Názárettől Loretóig

A lorettói kápolnák Szűz Mária názáreti házának barokk kori másolatai. A názáreti ház volt, „hol az Boldogságos Szűz Mária fogantatott, az hol nevelkedett, holott köszöntetett Gábriel arkangyaltól, Üdvözítőnket szent Lélektől méhében fogadá, az hol elsőszülöttét maga tisztaságos tejével éltette, s nevelte” – írta róla Wilhelm Gumppenberg bajor jezsuita Atlas Marianus című könyve (Esterházy Pál magyar fordításában, 1690). – Ezért „ezen ház alázatos, s igen szent ereklyécske”.

A házból azonban csak a hozzá tartozó barlang maradt máig eredeti helyén, Názáretben, az Angyali Üdvözlet templom alatt. Magát a falakat a szentföldi keresztes királyságok bukása előtt Európába szállították, és az itáliai Loretóban építették föl, amely a középkor végére Európa egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált.

A kegyhelyen élő legenda szerint a Szent Ház átvitele angyali segyítséggel történt. „Midőn az Szentföldet, s következendőképpen Názárétum városát is az sok pogányság éppen ellepné, Istennek ingyen való irgalmasságából azon szent ház ... fölvétetvén szent angyali által az 1291. esztendőben ... egy éjszaka majd kétezer német mérföldnyire Horvátországban, Flumen [Fiume/Rijeka] s Terzat [Tersatto/Trsat] nevű városok között az Adriai-tenger partjára viteték. … Azonban Istennek elrejtett, s véghetetlen mélységes titkaiból az 1294. … esztendőben … Olaszországban vitetett azon … szent ház egy erdőben, mely volt Recanatum [Recanati] nevő város határában nem messze az tengertől, holott … ez mai napig is tartatik számlálhatatlan sok csodákkal fényeskedvén. … Ezen szent kápolnával együtt hozatott azon szent angyalok által az Boldogságos Szűz képe is, mely az oltáron vagyon. Vannak ezen szent kápolnában néminemű földedények [cserépedények] is, melyekkel élt ez világon azon mennynek, földnek Királyné Asszonya.”

 

A lorettói Szent Ház belseje (egy barokk kori leírás szerint): 1. A Szűzanya szobra. 2. A kémény (tűzhely). 3. Tároló, amelyekben a ruhákat és díszeket őrzik. 4. Tároló, amelyben különféle ereklyéket őriznek. 5. Ajtó a szentélybe. 6. Első ajtó a Szent Házba. 7. Szenteltvíztartó. 8. Egy kis szekrény. 9. Egy kő, amelyet egy bizonyos püspök a pápától megkapott, de hamarosan visszaküldte, mert rögtön megbetegedett, amint magánál tartotta. 10. Egy festmény, amely Szt. Lajost ábrázolja. 11. Egy fából készült kereszt, amely a feszülettel párban a Szent Házzal együtt érkezett. 12. Ablak, amelyen keresztül az angyal bejött. 13. Egy szekrény, amelyben néhány cserépedény található, amelyeket a Szűz Mária használt. 14. Egy befalazott ajtó a Szent Házba. 16. Egy kő, amelyet elloptak, de magától visszajött. 17. Díszítés fönt az oszlopokon. 18. A behelyezett keresztgerendák végződései. 19. Festmények, amelyek a megmaradt festésen, a falon találhatók. (Forrás: Historische Beschreibung Des Heil . Hauses zu Loretto, Frankfurt–Leipzig, 1750.)

Loretótól Budáig

A 15. századtól számos Rómába igyekvő zarándok kereste föl Loretót, az oszmán hódítástól fenyegetett Közép-Európában pedig különösen népszerű lett a pogány elől menekülő loretói Madonna kultusza. A 17. századtól sok helyen tisztelték a kegyszobor egy-egy másolatát, sőt a Szent Ház teljes vagy részleges másolatait is megépítették. A Habsburg Birodalom legfontosabb lorettói kápolna-másolata 1627-től a bécsi ágostonos templom, az udvari plébániatemplom közepén ált. Itt, a Madonna lábánál helyezték el a Habsburg család elhunyt tagjainak szívét, és itt, a Szent Család szentélyében köttettek a főhercegnők házasságai. (A kápolnát a templom neogótikus átalakítása során, 1784-ben lebontották).

A lorettói kápolnák néha különálló építmények voltak (mint például a págai Loreto-kolostorban vagy Máriabesnyőn), máshol csak egy mellékkápolna berendezése idézte föl az eredeti kápolna több kevesebb elemét: a kegyszobrot, a vakolatlan téglafalat (amely eredetileg téglaszerű kőfal), a rácsot, a feskótöredékeket.

Magyarországon az első lorettói kápolnát Stotzing János Rudolf építtette 1644-ben Sopron megyében, a Lajta mentén. A kápolna hamarosan zarándokhellyé vált, szervita kolostor, templom és település épült körülötte, amely a Lorettom nevet kapta. Ma a nyugat-magyarországi horvátok egyik legfontosabb zarándkohelye. Nagy ünnepek alkalmával a zarándokok egész éjszaka a templomban virrasztottak, míg az asszonyok egyenként kimentek a Szent Házba, hogy ott hangosan beszélhessenek a Szűzanyával. Lorettom ma is a nyugat-magyarországi horvátok egyik legfontosabb zarándokhelye.

A lorettói kápolnák tiszteletét főként a ferencesek és jezsuiták terjesztették. Budán a Nagyboldogasszony plébániatemplom (Mátyás-templom) tornyának aljában már 1688-ban kápolnát alakítottak ki, ahol a Kollonich Lipót győri püspök által adományozott lorettói szobrot helyezték el. A környék legfontosabb lorettói zarándokhelye Máriabesnyő volt, amelyet Grassalkovics Antal és felesége 1761-ben lorettói kápolnának épített, de később az építkezés során előkerült kicsiny csontfaragvány lépett elő első számú kegyszoborrá.

A Szent Anna templomban

A vízivárosi Szent Anna plébániatemplom lorettói kápolnája a templom szentélyével együtt épült 1740 és 1746 között. Két bejáratot is kapott: a szentély, illetve a Fő utca felől. Belső kialakítása Reck József jezsuita plébánosnak (1744–1752) volt köszönhető, aki az itáliai Loretóbol meghozatta a kegyszobor másolatát, amelyet a Szent Házban megáldottak, és hozzáérintettek az eredetihez. Mielőtt 1749. július 6-án elhelyezték volna a kápolnában, ünnepélyes menetben körülhordozták a vízivárosi vásártéren (a mai Batthyány téren). Ekkor a templom hajója és tornyai még nem is álltak.

A kegyszobrot itt is megkoronázták és öltöztették, az év különböző szakaszaiban más-más ruhába. A kápolna oltára föltehetően – más lorettói kápolnákhoz hasonlóan – a kegyszobor előtt állt. A 18. században tabernákulum is volt a kápolnában, ahol az Oltáriszentséget őrizhették. A máig megmaradt vasrácsot Pügl Ignác budai lakatosmester 1752-ben készítette.

A kezdetektől fogva a lorettói kápolna rácsa előtt állították föl a húsvéti szentsírt, amely egy képzelt épület homlokzatát ábrázoló építmény volt. 1806-ban Luprecht Ferenc plébános új szentsírt készíttetett. Ennek homlokzata sziklákat és boltíveket ábrázolt, és úgy helyezték el, hogy a templomból is látható legyen. Az 1838. évi árvízben – más oltárokhoz hasonlóan – valószínűleg a lorettói kápolna oltára is tönkrement, mert az esperes ebben az évben újból megáldotta. A kápolna fénye azonban ekkor már leáldozóban lehetett. A 20. századra kitették belőle a kegyszobrot, nyerstégla borítását bevakolták és lefestették, az oltár helyére pedig szentsírnak való mesterséges barlangot építettek. A század második felében húsvéti szentsírként, karácsonyi jászolként, alkalmi kiállítótérként és raktárként használták. 2001 óta többnyire üresen állt, mert a szentsírt (és a betlehemet) már nem itt, hanem a templom Xavéri Szt. Ferenc oltára előtt állították föl.

A kápolna felújítása 2010 őszén kezdődött el. Jánosa Domokos plébánost főként az indította erre, hogy a Mariut Félix kisegítő lelkész által a templomban létrehozott kis román nyelvű katolikus közösség miséinek megfelelő helyszíne lehessen. A felújítás során előkerültek a lorettói kápolna jellegezetes elemei: a téglaborítás, a téglát imitáló falfestés, a „tűzhely” és a falfülkék. Helyreállításuk Burits Oktávián építész tervei szerint történt meg. Ő tervezte a szentélyben 2011 januárjában fölállított új szembemiséző oltárt is. A jövőben a kápolna kisebb létszámú szentmisék, esküvők vagy keresztelők színhelye lehet.

A felújítás során, mivel az eredeti kegyszobor holléte ismeretlen volt, annak helyére a Brünni Madonna kegykép egy másolata került, amely a 18. század közepe óta a Szent Anna templom berendezéséhez tartozik. Eredetileg a Szent Kereszt mellékoltáron volt, majd 1804-ben a szentély nyugati oldalán álló asztalkára helyezték, később pedig, valószínűleg 1838-tól fogva a plébánián őrizték.

A kegyszobor azonban nem semmisült meg. Valószínűleg az 1930-as évektől a képzőművészeti főiskola könyvtárában őrizték, ahol a kommunizmus évei alatt egy félreeső sarokba tették. Onnét vette magához Bodor Imre művészettörténész és felesége, Szent-Gály Erzsébet faszobrász restaurátor. 2013 tavaszán esetleges szobortöredékek keresése céljából keresték föl Jánosa Domokos plébánost, és eközben derült ki, hogy a kegyszobor náluk található. A következő hónapokban Szent-Gály Erzsébet a szobrot rendbehozta, és az év végére visszakerült eredeti helyére, a kápolnába. Csak formájában másolja az eredeti kegyszobrot, színében nem, hiszen a vízivárosi Lorettói Madonnának nem fekete, hanem fehér bőrszíne, és nem aranyszínű, hanem kék és vörös ruhája van. A lorettói kegyszobrok ezen típusa elsősorban a Habsburg Birodalom nyugati országaiban (főként a régi Elő-Ausztriában) fordul elő.

A kápolna másik eredeti falfülkéjébe (ahol korábban a lorettói kegyszobor öltöztetésére szolgáló ruhák voltak) 2011-ben Szent Anna kézereklyéje került. A kéz alakú, ezüst ereklyetartó egy DS jelű mester (talán Sanftleben Dániel budai ötvös) munkája a 18. század első feléből. A bal odali, újonnan kialakított kis falfülkében egy golyószaggatta ampolna (misézéshez szolgáló kisebb kancsó) látható, amely a kápolna felújítása során került elő a törmelékből. Minden bizonnyal a második világháború során, a rommá lőtt plébániaépületben sérült meg, és utána került a bontási törmelék közé.

A 2011. május 1-én újból megnyitott lorettói kápolna tehát ismét olyan lelki láncolathoz kapcsolja a Szent Anna templomot, amelynek helyszínein Názárettől Lorettóig és Prágától Máriabesnyőig uralkodók, főhercegnők, polgárok és parasztasszonyok egyformán szívesen kérték és ma is kérhetik a Szűzanya és a názáreti Szent Család gondoskodó segítségét.

Koltai András
(2011–2013)