Katolikus egyházi hírek
Több mint 2 kilométernyi polcot fertőtlenítettek Pannonhalmán – Beszámoló a munkálatokról
A Miskolci Egyházmegyében karitatív munkát végzők lelkinapját tartották Szerencsen
A Németországban kórházlelkészként is szolgált Kisiczky Imre papi aranyjubileumát ünnepelte Gadnán
„Ahol a figyelmed, ott a szíved” – Mit tegyünk, ha a fontos dolgokra jut a legkevesebb időnk?
Mire szegeződik tekintetünk a nap huszonnégy órájában, a hét tízezret meghaladó percében? Merre kalandozik a szívünk? Mi az, amit kényszerből, teszünk, s mi az, ami után a lelkünk levegővétel szintjén sóvárog? Olyanoknak kéne lennünk, mint a kisgyerekek? Lehet, hogy éppen Istenre jut a legkedvesebb figyelmünk és időnk? Minden kornak megvan a maga sajátossága, érdeklődési köre: a gyermekeket elsősorban a játék köti le, szinte mindent érdekesnek találnak, majd elkezdenek válogatni, megtartva, ami számukra megragadó, figyelmen kívül hagyva mindazt, amit nem találnak vonzónak. Szülőként nyilván ezt nem mindig hagyhatjuk jóvá, hiszen részesítenünk kell őket mindabban, amire szükségük van, gyermeki szemmel nézve viszont nagyon jól teszik, nemde? Miért is ragaszkodjanak számukra feleslegesnek tetsző dolgokhoz és terheljék meg magukat olyan információkkal, amelyekről azt gondolják, hogy nem szolgálnak segítségükre? Elérkezik az az időszak is, amikor a gyermekekből lett kamaszokat értelemszerűen egyre több dolog foglalkoztatja, s ilyenkor már egyre gyakrabban kényszerülnek döntéshozatalra, mi is az igazán fontos, és mi csupán délibáb. Minden, ami feltűnést keltő, első benyomásra tetszetős, az tűnik a legérdekesebbnek, így hát abba szeretnék idejüket fektetni, energiájukat arra összpontosítani, abból a legtöbbet kihozni. Felnőttként már annyi minden lefoglalja figyelmünket, hogy sokszor sajnos eljutunk oda, hogy a tenni akarás tömkelegében az igazán fontos dolgok egyre […]
The post „Ahol a figyelmed, ott a szíved” – Mit tegyünk, ha a fontos dolgokra jut a legkevesebb időnk? appeared first on 777.
„Elég egy jelenlét…” – A Szeged-Csanádi Egyházmegye kórházlelkészi szolgálatának éves találkozója
„Elég egy jelenlét…” – A Szeged-Csanádi Egyházmegye kórházlelkészi szolgálata éves találkozója
Útravaló – 2025. október 30.
Mai evangélium – 2025. október 30.
Van kiút a megosztottságból? – Beszélgetés Az egyház küldetése a polarizált világban című kötetről
Bemutatjuk Egyházunk új szentjeit – Carmen Rendiles Martínez rendalapító
Meghallgatunk, megelőzünk, gondoskodunk – Nemzetközi piarista gyermekvédelmi konferencia Madridban
Rajzoljuk meg a remény új térképeit! – Közzétették Leó pápa új apostoli levelét
Emléktáblát avattak Lipovniczky István, az 1848–49-es forradalom komáromi plébánosa tiszteletére
Új kötet jelent meg Boldog Bódi Mária Magdolnáról
A jezsuita tartományfőnökök tanácskoztak Rómában
Leó pápa katekézise: Az Egyház nem tűri az antiszemitizmust, és az evangélium nevében küzd ellene
Igazán pap volt – Utolsó útjára kísérték Gyurosovics Mihály tiszteletbeli esperest Mohácson
A jövő évben egy hónapig kihelyezik Szent Ferenc földi maradványait tiszteletadásra Assisiben
Losonczi Dávid ismét jótékony célra ajánlja fel jutalmát – templomot renoválnak belőle
A világ- és Európa-bajnok birkózó, Losonczi Dávid 15 millió forintra egészíti ki jutalmait, amelyet a pesterzsébeti Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítására ajánl fel. A Szent Erzsébet Főplébánia közösségének tagja a szeptemberi birkózó világbajnokság elődöntőjében elszenvedett súlyos térdsérülése után sem adta fel, és szakadt térdszalaggal küzdötte végig a bronzmérkőzést. A tavaszi Európa-bajnoki címért és a világbajnokság ötödik helyezéséért járó jutalmat Losonczi Dávid a saját pénzéből kiegészítve ajánlja fel a pesterzsébeti Árpád-házi Szent Erzsébet templom felújítására. A jótékonykodás mindig is központi szerepet töltött be a 25 éves sportoló életében, elsősorban édesapja, Losonczi Ottó példája nyomán, aki évek óta szervezi és finanszírozza a plébánia felújítási munkálatait. A párizsi olimpián elért ötödik helyezéséért kapott díjazásból már korábban 2 millió forintot ajánlott fel a plébánia javára, ezen felül pedig kórházaknak és állatmenhelyeknek is adományozott. A 2023-as kötöttfogású birkózó-világbajnokság után a világbajnoki címért járó jutalmát három részre osztotta: a Katolikus Egyház, nyugdíjasok és lakhatási gondokkal küzdő emberek is részesültek adományaiból. A világbajnok birkózóval készült korábbi interjúnkat, itt olvashatod. Forrás: Szabados Ákos Facebook, Nemzeti Sport
The post Losonczi Dávid ismét jótékony célra ajánlja fel jutalmát – templomot renoválnak belőle appeared first on 777.
