Back to top

Magyar Kurír

Subscribe to Magyar Kurír hírcsatorna
Katolikus Hírportál
Frissítve: 3 óra 30 perc

Templomgyógyítók – Petrőczi Éva verseskötetéről

2024, April 21 - 3:02du
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.

A tokaji aszú misztériuma

2024, April 21 - 2:00du
Tokaj-Hegyaljára látogattak el februárban a jezsuita.hu munkatársai, hogy fényt derítsenek a Lumina, a magyar jezsuiták fehérborának eredetére. Az egykori rendi dűlőket ma már mások – például a Royal Tokaji borászat munkatársai – művelik meg, de tisztelettel fordulnak a természethez, történelmükhöz és az italhoz, melyről Jézus azt mondta: „Ez az én vérem”.

Sója Miklós-emlékparkot szenteltek Timáron

2024, April 21 - 1:30du
Április 13-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök áldása mellett Sója Miklósról elnevezett emlékparkot avattak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Timár görögkatolikus temploma mellett.

A veszprémi püspöki vár a katolikus restauráció korában – Érsekségi ékességek (112.)

2024, April 21 - 1:02du
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal Dr. Lukcsics Pál – Dr. Pfeiffer János A veszprémi püspöki vár a katolikus restauráció korában című könyvét mutatták be.

Az Eucharisztia tisztelete 164/2.

2024, April 21 - 12:00du
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Canterburyi Szent Anzelm püspök és egyháztanító

2024, April 21 - 6:00de
Canterburyi Szent Anzelm bencés szerzetesre, püspökre és egyháztanítóra emlékezünk liturgikus emléknapján, április 21-én.

Útravaló – 2024. április 21., húsvét 4. vasárnapja, papi és szerzetesi hivatások vasárnapja

2024, April 21 - 5:01de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

Mai evangélium – 2024. április 21., húsvét 4. vasárnapja

2024, April 21 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Jn 10,11–18

A Szentatya a Pápai Történettudományi Bizottság tagjait fogadta a Vatikánban

2024, April 20 - 8:56du
Ferenc pápa április 20-án szombaton délelőtt fogadta a Kelemen-teremben a fennállása 70. évfordulóját ünneplő Pápai Történettudományi Bizottság 35 tagját, köztük Molnár Antal történészt, a budapesti Történettudományi Intézet igazgatóját.

A HÉT VERSE – Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

2024, April 20 - 8:30du
Talán szokatlan ez a hang Tóth Árpádtól, s mégis igazán az övé: csupa dallam, csupa rímes szép játék; igazi tavaszi-áprilisi öröm szólal meg e versből, mely a címévé tett zeneműhöz híven intenzív, virtuóz, szeszélyes és tréfás.

Meghívásunk: remény magvait vetni és békét építeni – A pápa üzenete a hivatások 61. világnapjára

2024, April 20 - 8:00du
Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Jó Pásztor vasárnapján a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz. Ferenc pápa a hivatások 61. világnapjára Meghívásunk: remény magvait vetni és békét építeni címmel írt üzenetének magyar fordítását az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

A Soeul National University közös kurzusokat indít a PPKE ITK-val

2024, April 20 - 7:02du
2023 végén a Soeul National University (SNU) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, aminek célja, hogy megteremtsék egy, a két egyetem közötti tudományos és oktatási együttműködés alapját – közölte az egyetem április 19-én.

Átemel egy másik világba – Találkozás Gelencsér Gábor filmkritikussal

2024, April 20 - 6:00du
Amióta csak feltalálták, minden kor embere szívesen nézett filmet. Napjainkban a vizualitás még inkább felértékelődött, ráadásul szinte korlátlanul hozzáférhetünk a sorozatokhoz, játékfilmekhez. De vajon miért szeretjük a filmet? S értjük is, amit nézünk?

A test zenéje – Gondolatok a dalról

2024, April 20 - 5:00du
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 20-án

2024, April 20 - 4:27du
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.

Halk szavú pásztor

2024, April 20 - 4:00du
Húsvét 4. vasárnapja, papi és szerzetesi hivatások világnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 10,11–18)

Ők tizenketten – Beszélgetések az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeivel

2024, April 20 - 3:00du
A kötet azoknak a Magyar Katolikus Rádióban elhangzott beszélgetéseknek megszerkesztett változatát tartalmazza, amelyeket hírportálunk igazgató-főszerkesztője, Kuzmányi István készített a 2021-ben Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előtt a rendezvény hírnökeivel.

Ferenc pápa a béke iskolái tanáraihoz és diákjaihoz: Legyetek a jövő felelősségteljes főszereplői!

2024, April 20 - 2:01du
A Szentatya április 19-én, pénteken délelőtt a VI. Pál aulában találkozott a béke iskolái olasz nemzeti hálózatának tanáraival és diákjaival. A nagy aulát megtöltő hatezer tanárhoz és diákhoz intézett beszédében Ferenc pápa a jövő iránti felelősségre buzdította őket.

Pár-beszédben – Várszegi Asztrik és Palotai Gabriella beszélgetőkönyvének bemutatója

2024, April 20 - 1:00du
Május 16-án, csütörtökön mutatják be Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát és Palotai Gabriella pszichiáter Pár-beszédben című beszélgetőkönyvét a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében (Budapest, V. kerület, Piarista köz 1.).

Miért szervez online lelkigyakorlatot a Manréza?

2024, April 20 - 12:01du
A Manréza Lelkigyakorlatos Ház a jelenléti lelkigyakorlatok tartására jött létre: a főváros közelségében, mégis helyet és lehetőséget kínálva a kiszakadásra a mindennapokból, elmélkedésre a természet csendjébe elvonulva. Az idei nagyböjtben – immár negyedik alkalommal – mégis online lelkigyakorlatot szerveztek Dobogókőn.

Oldalak