A Szent Anna templom zenéje a XVIII. században

Isoz Kálmán

 

Harsonázó angyal a Szt. Flórián kápolna (az egykori vízivárosi kórházkápolna) orgonájáról (Weber József Lénárd, 1761, Kiscelli Múzeum)

A XVIII. század derekáig a várbeli plébánia volt a művészi zene központja, a város fejlődésével azonban újabb gócok is létesülnek, amelyek hivatva lesznek a zenei életet fejleszteni, zenészeket, énekeseket nevelni. A Víziváros lassan kivetkőzött szerény külvárosi képéből, gyarapodott, úgy hogy a hívek részére Istenházát kellett emelnie. A Víziváros katolikus lakossága Szent Annát választotta pátronusául s az ő tiszteletére előbb szerény hajlékot emelt, melynek helyébe 1740 és 1746 között hatalmas arányú templomot épített. Ez lett a vízivárosi plébánia s ennek kórusán alakult ki a második budai templomi zenekar.

1727-ben találjuk első nyomát a Szent Anna-kápolnabeli zenés istentiszteletnek. Köschner Károly jezsuita páter gondozta az új egyházat s a várbeli plébániából hozta kölcsön az ünnepélyes szertartásokhoz szükséges templomi felszereléseket, sőt a hangszereket is (pl. üstdobokat, a hordozható orgonát). Ez az állandó kapcsolat a várbeli plébániatemplom és a Szent Anna-templom között a jezsuita rend feloszlatásáig tartott s a város, minden igyekezete dacára, nem jutott az egyház kegyúri jogának gyakorlásához, mely a várbeli plébánia alplébániája maradt mindaddig, míg a jezsuita rend fennállott. A legszembeötlőbb a kapcsolat a század közepéig, amíg a vízivárosi plébánia saját szervei kifejlődnek, amely időpontig hol a Jézus-társasági atyák regens chori-ja, hol a városi zenészek szerepelnek néhány forintnyi jutalom fejében az Anna-napi misén s még néhány más sátoros ünnepen. A templom felépítése ugyancsak igénybe vette a hívek áldozatkészségét, úgyhogy a belső felszerelés csak lassú léptekkel haladt előre s még jó ideig tartott, míg a kórus ellátására került sor.

Pöhm Márton Mátyást az 1752. október 20-i tanácsülés tette meg vízivárosi magyar és német tanítónak. Pöhm jó zenész volt, bejáratossá lett a kórusra s az ottani zenei élet irányítását igyekezett a maga kezében összpontosítani. Orgonistája lesz a Szent Anna-templomnak s bár a regens chori ügykörét látja el hivatalból, általában tanítónak és orgonistának hívják. Amikor 1755. decemberében a paróchia jövedelmében való részesedését kétszer is kéri, a zenészek komisszáriusához küldik, azaz elutasítják.

Nemcsak ügyes zenész volt Pöhm, hanem mozgékony férfiú is, aki kórusának mecénást is tudott szerezni. Emlékezetes marad Wolf János halászmester neve, kinek a templom javára tett ajándékai között hangszerek is voltak. Wolf már régebben adott két vadászkürtöt, ez ajándékát 1756-ban megtoldotta két nürnbergi új c-trombitával és két új kremónai hegedűvel. Ekkor a templomnak már volt egy hétváltozatú orgonája. Rendszeres énekes mise csak attól az időponttól lehetséges, amikor az énekesfiúk intézményét állandóan bevezették. Pöhm a tanácsnál, illetőleg a rendnél ezt is kiijárta; az énekes fiúk tartási díját pedig a külső tanács hozzájárulásával 1762. március 5-én engedélyezték. Igaz csak ismételt sürgetésre, 1763. december 29-én utalványozták ki a két vocalista tartására szánt összesen 40 forintot. Ezt az összeget azután már rendszeresen évről-évre megkapja Pöhm s halála után 1773. február 1-én özvegyének utalványozzák ki. A Szent Anna-templom tehát a jezsuita rend kezében levő plébánia-templom volt, mely iránt a tanács fokozottabban érdeklődött. Felszerelése fokozatosan növekedett s a kórus részére egy hegedűt, majd egy csellót s végül egy nagybőgőt vásásroltak. A kórus így az akkor dívó mértéket elérte. Pöhm Márton nagy ügybuzgósággal látta el tisztét, de mint orgonista és tanító nem került a városi zenészek sorába s regens chori-nak sem tették meg. Ily körülmények között a vízivárosi plébániában Pöhmnek 1772. végén bekövetkezett haláláig az egyes ünnepélyesebb istentiszteletek után 6, 7 és 9 forintos fizetéseket adtak.

Pöhm Mártonnnak tisztében utóda József nevű fia lett, kit az 1773. július 8-án tartott vízivárosi tanácsülés vizivárosi magyar és német tanítónak tett meg annyival szívesebben, mert magára vállalta, hogy özvegy édesanyjának életfogytiglan évi 150 forint ellátási költséget fog fizetni, amely járadék már a következő évben 100 forintnyi összegre apadt le s amelyet a tanács az özvegynek december 16-án előadott kérelmére, ha a fiú önszántából nem találna fizetni, negyedévi részletekben annak fizetéséből le fog vonni. Pöhm József azonban atyját nemcsak a tanítói állásban, hanem a Szent Anna- és Szent Flórián-beli orgonistaságban is követte. Egyáltalában atyjának minden tisztét ellátta s ennek folytán annak kiutalt összes külön jutalmakat magának is megszerezte. Ő is nevelte a kórus számára az énekes fiúkat s ő is igyekezett a Szent Anna-templombeli kórus színvonalát emelni, ahol orgonistaságának idején egy nagybőgőt vásároltak s hangjegyeket szereztek be. Pöhm József 1777. december 31-én még felveszi a Flórián-kápolna regens chori teendőiért esedékes 18 forintot, míg a Szent Flórián ünnepén tartott misén való muzsikálásért 1778. május 11-én már Mayer Jakab nyugtázza a szokásos összeget. Özvegy Pöhmnének más támasza nem maradt, s így már ez évi május 1-én a kórházba való felvételért folyamodott, mely kérelemnek a tanács eleget is tett. Pöhm József halálát az 1778. év elejére kell tennünk; az ő örökébe ez év májusában Mayer Jakab lép, aki azonban már regens chori a Szent Anna-templomban is. Ő sincs hosszú ideig az iskola s a templom szolgálatában, már 1784-ben üres az állása, amelyre Mayer Gáspárt, alighanem Jakab fiát választották meg, aki azonban vízivárosi tanítói tisztje mellett a Szent Anna-templom regens chori-ja is és ez állásában éppúgy, mint a Szent Flórián-kápolnájabeli állásában megmarad 1812. október 31-ig. Az ő működésének idejére esik a templomnak a város kegyuraságába való jutása s a régi kis orgonának a II. József által feloszlatott kármeliták rendje templomában levő nagy orgonával való kicserélése s néhány új hangszernek vásárlása. A vízivárosi plébánia időközben a kegyuraság alá jutott. A templom számadásai az 1780-1784. évekről hiányoznak, így nem tudjuk megállapítani, mennyibe került a kármeliták templomából lehozott nagy orgona, csak azt tudjuk, hogy 1785-ben ennek költségére „még” 433 forint 20 krajcárt fizettek ki.

1792-ben az Anna-templomi kórus leltárában az orgonán kívül szerepel: „3 hegedű, 1 öreg viola, 1 nagybőgő, 6 trombita, és egy pár régi, majdnem hasznavehetetlen üstdob”. Ez utóbbi dobok arról nevezetesek, hogy jobb híján még 1812-ben is használatban vannak, bár a leltárban állandóan mint „majdnem hasznavehetetlenek” szerepelnek. Érdekes, hogy az 1792. évi leltárban az 1761-ben 6 forinton vásárolt cselló nem szerepel s hogy az összes rézfúfókat trombitáknak hívják. Mayer Gáspárnak valószínűleg sikerült kicsinyszámú hivatásos zenészből álló személyzetét dilettánsokkal megnövelnie, amire abból lehet következtetni, hogy 1799-ben a kórusra új hangjegyállványokat kellett csináltatni. Önként érthető, hogy Mayer Gáspár a Flórián-kápolnának is orgonistája volt.

Bár a várnál meghúzódó Víziváros plébániatemplomában elhangzott ünnepi zenéket művészi szempontból nem is szabad túlbecsülnünk, az az óriási érdemük mégis megvan, hogy kifejlesztettek Budán egy másik templomi együttest, hogy a várbeli zenészkonfraternitáson kívül a tanácsot egy második zenészgócponttal való törődésre késztette s főleg a polgárság szélesebb rétegében felébresztette a zenei szép iránti figyelmet.

Forrás: Isoz Kálmán, Buda és Pest zenei művelődése, 1686-1873, I: A 18-ik század, Bp. 1926, 46-50.