Back to top

Hírolvasó

10 elhatározás az új évre, amelyek erősítik az Istenkapcsolatod

777 blog - 2024, January 3 - 12:51du

Az Istennel való kapcsolatunk szorosabbá fűzése rengeteg pozitívumot hoz magával, például az embertársainkkal és az önmagunkkal való kapcsolat megújulását, javulását is, hiszen az Atyánál elidőzve az Élet forrásánál találjuk magunkat. Ugyanakkor az Isten képmására alkotott felebaráton keresztül is eljuthatunk az Atyához. Íme néhány ötlet az új esztendőre, hogy egyre inkább Jézushoz hasonlóvá váljunk! Az újévkor meghozott fogadalmak sajnos javarészt arról híresek, hogy néhány hét elteltével elbukik bennük az ember. Mit tehetsz, hogy te ne így járj? Először is, imádkozz azért, hogy -akár az alábbi listából szemezve- megértsd, mi az az 1-2 dolog, amit érdemes elhatároznod az idei évre! Mi szólít meg, mi érint meg? Az elhatározást kiválasztva mindig konkrétan fogalmazd meg a célodat, azaz nem elég csupán annyit mondani, hogy „többet fogok imádkozni/ kevesebb időt töltök mobilozással”, hanem határozd meg, naponta/hetente/havonta mennyi időt akarsz szánni egy adott tevékenységre! Érdemes a hogyan?-t is megfogalmazni; hogyan fogod az adott dolgot véghez vinni, miről vagy hajlandó lemondani ennek érdekében? További két jó tanács, hogy a nagyobb célt bontsd kisebb, könnyebben teljesíthető lépésekre, illetve az elhatározásodat oszd meg a barátaiddal, családtagjaiddal, hiszen így még motiváltabb leszel annak teljesítésében. Sőt, akár másokkal, például közösségi tagokkal együtt is hozhattok elhatározásokat! 1. Rendszeresen járni lelkivezetésre Erős kezdés, […]

The post 10 elhatározás az új évre, amelyek erősítik az Istenkapcsolatod appeared first on 777.

Újévi liturgiák külhoni egyházmegyéinkben

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 12:25du
Január 1-jén Szűz Mária istenanyaságát és a béke világnapját ünnepli Egyházunk. A külhoni püspöki székhelyeken tartott újévi szertartásokról az egyházmegyei tudósítások alapján számolunk be.

Itt járt a Földön – Gryllus Dániel és Lackfi János közös albumot készített

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 11:37de
Itt járt a Földön címmel különleges albumot készített Gryllus Dániel és Lackfi János. A mű egy teljes dalciklus bibliai gondolatokra épülő művekből.

Nyolc év után újra tartanak római katolikus szertartásokat a debrecen-józsai Szent Család-templomban

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 10:40de
Püspöki szentmisével indult újra december 30-án a debrecen-józsai Szent Család-templomban nyolc évig szünetelő római katolikus liturgia. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Szent Család ünnepének előestéjén 18 órától búcsúi szentmisét mutatott be a templomban, Törő András plébániai kormányzó részvételével.

Pasztorális tematika a gyulafehérvári és a szatmári egyházmegyében 2024-ben

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 9:46de
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye számára a 2024-es évre kijelölt pasztorális témákat tesszük közzé, melyeket a Romkat.ro közölt január 1-én.

Megrongálták a dunavecsei Mária-szobrot

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 9:01de
A 2023. december 31-ére virradó éjjel megrongálták a dunavecsei Mária-szobrot – tájékoztatott az MTI a Dunavecsei Római Katolikus Egyházközség közösségi oldalára hivatkozva.

Jézus szent neve

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 6:00de
Jézus szent neve az egyetlen név, melyben üdvözülhetünk. Valljuk ma, amikor Jézus szentséges nevét ünnepeljük, még erősebben: „Jézus Krisztus az Úr!”

Útravaló – 2024. január 3.

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 5:01de
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.

Mai evangélium – 2024. január 3.

Magyar Kurír - 2024, January 3 - 12:01de
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Jn 1,29–34

Ne szunnyadjunk többé hitünkben – Az Isten és az ember Greccio jászolában

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 8:50du
Szent Ferenc 1223-as grecciói karácsonyát két hagyomány is őrzi: a Celanói Tamás által jegyzett életrajz, valamint Szent Bonaventura-féle nagyobb életrajz is elbeszéli. Ha egyazon eseményről több változat marad fenn, az mindig gazdagságot jelent. Mert a kérdés ilyen esetben nem az, hogy vajon melyiknek van igaza, hanem hogy mit tanít az egyik, s mit a másik.

Király Eszter: Váró

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 8:15du
Az alábbiakban Király Eszter író ünnepi novelláját olvashatják.

A Szent Sír lovagrend nagymestere Jeruzsálemben: Az Egyház azt kéri, hogy hagyják abba az erőszakot

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 7:27du
Fernando Filoni bíboros, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend nagymestere Visconti di Modrone főkormányzóval együtt zarándokúton tartózkodik a Szentföldön december 28. és január 3. között. A nagymester január elsején szentmisét mutatott be Pierbattista Pizzaballa pátriárkával együtt a latin pátriárkátus társszékesegyházában.

Bemutatták Moszkvában Dietrich Bonhoeffer Krisztus és a béke című könyvét

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 6:34du
December 20-án mutatták be a moszkvai Pokrovszkij-kapu Kulturális Központban Dietrich Bonhoeffer Krisztus és a béke című könyvét. Először adják közre orosz nyelven cikkeit, előadásait, amelyek etikai nézeteinek fejlődését tükrözik az 1920-as évek végétől a 30-as évek közepéig. A kötetet szerkesztette és fordította Dmitrij Lebegyev, a Szent Tyihonról nevezett Ortodox Humánegyetem hallgatója.

Deákváron mutatott be szentmisét Szent Család vasárnapján Marton Zsolt püspök

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 5:46du
Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságának elnöke december 31-én, Szent Család vasárnapján a vác-deákvári Jézus Szíve templomban mutatott be szentmisét, amelyet a Mária Rádió közvetített, és amelyen Biegun Stanislaw SDS koncelebrált. Szentbeszédében a főpásztor egymás meghallgatásának fontosságáról és a szenvedés értékéről beszélt.

Kovács András Ferenc: Kiben Máriát dicséri

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 4:54du
Az elmúlt év egyik nagy irodalmi vesztesége Kovács András Ferenc, a kortárs magyar költészet egyik legnagyobbja. Mária, Isten anyja ünnepén a RomKat.ro portál a Keresztény Szóban megjelent, a lap felkérésére írt versével köszöntötte az új évet, Szűz Máriát, és emlékezett a szerzőre.

Ferenc pápa Twitter-üzenete január 2-án

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 4:53du
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.

„Ezeknek a gyerekeknek a valós, értékes gyökerek hiányoznak” – bepillantás a Budapesti Javítóintézetbe

777 blog - 2024, January 2 - 4:31du

Kemény élet áll azok mögött a fiúk mögött, akik a Budapesti Javítóintézetbe kerülnek. A legtöbbjük családját külön fel kell keresni, hogy időnként látogassák meg a gyereküket. Az itt dolgozók azt mondják, a gyerekek közül sokan már felismerték: változni szeretnének és ehhez Istenre van szükségük. A Találkozás című műsor legújabb adását szemlézzük. Lehet, hogy a gyerekek semmire sem fognak emlékezni abból, amit tanítunk nekik, de arra, ahogy viselkedünk velük, életük végéig emlékezni fognak – ez akár a jelmondata is lehetne a Budapesti Javítóintézet dolgozóinak, akik egytől egyig szívvel-lélekkel foglalkoznak a bent lakó fiúkkal. Kiss Ábel Lukács, a Dorkász Szolgálat ügyvezetője szerint „az egyik legnagyobb erő itt a földön, ha valaki tud változni. Nagyon nehéz ezt elérni hosszú távon, hogy valós legyen ez a változás, de ez a célunk, hogy fenntartható legyen.” Mint mondta, nagyon sok keresztény ember úgy éli le az életét, hogy bár követi Jézust, jár gyülekezetbe, olvassa a Bibliát,  valahogy a rászorulók és azok az embertársaink, akikkel Jézus nagyon sok időt töltött, nincsenek a perspektívájukban, egyfajta buborékban élnek. „Nagyon hálás vagyok, hogy már a családom is példát mutatott ebben, a nagypapám akkor volt diakónus, amikor a legnehezebb lehetett: a kommunizmus idején. A szüleim megtanították, hogy azok mellé a gyerekek […]

The post „Ezeknek a gyerekeknek a valós, értékes gyökerek hiányoznak” – bepillantás a Budapesti Javítóintézetbe appeared first on 777.

A betlehemi gyermek fegyvertelennek születik – Fáklyás felvonulás és ökumenikus ima a békéért

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 4:05du
A béke világnapján, január elsején a Sant’Egidio közösség fáklyás felvonulásra és ökumenikus imádságra hívott minden békét kereső, jóakaratú embert Budapesten. Az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban tartott imaórán Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök mondott elmélkedést.

A katedrális, ahol II. János Pál pápa misézett és bő kétszáz évvel korábban Mozart orgonált

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 3:21du
Az olaszországi Civita Castellanában van egy katedrális, ahol az ókeresztény stílusú portikusz feletti árkádív az angyalok betlehemi énekét hozza: Gloria in excelsis Deo et in terra pax hominibus bonae voluntatis. Ebben a katedrálisban misézett Szent II. János Pál pápa is, és bő kétszáz évvel korábban Wolfgang Amadeus Mozart itt orgonált.

„Legyetek hálásak mindenért!” – Év végi hálaadások egyházmegyéinkben

Magyar Kurír - 2024, January 2 - 2:30du
December 31-én, a polgári év utolsó napján templomainkban is hálát adtak az elmúlt esztendő kegyelmeiért. A püspöki székhelyeken tartott szertartásokról az egyházmegyei tudósítások alapján számolunk be.

Oldalak

Subscribe to Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia hírolvasó