Back to top

Magyar Kurír

Subscribe to Magyar Kurír hírcsatorna
Katolikus Hírportál
Frissítve: 3 óra 48 perc

A gyógyulás első éve – Oklevélátadás a szenvedélybetegeket befogadó Fazendában

2025, February 18 - 5:41du
Február 16-án ünnepi alkalomra gyűltek össze a csákányi Keresztelő Szent János Fazendában. A magyarországi Remény Udvarának első gyógyulója, Tamás átvehette a gyógyulási folyamatának egyéves szakaszát lezáró oklevelet, s megkapta küldetését: a remény nagyköveteként éljen a világban, örömet és békét adva minden körülötte lévőnek.

Ferenc pápa Raffaella Petrini nővért nevezte ki a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának elnökévé

2025, February 18 - 4:55du
A szerzetesnő, aki egy ferences lelkiségű rend tagja, március 1-jétől a Szentatya által kijelölt tisztségeket tölti be: a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottságának, egyben a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának elnökeként dolgozik majd. Kinevezését Ferenc pápa már január 19-én bejelentette.

Egymást szeretni egy életen át – Püspöki szentmise a házasság hete zárónapján Szombathelyen

2025, February 18 - 4:07du
A házasság nem érdekalapú szerződés két ember között, hanem életszövetség – mondta Székely János megyéspüspök február 16-án, vasárnap a házasság hete záró szentmiséjén. Idén is egy héten át a házasságokra irányult a figyelem, hogy a párok időt szenteljenek egymásnak, elmélyítsék kapcsolatukat.

Gyermek- és ifjúságvédelmi tanszéket hoznak létre a szegedi Gál Ferenc Egyetemen

2025, February 18 - 3:35du
Az országban egyedülálló módon gyermek- és ifjúságvédelmi tanszéket hoznak létre a szegedi Gál Ferenc Egyetemen – tájékoztatta az MTI-t Kothencz János, a felsőoktatási intézmény címzetes egyetemi tanára, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója február 14-én.

Átadták a székesfehérvári Szent Kristóf Ház újabb lakóotthonát

2025, February 18 - 2:49du
Újabb bentlakásos, teljes ellátást biztosító lakóotthonnal bővült a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász által 2010-ben létrehozott és a Fehérvár Travel Alapítvány támogatásával felépült Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye Székesfehérváron. Az átadóünnepséget február 14-én tartották.

Itt vagyok a legjobb helyen – A házasság hete a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében – KÉPRIPORT

2025, February 18 - 2:06du
A házasság hete lezárásaként február 16-án, vasárnap délután Nyíregyházán, a Sóstó körüli sétányon felállított „Házaspárok útja” állomásainál Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Nagy Csaba egyházmegyei családreferens együtt imádkozott a részt vevő párokkal. Az egyes állomásokon a felolvasást jubiláns házaspárok vállalták.

Növekszik az aggodalom a Szudánban dúló harcok miatt

2025, February 18 - 1:21du
Február 16-án, a vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával elhangzott békefelhívásaiban Ferenc pápa az erőszak sújtotta országokért imádkozott, különösen a pusztító szudáni polgárháború miatt. A Vatican News oldalán február 16-án megjelent cikk fordítását közöljük.

A hideg miatt vörös kód riasztás lépett életbe – Figyeljünk veszélyeztetett embertársainkra!

2025, February 18 - 12:40du
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban mínusz tíz fokra vagy az alá csökken a hőmérséklet éjjelenként, ezért a Belügyminisztérium február 17-én, hétfőn 20 órától február 21-ig, péntekig elrendelte a vörös kód riasztást. Az erőteljes fagyok idején néhány szabadban töltött óra is komoly kockázatokkal járhat, az éjszakák életveszélyesek.

Változások a pápa betegsége miatt a vatikáni programokban

2025, February 18 - 12:13du
A Szentszéki Sajtóközpont február 18-án 11.10-kor újabb közleményt adott ki, annak kapcsán, hogy a Szentatya betegsége miatt a vatikáni programokban változások lesznek.

Egész szívüket beleadják egy imába – Lelki órák a fogyatékosok ivánci otthonában

2025, February 18 - 11:57de
Szabó Zsófia Sára, a Szeplőtelen Fogantatás Nővéreinek Kongregációja tagja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ivánci Gondviselés Házában tart lelki órákat fogyatékkal élő fiataloknak. Erről a különleges szolgálatról kérdezték őt a szeretetszolgálat Nyolcágú kereszt című, a Mária Rádióban kéthetente jelentkező magazinműsorában.

Személyi változások a Pécsi Egyházmegyében

2025, February 18 - 11:20de
A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök 2025. február 23-i hatállyal az alábbi személyi változtatásokat rendelte el.

A jeruzsálemi egyházi vezetők tiltakoznak a gázai kitelepítés embertelen terve ellen

2025, February 18 - 10:33de
Embertelennek, a gázai lakosság méltósága elleni támadásnak tartják a keresztény egyházak jeruzsálemi vezetői Donald Trump amerikai elnök tervét, aki átvenné, és ingatlanfejlesztési területként kezelné a Gázai övezetet. A világ vezetőitől azt várják, hogy sürgős és határozott lépéseket tegyenek a gázai humanitárius katasztrófa megállítására.

Adjuk tovább az üzenetet: Isten irgalmas hozzánk – Hivatásokért imádkoztak Nyírtelken

2025, February 18 - 9:48de
Szentségimádás és püspöki szentmise keretében imádkoztak újabb papi és szerzetesi hivatásokért február 6-án Nyírtelken a Szent László Imaszövetség februári alkalmán. A szentmisén az elmúlt 7 évben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szentelt papok koncelebráltak, akik a háromnapos továbbképzésüket zárták ezzel az eseménnyel.

Meghívás egy különleges nagyböjti készületre: InTeam – benne vagy?

2025, February 18 - 9:00de
Az alábbiakban a szervezők meghívóját tesszük közzé egy különleges nagyböjti lelkigyakorlatra.

Ferenc pápa állapota továbbra is stabil

2025, February 18 - 8:00de
A Szentszéki Sajtóközpont február 17-én 19.10-kor rövid közleményt adott ki Ferenc pápa állapotáról, akit február 14-e óta a római Gemelli-klinikán kezelnek.

Útravaló – 2025. február 18.

2025, February 18 - 5:00de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

Mai evangélium – 2025. február 18.

2025, February 18 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mk 8,14–21

Igaz lehet az évezredes bodajki néphagyomány Szent István királyról

2025, February 17 - 8:45du
Rendkívüli eredményt osztott meg február 15-én a közösségi médiában a székesfehérvári Szent István Király Múzeum (SZIKM), amely egy évezredes néphagyomány történeti valóságát támaszthatja alá.

Legyünk egymás segítőtársai – Szerelmesek miséje az Országúti ferences templomban

2025, February 17 - 8:00du
Szent Bálint napjához kapcsolódva a Szent István első vértanúról elnevezett budapesti Országúti ferences templomban február 16-án, vasárnap este tartották meg a szerelmesek miséjét, amelyet Horváth Achilles ferences szerzetes, káplán mutatott be. A homíliát Gorove László állandó diakónus, a Családok Jézusban Közösség vezetője mondta.

Kijevi püspök: Ne tékozoljuk el a lehetőséget a békére!

2025, February 17 - 7:08du
Olekszandr Jazloveckij kijev-zsitomiri segédpüspök, a Caritas-Spes Ucraina elnöke beszélt az AgenSIR hírügynökségnek az Egyesült Államok és Oroszország között folyó tárgyalásokról, és arról, milyen lelkiállapotban van az ukrán nép a háború kezdetének harmadik évfordulójához közeledve.

Oldalak