Hírolvasó
Idén is izgalmas feladatok várnak a Lautitia kóruscsaládra – Beszélgetés Nemes József karnaggyal
A Kóta- és Csokonai-díjas karnagy az év kulturális szereplője Debrecenben. Számos nemzetközi fellépést tudhat maga mögött; a Lautita Kórussal Európa- és világbajnoki címet érdemelt ki. „Megállás nélkül pörög” – ezt a fordulatszámot a kórustagok is élik és átérzik, magukénak érzik. Részleteket közlünk a Nemes József karnaggyal készült, a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján megjelent interjúból.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Emlékezetünk közös tárháza – Látogatás a Józsefvárosi Múzeum helytörténeti kiállításán
Tisztaság – egészség – kényelem, így hirdette magát a Fővárosi Patyolat Vállalat józsefvárosi szalonja 1970-ben, a létező szocializmus idején. Nagy kékség közepén, nejlon reklámszatyron hattyú úszik elegánsan a Dunán. Egy papírtasakon pedig a Patyolat 8. kerületi üzemegységeinek és fióküzleteinek címeit láthatjuk, 1958-ból.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Uram, segíts küzdeni – Harmadszorra gyűltek össze a férfiak szentségimádásra Szegeden
Harmadik alkalommal gyűltek össze március 18-án, Szent József napjának előestéjén a szegedi dómban a városból és a környékről érkező férfiak, édesapák, nagyapák, fiúk szentségimádására, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási és pasztorális helynöksége szervezett meg. Két résztvevő személyes hangú beszámolóját szerkesztve közöljük.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Könyörgés a békéért – A mariupoli Szentséges Szűzanya-ikon története
A mariupoli Szentséges Szűzanya ikonja a háború kezdete óta sokfelé járt Ukrajnában, másolatait pedig számos embernek ajándékozták oda a Béke Bárkája központban élő gyerekek. Az alábbiakban a Volodimir és Okszána Zavadszkij írása alapján a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye honlapján megjelent cikket olvashatják.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Ferenc pápa délben üdvözölte a Gemelli-klinika előtt összegyűlt tömeget, majd visszatért a Vatikánba
Ferenc pápa március 23-án, nagyböjt 3. vasárnapján délben először üdvözölte a híveket az Agostino Gemelli Egyetemi Klinika ablakából, amióta február 14-e óta a kórházban ápolták. Mielőtt elhagyta a klinikát, hogy visszatérjen a Vatikánba, köszöntötte az épület előtt összegyűlt háromezer embert, akik tapssal és nevét kiáltozva fejezték ki örömüket, hogy újra láthatják a Szentatyát.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Rekonstruált sorsok – Gábor László: „Te ismered a házam…”
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Így tanítgatott az Úr szeretni – Interjú az ezüstfogadalmas Isten Bárányáról nevezett Márta nővérrel
Tavaly december 14-én ünnepelték a kármelita nővérek Isten Bárányáról nevezett Márta nővér ezüstfogadalmát. A vele készített interjúból, ami a Kármelhegyi Levelek 2025/1-es számában jelent meg, az alábbiakban részleteket olvashatnak.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Az Eucharisztia ünneplése 165/8g
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Útravaló – 2025. március 23., nagyböjt 3. vasárnapja
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Mai evangélium – 2025. március 23., nagyböjt 3. vasárnapja
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Lk 13,1–9
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A HÉT VERSE – Kányádi Sándor: Előhang
Szavak fonódnak, szavak; és sorokat szőnek, verssorokat; és a verssorokból vers születik. Vers, mely lelkünk legmélyének igazságairól beszél, a természet örök képeit és igéit sorakoztatva. Kányádi Sándor klasszikusát választottuk ezúttal.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Élő hitre jutott – Beszélgetés Cs. Varga Istvánnal Németh László kettős jubileumáról
Németh László a magyar irodalom világirodalmi rangú regényírója, de kimagaslót alkotott drámaíróként és a magyar, illetve az egyetemes sorskérdésekkel elmélyülten foglalkozó esszéíróként, valamint irodalmi tanulmányaival is. Idén megemlékezünk arról, hogy száz évvel ezelőtt, 1925-ben jelent meg első írása, és ötven esztendővel ezelőtt, 1975. március 3-án adta vissza lelkét a Teremtőnek.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Isten és a számok jelentősége a Bibliában
A nemzetközi π-napon, március 14-én a világ számos pontján rendezvényekkel irányítják a különleges számra, illetve általánosan a számokra a figyelmet. A pi (π) számot (melynek értéke megközelítőleg 3,14) a kör kerületének és átmérőjének hányadosaként határozzák meg, ami minden kör esetén azonos. A számok szimbolikus jelentésükkel átszövik a Szentírást. Kirner Katalin összefoglalóját olvashatják.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Ferenc pápát vasárnap hazaengedik a kórházból
Március 23-án, vasárnap a tervek szerint hazaengedik Ferenc pápát a Gemelli-kórházból – jelentették be a mai, március 22. késő délutáni sajtótájékoztatón.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Szent Benedek életével és halálával a mai napig tanít – A rendalapítóra emlékeztek Pannonhalmán
„Önmagával egységben lenni, szilárdan állni a földön, és rendíthetetlenül a célra – Istenre – szegezni a tekintetet” – foglalta össze Szent Benedek életfilozófiáját Jeronim Marin, a Szláv Bencés Kongregáció prézesapátja a rendalapító ünnepén, március 21-én a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. A liturgia után aláírták az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Főapátság együttműködési megállapodását.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Ferenc pápa személyesen szeretné köszönteni vasárnap a Gemelli-klinikánál imádkozó híveket
A Szentszéki Sajtóiroda bejelentette, hogy Ferenc pápa a tervek szerint személyesen köszönti március 23-án, vasárnap déltájt a híveket.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Közel Istenhez – Interjú az Eszterházy Egyetem hegymászó hallgatójával, Molnár Ábellel
Molnár Ábel az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem földrajz szakos hallgatója a közelmúltban, számos megpróbáltatás közepette juttatta fel az intézmény zászlóját a világ legmagasabb vulkánjának csúcsára. A hegymászás testi és lelki megéléséről, a természet szeretetéről és az expedíciók kulisszatitkairól mesélt az egyetem Paletta nevű magazinjának, az alábbiakban ebből olvashatnak részleteket.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Engedelmességével nagy közbenjárónk lett – Püspöki szentmise Szent József ünnepén Székesfehérváron
Szent József ünnepnapján Székesfehérváron – a hagyományokat őrizve – szentmisét mutatott be Spányi Antal megyéspüspök a város papságával, az Országos Papi Otthonban élő paptestvéreivel az egykori kármelita templomban. Az ünnepi szentmisében az apák és nagyapák egyéni áldásban is részesültek.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Tetőtéri esték Tihanyban: Barkó Ágoston OSB előadása a Balkán-félszigetről
A Tihanyi Bencés Apátság 1997 óta tartó Tetőtéri esték című havi kulturális, tudományos-ismeretterjesztő és a közösségi életet erősítő előadás-sorozatában február 14-én a monostor szerzetese, Barkó Ágoston tartott előadást a Balkán színes, tőlünk nézve sejtelmes, felfedezésre váró világáról, kiemelve a vallási és katolikus egyházi vonatkozásokat.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A létezés türelmes Istene
Nagyböjt 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 13,1–9)
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Oldalak
