Back to top

Tájékoztató a Felsővízivárosi Szent Anna plébánia nyári hittanos táboráról (2018)

Mit jelent az, hogy hittanos tábor?

A tábor nem azért „hittanos tábor”, mert egész nap hittanórákat tartunk, hanem azért, mert hittanos gyermekek vesznek benne részt, és úgy viselkedünk a táborban, ahogyan az a hittanos gyermekekhez illik. Itt próbáljuk gyakorlatban elmélyíteni mindazt, amit az év során a hittanórákon tanultunk, és amely természetes része kell, hogy legyen minden keresztény ember életének. Tehát természetesen lesz közös ima reggel és este, valamint étkezések előtt, és étkezések után. Ugyan minden nap lesz szentmise a táborban, de ezen a gyermekeknek nem kötelező részt venni, csak vasárnapokon, a tábornyitó és táborzáró szentmisén.

Arra nagyon odafigyelünk, hogy a gyermekek valóban hittanoshoz méltóan viselkedjenek egymással, a táborvezetőkkel, és ne hangozzék el csúnya vagy szeretetlen szó a táborban. A táborban megrendezett vetélkedők, versenyek, előadások is ezt a szellemet kívánják erősíteni a gyermekekben.

Ez a tábor elsősorban a gyermekekért van, az a fontos, hogy a gyermekek felhőtlenül boldogok legyenek, és nagyon jól érezzék magukat.

Ki jöhet a hittanos táborba?

Mindenki, akinek kedve van és elfogadja, hogy ez egy hittanos tábor, ahol ennek megfelelő viselkedést várunk el. Lehet hozni olyan gyereket is, aki nem a plébániánk hittanosa, vagy nem hittanos még, de természetesen vele szemben is ugyanez az elvárásunk.

Hol és mikor lesz a hittanos tábor?

Ebben az esztendőben a nyári hittanos táborunkat Horányban, az Árnyas Sziget ifjúsági táborhelyen tartjuk 2018. július 7-15-ig. Szombat este vacsorával kezdődik a tábor, és vasárnap ebéddel fejezzük be.

Lehetőleg a gyermekek a táborozás teljes időtartama alatt vegyenek részt a táborban. A tábor nagyszerű adottságokkal rendelkezik. A gyerekek különböző méretű, nagyon szép, faházakban lesznek elhelyezve.

Szeretnénk, ha a gyermekek lehetőleg együtt lennének, még akkor is, ha a szüleik is ott vannak a táborban. A gyerekek felügyeletükről egyetemista korú fiatalok gondoskodnak 5-6 fős csoportokban. A területe tábor igen nagy, kerítéssel határolt területen fekszik, vannak sportpályák, van fedett étkezőhely, és olyan helyiségek is, ahol rossz idő esetén meg tudjuk tartani a gyermekekkel a foglalkozásokat.

Milyen programokat tervezünk a táborban?

A tábor programja igen nagymértékben függ az időjárástól. Természetesen lesznek kirándulások, a Dunakanyar szépségeit fogjuk megtekinteni. Tervezünk akadályversenyt, számháborút, tánctanulást, sportversenyeket, kézműves- és népi foglalkozásokat, versenyjátékokat, éjszakai túrát, városismereti versenyt, Visegrádi vár megtekintését, stb.

A táborban lesz Ki? Mit? Tud? is, erre már most lehet készülni. Már nagyon vájjuk az esti tábortűznél a vidám együttléteket, játékokat, beszélgetéseket

Természetesen nem feledkezünk meg a mindennapos imáról, közös éneklésről, a lelki programokról sem.

Szeretnénk a tábort ebben az évben is minél olcsóbban megszervezni. A teljes költség résztvevőnként idén sem kevesebb, mint 65.000 Ft. Az idén is sok pályázatot adtunk be, reméljük nem eredménytelenül. Mi a tábor résztvevőitől 25.000 Ft-ot kérünk, a hiányzó összeget pályázatokból és a plébánia támogatásából próbáljuk pótolni.

A tábor költségeiben benne van a szállás (ágyneműhasználattal), a táborhely által biztosított étkezés (hideg reggelivel, meleg kétfogásos ebéddel és meleg, egyfogásos vacsorával), az általunk nyújtott étkezés, a programok, költségei, a belépőjegyek ára, a tábori külsős programok utazási költsége és egyéb kiadások.

Amennyiben ez az általunk kért 25.000 forintos hozzájárulás valakinek megterhelő vagy a család több gyereket szeretne a táborba küldeni, természetesen próbálunk kedvezményt adni. Azért senki ne maradjon otthon, mert nem tudja a teljes részvételi díjat megfizetni.

Jelentkezési és részvételi feltételek. Fontos tudnivalók.

A tábor hatékony szervezése érdekében vájjuk a gyermekek mielőbbi jelentkezését. Végső jelentkezési határidő: 2018. június 18-ig Jelentkezéskor 10.008 forint előleg fizetését kéijük. A jelentkezés a teljes körűen kitöltőit és aláírt jelentkezés top leadásával illetve az előleg befizetésével válik érvényessé. Jelentkezéskor szíveskedjenek figyelembe venni, hogy az előleget visszafizetni nem áll módunkban. A jelentkezési lapok és az előleg összege leadhatóak a hittanórákon Domokos atyának, de legfőképpen előzetes egyeztetés alapján a szentmisék előtt és után Tóthné Réti Ágnesnek.

A táborban csak egészséges gyermekek vehetnek részt. Minden résztvevőnek le kell adnia a tábor szervezőinek a táborba indulás előtt a szülők által aláírt szülői egészségügyi nyilatkozatot. A gyermek által szedett állandó gyógyszerekről, allergiáról, tartós betegségről, bármilyen fontos egészségügyi problémáról szíveskedjenek a jelentkezés lapon és szükség esetén szóban is a tábor szervezőit tájékoztatni. Ételérzékeny gyermekek esetén írásos szakorvosi véleményt és részletes szülői tájékoztatást kérünk szépen, hogy a táborozok étkeztetését a táborozás teljes időtartama alatt megnyugtatóan biztosítani tudjuk.

A tábor szervezői