Back to top

Katolikus egyházi hírek

Nélküle nem lennék az, aki ma vagyok – találkozásom Jézussal

777 blog - 2025, August 18 - 4:31du

Nemrég tanúságot tettem egy rádióműsorban, és nagyon jólesett felkészülni rá, felidézni, hogyan is tértem meg, mivel vonzott magához közel Isten. Most elétek tárom dióhéjban az utam, és bátorítalak, hogy te is írd le, és küldd el nekünk a tanúségtételedet, a megtérésed történetét. Hiszem, hogy tanulhatunk egymástól, és hogy ezek által is erősödhet a hitünk. Íme az én sztorim. Természetes volt, hogy beszélgetek Jézussal – a gyermeki hitem Keresztény családba születtem, ami egyszerre volt könnyebbség, ugyanakkor bizonyos szempontból nehezebb is, hiszen így meg kellett találnom a saját hitem, és megkülönböztetni a szüleimétől. A hátterem alapvetően református, az apai nagypapám református presbiter is, és mindig is fontos részét képezte a nagyszüleim életének az istentiszteletekre járás. Már gyerekként sokat beszélgettem Jézussal és az Atyával, mindezt teljes természetességgel tettem. Volt olyan is, hogy álmokat kaptam a Mennyről, és Jézusról. Gyerekként ezt még annyira egyszerűen éljük meg! Hiányzik is ma néha ez a fajta könnyedség, egyszerűség, hajlamos vagyok – és ez talán ismerős neked is – túlbonyolítani a dolgokat. Anyukámmal már 5-6 éves koromban sokat beszélgettünk Istenről és számomra egyértelmű volt, hogy én az Atya Lánya vagyok, Jézust és a Szentlelket pedig barátnak tekintettem, akikkel meg lehet beszélni az élet minden kisebb-nagyobb kérdését, történését. Isten […]

The post Nélküle nem lennék az, aki ma vagyok – találkozásom Jézussal appeared first on 777.

Péter vallomása és Pál kitartása ma is példa – Felszentelték az újjáépített gyimesbükki templomot

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 4:20du
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek augusztus 17-én Gyimesbükkben felszentelte a Szent Péter és Szent Pál apostolok oltalmába ajánlott, összefogással újraépített templomot.

Leó pápa Pakisztán, India és Nepál áradás sújtotta lakosságáért imádkozott

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 3:42du
Az augusztus 17-én, Castel Gandolfóban imádkozott Angelus után XIV. Leó pápa megemlékezett az ázsiai országokat sújtó áradások áldozatairól és a gyászoló családokról.

„Ez a generáció maga a reménység” – Idén is megrendezték a görögkatolikus ifjúsági zarándoklatot

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 2:57du
Huszonharmadik alkalommal menetelték végig a szervezőcsapat tagjai, a püspökök és a mindig fiatal résztvevők is a tinédzser korosztályt megszólító görögkatolikus ifjúsági zarándoklatot. Több mint háromszáz fiatal indult el Debrecenből, hogy Máriapócsra zarándokoljon augusztus 11. és 16. között.

Életformáló volt Bódi Mária Magdolna első bentlakásos lelkigyakorlata Pécelen

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 2:05du
Bódi Mária Magdolna, akit szeptember 6-án avatnak boldoggá Veszprémben, nagyon fontosnak tartotta a lelkigyakorlatokat. Rendszeresen részt vett az Androsits István atya által szervezett fűzfői lelkigyakorlatokon. Mindegyik ilyen esemény formálta, alakította és építette belső hitét, melyet környezete számára sugározni is tudott.

Történelem és látvány – Lélegzetelállító fényfestés Tihanyban augusztus 20-án

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 1:11du
Az idei augusztus 20-i ünnepségek egyik legkülönlegesebb látványosságát Tihanyban tekinthetik meg az érdeklődők. A Tihanyi Bencés Apátság északi falán látványos és monumentális fényfestéssel köszöntik az államalapítás ünnepét.

,,Mutasd meg nekik, Uram, hogy verőfényes nyár van!” – ima a didergő lelkekért

777 blog - 2025, August 18 - 12:35du

„És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd!  Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele.  Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke.” (Jel 19,10) Egy szép ima és elmélkedés, ha vágysz a felszínnél többre. Mennyei Édesatyám, forró delet adtál ma, napod fehéren izzik a fejünk fölött, égboltod is olyannak látszik, mint a tűzvész fehéres füstfelhője. Olyan hőség árad alatta, mint a három férfi tüzes kemencéjéből (Dán 3). A legkisebb szellő se lebben, a fákon ájultan  csüngnek a levelek, a madarak elhallgattak, a fák és bokrok kínálta sovány és rövid  árnyék nem sok védelmet ad forróságod ellen. Fülledt a levegő, csak a lekaszált rétek felől árad a perzselő napodon heverő széna erős illata. A vetések, a gyümölcsösök és a házak szinte fehér lángban állnak, minden olvadni látszik az izzó levegőben, mely úgy rezeg, mint a forró víz a tűzön a lábasban. Még a folyó is lassabban folyik és hangtalanul, csillog a víz, mint az olvasztott zománc, és olyan átlátszó, hogy minden látszik a rostos tükör alatt, minden kavics a homokos fenéken, még a part világos  árnyékában mozgó vízisiklót is látni lehet. Csöndöd napfényes, altató fátylat borít a  földre, csak […]

The post ,,Mutasd meg nekik, Uram, hogy verőfényes nyár van!” – ima a didergő lelkekért appeared first on 777.

XIV. Leó pápa üzenetet küldött a perui társadalmi hét résztvevőinek

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 12:21du
XIV. Leó üzenetet küldött a perui társadalmi hét résztvevőinek; a rendezvény augusztus 14. és 16. között zajlott Limában. A Perui Püspöki Konferencia által támogatott országos program célja a válaszok és projektek kidolgozása az ország összetett társadalmi-politikai valóságának kezelésére, valamint a 2026-os választásokra való tekintettel.

Szalézi oktatás, amely még háború idején is képes megváltoztatni az életeket Ukrajnában

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 11:32de
A Don Bosco Szakképzési Központ Ukrajna egyetlen katolikus és magán-szakképzőintézménye, amely a magas színvonalú szakmai képzést lelki útmutatással és Bosco Szent János karizmája ihlette értékalapú oktatással ötvözi. A háború kihívása ellenére a Lvivben (Lemberg) működő központ folyamatosan növekszik és fejlődik.

Megnyílt Máger Ágnes festő- és grafikusművész kiállítása Székesfehérváron

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 10:46de
SzínKép címmel megnyílt Máger Ágnes festőművész kiállítása a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában augusztus 9-én. A tárlat jól tükrözi a művész alkotói tevékenységét, összefoglalja életpályáját, bemutatva személyiségét. A kiállítást, amely szeptember 9-ig látogatható, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök nyitotta meg.

Szent Alberto Hurtado Cruchaga

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 9:55de
Augusztus 18-án emlékezik az Egyház Szent Alberto Hurtado Cruchaga jezsuita szerzetesre. A chilei pap egyházi és társadalmi reformot indított el hazájában.

Szent Ilona

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 9:00de
Szent Ilonára, Nagy Konstantin édesanyjára, a Szent Kereszt megtalálójára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 18-án.

Eudes Szent János

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 6:00de
A helyes papképzés példaképének nevezte Eudes Szent Jánost (1601–1680) XVI. Benedek pápa 2009 augusztusában. A szentéletű francia lelkipásztorra augusztus 18-án emlékezik az Egyház.

Útravaló – 2025. augusztus 18.

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 5:00de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.

Mai evangélium – 2025. augusztus 18.

Magyar Kurír - 2025, August 18 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mt 19,16–22

Egyházi személyek is állami kitüntetést vehettek át augusztus 20-a alkalmából

Magyar Kurír - 2025, August 17 - 8:59du
Az augusztus 15-én a Néprajzi Múzeumban tartott rendezvényen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a – Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott – Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adott át.

Leó pápa szavai a szegényekhez Albanóban: Isten legszebb teremtményei vagyunk, éljünk egységben!

Magyar Kurír - 2025, August 17 - 8:30du
Augusztus 17-én vasárnap a Szentatya a Borgo Laudato si’-ban, a Castel Gandolfó-i pápai rezidencia kertjében együtt ebédelt azokkal a szegényekkel, akiket az albanói egyházmegye karitászának munkatársai segítenek. Az ebéd elején néhány szóban köszöntötte őket.

Erdő Péter a szentkúti főbúcsún: Nem ideológia a hitünk, hanem szerves, élő, történelmi valóság

Magyar Kurír - 2025, August 17 - 8:00du
Augusztus 17-én délelőtt a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely háromnapos főbúcsújának vasárnapján Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét. Országszerte mindenhonnan és még határainkon túlról is érkeztek zarándokok a kegyhelyre, ahol Mária mennybevétele ünnepén a bíboros aranymisés áldásában is részesültek.

Az öregeidet nem elhagyni kell – Juliannát az idősök teszik boldoggá, nem a külföldi álmok

Magyar Kurír - 2025, August 17 - 7:00du
Onnan indul reggelente, ahol a kicsi kapu külön van a nagytól, ahol az ablakokat úgy tervezték, hogy a ház mosolyogjon. A nannyótól örökölt korondi birtok tizenhat éve újra lakott, Bertalan Julianna és párja a külföldi munka után hazaköltözött. A kétgyermekes édesanya a közösségét szolgálja otthoni beteggondozóként – mert a beteg akkor lesz jobban, ha van, aki hisz a gyógyulásában.

Jelen kell lennünk a világban a béke üzenetével – Búcsúnap Alsószentivánon Korzenszky Richárddal

Magyar Kurír - 2025, August 17 - 6:00du
A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáróhelyén, Alsószentivánon májustól októberig minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Az augusztusi búcsúnapon Korzenszky Richárd bencés szerzetes, nyugalmazott tihanyi perjel volt a szentmise főcelebránsa.

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó - Katolikus egyházi hírek