Back to top

Katolikus egyházi hírek

„Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,35) – úton az Eucharisztia felé

777 blog - 2025, July 2 - 1:49du

Az Instagramon múlt héten azt kérdeztük tőletek, hogy kinek mit jelent az Eucharisztia. Igazán szép és megható válaszokat küldtetek, amelyekért őszintén hálásak vagyunk. Most azonban szeretném megosztani veletek az én történetemet, hogy Jézus milyen utakon vezetett és hívott magához, míg a közelmúltban felfedeztem életemben az Oltáriszentséget. A történet gyökerei fiatal koromba nyúlnak vissza. Gyermekként voltam elsőáldozó. Akkoriban azonban a körülöttem élő idős emberektől hallottam arról, hogy ha méltatlanul áldozunk, az szentségtörés, amely nagyon súlyos bűn. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy pontosan használták ezt a kifejezést, de azt tudom, hogy számomra ennek a szónak félelmetes ereje volt, mely hosszú időn keresztül visszatartott a szentáldozástól. Mivel soha nem voltam biztos abban, hogy elég jó vagyok-e az Oltáriszentség vételére, gyermeki lelkem azt a következtetést vonta le, hogy inkább nem áldozom, mint hogy ilyet elkövessek. Utólag már tudom, hogy nagyon nagy ostobaság volt évekig távol maradni az Élet Kenyerétől. Hisz mit mondott Jézus? „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.” (Jn 6,53). Visszatekintve tényleg nem volt élet bennem, legalábbis nem olyan, mint most. Ennek a gátlásnak a feloldása hosszú folyamat volt, melynek kiindulópontja egy gyónáshoz köthető. Az a gyónás egy életre belevésődött a lelkembe. Lelkiatyám határozott […]

The post „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,35) – úton az Eucharisztia felé appeared first on 777.

A test és lélek gondozói – Országos ápolásvezetői szakmai napot tartottak Piliscsabán

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 1:44du
Június 19-én szakmai találkozónak adott otthont a piliscsabai Nagyboldogasszony Ház, amely az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjának fenntartásában működik. Az ország különböző pontjairól érkeztek a programra ápolásvezetők, akik rendi fenntartású szociális intézményekben dolgoznak, és nap mint nap a legkiszolgáltatottabb embereket – időseket, betegeket, haldoklókat – kísérik.

A győri Szent László-körmenet és az 1763. évi földrengés

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 12:59du
Idén június 28-án – az eredetileg Nagyváradon őrzött – Szent László-hermát körmenetben vitték körbe Győr utcáin, tisztelegve a szent király előtt. Bár a fejereklyetartó már a 17. század eleje óta a székesegyház féltett kincse, az első nyilvános körmenetre csak 1763-ban került sor.

XIV. Leó pápa fogadta a vietnámi elnökhelyettest

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 12:05du
XIV. Leó pápa június 30-án, hétfőn délelőtt fogadta az Apostoli Palotában Võ Thị Ánh Xuânt, a Vietnámi Szocialista Köztársaság elnökhelyettesét, aki ezt követően az Államtitkárságon folytatott megbeszélést Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkárával.

Posztumusz elismerés – Pro Cultura díjjal tüntetik ki a néhai Orbán János keresztúri plébánost

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 11:27de
Székelykeresztúr egyik meghatározó 20. századi személyiségét, Orbán János (1878–1959) plébánost és esperest posztumusz Pro Cultura díjjal tünteti ki Székelykeresztúr önkormányzata. A posztumusz elismerést az augusztus 1-jei székelykeresztúri városnapok keretében adják át.

Így szólt hozzám Isten egy idegenen keresztül

777 blog - 2025, July 2 - 11:15de

Isten megmutathatja szeretetét egy kis sérülésben is. Így szólt hozzám a Mennyei Atya egy idegenen keresztül. Pár napja elestem. Nem szeretek késni, de nem szokásom időben elindulni sem, így mikor a buszhoz, hévhez vagy akármihez loholok éppen, van, hogy tényleg futásnak kell erednem. Most úgy adódott, hogy kivételesen időben voltam, így komótosan sétáltam a buszmegállóhoz. Errefelé gyakran késnek a buszok, ha meg nem, akkor előbb ideérnek és el is mennek. Én azonban nem ma kezdtem: futottam le trolit, integettem a kalapommal a hévvezetőnek, szaladtam és kiabáltam a buszsofőrnek, hogy várjon meg, és persze sokszor pont akkor és annyit késik egy-egy jármű, hogy még épp elérjem. A Gondviselés itt is működik. Most viszont sajnos nem volt szerencsém. A főútra merőleges utcáról láttam, amint elszáguld egy busz, a számát nem láttam, de nagyon siettem egy szülinapi ünneplésre, így elszántan kezdtem szaladni, bízva a legjobbakban. Pár lépés után, a 37 fokban, minden erőmmel konokul rohanva egyszercsak megbotlottam, a szandálom orra visszahajlott, a nehéz hátizsákom a nyakamba borult és estem egy nagyot. Két bal láb – mondaná Apám és igaza lenne. A lenge nyári nadrágom, amit épp aznap avattam fel, kiszakadt, a térdeimet sikeresen lehorzsoltam, kivételes tehetségemnek köszönhetően pedig a lábfejeimet is szépen összekaszaboltam. […]

The post Így szólt hozzám Isten egy idegenen keresztül appeared first on 777.

Az Úr ma szól hozzánk, bárhol is vagyunk – Felföldi László horvátul celebrált szentmisét Eszéken

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 10:35de
Đuro Hranić diakovár-eszéki metropolita-érsek meghívására Szent Péter és Pál apostolok, az eszéki társszékesegyház és Eszék város védőszentjeinek ünnepén, június 29-én Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a Diakovár-Eszéki Főegyházmegye társszékvárosában.

Az első eucharisztikus körmenet – Gondolatok Sarlós Boldogasszony ünnepére

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 9:45de
Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár, az esztergomi Érseki Hittudományi Főiskola tanára írását olvashatják az alábbiakban.

Ápolás és betegellátás alapképzés indul a Veszprémi Érseki Főiskolán

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 9:41de
A Veszprémi Érseki Főiskolán 2025 szeptemberétől elindul az ápolás és betegellátás alapképzési szak – ápoló szakiránnyal, nappali és levelező munkarendben, állami ösztöndíjas és önköltséges formában egyaránt.

Bódi Mária Magdolna-imaút – Zarándoklatot szerveznek a boldoggá avatásra készülve

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 9:02de
A Veszprémi Főegyházmegye július 5-én és augusztus 2-án imautat szervez Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülve, megemlékezve a vértanú munkáslány halálának 80. évfordulójáról. Az alábbiakban az egyházmegye meghívása olvasható a zarándoklatokra.

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – Sarlós Boldogasszony

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 6:00de
Magyarországon régi szokás szerint július 2-án ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél. Mivel ezekben a napokban kezdődnek az aratási munkák, és a katolikus magyarság minden munkáját a Szűzanya oltalma alatt végezte, ezért Sarlós Boldogasszonynak nevezték el az ünnepet.

Útravaló – 2025. július 2., Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, Sarlós Boldogasszony

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 5:00de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Sárai-Szabó Kelemen OSB ad útravalót.

Mai evangélium – 2025. július 2., Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, Sarlós Boldogasszony

Magyar Kurír - 2025, July 2 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Lk 1,39–56

Jámbornak lenni nem gyengeség, hanem életforma – Kuzmányi István főszerkesztő Bódi Mária Magdolnáról

Magyar Kurír - 2025, July 1 - 8:48du
A Veszprémi Főegyházmegye Hanghullám elnevezésű balatoni sétahajós programsorozata keretében Kuzmányi István diakónussal, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató-főszerkesztőjével szálltak vízre az érdeklődők június 29-én. A Szent Miklós hajó fedélzetén Loószné Dömötör Enikő, az érseki iroda vezetője köszöntötte a vendégeket és beszélgetőtársát, honlapunk főszerkesztőjét.

Örüljetek az Úrban mindenkor! – Bemutatjuk a Váci Egyházmegye újmisés papját

Magyar Kurír - 2025, July 1 - 8:00du
Marton Zsolt váci püspök június 21-én, szombaton a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban áldozópappá szentelte Finta Zsoltot, valamint átmeneti diakónussá szentelt négy papnövendéket: Babinszki Tamást, Dobay Miklóst, Naim Dánielt és Szász Tibort. A szentmisén koncelebrált Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök és Varga Lajos segédpüspök. Az alábbiakban bemutatjuk az újmisés papot.

Gabriel Romanelli plébános: A Gázára boruló csend megöli a reményt

Magyar Kurír - 2025, July 1 - 7:13du
Gabriel Romanelli gázai plébános immár sokadszorra tett közzé felhívást a diplomáciai tárgyalások folytatására a háború befejezése érdekében. Az izraeli pénzügyminisztérium becslése szerint a konfliktus, amely a plébánossal folytatott beszélgetéskor, július 1-jén már 633 napja tartott, eddig több mint 37,5 milliárd euróba került, vagyis naponta több mint 59 millió euró.

A templom kőbe zárt imádság – Bicentenáriumot ünnepeltek Bujon

Magyar Kurír - 2025, July 1 - 6:27du
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj község Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére épült görögkatolikus temploma felszentelésének 200. évfordulóját ünnepelték június 29-én. A bicentenáriumon tartott búcsúi Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette.

Szeptember 27-én avatják boldoggá Orosz Péter Pál vértanú papot

Magyar Kurír - 2025, July 1 - 6:03du
Orosz Péter Pál görögkatolikus mártír pap boldoggá avatásának szertartására 2025. szeptember 27-én kerül sor – adta hírül a Nyíregyházi Egyházmegye július 1-én.

Zarándoksétára hívták az egészségügyi dolgozókat Szegeden

Magyar Kurír - 2025, July 1 - 5:42du
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálata minden évben különleges programmal készül az egészségügyi dolgozók számára Semmelweis-nap (július 1-je) alkalmából. Június 26-án egy közös zarándoksétára hívták meg őket a szegedi dóm szakrális terébe.

Szent Lászlót ünnepelték Buenos Airesben

Magyar Kurír - 2025, July 1 - 4:57du
Idén is megünnepelték a Buenos Aires-i agglomerációban található Olivosban, az ottani Szent László Iskolában (Colegio San Ladislao) a névadó magyar király ünnepét. A június 27-i eseményen részt vett a fenntartó Szent István Kör több tagja, élükön Ladányi Ágnes elnökkel, a helyi magyarok képviselői, valamint a közösség meghívására Tóth Tamás egyháztörténész is.

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó - Katolikus egyházi hírek