Back to top

Korábbi orgonisták

Dinyés Soma

Általános iskolás korom óta zongorázom, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban tanultam zeneszerzést Kocsár Miklós tanár úrnál (amivel egyidejűleg orgonálni és oboázni is tanultam), végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatán szereztem diplomát ének-zene és karvezetés szakon egy összhangzattan-tanári diplomával kiegészítve. 1995 tavaszán alapítottam az Ars Longa Ének- és Kamarazenekart. A zenekar repertoárja elsősorban J. S. Bach oratórikus művei, melyeket most már histórikus hangszereken és kis létszámú, szólista jellegű kórussal adunk elő. Az eddig elkészült 6 CD műsora:J. S. Bach: Karácsonyi Oratórium 1.(I.-III. kantáta) rész; 2.(IV.-VI. kantáta) rész; Handel: Vizizene; Bach:68., 6. kantáta, két motetta; Bach: Esz-dúr Magnificat, F-dúr Pastorella, C-dúr és D-dúr Sanctus; Bach: Karácsonyi Kantáták (BWV 63, 40, 64). Több együttesben játszom orgona vagy csemballó continuo-t, ami által a barokk zenét mint gyakorló muzsikus ismerhettem meg. Tagja vagyok az Erdődy Kamarazenekarnak, és többször játszottam már a Musica Profana együttessel, az Orfeo Kamarazenekarral és a Capella Savaria Kamarazenekarral. Két évig voltam a Fővárosi Énekkar karnagya. Középiskolás korom óta kutatom J. S. Bach vokális zenéjét, melynek első megnyilatkozása a Bach Tanulmányok 7. füzetében található, ahol publicitást nyert a Zeneakadémián írott diplomamunkám a kantáták kórustételeiről. (2002)

Pálvölgyi Zsolt (2002)

1971-ben születtem. Igen hamar kiderült, hogy jó hallásom van. Még szinte beszélni sem tudtam, de a zongora hangja már elbűvölt. Egyértelmű volt, hogy a zeneiskolában zongorát kezdtem tanulni. Amikor felvettek a győri Bencés Gimnáziumba, lehetőséget kaptam, hogy orgonálni is tanuljak. 1988-89-ben elvégeztem az OMCE Budapesti Kántorképző Tanfolyamát is, ahol kántori oklevelet szereztem. Érettségi után először a csillaghegyi, majd a cinkotai evangélikus templom orgonistája lettem. Ez az időszak igen hasznos volt számomra, mivel nem csak kántori gyakorlatot szereztem, hanem megismerkedhettem protestáns testvéreink liturgiáját és népénekeit. Ezután 1993-ban az Egyetemi templom orgonista-kántora lettem, majd 1997-től itt a Szent Anna templomban végzek kántori szolgálatot. Rendszeresen tartok orgonahangversenyeket, melyeken nem csak barokk, hanem romantikus és XX. századi kompozíciókat is játszom. Különösen lényegesnek tartom napjaink orgonamuzsikájának bemutatását. Nekem éppen olyan fontos pl. Olivier Messiaen, mint J. S. Bach. 1990-től a Járdányi Pál Zeneiskolában tanultam orgonálni Baróti István vezetésével. 1997-ben Ének-zene, karvezetés tanári oklevelet szereztem az ELTE Tanárképző Főiskolán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-zene és karvezetés szakos hallgatója voltam. (2002)