A vízivárosi plébánia épülete ma kolostorszerűen simul a Szent Anna templom mellé, három szárnya és a templom keleti fala négyszögletes belső udvart alkotnak. Ez azonban nem mindig volt így. A ház eredete a templomnál korábbi időpontra nyúlik vissza. Vásártéri (Batthyány téri) szárnya helyén középkori ház állott, amelynek a török kor után is megmaradt alapfalaira 1700 körül egyemeletes lakóház épült. Mivel már akkor is forgalmas helyen állt, 1720 körül a „Horgonyhoz” címzett vendégfogadóvá alakították, amelyet föltehetően a dunai hajósok és utasok látogattak.

E fogadót vásárolta meg Buda város tanácsa 1724-ben a vízivárosi plébániatemplom és a hozzá tartozó jezsuita rezidencia elhelyezésére. Ehhez Fiedler Henrik kőművesmesterrel átalakíttatták az épületet, úgy, hogy földszintjére a kápolna került, a nyeregtető nyugati végében pedig harangtornyocskát emeltek. Az emeleten laktak a jezsuita lelkészek, köztük a költő Faludi Ferenc is, aki 1734/1735-ben szolgált itt magyar és német nyelvű kisegítő lelkészként, ünnepi szónokként és hitoktatóként. Ezt 1942 óta az épület északkeleti sarkán emléktábla is hirdeti (Szomor László alkotása).

Miután 1740-től megkezdődött a Szent Anna templom építése, és azt 1746-ban használatba is vették, a régi kápolna fölöslegesnek bizonyult, sőt a 1753-ban, a templomtornyok építésekor egy részét le is kellett bontani. Ugyanakkor azonban Nöpauer Máté, a templom építőmestere az épületet keleti végén dél felé nyúló sarokszárnnyal bővítette, a régi (északi) szárnyba pedig reprezentatív barokk lépcsőház épült. A keleti szárnyat 1778-ban és 1782-ben Hamon Mihály építőmester tovább bővítette, majd 1787-ben Fisches Antal toldásával érte el teljes hosszúságát. A bővítéseket az indokolta, hogy a földszinten elemi iskola működött, déli végében a tanítói lakással. Az emeleten a plébános és a káplánjai laktak, az épület végén pedig a plébánia konyhája került elhelyezésre. A plébániai iskola a 19. században szűnt meg, attól kezdve a földszint különféle célokat szolgált, többek között egyházi ruhákat készítő varrószövetkezet működött benne az 1960-as évekig.

Az 1920-as évektől az egyházközség tervbe vette a plébánia bővítését. Szóba került a teljes lebontás és egy új, többemeletes plébánia és kultúrház emelése is (utcát hagyva a templom és a ház között), de végül az épület vízszintes bővítése valósult meg. A templom mögött újonnan megnyitott Anna utca mentén 1935/1936-ban épült föl a fővárosi XIII. ügyosztály terve szerint a déli szárny, amely külsejében a meglévő épületrészekhez igazodott. Az emeletre hittanterem, a földszintre sekrestyési lakás került.

A plébánia Dunára néző homlokzata fölújítás után (Bottyán Sándorné Szilágyi Edit fölvétele, 1976)

Az Angelika eszpresszó belseje elkészültekor (Bottyán Sándorné Szilágyi Edit fölvétele, 1976)

A második világháború után a plébánia súlyos állapotba került. Nemcsak háborús károk érték, hanem egyes falpillérei, amelyek eredetileg a a Duna árterének hordalékos talajára épültek, megsüllyedtek, a boltozatokon repedések keletkeztek, a beázott fedélszéket pedig több helyütt csak az aládúcolás tartotta meg. Ezért 1972-től a Fővárosi Ingatlankezelő Műszaki Vállalat Jedovszky Éva tervei szerint fölújította az épületet. Alapjait megerősítették, a falakat injektálásással szigetelték, helyreállították a barokk főpárkányt és a kváderes sarokképzéseket, új fedélszék és födém készült. Ugyanakkor azonban az épület mintegy fele kikerült az egyház kezeléséből. Az emeleten továbbra is plébániahivatal és papi lakások maradtak, a földszinten azonban az akkori időknek megfelelően igényes cukrászdát alakítottak ki. Ehhez kibontották az udvar felőli folyosó árkádjait és a Duna-partra nyíló elfalazott kapubejáratot. Ez lett az „Angelika” cukrászda bejárata, amely hangulatos, boltíves termei, a Duna felőli oldalon kialakított kellemes terasz, valamint a benne rendezett színvonalas irodalmi műsorok és kiállítások révén a város egyik kedvelt találkozóhelyévé vált.

A déli szárny földszintjén 1982-től a halmozottan fogyatékos látássérült gyermekek otthona működött, az emeleten pedig állami bérlakást alakítottak ki. 1990-ben mindkét rész ismét a plébánia kezelésébe került, azóta hittantermek, közösségi helyiségek, illetve cserkészotthon működik bennük. 2003-tól az épület egyházi kézben levő részeit teljesen felújították, és időközben a bonyolult tulajdonjogi viszonyok is rendeződtek, miután 2006-ban az államkincstár átadta a tulajdonjogot az egyháznak, és az Angelika cukrászda ettől kezdve a plébánia bérlőjének számít.

Irodalom: Zakariás G. Sándor, A budai Batthyány tér, Bp., 1958 (Műemlékeink). Régi házak Pest-Budán, szerk. Pereházy Károly Bp., 1976, 55-57. # Adalékok a Víziváros történetéhez, I-II, szerk. Mészáros György–Mészárosné Herczog Magdolna, Bp., 1991, 90-101.