A budapest-felsővízivárosi Szent Anna plébániatemplom kapuja és padjai, a templommal együtt, a 18. században készültek, különleges, egyedi darabok, az egységes barokk templomkép nélkülözhetetlen részét képezik. Mivel szerencsére azóta is eredeti funkciójukban használják őket, kopásuk, elhasználódásuk elkerülhetetlen volt. Hogy továbbra is eredeti formájukban tudják szolgálni a közösséget, és annak további generációit, 2021/2022-ben Bölöni Melinda fa-, bútor-restaurátor valamint a BF Restaurátor Művész Kft. restaurálta őket, Magyarország Kormányának pályázati támogatásával. A munkát előzetes kutatások, feltárások, és az örökségvédelmi engedély megkérése előzte meg. Ebben Jánosa Domokos plébános és Burits Oktávián építész mellett részt vettek az Örökségvédelmi Hivatal szakemberei is.
A padok a templomhajóban négy tömböt alkotnak, A korábbi években azonban sok probléma volt velük, egyes részei instabillá, részben használhatatlanná váltak, részei letöredeztek. Javításukat a restaurátorok tömbönként ütemezve, négy részletben végezték el. Az előzetes tervnek megfelelően az egyes blokkok padjait és a hozzájuk tartozó mellvéd-szerkezetet a szétszerelték. és műhelybe szállították, majd az ottani restaurálás és visszahelyezés után a következő tömb padjaira került sor.
A padtömbök egy korábbi felújításkor utólagos gerendavázat kaptak. Akkor a gerendák által határolt teret feltöltötték, lecsempézték, és lapvas rögzítőfülekkel egészítették ki. Utóbbiakhoz rögzítették a padvégeket. Emellett a padlábak hengeres, 2-3 cm-es vendégcsapokkal illeszkedtek a gerendavázba. Mivel a rögzítés nem volt megfelelően stabil, használat közben számos esetben törések, sérülések keletkeztek a padokban, amelyeket utólagos szegelésekkel és csavarozásokkal próbáltak javítani. A bontás tehát ezek eltávolításával kezdődött.
A szétszerelt padok felületeiről a restaurátorok a műhelyben eltávolították a szakszerűtlen, stílusidegen rátéteket. A festett, fenyőből készült felületeket megtisztították a rosszul fölvitt vagy lepergő rétegektől, részben nedves tisztítással, részben csiszolással. A cél a flóderezett felületek minél nagyobb arányban történő megőrzése volt. A tölgy felületek gyantás-viaszos lakk-rétegét szintén mechanikus módszerrel tisztították meg, egészen a fáig. A több fázisban történő citlingeléssel, az egyes fázisok között tiszta vízzel való puhítással sikerült a beivódott szennyeződések nagy részét is eltávolítani. A vizsgálat során a fában aktív fertőzés nem volt tapasztalható, így fertőtlenítésre csak minimális mértékben került sor az AntiFungi Plus faanyag-védőszerrel, amelyet ecsettel juttattak föl a felületekre.
Az eredeti, maradandó festékrétegek levédése után, új fedőréteg került az ülő-és hátlapokra, valamint a támasztólábakra. Ehhez színezett alapozófestéket használtak, erre került a színezett lazúrral felvitt faerezet, majd színezett lakk. A tölgy felületeken a pótlások nyers, világos színét az eredeti elemek érett színéhez kellett igazítani, alkoholban oldódó porpácok segítségével. Ezt követően viaszolaj-rétegekkel telítették a tölgy pórusait, majd a kisebb réseket viaszos anyaggal tömítették (méhviasz, kolofónium, karnauba és terpentin színezett keverékével).
A padok faanyagának öregedése, száradása és rögzítési módja számos repedést okozott a szerkezetben. Ezeket a restaurátoroknak érzékeny egyensúlyt tartva kellett kezelniük. Csak a szerkezetet károsító vagy torzító javításokat, kiegészítéseket távolították el. Számos esetben kellett a kitömött réseket kitisztítani, hogy helyre tudják állítani a csapolások eredeti pozícióját. A fennmaradó réseket hézagolóléccel (ék alakban levágott, azonos fajta fából készült pótlással) javították. A korhadásos anyaghiányokat Artiwood kétkomponensű fapótló készítménnyel egészítették ki. Megtartották azonban a restaurálás során a stabil és esztétikailag is elfogadható korábbi javításokat, valamint a használatból adódó kopásokat. A hiányzó faragványok pótlásai az eredetivel megegyező anyagból készültek, a meglévő eredeti elemek pontos másolataként. Mivel a faragványok egy padblokkon belül is nagy változatosságot mutattak, mintaként a pad másik oldalának vagy a szomszédos padok faragványai szolgáltak.
Az ülőlapok is gyarló állapotban voltak. Volt amelyik beszakadt, és pozdorjalemez támasztotta alá, de volt olyan is, ahol a padláb tartotta az összecsukló ülőlapot. Ezeket a részeket a restaurátorok lapolva, csapolva és ragasztva erősítették meg. A porladó szivacsréteggel kitömött, és így egészségre veszélyes üléskárpitot a műhelyen kívül, maszk használata mellett kellett lebontani. Habár a kárpitozás eredetileg nem tartozott hozzá a padokhoz, a használói igényekhez igazodva ismét párnázat került rájuk, de úgy, hogy az eredeti, párnák nélküli állapot minél egyszerűbben helyreállítható legyen. Eltávolították az utólag fölszerelt akasztók nagy részét is. Csak a legrégebbieknek bizonyulók maradtak meg, és a többit pedig ezeknek a formavilágát visszaadó öntvényekkel pótolták.
Amikor a felújított padokat visszahelyezték eredeti pozíciójukba, rögzítésükhöz a korábbi fém rögzítőfüleket és az újonnan beépített csapokat is fölhasználták. A csapokat facsavarral rögzítették a gerendákhoz. A gerendák is új, egységes felületkezelést is kaptak, legvégül pedig a padok felületének színét ronggyal felhordott viaszolajjal egységesítették.
Eredeti állapot és helyszíni szerelés
A műhelyben
