Magyar Kurír
Így szólt Jézus! – Evangélium gyerekeknek vasárnapról vasárnapra az új egyházi évben is
Vasárnapi evangéliumok a gyerekek nyelvén? Ezt kínálja a Jezsuita Kiadó könyvújdonsága, méghozzá magukkal ragadó rajzok és elmélyülést segítő feladatok kíséretében.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Fabiny Tamás evangélikus püspök vehette át az idei Szent Márton-díjat Pannonhalmán
A Pannonhalmi Főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok által alapított kitüntetést november 14-én adták át a Szent Márton-bazilikában. Hortobágyi T. Cirill főapát szerint Szent Márton példája, hogy „nyitottan fordul mindenki felé” ma is iránymutató, és ugyanez a nyitottság jellemzi a díjazott Fabiny Tamást is: „Nem fél odafordulni senkihez Krisztus erejében.”
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Krisztus Király ünnepén gyertyás körmenetet tartanak a budai Várban
Mohos Gábor és Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspökök vezetésével Krisztus Király ünnepén, november 23-án, vasárnap 16 órától gyertyás rózsafüzér-körmenetet tartanak a budai Várban, a Szeretetláng Mozgalom és az Emmánuel Közösség szervezésében.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Megjelent az Új Ember 2025. november 23-i száma
Az Új Ember november 23-i számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Jézus szemével látják a másikat – Átadták a Váci Egyházmegyei Karitász idei Szent Erzsébet-díjait
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapjához közeledve, november 15-én, a Váci Egyházmegyei Karitász három önkéntese részesült az egyházmegyei Szent Erzsébet-díjban a székesegyházban bemutatott szentmisét követően. A díjakat Marton Zsolt megyéspüspök és György-Kovács Gábor állandó diakónus, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója adta át.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Nyolcvanéves az Új Ember – Feszty Masa: Úti Boldogasszony
1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállását ünnepelve cikksorozatot indítottunk, válogatva az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Ezúttal a kétszáz éve született Jókai Mór unokája, Feszty Masa festőművész írását közöljük az 1978. augusztus 13-án megjelent számból.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Hallgassanak az amerikai püspökökre! – Leó pápa kiállt a bevándorlók tömeges kitoloncolása ellen
Szokásos keddi Castel Gandolfó-i „pihenőnapján”, november 18-án XIV. Leó pápa elítélte a bevándorlókkal szemben hozott intézkedéseket az Egyesült Államokban, és arra szólított fel, hogy emberi méltóságukat tiszteletben tartva bánjanak mindenkivel. Elítélte a keresztények és muszlimok elleni támadásokat Nigériában, valamint reményét fejezte ki az ukrajnai tűzszünetet és párbeszédet illetően.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Az encs-fügödi keresztelőkápolna tízéves jubileumát ünnepelték
Orosz Atanáz püspök 2015-ben szentelte fel Encs-Fügödön a Szent Tamás-kápolnát. Salai Szabolcs encsi parókus meghívására érkezett Juhász Géza, a Miskolci Egyházmegye elsőhelynöke és Balogh Győző cigánypasztorációs referens a kápolna ünnepségére, amelyet a tizedik szentelési évforduló apropóján szerveztek – adta hírül a Miskolci Egyházmegye november 17-én.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Ukrajna sötétbe borult – Gyújtsuk meg a béke fényeit!
Adriano Rocucci olasz történész, a modern kori történelem professzora az Olasz Püspöki Konferencia napilapja, az Avvenire hasábjain az ukrajnai béke lehetőségéről és a humanitárius kötelezettségvállalás fontosságáról szól november 16-án megjelent írásában, amelyet magyar fordításban közlünk.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Beiktatták a román nagyérseket a balázsfalvi Szentháromság-székesegyházban
November 15-én iktatták be hivatalába a román görögkatolikus egyház múlt héten megválasztott nagyérsekét, Claudiu-Lucian Popot. A balázsfalvi ((románul: Blaj) Szentháromság-székesegyházban tartott szertartáson részt vett Kocsis Fülöp érsek, metropolita is.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Leó pápa az Ágoston-rendi apácákhoz: Mutassák föl a világban a csöndes szeretet értékét
XIV. Leó november 13-án fogadta a Vatikánban az olaszországi Ágoston-rendi kolostorok szövetségének tagjait, Rómában tartott rendes közgyűlésük alkalmából. A szemlélődő élet három aspektusáról szólva a pápa azt kérte a szerzetesnővérektől, hogy tanúskodjanak az Istennel való egység öröméről, a csöndes és diszkrét szeretet erejéről, és működjenek együtt a többi közösséggel.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Jézus próbakő – Püspöki szentmisét és imaestet tartottak a hivatásokért Győrben
November 17-én, hétfőn új papi és szerzetesi hivatásokért mutatott be koncelebrált szentmisét Veres András megyéspüspök a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, a Könnyező Szűzanya közbenjárását kérve. A szentmise szónoka Jász László nyugalmazott plébános volt.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Élet és vezetés – Budapesten tartották a IV. Organikus Pedagógia Konferenciát
Élet-vezetés?! címmel rendezte meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Organikus Pedagógiai Módszertani Központja és az Organikus Pedagógia Egyesület negyedik konferenciáját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola budapesti campusán november 15-én.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Leó pápa felavatta a Szent Péter tér oszlopcsarnoka alatt működő járóbeteg-rendelőt
November 14-én Leó pápa felavatta az Apostoli Alamizsnahivatal új intézményét, a Szent Márton járóbeteg-rendelőt. Az intézmény bővíti a szegényeknek szánt egészségügyi ellátást, és radiológiai szolgáltatással biztosítja a leggyakoribb betegségek gyors diagnosztizálását hajléktalanok számára is.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A 75 éves Spányi Antalt köszöntötték Bodajkon
Felemelően szép volt a legutóbbi fatimai imaóra Bodajkon, a Segítő Szűz Mária kegyhelyen, amelyre Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök is elfogadta a meghívást. Amiatt volt különleges a püspök jelenléte, mert épp e napon, november 13-án ünnepelte 75. születésnapját.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Közös imádságra gyűltek össze a munkácsi egyházmegye szerzetesei a csernekhegyi bazilita kolostorban
November 11-én, Szent Jozafát vértanú liturgikus emléknapjának előestéjén imatalálkozón vettek részt a munkácsi egyházmegye görög- és római katolikus szerzetesei és szerzetesnővérei a bazilita atyák munkács-csernekhegyi Szent Miklós-kolostorában. A közös esti dicséreten Lucsok Miklós OP munkácsi megyéspüspök is jelen volt.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Surján Péter fizikus székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémián
Székfoglaló ülésre került sor a Szent István Tudományos Akadémián, Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében november 3-án. Ekkor tartotta meg székfoglaló előadását Surján Péter fizikus, az MTA doktora, az ELTE Természettudományi Karának korábbi dékánja.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Árpád-házi Szent Erzsébet
November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepe. A középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentjére emlékezünk, felidézve élettörténetét. Erzsébetet évszázadok óta nagy tisztelet övezi, Sík Sándor „a női eszmény megtestesülésé”-nek nevezte őt.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Útravaló – 2025. november 19., Árpád-házi Szent Erzsébet
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Kovács Zoltán, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa ad útravalót.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Mai evangélium – 2025. november 19., Árpád-házi Szent Erzsébet
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Lk 6,27–38
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
