Január 19-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyala imát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal. Emlékeztetett az aznap kezdődött gázai tűzszünetre, és köszönetet mondott minden közvetítőnek. A pápa reméli, hogy minden túsz hazatér, és hamarosan humanitárius segély érkezik az övezetbe.
A Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ és a Csemadok Komáromi Városi Szervezete együttműködésének több gyümölcsét is élvezhetik e hetekben a komáromi tárlatlátogatók. Az első ezek közül a január 13-án megnyílt, Az újraálmodott Róma – a Győri Corvina című kiállítás, amelyet a Marianum Egyházi Iskolaközpont aulájában láthatnak az érdeklődők.
Január 19-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyala Mária-imát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal. A napi evangéliumról elmélkedve arra biztatott, hogy ne essünk kétségbe, amikor hiány tapasztalunk önmagunkban vagy az életünkben, mert az Úr túláradó bőséggel ajándékoz meg bennünket.
Január 19-én délelőtt Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök celebrált ünnepi szentmisét Szent Margit sírjánál, amely felirata szerint a 16. századig volt az Árpád-házi domonkos szerzetesnővér nyugvóhelye.
Mi a titka azoknak az embereknek, akik nagy megpróbáltatások idején, erőt vagy épp hitet próbáló kihívások közepette, vagy a mindennapi stressz ellenére képesek egészségesek maradni? Bohár-Kovács Janka pszichológus erről szóló írása a Hétről hétre naplónkban jelent meg először. Régóta foglalkoztatja a bevezetőben feltett kérdés a kérdés a lelki egészség kutatóit is. Az egyik kulcsfontosságú tulajdonságot, melyet az ilyen emberek tulajdonságai közt találtak a háttérben, rezilienciának nevezték el. A magyarul lelki ellenállóképességként vagy lelki erőként használatos fogalom azt a képességet takarja, hogy mennyire vagyunk hatékonyak az új helyzetekhez való alkalmazkodásban, illetve egy nehéz helyzet (pl. trauma) után mennyire gyorsan vagyunk képesek regenerálódni. Mielőtt egy rendíthetetlen vagy rideg szuperhős képe jelenne meg a szemeink előtt, fontos tisztázni, hogy a reziliens személyek erőssége nem a sebezhetetlenségben vagy az érzelmi távolságtartásban rejlik. Érdemes inkább úgy elképzelni a rezilienciát, mint egy különleges gyógyulási képességet. A fizikai, testi gyógyulásra gondolva, tudhatjuk, hogy bizonyos körülmények elősegítik egy sérülés regenerációját. Fontos például megfelelő módon megtisztítani a sebet, pótolni a folyadékveszteséget, pihentetni és kímélni a fájó testrészt. A lelkünkkel sincs ez másképp! Számomra a címben lévő igevers nagyon szépen megragadja azt, mit tehetünk annak érdekében, hogy reziliens személyekké váljunk. Azt mondja az Írás, hogy óvjuk a szívünket. Vagyis vigyázzunk […]
The post „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” – Mit jelent a reziliencia? appeared first on 777.
Háromszor találkoztak a mesterszakos diákok a pátyi lakókkal; az ismerkedés után közös tervezés kezdődött öt csoportban. Már a második találkozáskor, amikor közép-magyarországi régió kommunikációs munkatársa is ellátogatott a Csilla Házba, látszott: jól megy a közös munka, inspirálják egymást a résztvevők. December 17-én mutatták be a projektet, megnyitva a kiállítást az alkotásokból a MOME-n.
Federico Fellini, a film történetének Ingmar Bergman mellett valószínűleg legnagyobb alakja, 1920. január 20-án született a közép-olaszországi Umbria tartomány Rimini nevű kisvárosában. Édesapja, Urbano Fellini kereskedelmi utazó volt, édesanyja, Ida Barbiani jómódú családból származott. Federico volt a legidősebb gyermekük, később született egy öccse, Riccardo és egy húga, Maria Maddaléna.
Január 19-én délelőtt a Margitszigeten Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök celebrált ünnepi szentmisét Szent Margit sírjánál, amely a felirata szerint a 16. századig volt az Árpád-házi domonkos szerzetesnővér nyugvóhelye.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja január 18-án ebéddel vendégelte meg ellátottjait az Óbudai Szent József Házban. Családok, egyedülállók, kisgyerekek, kamaszok, felnőttek és idősek vettek részt a hagyományteremtő céllal létrehozott szeretetvendégségen.
Az elmúlt években egyre több sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek van jelen az oktatási intézményekben, miközben a képzett szakemberek hiánya továbbra is kihívást jelent. Erre a problémára reagálva a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara bővítve képzési kínálatát, gyógypedagógia alapszakot indít, amely magas szintű tudást és készségeket kínál a jövő gyógypedagógusai számára.
Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Bécsi érseki szolgálatától búcsúzva mutatott be a közélet és vallási élet legrangosabb képviselői, hívek sokasága jelenlétében hálaadó szentmisét Christoph Schönborn bíboros a Stephansdomban január 18-án. Mérleget vont, számba vette, hol tart az ausztriai egyház, és mi ad okot reményre. „Az együttérzés teszi emberivé társadalmunkat. Isten ott van mindenütt, ahol az emberek jót akarnak egymásnak.”
Az Emmánuel Közösség, a Szeretetláng Mozgalom és a Szociális Testvérek Társasága ismét imára hívta az embereket január 18-án a Szent István-bazilikába.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Földi István címzetes esperes, keszthelyi plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Jn 2,1–11
Kötetbe nem sorolt verset választottunk ma este Pilinszky Jánostól. Négy sor a létről, földi jelenlétünkről – fényben, ragyogásban és sötétben. A kétféle, kétféleképpen ragyogó nap vajon születésünk és a távozásunk, s közte földi jelenlétünk napjai volnának?
A három sarkalatos erényt idéző Hit, remény és rajzfilm címmel nyílt meg január 16-án, csütörtökön este Róma központjában, a Kancellária impozáns reneszánsz palotájában a Jankovics Marcellnek emléket állító multimediális kiállítás, „a szentév első nagy római magyar eseménye”, melynek művészeti vezetője a rajzfilmrendező özvegye, Rubovszky Éva.
Milyen kapcsolat lehet Savoyai Jenő és Caravaggio között? Leginkább semmilyen, mondanánk elsőre. De talán mégis van…
Január 17-én délután az Együttlátók Alapítvány szervezésében ünnepélyes megemlékezést tartottak a nyolcvan évvel ezelőtt, 1945-ben ugyanezen a napon vértanúhalált halt Hummel Kornél római katolikus papról, a vakok vértanú lelkipásztoráról, a szeretet áldozatáról. A rendezvény mottója a szentév jelmondata volt: „A remény zarándokai” .
A cigány közösség spanyolországi jelenlétének 600. évfordulója alkalmából Ferenc pápa levelet küldött nekik, amelyben arra buzdította őket, hogy váljanak misszionárius tanítványokká.
Oldalak