Back to top

Hírolvasó

„Ringatni a reményt” – egyetemisták gondoskodnak a kórházban hagyott újszülöttekről

777 blog - 2025, October 18 - 10:06de

Sok csecsemő vár arra, hogy örökbefogadják, de ameddig erre nem kerül sor valakinek gondoskodnia kell róluk. Az Örökké Haza egy önkéntes kezdeményezés, amely keretein belül egyetemista hallgatóknak lehetőségük van kórházakban hagyott újszülötteket ringatni. A minap pörgettem a TikTokot, amikor szembe jött velem egy videó, amelyben fiatalok kórházakban kisbabákat ápoltak. Rögtön felkeltette a kíváncsiságomat, vajon mi lehet ez? Kicsit utána néztem, és így találtam rá az Örökké Haza Egyesület önkéntes programjára. Az Örökké Haza célja, a kórházakban hagyott csecsemők gondozása: etetésük, ringatásuk. A kötődés ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy biztonságban tudjanak felnőni a kisgyermekek. Minden ember számára szükség van a szeretetre, és ez fokozottan igaz a legkisebbekre. Ebben az időszakban nagyon fontos számukra az odafigyelés és a kapcsolat, ezért jött létre az önkéntes program. Az ötlet megálmodója két egyetemista lány, Égi Blanka és Kiss Teodóra, akik felismerték annak szükségét, hogy a kórházakban lévő, örökbefogadásra váró babákkal való törődés mennyire fontos. A program keretein belül nemcsak rendszeresen látogatnak kórházakban csecsemőosztályokat, hanem adományokat is gyűjtenek, illetve előadásokat tartanak az örökbefogadással és az újszülöttek fejlődésével kapcsolatban. Külön figyelmet fordítanak arra, hogy az önkéntesnek jelentkezők megfelelő szakmai tudással rendelkezzenek. Ezért az érdeklődőknek egy kurzust kell elvégezniük az egyetemen, a programban ugyanis csak egyetemista hallgatók vehetnek részt. […]

The post „Ringatni a reményt” – egyetemisták gondoskodnak a kórházban hagyott újszülöttekről appeared first on 777.

Az egy éve elhunyt Kozma Imrére emlékezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír - 2025, October 18 - 10:01de
Egy évvel ezelőtt, október 17-én hunyt el Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi tartományának korábbi delegátusa. Kozma Imrét, a budapesti Szent István-bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra, sírja egyénileg nem látogatható, halálának évfordulójára ezért országos zarándoklatot hirdetett a karitatív szervezet.

Aki megfestette a Szűzanya arcát – Szent Lukács evangélista

Magyar Kurír - 2025, October 18 - 6:00de
Október 18-án Szent Lukácsra emlékezünk, aki orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját, és akit a festők védőszentjeként is tisztelünk. Evangéliumában különös tisztelettel írt Szűz Máriáról, mintegy hiteles képet festve így Krisztus édesanyjáról.

Útravaló – 2025. október 18.

Magyar Kurír - 2025, October 18 - 5:00de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.

Mai evangélium – 2025. október 18.

Magyar Kurír - 2025, October 18 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Lk 10,1–9

Titkos társaságok, szabadkőművesek és az Egyház – Éves történeti konferenciáját tartotta az OKGYK

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 8:30du
Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK) október 16-án, csütörtökön tartotta meg 2025. évi történeti konferenciáját a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) városligeti irodaházában Felekezetek és titkos társaságok címmel. A rendezvény szervezője Vajk Ádám, az OKGYK levéltári referense, levezető elnöke Koltai András, a Piarista Levéltár vezetője volt.

A remény misszionáriusai a népek között – A pápa üzenete a missziók 99. világnapjára

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 8:00du
Az Egyház 1926 óta minden évben október utolsó előtti vasárnapján, idén október 19-én tartja a misszió világnapját. A remény misszionáriusai a népek között – ezzel a mottóval írta meg Ferenc pápa előre az idei világnapra szóló üzenetet.

Isten rabja – Alszerpappá avatták Megyeri Zoltánt Zalabesenyőn

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 7:12du
Október 12-én a zalabesenyői Zalai Görögkatolikus Szervezőlelkészségen vecsernye keretében avatta alszerpappá Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita Megyeri Zoltánt. Az alábbiakban Ercsényi Lajos beszámolóját olvashatják, amit szerkesztve közlünk.

Szabadság, áldozat és folytatás – Újratemették Martincsevits Pál földi maradványait

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 6:24du
Október 16-án Varga László megyéspüspök örök nyugalomra helyezte Martincsevits Pál vértanú pap földi maradványait a kaposvári Szent II. János Pál-körkápolna kriptájában. A szertartás előtt a főpásztor szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-székesegyházhoz tartozó körkápolnában a Krisztusért áldozattá lett pap lelki üdvéért.

“A kampányban nem kívánunk részt venni” – erős közleményt adott ki az MKPK

777 blog - 2025, October 17 - 6:06du

Facebook-posztban reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatára, melyet még október 9-én nyújtott be a párt az egyházi titoktartás korlátozása és a feljelentési kötelezettség kiterjesztése érdekében. A nyilatkozatot változtatás nélkül közöljük. “Megdöbbenve értesültünk arról, hogy olyan törvényjavaslat született, amely a katolikus papoktól a gyónási titok megsértését követelné. Ez súlyosan ellenkezik a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között 1990. február 9-én létrejött megállapodással, amely leszögezi, hogy hazánkban a Katolikus Egyház a Codex Iuris Canonici alapján működik. Ennek az Egyházi Törvénykönyvnek a 983. kán. 1.§-a szigorúan megtiltja a gyóntatónak, hogy a gyónót „bármi okból akárcsak részben is elárulja”. Ugyanennek a törvénykönyvnek a jelenleg hatályos 1386. kán. 1.§-a elrendeli, hogy „az a gyóntató, aki a gyónási titkot közvetlenül megsérti, az Apostoli Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítésbe esik”. Az Apostoli Penitenciária újabban, tekintettel a gyónási titok elleni támadásokra, megújította és hangsúlyozta ezt a kötelességet, amelyet egyházunk papjai sokszor életük árán is megtartottak. Ennek vértanújaként tiszteli az Egyház Nepomuki Szent Jánost. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a kiélezett választási kampány keretében rendkívül eldurvult a közbeszéd, sokszor alaptalan hangulatkeltés és rágalmazás is megjelenik. Hangsúlyozzuk papjaink, minden hívő ember és a társadalom felé, hogy nem vagyunk politikai szervezet, a kampányban nem kívánunk részt […]

The post “A kampányban nem kívánunk részt venni” – erős közleményt adott ki az MKPK appeared first on 777.

„A vízben nincsenek korlátok, csak tempók és szívdobbanások” – Integrált úszóverseny Edelényben

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 5:42du
Ötödik alkalommal szervezett integrált úszóversenyt október 11-én a Görögkatolikus Metropólia és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség. A versenyre az ország számos pontjáról érkeztek sportolók – köztük fogyatékossággal élők és épek egyaránt –, akik együtt, egyenrangúként álltak rajthoz.

Székely János püspökkel ünnepelték az idősek napját Táplánszentkereszten

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 5:15du
Október 13-án délelőtt Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke látogatást tett az egyházmegye fenntartásában működő táplánszentkereszti Ezüstplatán Integrált Szociális Intézményben, hogy a lakókkal együtt ünnepelje meg az idősek napját.

Az Avilai Szent Teréz-székesegyház felszentelésének évfordulóját ünnepelték Szabadkán

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 4:34du
Október 14-én, kedden kétnyelvű szentmisével ünnepelték a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyház felszentelésének évfordulóját. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök volt.

Az MKPK Állandó Tanácsának nyilatkozata

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 4:15du
Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa október 17-én közzétett nyilatkozatát olvashatják.

Teremtésvédelmi kalendárium – Körforgásban az élet

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 4:00du
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal arról olvashatunk, amibe „nem szoktunk belegondolni, hogy Isten a körforgással biztosította azt, hogy az élet évmilliókon át virágozzon a Földön”.

Elhunyt Gyurosovics Mihály tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 3:20du
A pécsi megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Gyurosovics Mihály tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános életének 90., áldozópapságának 38. évében, október 14-én szentségekkel megerősítve elhunyt.

XIV. Leó pápa Josef Grünwidlet nevezte ki bécsi érsekké

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 2:55du
XIV. Leó pápa Josef Grünwidlet, a Bécsi Főegyházmegye apostoli kormányzóját október 17-én bécsi érsekké nevezte ki – adta hírül a Szentszéki Sajtóközpont.

Nyolcvanéves az Új Ember – Három rövid írás

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 2:35du
1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállását ünnepelve válogatást közlünk az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Ezúttal három rövidebb cikket olvashatnak.

A hárskúti Magyarok Nagyasszonya-templom felszentelésének 75. évfordulóját ünnepelték

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 1:53du
A Magyarok Nagyasszonya-templom felszentelésének évfordulója alkalmából Udvardy György veszprémi érsek mutatott be hálaadó ünnepi szentmisét október 12-én Hárskúton, Tóth András plébános koncelebrálásával. A főpásztor köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy minden templom egy közösség hitének és bátorságának a gyümölcse.

Egy beteg gyermek megsegítésére szervezett sikerest gyűjtést a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász

Magyar Kurír - 2025, October 17 - 1:30du
A gyűjtés célja az volt, hogy hozzájáruljanak egy ritka betegséggel küzdő kisgyerek külföldi gyógykezeléséhez, melyre itthon már nem volt lehetőség. A Veszprémi Főegyházmegyei Karitász örömmel és hálával osztja meg a hírt, hogy az összegyűlt adomány fedezte az orvosi beavatkozás költségeit, és a műtét sikeresen lezajlott. A gyermek állapota folyamatosan javul.

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó