Életéről bővebben:
http://felsovizivaros.plebania.hu
http://mno.hu (2010)
2014. május 9-én, pénteken 85 éves korában váratlanul elhunyt Kárpáti József orgonaművész, aki 1986 óta volt a Szent Anna templom orgonistája, majd zenei igazgatója. 1930-ban született Budapesten, többek között Kodály Zoltán és Bárdos Lajos tanítványaként szerzett 1957-ben orgonaművészi és tanári képesítést, majd az országban elsőként kezdett orgonát tanítani iskolás korúaknak a II. kerületi zeneiskolában. 1992 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára is volt. 2000-ben orgonaművészi, tanári és egyházzenei tevékenységéért a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta.
Temetése május 27-én, kedden 13 órakor lesz Szent Anna templom urnatemetőjében. A család kérése, hogy mivel az urnatemetőben koszorúk elhelyezésére nincs lehetőség, a gyászmise utáni temetési szertartást követően egy szál virággal róják le kegyeletüket az érkezők Kárpáti József előtt.