, amíg az Egyház felvette őt is a szentek sorába. Bár nem telt el sok idő azóta, de máris Magyarországra érkezett egy ereklyéje. Hogy ki ajánlotta fel és hova került? A cikkből kiderül. Fiatal, hívő, bölcs, és alázatos fiú, aki 15 év alatt úgy élt, hogy most már az egész világon szentként tisztelik. Hát kinek mire elég 15 év… Na de viccet félre téve, nagyon példás életet kaptunk magunk elé. Carlo komolyan vette Jézus szavait, és minden talentumát Isten szolgálatába helyezte. Az informatikai ismereteivel hirdette az Eukarisztia fontosságát, életével és alázatával a szegényeket is segítette és hűségesen imádkozott mindennap. Édesanyja szerint már kiskorában megkapta a mély hit kegyelmét. Nemrégiben magyarországra került egy tőle származó ereklye. Az ereklye egy olyan tárgy vagy testi maradvány, amely egy példás életű vallási emberé volt. Már Krisztus után a VI. században elterjedt az ereklyék tisztelete az oltárköveken. Fontos kiemelni, hogy a tisztelet nem a tárgynak szól, hanem az adott ember életében megélt szentségnek. És különösen fontos, hogy az imádat pedig egyedül az Oltáriszentséget illeti meg. Az ereklye kihelyezése egy templomban jó lehetőség arra, hogy kérjük a szentnek a közbenjárását, és emlékezzünk arról, […]
The post Carlo Acutis ereklye került egy magyarországi templomba – egyenesen a szent édesanyjától! appeared first on 777.
„A Szentlélek sugallata volt: bevillant, hogy mi lenne, ha keresztet állítanánk” – Interjú Török Tamással és Salacz Balázzsal
Milyen lehet jelképesen Krisztus keresztjét cipelve zarándokolni? Honnan eredt a keresztállítás? Miért fogtak neki páran, hogy kereszteket állítsanak a nagyobb hegyeinken? Miért fontos, hogy fából legyenek a felállítandó keresztek? Mennyire gyakori, hogy vandalimus áldozatai lesznek a keresztek és milyen lelki élményt ad egy ilyen esemény? Izgalmas hagyomány nyomába eredtünk. A Szentimrevárosi Egyesület klubhelyiségében ülünk Török Tamással és Salacz Balázzsal, akik az egyesület lelkes és oszlopos tagjai, illetve a keresztállítás hagyományának megteremtői és ápolói is. Ugyanis a Szent Imre Plébánia gyülekezeti tagjaként 25 évvel ezelőtt még Tamás állt elő a keresztállítás ötletével, aminek – Balázs kezdeményezésére történő – újraindításának apropóján beszélgetünk. Honnan ered, hova nyúlik vissza a keresztállítás hagyománya? Török Tamás: Egy kifejezetten a keresztekről szóló nagy albumban azt olvastam, hogy a hegytetőkön való keresztállítás a 18. században jelent meg. A hagyomány szerint az emberek általában féltek a hegyektől, nem nagyon merészkedtek a tetejükre, de ez valamelyest megtört a 18. században, és ha már megmászták az ismeretlen hegyeket, jelképeket is akartak fent hagyni. Azt hiszem, Németországból indult, Magyarországon nem sok példa volt ilyen keresztekre, hegyekben picit szegényebbek is vagyunk, de a berendezkedésünk is – különösen az utóbbi 80 évben – ezt indokolja, alig-alig volt keresztállítási kezdeményezés. Hogy született meg Önökben a […]
The post „A Szentlélek sugallata volt: bevillant, hogy mi lenne, ha keresztet állítanánk” – Interjú Török Tamással és Salacz Balázzsal appeared first on 777.
