Back to top

Katolikus egyházi hírek

Mai evangélium – 2024. április 7., húsvét második vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Magyar Kurír - 2024, April 7 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Jn 20,19–31

A HÉT VERSE – Juhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 8:30du
Juhász Gyula születésének és halálának évfordulója egyaránt ezekre a napokra esik. Tőle választottunk verset erre az estére, mégpedig irgalomkérő imádságot – az Isteni Irgalmasság ünnepének előestéjén.

Túl a legnagyobb szerepen – Nemzeti színházi találkozás Berettyán Nándorral

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 8:00du
A Most vagy soha! című történelmi film március idusai bemutatója önmagában elég indok lett volna egy interjúhoz, de Berettyán Nándor megszólítását már évek óta terveztük. Polihisztor típus: nem csak színész; költői és dramaturgi ambíciókkal megáldott író, aki rövid ideig színházat is igazgatott, rendez, filmez.

Az Isteni Irgalmasság vasárnapja – „Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége”

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 7:10du
Idén április 7-én ünnepeljük az Isteni Irgalmasság vasárnapját, ebből az alkalomból idézzük fel az ünnep történetét.

Veres András püspök mutatott be szentmisét húsvéthétfőn a soproni Szent Mihály-templomban

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 6:45du
Április 1-jén, húsvéthétfőn Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke mutatott be szentmisét a soproni Szent Mihály-templomban. Koncelebrált Németh Gábor, az MKPK Titkárságának irodaigazgatója; Horváth Imre soproni városplébános, Hencz Márton püspöki szertartó és Palatinus Kristóf, a soproni városplébánia segédlelkésze.

Ferenc pápa: „Mindenkinek mindene lettem” – ez legyen a Vöröskereszt stílusa

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 5:58du
Az Olaszországi Vöröskereszt alapításának 160. évfordulója alkalmából április 6-án, szombaton délelőtt a szervezet hatezer tagjával találkozott Ferenc pápa a vatikáni VI. Pál teremben. Megköszönte nagylelkű szolgálatukat, amelyre napjainkban a háborús pusztítások miatt is egyre nagyobb szükség van, és arra kérte őket, hogy álljanak továbbra is szolidaritás globalizálásának szolgálatában.

Mesébe illő homlokzat, finom részletek – Látogatás a Fejér vármegyei Nádasdy-kastélyban

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 5:25du
A nádasdladányi Nádasdy-kastély sokban különbözik a lapunkban eddig bemutatott magyarországi palotáktól. Teljesen más, mint a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, az Ördöglovas, Sándor Móric bajnai birtoka vagy a dégi Festetics-kastély. Ezek az úri lakok – mint a legtöbb a környező országokban – főleg barokk, klasszicista, neoreneszánsz stílusban épültek.

Megjelent a Vigilia áprilisi száma

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 4:50du
A Vigilia ez évi negyedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Amire Tamás apostol vágyott

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 4:00du
Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,19–31)

Ajándékként fogadom el – Korzenszky Richárd bencés szerzetes életútja és gondolatai

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 3:20du
A kötetben Elmer István író, újságíró beszélget Korzenszky Richárd bencés szerzetes pappal, nyugalmazott tihanyi perjellel.

Akadályozottsággal élőknek szervez kulturális fesztivált a Máltai Szeretetszolgálat Budapesten

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 2:50du
A Befogadás Hangja Fesztiválon, amelyet május 8–9-én rendeznek a MOM Kulturális Központ kupolatermében, akadályozottsággal élő elismert profi és amatőr előadóművészek lépnek fel. A Máltai Szeretetszolgálat Csilla Háza Páty Integrált Intézmény által szervezett eseményen speciális szükségletű és hátrányos helyzetű emberek által készített termékeket is kipróbálhat, megkóstolhat a közönség.

Profi sport vagy papság? – „Mi az én utam” Bőhm Csabával

777 blog - 2024, April 6 - 2:31du

Februárban indítottuk el „Mi az én utam?” c. videósorozatunkat a 777 youtube-csatornáján, amelyben az olimpiai kvótás öttusázó, Bőhm Csaba útját követjük végig a párizsi ötkarikás játékokig. A második részben a sport mellett ismét fontos szerepet kap a hit is! A legutóbbi részben arról mesélt a tehetséges sportoló, hogy a covid-időszak elején komoly rosszullét miatt veszélybe került a pályafutása. „Azt éreztem, hogy a szívemmel van valami gond. Mint sportoló, tudtam, hogy ez hatalmas baj, mert nagyon függ a mi sportolásunk attól, hogy milyen állapotban van a szívünk. A legkisebb eltérésre is visszavonhatják a sportolási engedélyt. Én pedig azt éreztem, hogy nagyon rossz a helyzet…” – árulta el betegségének hátterét az egyéniben Európa-bajnoki bronzérmes öttusázó. Bőhm Csabában komoly kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon a profi sport lesz-e az ő útja vagy esetleg Isten más utat szán neki? A vizsgálatok alatt aztán komoly Istenélménye volt, ami meghatározó volt az életében. „Párhuzamosan ezzel az időszakkal kezdtem el többet imádkozni. Aztán már annyira nem tudtam mit csinálni ezzel a helyzettel, hogy felnyitottam a Bibliát. Pont Jób könyvénél nyílt ki. Nem tudtam erről semmit, de elkezdtem olvasni. Talán az életemben ez hozta az eddigi legnagyobb Istenélményemet, olyan megbizonyosulásomat, ami aztán kihatott a jövőmre, a […]

The post Profi sport vagy papság? – „Mi az én utam” Bőhm Csabával appeared first on 777.

Ferenc pápa: A szeretet életben tartása a papok elsődleges kötelessége

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 2:01du
Ferenc pápa április 4-én fogadta három vatikáni kollégium, a IX. Piuszról elnevezett latin-amerikai (Pontificio Colegio Pio Latino Americano) és brazil (Pontifício Colégio Pio Brasileiro), valamint a mexikói pápai kollégium (Pontificio Colegio Mexicano) tagjait. A Szentatya beszédét – amelyet át is adott a megjelenteknek – a papi élet középpontját jelentő témának, a szeretetnek szentelte.

Elhunyt Schrőder Gyula nyugalmazott plébános

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 1:28du
2024. április 5-én, életének 95., papságának 73. évében hazahívta Teremtője Schrőder Gyula címzetes esperest, nyugalmazott plébánost – tette közzé a Székesfehérvári Egyházmegye.

Restaurálják a nagyváradi egyházmegye egyik legjelentősebb műtárgyát

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 1:16du
A Schlauch Lőrinc-emlékév keretében április 4-én, csütörtökön délután együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója a püspöki palota földszinti, Schlauch termében.

Húsvét és pasztoráció a Nyíregyházi Egyházmegye cigány közösségeiben IV. – Kántorjánosi

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 12:30du
A Nyíregyházi Egyházmegyében kiemelt figyelmet kap a cigánypasztoráció. Az egyházmegye sajtómunkatársa, P. Tóth Nóra négy, ezen a területen hagyományokkal rendelkező településre látogatott el, hogy a cigány közösségek húsvéti készületébe és ünneplésébe bepillantást adjon.

Várja a papi hivatás iránt érdeklődők jelentkezését a Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 12:00du
A Székesfehérvári Egyházmegye várja mindazon érettségi előtt álló fiatal vagy érettségivel rendelkező férfi jelentkezését, akik hivatást éreznek magukban a papi szolgálatra. A felvételi kérelmeket 2024. június 15-ig lehet eljuttatni a Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal címére küldött levélben.

Útravaló – 2024. április 6., szombat húsvét nyolcadában

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 5:01de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

Mai evangélium – 2024. április 6., szombat húsvét nyolcadában

Magyar Kurír - 2024, April 6 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mk 16,9–15

A Jóisten örök tervében minden embernek hivatása van – Gyémántmisés Schönberger Ferenc

Magyar Kurír - 2024, April 5 - 8:50du
Schönberger Ferencet 1964. április 5-én Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. Gyémántmiséjét április 6-án, szombaton, 11 órakor tartja a szatmárnémeti székesegyházban, melyre mindenkit szeretettel vár. Pappá szentelésének 60. évfordulójára készített vele ünnepi interjút az egyházmegyei sajtó munkatársa.

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó - Katolikus egyházi hírek