Katolikus egyházi hírek
„Isten által kiválasztottak” – Rekordszámú katekumen Dublinban
25 éves jubileumát ünnepelte az Öveges József Tanáregylet
„Az az ima a legjobb, amelyet elmondasz” – Fábry Kornél
Fábry Kornél püspök atya volt a vendége a nemrégiben megrendezett székelyudvarhelyi ifjúsági estnek, ahol az imádság fajtáiról, fontosságáról és személyes élményeiről beszélt a fiataloknak. A rá jellemző humorral, tisztasággal és felkészültséggel mesélt. Őszintén ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el az alábbi sorokat, mert az imádság néha rögös útjához igazán sok segítséget nyújt a Szentlélek ezen gondolatok által is. A püspök atya az ifjúsági est elején megköszönte a fiataloknak, hogy a szünet alatt is eljöttek és nem a tv előtt ülnek otthon, majd néhány bemelegítő kérdéssel folytatta. Érdeklődött, hogy ki mennyit szokott naponta imádkozni, majd bevezetésként megosztott néhány gondolatot az imáról: „Az ima nehéz műfaj, és ha azt kérdezitek tőlem, hogy hogyan kell imádkozni, azt mondom, nem tudom, de a Szentlélek segít. Szent Pál apostol tanítja, hogy mi azt sem tudjuk, hogyan kell imádkozni, de a Lélek a segítségünkre siet.” „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm 8, 26) Sokszor azt gondoljuk, hogy az imádság egy elmondott valami.” Majd elmesélt egy történetet, amikor valaki azt gyónta meg, hogy rosszul imádkozott. Mire annyit kérdezett félig viccesen, hogy: „ne haragudjon, de azt hogy kell?” Majd ezek […]
The post „Az az ima a legjobb, amelyet elmondasz” – Fábry Kornél appeared first on 777.
