Magyar Kurír
Spányi Antal megáldotta a székesfehérvári Szent Imre-iskola és -óvoda új épületegyüttesét
Rendkívüli jubileumot ünnepelt november 7-én Székesfehérváron a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda: felújították és bővítették a város központjában a Megyeház utcai egykori katolikus óvoda épületét, amelyet az oktatási intézmény létrejöttének 30. évfordulóján áldott meg Spányi Antal megyéspüspök. Az ünnepségen jelen voltak Fejér megye és Székesfehérvár vezetői is.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
„A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás” – A Magyar Tudomány Ünnepe a Szent Atanáz Főiskolán
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola november 5-én rendezte meg a Magyar Tudomány Ünnepe országos eseménysorozatához kapcsolódó konferenciáját, mely a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából szervezett „Jubileumi Tudományünnep 2025” programsorozat keretében zajlott. A rendezvény mottója „A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás” volt.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Meghallani a szegények sóhaját – A Genezis diákműhely fóruma a jótékonyság gyakorlatairól
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézet Genezis Kiválósági Diákműhelye november 5-én rendezte meg az immár hagyományos programját a közelgő Szent Márton-nap alkalmából. A kerekasztal-beszélgetés témája a személyes segítségnyújtás, a karitatív tevékenység és ennek teremtésvédelmi vonatkozása volt.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A szolga Krisztus eleven ikonja – Állandó diakónust szenteltek a miskolci székesegyház szolgálatára
Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök november 8-án, a főangyalok és a többi angyal ünnepén Szűcs Tivadart állandó diakónussá szentelte a miskolci Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Átadták a Máltai Szeretetszolgálat Ambrózia-díjait
A szociális munka napja (november 12.) alkalmából 2018 óta minden évben átadott kitüntetéssel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) a szervezeten belül a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi, valamint karitatív területen végzett kiemelkedő munkát ismeri el. A díjat idén húsz máltai munkatárs és önkéntes vehette át november 7-én Budapesten, az MMSZ Bem rakparti központjában.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Isten szavát olvassák fel a közösség előtt – Lektorokat avatott az egri érsek
Az Egri Főegyházmegye hitoktatói számára rendezett három napos konferencia záró szentmiséjét november 8-án mutatta be Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában, aki az ünnepi liturgiában 45 férfi és 2 női lektort avatott.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Egy hajóban – Prix Italia 2025
Nápolyban október 20–24. között hetvenhetedik alkalommal rendezték meg a RAI-alapítású Prix Italiát, a televíziós, rádiós és elsődlegesen webre gyártott digitális projektek versenyét. A nemzetközi megmérettetésen nyolcvankilenc műsorszolgáltató és több mint kétszáz versenyprodukció vett részt a világ minden tájáról.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Missziós napot tartott a nagyváradi karitász
A nagyváradi Caritas Catolica székhelyére is elérkezett a missziós kereszt november 6-án, csütörtökön, egy rendhagyó nyílt nap keretében. A szimbolikus keresztet, amely a nagyváradi egyházmegye számos közösségében „vendégeskedett” már az idei szentév keretében, a zilahi plébánia hívői hozták el Nagyváradra, Nagy Tibor esperes vezetésével.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Aki megvédte Rómát „Isten ostorától” – Nagy Szent Leó pápa
Nagy Szent Leóra, az Egyház negyvenötödik pápájára emlékezünk liturgikus emléknapján, november 10-én.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Útravaló – 2025. november 10.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Kovács Zoltán, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa ad útravalót.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Mai evangélium – 2025. november 10.
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Lk 17,1–6
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Elhunyt Kapin István görögkatolikus áldozópap
Kapin István görögkatolikus áldozópap, sokak lelki atyja, testvére és barátja hosszas betegség után, életének 56., papságának 28. évében, 2025. november 7-én átköltözött „a halálból az életbe" – adta hírük a Hajdúdorogi Főegyházmegye.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Kapcsolatba kerültek a magyar támogatók és a nigériai diákok – Afréka 22. missziós útjáról
Fodor Réka doktornő, akit mindenki Afréka néven ismer, novemberben indult 22. afrikai missziójára, ezúttal az Afréka Alapítvány régi támogatójával, a Szombathelyi Egyházmegye pasztorális helynökével, Kürnyek Róberttel. Napi 200 beteg, sok csillogó szemű iskolás, akik magyar támogatók segítségével tanulhatnak, áradó hit és egy energikus doktornő, aki lázasan, maláriásan sem pihen.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A keringőkirály rokonszenve – Kétszáz éve született Johann Strauss „II”
Kevés zeneszerző ért el olyan széles körű népszerűséget, mint ifjabb Johann Strauss, aki a hagyományos – világszerte közvetített – bécsi újévi koncerteknek köszönhetően óhatatlanul, akarva-akaratlan is belopja magát mindenhol a hallgatók (és nézők) szívébe.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Leó pápa vasárnap délben: Gyarlóságaink nem akadályozzák meg Istent abban, hogy szeressen bennünket
November 9-én vasárnap délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. A mai evangéliumi szakaszról elmélkedve arra biztatott, hogy „lelki tekintettel” nézzük az Egyházat. Az Egyház szentsége ugyanis Isten meg nem szűnő szeretetében gyökerezik.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A zsemlétől a steakig – így ment élelmiszert a Máltai Szeretetszolgálat Hódmezővásárhelyen
Egy évekkel ezelőtt tett ígéret nyomán szárba szökkent a karitatív munka a Szeretetszolgálat hódmezővásárhelyi önkéntescsoportjában. Immár két éve rendszeresen mentik a lejárathoz közeli élelmiszereket, segítve a helyi rászoruló családokat, csökkentve az élelmiszerpazarlás mértékét is.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
XIV. Leó pápa homíliája: Mélyre ásva, alázattal és türelemmel építsük az élő templomot!
November 9-én délelőtt a lateráni bazilikában a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be a lateráni bazilika felszentelésének ünnepén.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Észre kell venni, hogy egymásért vagyunk – Szent Márton ünnepe Szombathelyen
A Szombathelyi Egyházmegye védőszentjére, Szent Mártonra november 8-án emlékeztek a szombathelyi székesegyházban. Az ünnepi szentmisét Székely János megyéspüspökkel és Fekete Szabolcs Benedek segédpüspökkel, valamint az egyházmegye papjaival bemutatta és a szentbeszédet mondta Fazakas Márton csornai premontrei apát.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
XIV. Leó pápa találkozott Robert De Niróval a Vatikánban
A világhírű amerikai színész, rendező és producer két napot töltött Rómában. Roberto Gualtieri, Róma polgármestere a város legmagasabb rangú elismerését, a Lupa Capitolina (Capitoliumi Farkas) kitüntetést adományozta neki. November 7-én a Vatikánba látogatott, ahol találkozott XIV. Leó pápával.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Rózsásné Kubányi Andrea: Teri és Feri a hittanórán
A szerző hittanár, újságíró, négy gyermek édesanyja, tizennégy unoka nagymamája. Közel húsz éve tanít hittant látássérült és fogyatékkal élő gyermekeknek. A könyvben olvasható történetek ezen időszak alatt születtek, az órák témái alapján.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
