Back to top

Magyar Kurír

Subscribe to Magyar Kurír hírcsatorna
Katolikus Hírportál
Frissítve: 3 óra 19 perc

Pakisztánban idén a kisebbségek napja előtt egy héten át vallásközi programokat tartottak

2026, August 13 - 6:21du
A kisebbségek napját (National Minorities Day) minden évben augusztus 11-én ünneplik Pakisztánban. Idén napokig tartó vallásközi találkozók, szemináriumok és kulturális rendezvények előzték meg. A kisebbségi csoportok kérései változatlanok: konkrét reformok, nagyobb politikai képviselet, valamint védelem az erőszakkal és a diszkriminációval szemben.

A szegények atyja – Boldog XI. Ince pápa

2026, August 13 - 5:34du
XI. Ince pápa életútját elevenítjük fel liturgikus emléknapján, augusztus 13-án. Boldoggáavatási eljárását 1691-ben indították el, ám a franciák tiltakozása miatt félbe kellett szakítani, így kanonizálására csak 1956. október 7-én kerülhetett sor.

Tíz szalézi missziós közösség is érintett a kolumbiai földrengésben

2026, August 13 - 4:54du
Augusztus 10-én, hétfőn reggel 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Nyugat-Kolumbiát, mely az egész országban érezhető volt. A földrengés – melynek epicentruma Chocó tartományban volt – súlyos károkat okozott a szalézi rend missziós intézményeiben is.

Visszatalálni a templomok zenei gazdagságához – Selmeczi György a Magyar Egyházzenei Biennáléról

2026, August 13 - 4:29du
Harmadik alkalommal teszi Kolozsvárt a kortárs magyar egyházzene találkozási pontjává a Magyar Egyházzenei Biennálé. Az augusztus 14–17. között megrendezendő fesztivál nemcsak hangversenyeket kínál, hanem fórumot teremt a zeneszerzők, kórusok, egyházzenészek és a hívő közösségek számára is.

Az albertirsai Urunk színeváltozása templom felszentelésének 280. évfordulóját ünnepelték

2026, August 13 - 3:41du
Az Urunk színeváltozása templom szentelésének 280. évfordulójához kapcsolódóan, augusztus 9-én mutatott be jubileumi búcsúi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök a Pest megyei Albertirsán.

A Vatikán közzétette Leó pápa San Marinó-i és rimini látogatásának programját

2026, August 13 - 2:50du
A Szentatya augusztus 22-én egynapos lelkipásztori látogatást tesz San Marinóban és Riminiben. A Szentszéki Sajtóközpont augusztus 12-én tette közzé az út programját, melynek során Leó pápa részt vesz a Comunione e Liberazione katolikus mozgalom által szervezett 47. Népek Barátsága Találkozón (Rimini Meeting), melynek idei mottója: „A szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot”.

105 kilométer Magdival – Két keréken ünnepelték a 105 éve született Boldog Bódi Mária Magdolnát

2026, August 13 - 1:10du
Magdi, nyár, Balaton, bicikli… egyre többeknek jelentik ezek a szavak ugyanazt: ifjúsági kerékpáros zarándoklatokat, amelyeket a Veszprémi Érsekség #TekerjMagdival szervezőcsapata Boldog Bódi Mária Magdolna ünnepeihez kapcsolódva szervez. Ezúttal augusztus 8-án, Magdi születésnapján indultak útnak a zarándokok két keréken, hogy megemlékezzenek róla Szigligeten: ott, ahol meglátta napvilágot.

Elkezdődött az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

2026, August 13 - 12:22du
Augusztus 11-én, kedden reggel még csak az önkéntesek ébredtek Csíksomlyón, délutánra azonban több száz fiatal népesítette be a kegytemplomot és környékét, ugyanis elstartolt a 2026-os Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT).

Leó pápa a Kolumbusz Lovagokhoz: Legyetek a harmónia prófétái a megosztottság korában!

2026, August 13 - 11:25de
XIV. Leó arra buzdítja a Kolumbusz Lovagok nevű, amerikai alapítású karitatív szervezet tagjait, hogy legyenek „a harmónia prófétái” azáltal, hogy párbeszéd útján ápolják az egységet, és a szeretet cselekedeteivel szolgálják a leginkább rászorulókat. A rend nagygyűlését augusztus 4-én tartották az egyesült államokbeli Denverben.

Püspökszentlászlón lelkigyakorlatoztak, majd Pécsváradra kirándultak a Boldogasszony Iskolanővérek

2026, August 13 - 10:34de
A Boldogasszony Iskolanővérek fiatalabb tagjai Püspökszentlászlón vettek részt lelkigyakorlaton július 22. és 29. között.

A parókiaalapítás és a templomszentelés évfordulóját ünnepelték a görögkatolikusok Tiszaújvárosban

2026, August 13 - 9:46de
Az Urunk színeváltozása titulusú, bizánci stílusú templom felszentelésének 30. évfordulóján püspöki Szent Liturgián adott hálát az elmúlt évtizedek kegyelmeiért a tiszaújvárosi parókia közössége, az esperesi kerület, valamint a korábban itt szolgált papság augusztus 9-én. Az eseményről Varga-Juhász Bernadett írt beszámolót, melyet a Miskolci Egyházmegye honlapja nyomán szerkesztve közlünk.

Legyen helyünk Istennek – Szent Klárát ünnepelték Csíksomlyón

2026, August 13 - 9:00de
Szent Klára életének középpontjában az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus állt, ezért nekünk is érdemes olyan életteret kialakítanunk, ahol közelebb kerülhetünk Istenhez – hangsúlyozta Albert Leander ferences szerzetes, csíksomlyói házfőnök prédikációjában a csíksomlyói Szent Klára Ház búcsúján, augusztus 12-én.

Szent Piroska – Az Árpád-házi királylány, akit három néven is tisztelnek

2026, August 13 - 6:00de
Augusztus 13-án emlékezünk Szent Piroskára, azaz Eiréné császárnéra. Bár az ortodox egyház avatta szentté, tiszteletét a római katolikus és a görögkatolikus egyház is átvette.

Útravaló – 2026. augusztus 13.

2026, August 13 - 5:00de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Kovács Zoltán esperes, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa ad útravalót.

Mai evangélium – 2026. augusztus 13.

2026, August 13 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mt 18,21–19,1

Szerzetesek a medenceparton – A Betegápoló Irgalmasrend és az első vizes Eb

2026, August 12 - 8:06du
Száz éve, 1926-ban a budai Császárfürdőben elszánt irgalmasrendi szerzetestestvérek kezdeményezésére épült fel az első magyarországi modern versenyuszoda. Ez a sporttörténelmi beruházás alapozta meg a magyar úszás és vízilabda százéves sikerszériáját, dacolva az akkori városvezetés ellenállásával.

Megjelent az Új Ember 2026. augusztus 16-i száma

2026, August 12 - 7:15du
Az Új Ember 2026. augusztus 16-i számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

Tíz nap történelem, zene és fesztivál – Pénteken kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok

2026, August 12 - 6:29du
A Székesfehérvári Királyi Napok idén is gazdag kínálattal várja a vendégeket augusztus 14–23. között. Az idei eseménysor programjairól a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban közösen tartottak tájékoztatót a szervezők augusztus 11-én.

XIV. Leó pápa katekézise: A liturgikus év az üdvösség művét teszi jelenvalóvá

2026, August 12 - 5:40du
Augusztus 12-én, szerdán az általános kihallgatást a Szent Péter-bazilikában tartották, ahol a Szentatya az Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett hívőkkel és zarándokcsoportokkal találkozott. Folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát. Mai beszédének témája: A Sacrosanctum Concilium konstitúció. A liturgikus év (az elhangzott olvasmány: Jel 1,5–8).

Elkezdődött Bodajkon az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági tábora – KÉPRIPORT

2026, August 12 - 5:00du
Örömmel és közös imádsággal kezdődött meg Bodajkon, a helyi ifjúsági tábor területén a 8. Egyházmegyei Ifjúsági Tábor (EMIT), amelyet augusztus 11. és 15. között tartanak – adta hírül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldala.

Oldalak