Back to top

Hírolvasó

Püspöki zászlóáldás a Fehérvári Huszárok Egyesületének megemlékezésén – KÉPRIPORT

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 2:41du
Koszorúzási ünnepséget szervezett a Fehérvári Huszárok Egyesülete a limanowai csata évfordulója emlékére Székesfehérváron. Minden évben december 11-én az emlékezés virágait helyezik el a 10. Császári és Királyi Huszárezred szobránál.

Gyrosparti a szeretet nevében Nagydémen

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 2:18du
Összefogtak a Volánbusz Zrt. munkatársai és a veszprémi Németh Autószervíz a nagydémi Jelenlét Pont kis pártfogoltjaiért: november elején gyrospartit rendeztek a gyerekeknek. Az eseményen – amely olyan jól sikerült, hogy a családok már alig várják a következő alkalmat – mintegy hetvenen vettek részt; többségük most először kóstolt ilyen ételt.

Marton Zsolt megyéspüspök szentmisét mutatott be a váci börtön kápolnájában

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 2:08du
Szentmisét celebrált Marton Zsolt váci megyéspüspök december 11-én a Váci Fegyház és Börtön kápolnájában. A szentmisére, melyre a tavalyi hagyományteremtő eseményhez hasonlóan az adventi időszakban került sor, Tóth László állandó diakónus, budapesti börtönlelkész és Szabad Attila állandó diakónus, püspöki szertartó szolgált. A Váci Fegyház és Börtön munkatársának beszámolóját közöljük.

Reményt és új célokat teremt Baranya falvaiban a Karitász – interjú Nagy Anikóval

777 blog - 2023, December 18 - 2:07du

Nagy Anikó, a Katolikus Karitász felzárkóztatási és gazdaságfejlesztési programkoordinátora kiapadhatatlan kreativitással tervez munkatársaival nap mint nap, hogy tizenegy dél-magyarországi apró falu megerősödött közössége a segítségükkel ki tudjon emelkedni a szegénység csapdájából. A közösségépítés és gazdaságfejlesztés lépéseiről, a települések belső működéséről, lélekemelő csapatmunkáról beszélgettünk. Milyen személyes kötődésed van a vidékhez? Budapesti vagyok, élő kötődésem nincs. Egyszerűen jól érzem magam vidéken, és nekem nagyon fontos a vidékfejlesztés, azon belül is a szociális gazdaság kialakulása Magyarországon. Sok minden megváltozott a világban és jelenleg a falu, mint funkció, ki van üresedve, akkor is, ha nem hátrányos helyzetű településről van szó. Ha pedig még olyan nehezítő körülmények is vannak, mint a távolság és elszigeteltség, akkor aztán végképp. Hogyan képzeljük el a munkádat a Karitásznál? Van egy gyorsan fejlődő csapat, akik a tizenegy Jelenlét Pontot és a Mozgó Játszóteret működtetik Baranya legeldugottabb csücskeiben. A Jelenlét Pontok olyan közösségi és fejlesztőháznak, amelyek évtizedek óta hiányzó szolgáltatásokat tesznek elérhetővé a hátrányos helyzetűek számára. A kollégák a közösségfejlesztési és szociális munka mellett a helyi közösséggel együtt igyekeznek új tevékenységeket megvalósítani. Ebben a tervezési folyamatban vagyok én a szűrő. Először fel kell mérni a lehetőségeket, hiányosságokat és az erősségeket. Ha csináltunk egy gazdaságfejlesztési ötletelési napot, aminek alapján például a klubfoglalkozás […]

The post Reményt és új célokat teremt Baranya falvaiban a Karitász – interjú Nagy Anikóval appeared first on 777.

Egy baba elveszett a tornádóban, de csodás módon megtalálták

777 blog - 2023, December 18 - 1:50du

Egy négy hónapos csecsemő kis híján életét vesztette, amikor egy tornádó behatolt a család otthonába, és elsodorta őt. Isten azonban egy ilyen katasztrófában is meg tudja mutatni a kegyelmét. A múlt héten tornádó söpört végig a Tennessee állambeli Clarksville városán, hat ember halálát okozva és több tucatnyi sérültet hagyva maga után. Viszont egy apró csecsemő életben maradt – a legvalószínűtlenebb körülmények között. Sandy Moore és családja épp a mobilházukban tartózkodott, amikor a tornádó lecsapott Montgomery megyére. Vőlegényével, egyéves fiukkal és négy hónapos kisfiukkal voltak bent. Az édesanya a Nashville-i WSMV Newsnak elmondta: „Ahogy a tornádó közeledett, valami azt súgta bennem, hogy fussak és a testemmel védjem az idősebb fiamat. Abban a pillanatban, amikor ráhajoltam, a falak összeomlottak.” Míg a házaspár idősebb gyermeke biztonságban volt, a tornádó elsodorta a mózeskosarat, amelyben a négyhónapos kisbaba aludt. Moore elmondta: „A tető leszakadt, és a tornádó felkapta a mózeskosarat a babánkkal.” Vőlegénye, amikor megpróbálta megragadni a mózeskosarat, szintén a tornádó markába került. Isten kegyelme Moore, a vőlegénye és az idősebb fiuk nagyrészt sértetlen maradt. A kicsi holléte azonban ismeretlen volt, és a kétgyermekes anyuka a legrosszabbtól tartott. A pár elment megkeresni a legkisebb gyermeküket, és egy fán bukkantak rá, amely a tornádó során kidőlt. […]

The post Egy baba elveszett a tornádóban, de csodás módon megtalálták appeared first on 777.

Centenáriumát ünnepelte a bencés, a ciszterci és a piarista diákszövetség

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 1:15du
Százéves jubileumát ünnepelte a bencés, a ciszterci és a piarista diákszövetség Budapesten, a Sapientia Főiskolán december 16-án a Szerzetesi Iskolák Diákjainak Társaságának (SZITA) szervezésében.

Isten „enyhe szellőben” érkezik hozzánk – Palánki Ferenc a debreceni Szent Erzsébet Otthonban járt

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 12:27du
A debreceni Szent Erzsébet Otthon lakóit látogatta meg Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök advent második hetében, december 16-án, és szentmisét mutatott be az otthon kápolnájában.

Kis film a nagy Napóleonról

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 11:35de
Napjainkban a filmipar csak úgy ontja magából a termékeit, ám képtelenség annyi jó történetet kitalálni, mint amennyi filmnek el kellene készülnie. Az alkotók ezért is fordulnak a valósághoz – lásd: „Filmünk megtörtént eseményeken alapul” –, ám még így is nehéz a dolguk.

Új hang a tömegben

777 blog - 2023, December 18 - 11:33de

Vajon mi a probléma a mai ember ünnep-keresésével? Miért van az, hogy szeretné megélni az ünnepet, mégsem sikerül neki? Mit tudunk tenni? Hajdú Zoltán Levente, a Szóládi Református Egyházközség lelkipásztorának adventi írása. Néhány évvel ezelőtt láttam egy adventi flashmobot. (Lejjebb megtalálod a linket, de inkább csak az írás elolvasása után nézd meg!) A Vörösmarty tér pezsgő, nyüzsgő ünnep előtti forgatagában egyre-másra kerültek elő hangszerek az árusok bódéiból. Megszólalt a hegedű, a gitár, majd pedig az ének is felhangzott – és nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is bekapcsolódtak az éneklésbe. A vásár hangzavara alábbhagyott, először döbbent, szinte gyanakvó tekinteteket lehetett felfedezni, aztán megenyhültek az arcok, egyre több mosoly, csillogó szem volt látható, míg végül a tömegből kiváló és a Szent István-bazilika elé vonuló énekes-zenés csapat sokakat magával ragadott, akik tapssal kísérték az éneket. Volt, aki még az éneklésbe is bekapcsolódott.  Amikor most újra megnéztem ezt a filmet, egészen új üzenettel nyílt meg előttem. Azt értettem meg az énekszövegből ugyanis, hogy mi a probléma a mai ember ünnep-keresésével, hogy mi az oka annak, hogy bár szeretné megtalálni, megélni az ünnepet, az valahogy mégsem sikerül. Az ének első versszakában az egyik sor így hangzik, az érkező Jézusra tekintve, hogy: „egész bensőm, imádjad Őt”. És itt […]

The post Új hang a tömegben appeared first on 777.

Rendőrből lett börtönlelkész – Állandó diakónussá szentelték Ráncsik Róbertet

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 10:42de
December 2-án Zalaegerszegen, a Mária Magdolna-templomban Székely János megyéspüspök állandó diakónussá szentelte Ráncsik Róbertet, és azonnal kinevezte a Zalaegerszegi Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkészévé.

Január közepéig látható Vác főterén a Példaképek: Legyetek szentek! köztéri kiállítás

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 9:54de
Január 17-ig Vácon, a Március 15-e téren látható a Példaképek: legyetek szentek! című köztéri vándorkiállítás, mely a magyar és egyetemes egyház szentjeit életnagyságú grafikai ábrázolásokkal és rövid leírásokkal mutatja be. A kiállításhoz kapcsolódóan tárlatvezetés és múzeumpedagógiai foglalkozás is kérhető a Váci Egyházművészeti Gyűjteményben.

Közoktatásivezető-képzés indul a nyíregyházi Szent Atanáz-főiskolán

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 9:01de
2024 februárjától újra közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga továbbképzés indul a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A képzésre való jelentkezés határideje: 2024. január 25.

Útravaló – 2023. december 18.

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 5:01de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Mai evangélium – 2023. december 18.

Magyar Kurír - 2023, December 18 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mt 1,18–24

Nélkülöző gyerekeket ajándékozott meg a Katolikus Karitász

Esztergom-budapesti Főegyházmegye - 2023, December 17 - 8:00du
A Katolikus Karitász „Tárjátok ki a szíveteket!” adventi segélyakciójának eredményeképp 200 gyermek kapott névre szóló ajándékcsomagokat Budapesten, a városmajori Jézus Szíve-templomban. Az ajándékokat Erdő Péter bíboros, prímás és Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete adták át.

Ferenc pápa köszönetet mondott a szegényeknek adott koncert szervezőinek

Magyar Kurír - 2023, December 17 - 8:00du
A Szentatya köszönetet mondott a vatikáni VI. Pál aulában szervezett hangverseny előadóinak és kezdeményezőinek, akik december 15-én délután a zene örömével ajándékozták meg a rászorulókat. A Szeretetszolgálat Dikasztériuma és több önkéntes szervezet meghívására háromezer hajléktalan, migráns, szegény ember vett részt a VI. Pál teremben tartott koncerten.

Ferenc pápa a vatikáni karácsonyi koncertről: A szegényekért, a szegényekkel együtt

Magyar Kurír - 2023, December 17 - 8:00du
A Szentatya köszönetet mondott a vatikáni VI. Pál aulában szervezett hangverseny előadóinak és kezdeményezőinek, akik december 15-én délután a zene örömével ajándékozták meg a rászorulókat. A Szeretetszolgálat Dikasztériuma és több önkéntes szervezet meghívására háromezer hajléktalan, migráns, szegény ember vett részt a VI. Pál teremben tartott koncerten.

Megtisztító üzenetek – Vecsei H. Miklós Semmelweisről és sorsszerű megélésekről

Magyar Kurír - 2023, December 17 - 7:02du
Kertész Róbert regénye, Benedek István életrajza, Jens Bjørneboe drámája, Raymond J. Lustig operája, mások mellett Fred Zinnemann, Tóth Endre (André De Toth), Georg C. Klaren, Bán Frigyes, Michael Verhoeven filmjei… Alkotók, akik a 20. század első felétől a maguk műfajában dolgozták fel Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” életét, orvosi működésének, emberi-lelki küzdelmeinek drámai epizódjait.

„Ó…” – Mit sóhajtanak az Ó-antifónák?

Magyar Kurír - 2023, December 17 - 6:01du
Fehérvári Jákó OSB elmélkedését olvashatják a december 17. és 23. között, advent utolsó napjaiban a zsolozsma vesperásában elhangzó Ó-antifónákról, és magukra az antifónákra is kínálunk egy-egy zenei példát.

Az adventi időszak arra hív, hogy tanuljunk jobban bízni – Bellovics Gábor jezsuita atya

777 blog - 2023, December 17 - 5:53du

Sokszor bizonytalanul lépkedünk az életben, de Isten arra hív, hogy a labilis körülmények ellenére is tanuljunk meg bízni Benne – mert így tudunk lépéseket tenni előre. Bellovics Gábor jezsuita atya gondolatai a Neked szól! című műsorban hangzottak el. „Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! Történt, hogy Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket.” (Mk. 1,2-8) A pusztába belekiáltani bármit első hallásra értelmetlennek hangzik, hiszen nem hallja senki. Hányszor vagyunk ezzel így, hogy úgy érezzük, valamit mondunk, vagy legszívesebben kiáltanánk, hogy valaki meghallja, észrevegye, hogy mire van szükségünk – és nincs válasz. Hányszor vagyunk így, hogy valamit nagyon szeretnénk közölni és elvész a ködben. „Egyengessétek az Úr útját!” – ez az, amit belekiált a pusztába ez a hang. A kapcsolataink, az útjaink egymás és […]

The post Az adventi időszak arra hív, hogy tanuljunk jobban bízni – Bellovics Gábor jezsuita atya appeared first on 777.

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó