Back to top

Hírolvasó

A vatikáni média kihelyezett stúdiót nyitott a Szent Péter téren

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 11:47de
Július 25-én, pénteken élő rádióadásban avatták fel a Szent Péter tér oszlopsorának Nagy Károly-szárnyában a stúdiót, amely a Vatikáni Rádió, a Vatican News hírportál, a L’Osservatore Romano napilap és a Vatikáni Média soknyelvű információs pontja, különös tekintettel a szentévre.

Máriapócson tartották a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 11:03de
A jubileumi szentévben is a hagyományoknak megfelelően Máriapócson tartották meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját július 27-én, amelyre a kedvezőtlen időjárás ellenére is több ezer hívő látogatott el. Palánki Ferenc megyéspüspök az egyházmegyei ifjúsági tábor résztvevőivel együtt gyalog zarándokolt Levelekről Máriapócsra.

XIV. Leó pápa rögtönzött beszéde a fiataloknak: Reményt kell adnotok mindenkinek!

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 10:25de
Rómában, a Szent Péter téren ünnepélyes szentmisével kezdődött meg a fiatalok jubileuma július 29-én. A Rino Fisichella érsek által bemutatott szentmise végén XIV. Leó pápamobillal ment végig a téren felállított kordonok között, és üdvözölte a hangosan ujjongó fiatalokat, majd az oltár előtt állva rövid, rögtönzött szavakat intézett hozzájuk.

Információs táblát avattak a gyergyói Csobot-hegy örmény katolikus kápolnájánál

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 9:50de
A Csobot-hegy római és örmény katolikus kápolnái 1087 méter magasságban évszázadok óta jelként állnak Gyergyószentmiklós felett, hirdetve a két katolikus rítushoz tartozó közösség, a székelyek és az örmények évszázados együttélését. A két kápolna a régi időktől mindmáig a környékbeliek kedvelt zarándokhelye, melynek történetét ismerteti a július 26-án felavatott négynyelvű információs tábla.

A Szeged-Csanádi Egyházmegyéből zarándokoltak fiatalok Taizébe

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 9:00de
Thorday Attila szegedi esperes-plébános vezetésével mintegy negyven fiatal és felnőtt kisérőik tizenegy napos zarándokútra indultak. Július 20–27. között egy hetet töltöttek a taizéi dombon, hogy részt vegyenek a szerzetesek napi háromszori énekes imádságában, és bekapcsolódjanak a világ minden részéről, főképp Európa minden országából érkező keresztény kortársaik találkozójába.

Aranyszavú (Krizológ) Szent Péter püspök és egyháztanító

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 6:00de
Aranyszavú (Krizológ) Szent Péter püspökre emlékezik az Egyház liturgikus emléknapján, Július 30-án. Pétert 424 körül választották Ravenna püspökévé. Kora egyik legjelentősebb hitszónoka volt, az aranyszavú jelzőt kortársaitól kapta. Máig nagy hatású egyházatya.

Útravaló – 2025. július 30.

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 5:00de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Sárai-Szabó Kelemen OSB ad útravalót.

Mai evangélium – 2025. július 30.

Magyar Kurír - 2025, July 30 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mt 13,44–46

XIV. Leó pápa beszéde a katolikus influenszerekhez: Legyetek közösségügynökök!

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 8:21du
Július 29-én délelőtt jubileumuk alkalmából a Szentatya is köszöntötte a katolikus influenszereket és digitális misszionáriusokat annak a szentmisének a végén, amelyet Tagle bíboros mutatott be a Szent Péter-bazilikában. Három nyelven elmondott beszédében arra biztatta őket, hogy „javítsák meg a hálókat”, hirdessék a békét, és legyenek az igazság hálózatainak építői.

Vecsei H. Miklós is szerepel a KATTÁRS-on

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 8:00du
Vecsei H. Miklós színművész és Ávéd János szaxofonművész zenés felolvasószínházi estje lesz a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) egyik igen várt programja Vácon, a Püspökvác Rendezvényközpont Beer Miklós termében szeptember 20-án, szombaton este fél 6-kor.

Imavirrasztást tartottak a békéért a domonkos rend általános káptalanján Krakkóban

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 7:15du
Július 25-én este, a Prédikátor Testvérek Rendje (domonkos rend) általános káptalanjának keretében imavirrasztást tartottak a krakkói Szentháromság-bazilikában, amelynek során a világ minden tájáról érkezett szerzetesek, szerzetesnővérek, világi domonkosok és hívők fohászkodtak együtt a békéért – különösen Ukrajnáért, valamint minden háború sújtotta térségért.

Leó pápa a perui fiatalokhoz: A szentév ne csak fotók sora legyen, osszátok meg az örömöt

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 6:31du
XIV. Leó július 29-én fogadta az ifjúság jubileumán részt vevő fiatalok küldöttségét, akik Peruból érkeztek, arról a földről, ahol misszionáriusként szolgált: „Ezekben a napokban gyönyörű élményekben lesz részetek, amelyek által Isten népének, az egyetemes Egyház részének érezhetitek magatokat, amely magában foglalja és átöleli az egész földet, faji, nyelvi vagy nemzeti megkülönböztetés nélkül.”

Ismét támadás érte a keresztény Taibe falut Ciszjordániában

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 5:48du
„Elítéljük ezt a terrorcselekményt, és nemzetközi vizsgálatot követelünk, igazságszolgáltatást a felelősökkel szemben, valamint konkrét fellépést a gyűlöletkeltők ellen” – olvasható a Forum of Holy Land Christians (Szentföldi Keresztények Fóruma) állásfoglalásában a július 28-án, hajnalban történt újabb támadás után, mely a palesztin keresztények lakta Taibe falut érte, Ramallahtól 12 kilométerre.

Püspöki áldással indultak el a Székesfehérvári Egyházmegye fiataljai a római jubileumi találkozóra

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 5:17du
Püspöki szentmisében kaptak zarándokáldást azok a fiatalok, akik július 27-én este indultak a Székesfehérvári Egyházmegyéből a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra (JIT) Rómába. Spányi Antal megyéspüspök arra biztatta őket, hogy imádsággal tegyék készségessé szívüket Isten szeretetére, kegyelmi gazdagságára, növekedve hitben, reményben és szeretetben.

„Örök szeretettel szerettelek” – küzdelem és remény egy mély imádságban

777 blog - 2025, July 29 - 4:46du

Meg lehet az Isten előtt állni elcsodálkozó szívvel. Meg lehet az Isten előtt állni könnyes szemekkel. A Teremtő lát, hall. Ne feledjük azonban, hogy a feszült lélek semmit nem hall meg abból, amit az Úr mond. Turczi Árpád írása egyszerre személyes vallomás, hitbeli elmélkedés és kereső kérdés: van-e újrakezdés, és miként ragadható meg az örök szeretet bizonyossága a változások közepette? Teremtő Édesatyám, az iskolaév végén, annak is utolsó napjainak valamelyikén, miközben hazafelé tartottam a tanításból, (szívem sajgott, hogy ott kellett hagynom az  érdeklődő Jézus arcú mosolyokat) jött velem szemben a kihalt utcán egy ó-lábú, ó-karú  alak és határozottan képviselte a jövő perspektíváját. Arca komoly volt, megviselt,  gondterhelt, mint egy iszonyú fontoskodva bömbölő árváé. Azt mondtad akkor igédben,  Uram, „Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz,  amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el  titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban, mert meg van írva: „Szentek  legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1,14-16) Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan  figyelmeztettél is, „Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet  számba venni.” (Préd 1,15) Szégyenkezem, hisz ő is a Te gyermeked. De újra szenvedély járt át, nem, nem szenvedély, pontatlanul fogalmazom, inkább rejtett, […]

The post „Örök szeretettel szerettelek” – küzdelem és remény egy mély imádságban appeared first on 777.

Zajlik a domonkos nővérek általános káptalanja

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 4:40du
A domonkos nővérek kongregációja július 23. és 30. között tartja általános káptalanját, melynek helyszíne a rend kőszegi iskolája.

Először tartják meg a digitális misszionáriusok és katolikus influenszerek jubileumát Rómában

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 4:00du
Július 28–29-én tartják a digitális misszionáriusok és katolikus influenszerek első jubileumát is, a fiatalok jubileumának keretében. Számukra José Cobo Cano madridi bíboros érsek július 28-án a Szent Péter-bazilikában vezetett szentségimádást és bűnbánati liturgiát.

A remény tanúságtevői – Nagyszülők és idősek világnapja Szatmáron

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 3:10du
Ferenc pápa – aki húsvéthétfőn költözött az Atya házába – öt éve vezette be a nagyszülők és idősek világnapját a Világegyházban, amelyet minden évben Szent Joachim és Szent Anna, az Úr Jézus nagyszüleinek liturgikus emléknapjához közel eső vasárnap tartanak. Július 27-én délelőtt 11-kor a szatmárnémeti székesegyházban Schönberger Jenő püspök a nagyszülőkért és idősekért mutatott be szentmisét.

A háborúban széttört álmokat bízták a Szűzanyára az ukrajnai nemzeti kegyhelyen, Berdicsivben

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 2:14du
Ukrajnában július 19–20-án tartották meg a berdicsivi Mária-kegyhely ünnepét. Gyalogos zarándokok érkeztek különböző régiókból, köztük a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyéből is. Az ország északnyugati részén, a Zsitomiri területen fekvő kegyhelyen Vitalij Krivickij SDB püspök és Vitalij Kozak OCD, a szentély őre köszöntötte őket. Leó pápa követeként Paulo Costa brazil bíboros volt jelen.

Hivatástisztázó lelkigyakorlatra várják az érdeklődőket Egerben

Magyar Kurír - 2025, July 29 - 1:21du
Az egri szeminárium idén is várja hivatástisztázó lelkigyakorlatra azokat a 14 évesnél idősebb fiúkat, akik érdeklődnek a papi hivatás iránt. A lelkigyakorlat mottója: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.”

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó