Miután a föld termékennyé vált, az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
Az Úristen kertet telepített Édenben, Keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas, azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának fáját.
A kígyó ravaszabb. volt a föld minden állatánál, amelyet az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: ,,Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?''
Az asszony így válaszolt a kígyónak: ,,A kert fáinak gyümölcseiből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.''
Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: ,,Semmi esetre; nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az Isten, aki ismeri a jót és a rosszat.''
Az asszony látta, hogy a fa (gyümölcse) élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát a gyümölcsből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy mezítelenek. Fügefa leveleket fűztek össze és kötényt csináltak maguknak. (Ter 2, 7-9; 3, 1-7a)
Február 21. szombat (zsolozsma: I. zsoltárhét)
18.00 Énekes-, előesti szentmise
Ezen a szentmisén lehetőség van hamvazkodásra!
Február 22. vasárnap NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA
Minden szentmisén lehetőség van hamvazkodásra!
7.30 Csendes szentmise
9.00 Énekes-, diákmise (Szent Angéla Szkóla)
11.00 Énekes nagymise (Szent Angéla Szkóla)
A 9 és 11 órás szentmisén zenei szolgálatot végez a Szent Angéla Katolikus Iskola Szkólája. Vezényel: Sirákné Kemény Kinga
18.00 Énekes szentmise
Hétfőtől péntekig (szentmise olvasmányai: II. év)
6.30 Csendes szentmise
17.00 Énekes szentmise
Február 24. kedd SZENT MÁTYÁS APOSTOL
Február 27. péntek
17.30 Keresztút
Február 28. szombat (zsolozsma: II. zsoltárhét)
18.00 Énekes-, előesti szentmise
Március 1. vasárnap NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA
7.30 Csendes szentmise
9.00 Énekes-, diákmise
11.00 Énekes nagymise
18.00 Ifjúsági, „Taizé-zenés” szentmise
Zenei szolgálat: Templomunk Ifjúsági Zenekara. Vezényel: Balasi Barnabás

