Katolikus egyházi hírek
Iancu Laura és Martos Levente Balázs kapták a Stephanus-díjat – Megnyílt a 33. Szent István Könyvhét
Hamarosan megjelenik XIV. Leó pápa első enciklikája, a Magnifica humanitas
A világ legmagányosabb pontjától Isten kegyelméig – így hallottam meg újra Isten hangját
Az elmúlt időszakban úgy éreztem, teljesen elvesztem. Kérdéseim voltak, döntések előtt álltam, de sem az emberekben, sem az imában nem találtam kapaszkodót. Mintha egyre távolabb sodródtam volna mindentől: másoktól, önmagamtól – és végül Istentől is. Az Úr azonban a hallgatásában sem hagyott egyedül. A héten láttam egy videót a Csendes-óceánban található Nemo-pontról. Bár korábban még sosem hallottam róla, megtudtam, hogy ez az óceán egyik legelszigeteltebb helye: közelebb van hozzá a Nemzetközi Űrállomás, mint a legközelebbi szárazföld. Nem véletlenül nevezik az óceáni elérhetetlenség pontjának. Olyannyira magányos és elhagyatott hely, hogy az űrügynökségek időnként ide irányítják a lezuhanó műholdakat is, hiszen a közelben sem ember, sem hajó nem tartózkodik. Az utóbbi időben pontosan így éreztem magam. Falat éreztem az emberi kapcsolataimban, és mivel én sem értettem igazán, mi bánt, a körülöttem lévők sem tudtak segíteni. A mindennapi teendők, az egyetemi zh-k és a jövőmmel kapcsolatos döntések teljesen felőröltek. Ebben az életszakaszban nagyon gyorsan megváltozhat az ember élete: elköltözik otthonról, összeköltözik valakivel, vagy Erasmusra megy. És akkor még ott van a hivatás kérdése is: milyen életre hív Isten? Mivel szeretnék foglalkozni? Házasságra vagy esetleg szerzetesi életre hív az Úr? Úgy éreztem, egyetlen rossz döntés az egész életemet megváltoztathatja. Nem tudtam, mi lenne a […]
The post A világ legmagányosabb pontjától Isten kegyelméig – így hallottam meg újra Isten hangját appeared first on 777.
