Back to top

Katolikus egyházi hírek

Elhalasztják Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását – Udvardy György érsek tájékoztatója

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 12:41du
Április 26-án, szombaton 10 órától a Szent Péter-bazilika előtti téren celebrálják a gyászmisét Ferenc pápa lelki üdvéért, ezt követően kerül sor a pápa temetésére. Az alábbiakban Udvardy György veszprémi érsek tájékoztatását olvashatják Isten szolgálója Bódi Mária Magdolna április 26-ra tervezett boldoggá avatásával kapcsolatban.

Egy pápa, aki nem félt megállni az emberek között

777 blog - 2025, April 22 - 12:10du

Számos komoly feladata és döntése mellett Ferenc pápa láthatóan élvezte mások társaságát, energiát merített belőlük, és az emberek szeretetét egy-egy bátorító szóval vagy néha csak egy gondoskodó mosollyal viszonozta. Talán nem sokan emlékeznek rá, de a pápa találkozott Rockyval és a Terminátorral is – mégis a hétköznapi emberek érdekelték legjobban. Ferenc pápa szerette, hogy sok időt tölthetett az emberekkel. Ezt minden szerda reggel láthattuk, amikor a heti általános audienciákat tartotta. Még akkor is látható volt, amikor vasárnap délben megjelent a vatikáni Apostoli Palotában lévő irodája ablakánál, hogy elimádkozza az Angelust. A lenti Szent Péter tértől való fizikai távolság ellenére kedvesen integetett és üdvözölte a megjelenteket. Az a vágya, hogy mások közelében legyen, arra késztette, hogy 47 apostoli utat tegyen, és a Föld szinte minden szegletét felkeresse. Mégis, Ferenc pápa emberszeretete éppen abban a pillanatban vált a legnyilvánvalóbbá, amikor a fizikai elkülönülést mindenkire rákényszerítették. Bizonyos értelemben a Covid-járvány bezárta őt a Vatikánba, ahogy a 19. század végének és a 20. század elejének pápáit is gyakorlatilag bebörtönözték megválasztásukkor, mert a Vatikán még nem volt városállam. Azonban az argentin pápa nem volt hajlandó a Vatikán falai mögé láncolni magát. Elsajátította a modern kommunikációs eszközök használatát, hogy elérje a híveket, akik otthonukban ragadtak, félve […]

The post Egy pápa, aki nem félt megállni az emberek között appeared first on 777.

Ferenc pápára emlékezik Arturo Sosa jezsuita generális rendtársainak írt levelében

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 12:00du
A jezsuita az evangélium örömének szolgája, bármilyen küldetésben is van. Ebből az örömből fakad az Isten akaratának való engedelmességünk, az Egyház missziójának szolgálatára hívó küldetésünk, apostolkodásunk és rendelkezésre állásunk a szegények szolgálatára – idézte vissza Ferenc pápa összegzését küldetésükről Arturo Sosa, a Jézus Társasága általános elöljárója, a rend tagjainak írt levelében.

Ferenc pápa temetési szertartása április 26-án lesz a Szent Péter-bazilika előtti téren

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 11:13de
Április 26-án, szombaton 10 órától a Szent Péter-bazilika előtti téren celebrálják a gyászmisét Ferenc pápa lelki üdvéért, a pápák temetéséről szóló liturgikus könyv előírásai szerint. A gyászszertartást Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezeti. Ezt követően a koporsót a Szent Péter-bazilikába viszik, majd onnan a Santa Maria Maggiore-bazilikába, a végső nyughelyére.

Pál József Csaba temesvári megyéspüspök húsvéti üzenete

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 10:36de
Pál József Csaba temesvári főpásztor ünnepi üzenetét olvashatják az alábbiakban.

„Mozdulj Jézusért!” – Ökumenikus sportnapot rendeztek Kaposváron

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 10:04de
Kaposváron hagyományteremtő céllal szerveztek meg ökumenikus sportnapot április 12-én. Az esemény főszervezője idén a Katolikus Egyház volt, a megvalósításban azonban az evangélikus, a baptista és a református egyház is jelentős részt vállalt.

Ferenc pápa a koporsóban

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 9:52de
A Vatikán közzétette az első hivatalos fotót az április 21-én, húsvéthétfőn elhunyt, majd a Szent Márta-ház kápolnájában felravatalozott Ferenc pápáról. A Szentatyát a korábbi szokástól eltérően – rendelkezésének megfelelően – már rögtön halálának hivatalos megállapítását követően koporsóba helyezték. A felvétel április 21-én készült és ma, április 22-én tette közzé a Szentszék.

Elhalasztják Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását

777 blog - 2025, April 22 - 9:39de

Erdő Péter bíboros bejelentette, hogy a Szentszék javaslatára elhalasztják Bódi Mára Magdolna boldoggá avatását, amit eredetileg április 26-ra tűztek ki. „Április 26-án lenne Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása, azonban megkérdezve a Szentszéket, azt a hivatalos választ kaptam, hogy ameddig a pápai szék üresedésben van, addig ne tartsunk boldoggá avatást” – jelentette be Erdő Péter bíboros a HírTV adásában. Mint mondta, a Ferenc pápától kapott megbízása is úgy szólt, hogy őt képviselje a boldoggá avatási szertartáson. „Most, hogy elhunyt, kit képviselnék? Ráadásul aznap lenne, amikor a temetése van, így az ő nevében egy ünnepségen elnökölni ellentmondás. Emiatt sajnos a nagyon komoly és precíz előkészületek ellenére, ahogyan Carlo Acutis szentté avatását, úgy Bódi Mária boloddgá avatását is valamelyest halasztani kell” – fogalmazott a bíboros. Hozzátette, azért nem olyan sokkal kell halasztani, mint annak idején az Eucharisztikus Kongresszust, amelyet egy teljes évvel kellett későbbre tenni a Covid-járvány miatt. Azonban ami fontos, hogy magát a boldoggá avatást ez nem befolyásolja. „Érvényes pápai dekrétum van, ezen már nem változtat semmi. A kihirdetésre viszont kell egy külön megbízás” – mondta Erdő Péter. Bódi Mária Magdolna 1915-ben született egy egyszerű, vallásos családban Szigligeten. Fiatalon elkötelezte magát Krisztus mellett, csatlakozott a Nagyboldogasszony Leányai közösséghez, és életét teljesen Istennek […]

The post Elhalasztják Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását appeared first on 777.

Lepecsételték a Vatikánban az Apostoli Palota és a Szent Márta-ház pápai lakosztályait

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 9:30de
Az április 21-én szertartás keretében erősítették meg Ferenc pápa halálát és helyezték koporsóba a holttestét a Szent Márta-ház földszinti kápolnájában, és lezárták a pápai lakosztályokat.

Útravaló – 2025. április 22., kedd húsvét nyolcadában

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 5:00de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Mai evangélium – 2025. április 22., kedd húsvét nyolcadában

Magyar Kurír - 2025, April 22 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Jn 20,11–18

Ferenc pápa a magyarokkal

777 blog - 2025, April 21 - 10:28du

Számos alkalommal találkozott Ferenc pápa Rómában magyar zarándokokkal, hivatalos személyekkel. Azonban most azt elevenítjük fel, amikor a Szentatya látogatott a magyar emberekhez. Bár a jelenlegi országhatáron belül két alkalommal járt Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta, mégis három olyan találkozást tudunk feleleveníteni, amikor eljött a magyar emberekhez. Az első ugyanis még 2019. június 1-jén volt, amikor Székelyföld szívében, a csíksomlyói búcsún beszélt a magyar hívekhez Pünkösdkor a hegynyeregben, amelyről itt a 777 felületein is beszámoltunk. Bár az időjárás nem volt kegyes a résztvevőkhöz, amikorra kellett, mégis elállt az eső, így valóban ünnepi alkalommá alakult a közel 100 ezer hívő és a Szentatya találkozása. Ferenc pápa arany rózsát adományozott a csíksomlyói kegyhelynek, amellyel a Szűzanya iránti tiszteletét fejezte ki. Prédikációjában a zarándoklat fontosságáról beszélt és kiemelte, hogy a csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége. „Ezen a zarándoklaton más keresztény felekezetek hívei is részt vesznek, ami a párbeszéd, az egység és a testvériség jele. Ugyanakkor felhívás az életté vált hit és a reménnyé lett élet bizonyosságának a helyreállítására” – hangsúlyozta. Ő volt egyébként az első katolikus egyházfő, aki ellátogatott Csíksomlyóba. Aztán 2021. márciusában vált hivatalossá, hogy még abban az évben szeptemberben ott lesz Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén. Bár csak rövid időt […]

The post Ferenc pápa a magyarokkal appeared first on 777.

Közzétették Ferenc pápa halálának okait: agyvérzés és keringési összeomlás

777 blog - 2025, April 21 - 9:30du

A Vatican News jelentése szerint Ferenc pápa halálát agyvérzés, kóma, valamint visszafordíthatatlan szív- és érrendszeri összeomlás okozta. A halál beálltát EKG-felvételek segítségével állapították meg. Az elhalálozás okait Andrea Arcangeli professzor, a Vatikán Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának vezetője erősítette meg a Szentszéki Sajtóiroda által közzétett jelentésben. A Vatican News beszámolója:   Ferenc pápa halálát agyvérzés és visszafordíthatatlan szív- és érrendszeri összeomlás okozta. A halál okát Andrea Arcangeli professzor, a Vatikánállam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának igazgatója tanúsítja az elhalálozásról szóló jelentésben. A halál beálltát EKG felvételek segítségével állapították meg.   „Agyi érkatasztrófa (stroke), kóma, visszafordíthatatlan szív- és érrendszeri összeomlás. Ezek Ferenc pápa halálának okai, amely ma, hétfőn reggel 7.35-kor következett be a Szent Márta-házban lévő lakásában. Mindezt Andrea Arcangeli professzor, a Vatikánállam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának igazgatója tanúsítja a Szentszéki Sajtóiroda által hétfő este a halál-esetről közzétett jelentésben.   Az orvosi dokumentum szerint a pápa korábban kétoldali, multimikrobiális tüdőgyulladásban, akut légzési elégtelenségben, többszörös hörgőgyulladásban, magas vérnyomásban és II. típusú cukorbetegségben szenvedett. A halál beálltát EKG felvételek segítségével állapították meg. „Kijelentem – írja Arcangeli professzor -, hogy a halál okai tudásom és lelkiismeretem szerint azonosak a fentiekben megjelöltekkel.

The post Közzétették Ferenc pápa halálának okait: agyvérzés és keringési összeomlás appeared first on 777.

Ferenc pápa végrendelete

Magyar Kurír - 2025, April 21 - 9:19du
A Szentszék április 21-én este nyilvánosságra hozta Ferenc pápa két évvel ezelőtt olasz nyelven írt végrendeletének szövegét.

Agyvérzés és keringési összeomlás okozta Ferenc pápa halálát

Magyar Kurír - 2025, April 21 - 8:55du
Andrea Arcangeli, a Vatikánvárosi Állam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának vezetője közleményben tanúsítja, milyen okok vezettek Ferenc pápa halálához, amely április 21-én 7.35-kor következett be a Szent Márta-házban.

A népek pápája volt – Erdő Péter bíboros részvéttáviratot küldött Ferenc pápa halálára a Vatikánba

Magyar Kurír - 2025, April 21 - 8:15du
Ferenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn, 7 óra 35 perckor a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. Erdő Péter bíboros, prímás részvéttáviratot küldött Pietro Parolin bíboros államtitkárnak, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében, magyar nyelven közreadunk.

Mit kötött a lelkünkre Ferenc pápa 2021-ben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson?

Magyar Kurír - 2025, April 21 - 8:00du
Ferenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. Összegyűjtöttük az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából mondott beszédeinek egyes részleteit, kiemelt üzeneteit, melyeket elolvasva, átelmélkedve mondhatunk köszönetet életéért, tanításáért.

Romanelli gázai plébános: Ferenc pápával egy apát vesztettünk el

Magyar Kurír - 2025, April 21 - 7:30du
Gabriel Romanelli, a gázavárosi Szent Család-templom plébánosa felidézte Ferenc pápa telefonhívásait, közelségét a plébánián élőkhöz. Olyan volt, mint egy apa, aki 19 hónapon keresztül mindig ott volt gyermekei mellett a nehézségekben.

A ferences rend is közleményben búcsúzott Ferenc pápától

Magyar Kurír - 2025, April 21 - 7:00du
A Kisebb Testvérek Rendje április 21-én közleményben búcsúzott Ferenc pápától, aki elsőként viselte a történelemben pápaként a Poverello nevét, s aki egész pápasága során közel maradt a Ferences Családhoz, gondoskodó figyelemmel követve és kísérve a közösség életét. A közleményt teljes terjedelmében, magyar fordításban közöljük.

Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon

Magyar Kurír - 2025, April 21 - 6:33du
A kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyilatkozott április 21-én, húsvéthétfőn.

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó - Katolikus egyházi hírek