Hírolvasó
„Egy” legyünk, családjainkban és mindenütt – Pál József Csaba a családok szentévi zarándoklatáról
Katekumenális felkészítés a házasságra – Szakmai napot tartott Budapesten az MKPK Családbizottsága
A Szentírás szekrénye és hathatós közbenjáró – Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító
Útravaló – 2025. június 13.
Mai evangélium – 2025. június 13.
Pap- és diakónusszentelések 2025-ben a Magyar Katolikus Egyházban
A seb a szeretet jele – A magyar szerzetesrendek feloszlatásának évfordulójára emlékeztek Szegeden
XIV. Leó pápa a római papsághoz: Ne meneküljünk el a mai kihívások elől!
Udvardy György érsek nyitotta meg a szentévi búcsúi szentmisék sorát a jásdi Szentkútnál
„Isten embere volt ő köztünk” – Örök nyugalomra helyezték Csókay Károly jezsuita szerzetes papot
Papi találkozót tartottak Nagybecskereken
„Istent és önmagamat is meg kellett szeretnem” – egy fiatal lány tanúságtétele
Egy huszonegy éves lány, Fehér Enikő tanúságtétele elevenedik meg ebben a megrázó és őszinte vallomásban, amelyben nemcsak a kirekesztettség fájdalmáról, hanem a közösség és a hit gyógyító erejéről is beszámol. A Református Egyház Felfelé című videósorozatában Enikő saját útkereséséről, lelki hullámvölgyeiről és arról mesél, hogyan talált rá Isten szeretetére – és önmaga elfogadására – egy nehéz időszak után. „Fehér Enikő vagyok, 21 éves. Budapesten élek. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarára járok magyar szakra, és igazából ami a szakmám, az a hobbim is: elég aktívan foglalkozok irodalommal, olvasok is, meg én magam is írok verseket. Alapvetően én egy nagyon kis családban nőttem fel, figyelmes emberek között, és én azt tapasztaltam meg, hogy az emberek szeretnek. Ez neked jár úgymond alanyi jogon. Nagyon furcsa érzés volt, amikor először találkoztam azzal, hogy ez nem feltétlenül adott. Legelőször érzések szintjén azt, hogy nem értenek és nem fogadnak el. Nyilván ez megmutatkozott tettekben. Tehát például kiközösítettek. Egyébként ez a fogalom, hogy kiközösítés, utána évekig nagyon ostromolt engem belülről, és nem is nagyon bírtam kimondani, mert olyan élmények kötődtek hozzá. Amikor gimnáziumba kerültem, nagyon féltem, viszont ott éltem meg azt, hogy az emberek amúgy nem egy ijesztő humanoid akármik, hanem emberek. Ugyanolyanok, mint én. Egy […]
The post „Istent és önmagamat is meg kellett szeretnem” – egy fiatal lány tanúságtétele appeared first on 777.
Czerny bíboros Budapesten: Az igazság az azért kiálló emberekben van
A kijevi Szent Szófia-székesegyház károkat szenvedett egy orosz légitámadás következtében
Szocska Ábel püspök pünkösdi imádságot vezetett a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetben
Megjelent az Adásidő nyári száma!
Közös hálaadó szentmisét mutattak be a gyulafehérvári főegyházmegye jubiláns papjai
Az iránytű benned van!
Sötét erdőben bolyongva, amikor már minden remény elveszni látszik, egyetlen eszköz marad a kezedben: az iránytű. De vajon az élet útvesztőiben is van, ami mindig biztos irányt mutat? Sötét éj borult a tájra. Még a hold gyenge fénye sem világít, segítve az eltévedt vándort. Csend van, a köd egyre jobban ellepi az erdőt. A mobiltelefon már rég lemerült, de térerő hiányában úgysem lehetne sok hasznát venni. A távolban ágak törnek, talán egy róka, szarvas, vagy vaddisznó lehet? Lassan úrrá lesz a kétségbeesés. Egy gondolat villan át az agyadon. Iránytű! Hát persze! Néhány perc kotorászás után elő is kerül a hátizsákból a kopott eszköz. Nincs más feladat, mint követni az irányt. Mindig. Minden körülmények között. Sokszor az életben is eltévedünk. Nem látjuk az utat, amerre haladnunk kellene tovább. Van egy jó hírem! Neked is, mindannyiunknak van eszköze, iránytűje ehhez, mégpedig a lelkiismeret! Rajtad is eluralkodott a kétségbeesés? Amiben hiszel, zsinórmérték, az már nem fontos az emberek számára? Amikor az emberek úgy fordulnak, mint a szél, ahogyan érdekük hajtja, tudsz-e kitartani a hited mellett? Mikor szemrebbenés nélkül hazudnak a szemedbe, tudsz-e őszinte maradni? Mikor a pénz lett a bálvány, tudsz-e térdet hajtani Isten előtt? Amikor a rendezetlen együttélés már szinte fel sem […]
The post Az iránytű benned van! appeared first on 777.
Átadták a fogyatékkal élő emberek nappali ellátóját Gödön
950 éves a Szent Fausztina örökségét hordozó płocki egyházmegye
Oldalak
