Ministránstalálkozó Rómában

2010. augusztus 1. és 7. között ministránsok tízezrei találkoztak Rómában a Nemzetközi Ministráns Szövetség (Coetus Internationalis Ministrantium) által megrendezendő ministráns világtalálkozón. Ez volt a tizedik európai zarándoklat, témája ezúttal: „Inni az igazi forrásból”. A római zarándoklatot négy- vagy ötévente szervezi az idén ötvenéves Nemzetközi Ministráns Szövetség 12 évesnél idősebb ministránsok számára. 55 ezer ministráns érkezett Rómába, így a város utcáin lépten-nyomon ministráns csoportokkal találkozhattak a magyar résztvevők is.

A magyar résztvevők egy csoportja augusztus 1-én, vasárnap a hajnali órákban érkezett meg Rómába. Első utuk az Ostia Antica strandjára vezetett, ahol fürdőzéssel indították a napot. Ezután a Callixtus-katakombához mentek, ahol az őskeresztények történetéről és a hely jelenkori aktualitásáról tartott nekik előadást egy magyar szalézi szerzetes.

A katakombák bejárása után közös szentmisén vettek részt a főegyházmegye ministránsaival a pár száz méterre lévő San Tarzicio-templomban. A szentbeszédet Tiboldi Gábor ministráns referens mondta. Ezután a ministránsok elfoglalták szállásukat.

A hétfői nap a várossal való ismerkedéssel telt, amelynek nevezetes pontjait kereték fel a zarándokok, és a városnézés kedden is folytatódott.
Kedden délután a Szent Péter téren gyülekeztek a ministránsok, ahol színes programmal ünnepelték a CIM 50 éves fennállását. A program kezdetén köszöntötték a 17 résztvevő nemzetet, felelevenítették a Szent Péter tér történetét, megemlékeztek Szent Tarzíciusz alakjáról is, majd egy zsonglőr tartott bemutatót. Az ünnepi program mélységét az az imaóra jelentette, amelyben zsoltárokat imádkoztak, olvasták az evangéliumot és több nyelven fohászok hangzottak el.

A Világtalálkozó résztvevői az augusztus 4-i, szerdai általános kihallgatás során találkoztak a Szentatyával. A Szentatya nyári szabadságát megszakítva szerda reggel helikopterrel érkezett Castel Gandolfóból Rómába. Köszöntő beszédében visszaemlékezett arra az időre, amikor még ő is ministráns volt. Arra buzdította a világ 17 országából összegyűlt ministránsokat, hogy legyenek hűségesek az Egyházhoz, az egyházi szolgálathoz. Az Eucharisztia a legnagyobb ajándék, amit Krisztus nekünk adott –  mondta a pápa. A hívőknek ennek szolgálatába kell állítaniuk mindennapjaikat, sőt az is előfordulhat, hogy életüket is oda kell adniuk az Eucharisztiáért, amint ezt Szent Tarziciusz, a ministránsok védőszentje tette. A Szentatya arra kérte a ministránsokat, hogy rendszeresen járjanak templomba, és mindig jól készüljenek fel a szentmisére.

A Nemzetközi Ministráns Szövetség elnöke, Martin Gächter baseli segédpüspök ajándékként nyújtotta át azt a nyakba tehető sálat, amelyet a ministránsok a találkozó alkalmával viselnek. Róma utcáin a ministránsok erről a szines sálról ismerik fel, hogy társuk is a találkozóra érkezett. A kendők cseréjével pedig ismeretéségek és barátságok születhetnek. A Szentatyának adott sál az  egyetlen, amely fehér színű, és az egyetlen, amit nem lehet elcserélni – mondta a Nemzetközi Ministráns Szövetség elnöke.

(www.magyarkurir.hu/hirek/?33612)