Katolikus egyházi hírek
Ferenc pápa Twitter-üzenetei március 13-án
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Szemben – A Máltai Szeretetszolgálat fotótárlatán elénk tárul a felzárkózó települések élete
Szemben címmel nyílik fotókiállítás március 15-én a FUGA – Budapesti Építészeti Központban, amely az ország hátrányos helyzetű településeinek életébe enged betekintést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak objektívjén keresztül. Szubjektíven.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Betegeket és fogvatartottakat is hordozott a szívében a 7 templom zarándoklat 300 fiatal résztvevője
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodája harmadik alkalommal rendezte meg a húsz kilométeres nagyböjti 7 templom zarándoklatot március 9-én, Nyíregyházán. A lelki programra az egyházmegye köznevelési intézményeiből, a Szent László és a Boldog Terézia Szakkollégiumból, valamint az egyházmegye plébániáiról mintegy háromszáz fiatal érkezett.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Adomány a bolhapiac bevételéből Nyíregyházán
A nagyböjt folyamán hetente más-más gyakorlati feladatot kapnak a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai, hogy jó cselekedetekkel gyarapodva közeledjenek Krisztus keresztjéhez. Legutóbb bolhapiacot tartottak; a befolyt összeggel az adományozást gyakorolták – adta hírül az egyházmegye honlapján március 12-én. Kovács Csaba lelkiigazgató beszámolóját szerkesztve közöljük.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A Kazahsztánban szentként tisztelt Chira Sándor kárpátaljai vértanú püspökről készült tévéműsor
Chira Sándor kárpátaljai görögkatolikus püspökről – akit a Szentszék engedélyével Romzsa Tódor titokban szentelt fel – beszélgetett Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes Riskó Marianna történésszel az EWTN katolikus csatorna Communio című műsorában március 12-én. Chira Sándor 33 évnyi raboskodása, száműzetése és megpróbáltatása közepette is mindvégig töretlen hittel tett tanúságot Krisztusról.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet-líceumba látogatott
Március 8-án, pénteken a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet-líceumban Kovács Gergely érsek szentmisét mutatott be, majd a diákokkal beszélgetett.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Szülőfalujában avattak emléktáblát Regőczi Istvánnak halálának évfordulóján
Regőczi István római katolikus pap, az „Isten vándora” halálának tizenegyedik évfordulója alkalmából március 3-án emléktáblát avattak szülőfalujában, Látrányban.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A „szerelmes kalandtúra” megérkezett Bodajkra
Lezárult a Szeretetkaland 2024, a Székesfehérvári Egyházmegye idei „házasságmélyítő” programja. A részt vevő házaspárokat március 9-én a bodajki kegyhelyen szentmise keretében megáldotta Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért imádkoztak Bujákon
Ambrogio Maria Canevesi OFM mutatott be koncelebrált szentmisét március 2-án, szombaton a Nógrád megyei település Szent Márton-plébániatemplomában Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
25. alkalommal rendezték meg Károly József Iréneusz OPraem kanonok, fizikus emléknapját Nagyváradon
A rendi hagyományoknak megfelelően március második szombatján, 9-én rendezte meg Károly József Iréneusz OPraem kanonok, fizikus emlékünnepét a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság Nagyváradon, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségével (BINCISZ), illetve a Sapientia Varadiensis Alapítvánnyal való közös szervezésben.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Isten éltesse a Szentatyát! – Tizenegy éve választották meg Ferenc pápát
Ma tizenegy éve, 2013. március 13-án választották pápává Jorge Mario Bergogliót.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Útravaló – 2024. március 13.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Mai evangélium – 2024. március 13.
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Jn 5,17–30
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
„Meg nem mondanád, hogy a halál mezsgyéjén járunk” – A ferences Donát testvérrel a hospice-osztályon
Nem halálosztály, és nem elfekvő. Másfajta idő. A kórházlelkésznek olyan ajtók is megnyílnak, amelyek másnak nem. Végstádium és surlófény. Donát testvérrel Klementisz Réka beszélgetett a Korányi-kórház hospice-osztályán.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
A legnehezebb helyzetben is kinyílik egy ajtó – Pelenkacsomagot adott át a Karitász Budapesten
A DM Magyarország és a Katolikus Karitász együttműködésében létrejött „Együtt a babákért!” program keretében tizennegyedik alkalommal adtak át pelenkacsomagot kisgyermekes családoknak. Budapest-Rákosfalván a Szent István király-templom közösségi termébe várták március 12-én a gyermekekkel együtt érkező szülőket.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Bencés öregdiákok önkéntes napja az „Ora et labora” jelmondat jegyében
Visszaadni valamit abból, amit a Pannonhalmi Főapátságtól és a gimnáziumtól kaptak – ez a cél vezérelte a Pannonhalmi Bencés Gimnázium öregdiákjait abban, hogy hagyományteremtő szándékkal megszervezzék első közös önkéntes napjukat. Csaknem húszan – köztük Hortobágyi T. Cirill főapát – ragadtak kerti szerszámokat március 2-án, hogy együtt szépítsék az arborétumot és gyógynövénykertet Pannonhalmán.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Együttműködési megállapodást írt alá a PPKE és a Katolikus Szeretetszolgálat
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Katolikus Szeretetszolgálat között megállapodás született, melynek keretében a két intézmény a Uspace.hu online közösségi tér fejlesztése és hatékonyabb működtetése érdekében igyekszik a következő generációt is megfelelő tudással és gyakorlattal felruházni.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Szolgálni az Urat, erre hívott az Isten – Országos kispaptalálkozó a görögkatolikusok szervezésében
Immár hagyomány, hogy nagyböjtben találkoznak egymással az egyházmegyei szemináriumok kispapjai. Az idei rendezvényt március 8–9-én Nyíregyházán tartották. A házigazda a Görögkatolikus Papnevelő Intézet volt a miskolci propedeutikus szeminárium görögkatolikus papnövendékeivel kiegészülve.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Sajgó Szabolcs SJ az európai jezsuita szociális intézmények találkozóján
Az európai jezsuita szociális központok hálózatának tizenkét tagja egyeztetett Dublinban február 28. és március 2. között. A magyarországi rendtartományt Sajgó Szabolcs szociális ügyekért – így a Jezsuita Menekültszolgálatért is – felelős rendtag képviselte Írország fővárosában.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek
Mit üzen ma nekünk Római Szent Franciska életszentsége? – Interjú Erdő Péter bíborossal
Erdő Péter bíboros Szent Franciska, Róma társvédőszentje emléknapjához kapcsolódóan március 10-én szentmisét mutatott be címtemplomában, a Colosseum szomszédságában álló Santa Maria Nova-, vagy ahogy a rómaiak nevezik, Szent Franciska-bazilikában. A főpásztor a szentmise után többek között Szent Franciska életpéldájának aktualitásáról nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.
Kategóriák: Katolikus egyházi hírek