Back to top

777 blog

Subscribe to 777 blog hírcsatorna
A hit nem magánügy!
Frissítve: 1 óra 13 perc

4 bibliai vers, amellyel imádságod elején segítségül hívhatod a Szentlelket

2024, January 24 - 1:07du

Szalézi Szent Ferenc javaslata alapján íme néhány bibliai vers, amelyek megnyitják szívedet, hogy tisztábban halld Isten hangját! Szalézi Szent Ferenc számára az elmélkedés az imádság egyik legfontosabb módja, amely lehetővé teszi, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. A Bevezetés a jámbor életbe című könyvében kifejti, hogy érdemes egy rövid bibliai verset elolvasnunk az elmélkedés előkészítéseként: „Az invokáció (fohászkodás Istenhez) a következőképpen történik: a lelked, miután felismerte Isten jelenlétét, leborul a legnagyobb tisztelettel, elismerve méltatlanságát, hogy az Ő csodálatos Felsége előtt maradjon; és mégis tudva, hogy Isten az Ő Jóságából azt akarja, hogy Hozzá jöjjetek, kegyelmet kell kérnetek Tőle, hogy szolgáljátok és imádjátok Őt az elmélkedésetekben. Használhatsz olyan rövid és komoly szavakat, mint ahogy Dávid tette.” 1. Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! (Zsolt 51,13) 2. Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre! (Zsolt 25,4) 3. Adj értelmet, hogy megtartsam törvényedet, s kövessem egész szívemből! (Zsolt 119,34) 4. Szolgád vagyok, oktass engem, hogy megismerjem útjaidat! (Zsolt 119,125) Természetesen más bibliai verseket is ismételhetsz imádságaid elején, de a fentiek jó kiindulópontot nyújthatnak ahhoz, hogy a Szentlelket segítségül hívd imádságod elején. Forrás: aleteia.org Fordította: Fekete Ági

The post 4 bibliai vers, amellyel imádságod elején segítségül hívhatod a Szentlelket appeared first on 777.

12 éves fiú kapott rangos egyházi elismerést

2024, January 23 - 1:20du

A 12 éves Szigeti András kapta a kaposvári Szent Margit Plébánia Arany Rózsafüzér-díját. András óvodás kora óta rendszeresen ministrál és olvas fel a szentmiséken. Ebből is látszik: az Isten országáért való munkálkodás nem életkor-függő. A Rumszauer Miklós plébános által másfél évtizede alapított, évről évre más és más személyhez vándorló elismerést, az aranyláncon függő rózsafüzér-gyűrűt Varga László megyés püspök vasárnap este, az ökumenikus imahét nyitó alkalmán adta át a jutalmazottnak. A plébános laudációjából kiderült: „András óvodás kora óta rendszeresen ministrál és olvas fel a szentmiséken. Mivel érdekli a Biblia, múlt év októberében fejezte be az Ószövetséget. A legutóbbi éjszakai szentségimádás során – minden hónap első péntekének estéjéről szombat reggel 7 óráig tartják – éjjel 1 órakor megjelent édesanyjával a templomajtóban. Lelkes szolgálata arra is példa: az Isten országáért való munkálkodás nem életkor-függő; jóllehet számos személy, aki megtehetné, s nem lenne megterhelő számára, sem hozza meg ezt az áldozatot Jézus iránti szeretetéből. Hitének hiteles megélése miatt lett az egyházközség példaképe Andris, akinek neve egy márványtáblára is felkerült. Olyan személyek neve mellé, akik gondolattal, szóval és cselekedettel jelentős mértékben hozzájárultak Isten országának, valamint a helyi közösség építéséhez. Forrás: sonline.hu

The post 12 éves fiú kapott rangos egyházi elismerést appeared first on 777.

Milyen gyümölcsöt evett Ádám és Éva? – A lelkész válaszol

2024, January 23 - 12:47du

Teológiai vagy épp a hétköznapi élettel kapcsolatos kérdéseket is megválaszol Csűrös András református lelkipásztor a református egyház műsorában. A Hiszed vagy sem? minden hétfőn 19 órakor jelentkezik Facebookon és YouTube-on, itt, a 777-en pedig havonta szemlézzük az adások egy kérdését és a rá adott feleletet. Nagyon sok válasz született arra, milyen gyümölcsöt ehetett Ádám és Éva a Paradicsomban: gránátalma, olíva, banán, kókusz… Volt olyan elmélet is, miszerint szőlő volt, és ezzel nagyon szép ívet adtak, hiszen az úrvacsorán fogyasztott bor is szőlőből van. Ugyanis amelyik gyümölcs az embert bűnbe vitte és viszi sokszor azóta is, ugyanaz mutat rá a szabadításra is az úrvacsoránál. Könnyű lenne azt gondolni, hogy füge volt, hiszen a bűnbeesés után Ádám és Éva fügefaleveleket tűz magára, ráadásul Michelangelo is e szimbolikus gyümölcs mellett tette le voksát a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának festésekor. A latinban van egy szó a gyümölcsre: a malus. Ez húsos gyümölcsöt jelent, de elsősorban almát. A bűn szó pedig szintén a malushoz hasonlatos a latinban: malum. A szójáték adta magát: a bűn és az alma szó ugyanaz. Bár ez a legelterjedtebb magyarázat, de valójában mégsem ez történt. A történetet lefordították ófranciára. A fordítása az ófranciában egy olyan szó volt, ami gyümölcsöt jelentett, majd aztán ahogyan […]

The post Milyen gyümölcsöt evett Ádám és Éva? – A lelkész válaszol appeared first on 777.

500 év után visszatértek a trappista szerzetesek Norvégiába

2024, January 22 - 11:51de

Több mint 500 évvel azután, hogy a legtöbb norvégiai apátságot és kolostort a reformáció során feloszlatták és elpusztították, Erik Varden trondheimi trappista püspök felszentelte a világ legészakibb trappista kolostortemplomát. Norvégia ma a világ legkevésbé vallásos nemzetei közé tartozik, de a reformáció során elpusztult katolikus apátságok és kolostorok számos romja továbbra is néma tanúságot tesz az ország gazdag katolikus örökségéről és történelméről. Ezek egyike a Trondheimtől északra fekvő Munkeby egykori ciszterci apátsága, ahová a szerzetesek 500 év után visszatértek. „Nincs részletes beszámolónk arról, hogy mi történt Munkebyben” – mondta Erik Varden trappista szerzetes, a norvégiai Trondheim püspöke a National Catholic Register  lapnak. „Amit biztosan tudunk, az az, hogy ciszterci szerzetesek éltek ott elég sokáig ahhoz, hogy kolostort alapítsanak, de nem elég ideig ahhoz, hogy ezt a rend krónikáiban feljegyezzék.” Az apátságot eredetileg angol szerzetesek alapították, akik azért jöttek Norvégiába, hogy Szent Olaf sírjánál imádkozzanak. A franciaországi Citeaux-i apátságból – ahol Clairvaux-i Szent Bernát élt – érkezett ciszterciták 2009-ben telepedtek le a norvég partok közelében fekvő Munkebyben. A szerzetesek azért választották ezt a viszonylag kietlen közép-norvégiai régiót, mert itt találhatók a 12. századi ciszterci romok, amelyek mély, ősi gyökerű keresztény történelemről tanúskodnak. „Tavaly húsvétig egy házban éltünk, egy kis kápolnával” – magyarázta […]

The post 500 év után visszatértek a trappista szerzetesek Norvégiába appeared first on 777.

A 107 éves férfi abban a templomban töltötte a születésnapját, ahol megkeresztelték

2024, January 22 - 10:23de

Írország második legidősebb embere azzal ünnepelte a 107. születésnapját, hogy misére ment abban a templomban, ahol megkeresztelték. Hihetetlen érzés, amikor olyan gyülekezetbe járhatsz, amelyet egész életedben jól ismertél. Amikor nemcsak az oda járó embereket szereted, hanem az egyész gyülekezetedre otthonként tekinthetsz, hiszen minden zugát jól ismered. Épp ezért egészen különleges, ha el tudsz menni abba a templomba, ahol több mint egy évszázaddal korábban megkereszteltek! Ez volt Michael Coyne kiváltsága, aki a 107. születésnapján elmehetett a keresztelőtemplomába. A Roscommon megyéből származó agglegényt a Castlerea-i Szent Szív templomban keresztelték meg, és itt ünnepelte meg a születésnapját. A mise után egy bár felé vette az irányt, hogy megigyon egy korsó Guinness-t és egyen egy finom ételt. A 107 éves férfi minden vasárnap elmegy a misére, és minden másnap is részt vesz – ez rengeteg templomban töltött órát jelent egy ilyen hosszú élet alatt! Keresztfia, Austin Waldron megosztota, hogyan érte el Coyne a 107 évet. „Nagyon fitt ember, soha nem dohányzott, és mindig keményen dolgozott. De azt hiszem, az a titka, hogy agglegény” – mondta nevetve a fiú. Bár ez részben igaz lehet, kétségtelen, hogy szerető családja és a hite is jó hatással volt az egészségére.   Forrás: Aleteia Fordította: Szilágyi Anna 

The post A 107 éves férfi abban a templomban töltötte a születésnapját, ahol megkeresztelték appeared first on 777.

Nem nézhetünk félre! – A szabadság hangja filmajánló

2024, January 16 - 3:15du

Egyszerre mélyen megrendítő és felemelő A szabadság hangja című film, amely pedofilhálózatok lebuktatását és gyerekek kiszabadítását mutatja be – igaz történet alapján. A megjelenése sok akadályba ütközött, de tavaly végül mozikba került Amerikában és a tizedik legnézettebb, valamint a második legnagyobb bevételt hozó független film lett 2023-ban. Az, hogy ennyien látták több, mint reménykeltő: azt mutatja, hogy az emberek hajlandóak szembenézni a rideg valósággal. Évekig a fiókban hevert Alejandro Monteverde valós eseményeken alapuló thrillerje, A szabadság hangja, majd tavaly nyáron végre mozikba került az Egyesült Államokban, a hazai mozik pedig a jövő héttől vetítik. A szabadság hangja főszereplője a valóságban is létező Tim Ballard szövetségi ügynök, aki 12 éven keresztül nyomozott gyerekkereskedők és pedofilok után. Bár megannyi sikeres akciót hajtott végre, és lebuktatott számos pedofilt, az elrabolt gyerekeket a legtöbb esetben nem találták meg. Ballard ezért a nyugdíjazása előtt néhány hónappal felmondott, hogy Dél-Amerikába utazzon és hasonlóan elszánt emberekkel folytassa a gyerekek felkutatását. Az Operation Underground Railroad nevű szervezete 10 év alatt több ezer gyereket mentett meg és szintén több ezer emberkereskedőt tartóztatott le. A filmben egy testvérpár – egy tíz év körüli kislány és egy nyolcéves kisfiú – elrablását követhetjük végig. Kettejüket klasszikus módszerrel csábítja magához a bűnbanda: egy fiatal […]

The post Nem nézhetünk félre! – A szabadság hangja filmajánló appeared first on 777.

Az Úr megáld mindenkit – Ferenc pápa a Fiducia supplicans nyilatkozatról

2024, January 15 - 3:38du

Ferenc pápa 2024. január 14-én az olasz Nove csatorna Che tempo che fa című műsorában adott újfent interjút Fabio Faziónak. Az interjú során többek között szóba került a sok vitát kiváltó, nemrég kiadott Fiducia supplicans nyilatkozat is, amelyről nagy közönség előtt először fejtette ki a pápa a gondolatait. Az alábbiakban az interjú vonatkozó részének fordítását közöljük: Fabio Fazio: Szentatya, Ön Portugáliában a tavaly nyári Ifjúsági Világtalálkozón erős kijelentést tett, egy olyan kijelentést, amelyre sok keresztény már régóta várt. Ön háromszor ismételte el a Todos! – Mindenki! szót. Ön azt mondta: az Egyház mindenkit (todos) befogad, nem zár ki senkit. Egy olyan Egyházról van szó tehát, amely befogad, és nem büntet, ugyanakkor nem nyeri el sokak tetszését, akik az ítélkezésre és a büntetésre alapozták hatalmukat. Ferenc pápa: Az Egyházban ott van a szív dimenziója, ami a szívből jön. Mindenki, mindenki otthon van, mindenki befér. Ezt az Úr mondja abban a példabeszédben, amelyet nagyon szeretek, amikor a fiú menyegzőjére meghívottak nem jöttek el, mert mindenkinek megvolt a maga dolga. Mit mond az Úr a szolgáinak? „Menjetek ki az útkereszteződésekre, és hozzatok el mindenkit, jókat és gonoszokat, egészségeseket és betegeket, fiatalokat és időseket! Mindenkit, mindenkit, mindenkit! Mindenkit bentre!” [vö. Mt 22,1-14]. Ez az […]

The post Az Úr megáld mindenkit – Ferenc pápa a Fiducia supplicans nyilatkozatról appeared first on 777.

Ferences szerzetes vezeti az olasz kormány mesterséges intelligenciával foglalkozó bizottságát

2024, January 15 - 3:30du

Paolo Benanti ferences szerzetes lett az algoritmus etika szakértője az olasz kormányban, aki az ENSZ mesterséges intelligenciával foglalkozó tanácsadó testületének tagja volt. Egy ferences szerzetest nevezett ki az olasz kormány a mesterséges intelligenciával foglalkozó bizottság elnökévé. Az új bizottságot 2023 második felében hozták létre azzal a céllal, hogy megvizsgálja, milyen következményekkel jár majd a mesterséges intelligencia bevezetése az újságírásra és az általános könyvkiadásra. Az 50 éves Paolo Benanti szerzetes lett az úgynevezett algoritmusetika szakértője, aki 2023 októbere óta az ENSZ mesterséges intelligencia ügyekkel foglalkozó tanácsadó testületének tagja. Az ENSZ tanácsadó testületének egyetlen olasz tagjaként ő volt a legjobb választás Olaszország részéről a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ügyek intézésére. Az AI Bizottság elnökeként Friar Paolo egyik első feladata egy olyan jelentés elkészítése lesz, amely az AI olaszországi helyzetét dolgozza ki, és amelyet Giorgia Meloni miniszterelnöknek nyújt be. A L’Osservatore Romano című lapnak adott interjújában Paolo szerzetes a mesterséges intelligencia fejlődését a hadviselés eszközeinek fejlődéséhez hasonlította: „Gondoljunk egy olyan negatív, de sajnos mindennapi területre, mint a háború. Ágyú, géppuska, bomba, atombomba – ezek a háborús innováció állomásai. Senki sem gondolja azonban, hogy az atombomba jobb, mint a pisztoly. Más szempontból viszont a fejlődés a technológiaát olyanná alakíthatja, ami a társadalmi jót, a közjót […]

The post Ferences szerzetes vezeti az olasz kormány mesterséges intelligenciával foglalkozó bizottságát appeared first on 777.

Semmelweis – egy film a bátorságról és a kitartásról

2024, January 15 - 2:28du

Először történt meg velem, hogy részese lehettem, ahogy egy mozifilm vetítése után tapsban tört ki a közönség: a Semmelweis című filmnél ez valahogy nem is volt kérdés. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy nő belehaljon a szülésbe, de nem is olyan régen, a 19. században ez még igen gyakori jelenség volt. A gyermekágyi lázat sokáig nem tudták mihez kötni, és Semmelweis Ignác volt az az orvos, aki rájött, hogy az orvosok viszik át a kórokozókat a boncolás után az anyákra. Semmelweis rengeteg ideig kutatott, mire végül rájött, hogy a megoldást a klórvizes kézmosás jelenti – így vált az anyák megmentőjévé. A kórházvezetés számára persze ez az elmélet nem tetszett, hiszen ha igaz, amit állít, az azt jelenti, hogy a szülészorvosok mind gyilkosok. Semmelweis a bécsi szülészeti klinikán dolgozott, és a film szerint mind a magyar, mind az osztrák kollégái különcnek és agresszívnek tartották, aki a cél érdekében – hogy megmentse az édesanyákat – képes volt minden szabályt áthágni és ha kellett, a feletteseivel is szembemenni. De vissza az elejére: a történet azzal kezdődik, hogy egy várandós anyát próbálnak a rendőrök berángatni a kórházba, hogy ne az utcán szülje meg gyermekét, a nő azonban kétségbeesetten kiabál, hogy nem akar bekerülni az […]

The post Semmelweis – egy film a bátorságról és a kitartásról appeared first on 777.

A tartós öröm forrása

2024, January 14 - 2:06du

Van olyan, hogy „mindenkor” tud örülni valaki – ahogy Pál írja a Filippieknek szóló levelében? Mi a tartós öröm forrása, amit még a külső körülmények sem tudnak hosszú időre megingatni? Cseri Kálmán református lelkipásztor gondolatai. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4) Pál apostol ezt a biztatást a börtönből írta, ahol nélkülözött, fázott, barátai közül is többekben csalódott, s nem tudta, mi vár rá, egyre valószínűbb volt, hogy kivégzik Jézusért, a hitéért. És Filippibe írt levelében mégis többször említi, hogy örül. Lehetséges az, hogy ennyi nehézség között is örül valaki? Van olyan, hogy „mindenkor” tud egy ember örülni? Igen, ha „az Úrban” él. Mit jelent ez? Azt, hogy az élő Krisztussal való lelki közössége mikroklímaként körülveszi, és örömét ez határozza meg, nem a külső körülmények. Bármi történik körülötte, a Krisztusban megtalált csendes öröme nem változik. Még ha meghal, akkor sem. Erről is ír ebben a levelében: mivel „nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség”. Hiszen akkor még közelebb kerül megváltó Urához. Aki Krisztusban van, azt Ő megtanítja élni és meghalni. És a Krisztusban megkapott üdvösség öröme megmarad benne minden körülmények között. Az ilyen ember boldog tapasztalata lesz a nehézségek között is a következő: „tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk […]

The post A tartós öröm forrása appeared first on 777.

#csakegygondolat – Mi határoz meg igazán?

2024, January 14 - 1:48du

Könnyű szem elől téveszteni az igazságot, és különböző helyeken keresni, hogy ki vagyok én, mi határoz meg. Az, amit tudok? Az, amit teljesítek? Amit a világról gondolok? Vagy az, akit a legjobban szeretek? A mai istentisztelet prédikációjában egy mondat különösen megfogott: Az határoz meg legjobban, hogy mit imádsz. Nem a teológiai tudásod. Nem a teljesítményed. Még csak nem is a világnézeted. Hanem valójában az, hogy mi vagy Ki van a szíved közepén. Polarizált társadalomban élünk. Nemcsak ismerősök, hanem még közeli családtagok is durván össze tudnak veszni azon, hogy ki mit gondol a politikáról, egy adott társadalmi problémáról vagy épp egyházi kérdésekről. Pedig ha a legtöbbet Jézus Krisztussal foglalkoznánk, ha Róla beszélnénk – aki a szívünk közepén van – a különbségek talán elhalványulhatnának. Az imádat sem megy magától persze. Ahhoz, hogy valakit igazán szeressünk és bízzunk benne, jól meg kell ismernünk őt. Ahhoz pedig, hogy megismerjük, időt érdemes töltenünk vele. Az Istennel töltött csendességekben talán az egyik legjobb lehetőség, ha Róla gondolkodunk. Például azon, hogy mivel Isten mindig is Szentháromság volt – Atya, Fiú, Szentlélek – valójában mindig is kapcsolatban létezett. Nem azért teremtette ezt a világot, mert unatkozott vagy magányos lett volna. Sokkal inkább azért, hogy az embert is bevonja […]

The post #csakegygondolat – Mi határoz meg igazán? appeared first on 777.

Hogyan tervezzünk Istennel? – 7 fontos gondolat a célkitűzésekhez

2024, January 12 - 3:34du

Mi kell ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat? Bátorság, kitartás vagy épp tudatosság? Mit tanulhatunk a kudarcokból? Egyáltalán mennyire merünk tervezni, és ha elindulunk egy úton, vajon rá tudunk-e hagyatkozni az isteni gondviselésre? Az Agapé című műsor erről szó adásából gyűjtüttönk 7 fontos gondolatot.  1.„Fontos, hogy az Égi Rendező tervei összhangban legyenek az én terveimmel. Nem kell elkeseredni, ha nem az én rendezésem valósul meg. Én nagyon impulzív ember vagyok, mindig rengeteg ötletem van, hogy mit lehetne csinálni – azt kellett megtanulnom, hogy ezeket ne akarjam mind egyszerre megvalósítani, hanem tegyem be őket képzeltben a spájzba. És amihez az Égi Rendező hozzáadja a puzzle-darabokat, azt fogom megvalósítani.” (Sterczer Hilda mentálhigiénés szakember, hegymászó) 2. „Amellett, hogy haladunk a távoli célok felé és ezért küzdünk, dolgozunk, az is fontos, hogy benne legyünk az itt és most-ban. Ha valakinek év elején van egy hosszú listája a céljairól, annak érdemes azt is mellé írni, mitől fogja magát jól érezni a jelenben addig is, amíg ezeket el nem éri.” (Vanek Ákos világkupa-győztes triatlonista, mentős) 3. „Sokszor a sikert azért nem engedjük meg magunknak, mert nem hisszük el, hogy sikerülhet vagy nem tudjuk, hogy aztán azzal a sikerrel mit fogunk kezdeni, mert körülöttünk még senki nem […]

The post Hogyan tervezzünk Istennel? – 7 fontos gondolat a célkitűzésekhez appeared first on 777.

A gyermeki hit megjelenése egyetlen rövid videóban

2024, January 12 - 11:27de

Egy nagyon szép és megható videó került fel nemrég a közösségi médiába, ahol egy kislány odabújik a Jézus szoborhoz, megöleli és megsimogatja. Néha egy ilyen pillanat is elég, hogy ráébresszen, milyen egyszerűen is megélhetjük a hitünket. Nemrég került fel a közösségi médiára egy videó, amelyben egy kislány egy Jézust ábrázoló szobor karjaiban látható. Ez egy olyan pillanat, amelyet érdemes újra és újra megnézni! A poszt szerint egy Rose nevű kislány megközelíti a Jézust ábrázoló szobrot, akit leguggolva ábrázoltak – tökéletes magasság a kisgyerekek számára. Ahogy odabújik hozzá, megfogja a kezét, és a szemébe néz, látszik, hogy valóban ismeri Jézust. Úgy tűnik, nemcsak abban bízik, hogy képes elérni Őt, hanem azt is érzi, hogy ez a szeretet viszonzásra talál. Ahogy a Máté 19:14-ben olvassuk, Jézus ezt mondta: „Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!” Az ilyen egyszerű és szép jelenetek arra ösztönöznek, hogy a sok felnőtt okoskodás helyett néha merjük megélni a hitünket és a Jézus iránti szeretetünket pont úgy, mint egy kisgyerek. Amikor nincsenek kérdések, csak a hit, és a bizalom, hogy az Ő szeretete feltétel nélküli.           A bejegyzés megtekintése az Instagramon         […]

The post A gyermeki hit megjelenése egyetlen rövid videóban appeared first on 777.

Hogyan tekintesz az időre?

2024, January 11 - 4:22du

Te hogy viszonyulsz az időhöz? Haragszol rá, mert elvesz dolgokat vagy hálás vagy érte, mert megadatott? Erről osztott meg nagyon szép gondolatokat a Székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia a közösségi oldalán. Nem jól bánunk az idővel, haragszunk rá, mert úgy gondoljuk elveszi tőlünk az életet. De előtte még ellát betegséggel, öregedéssel és bizonytalansággal. Ezért állunk harcban vele, mert többet szeretnénk belőle, mint amennyi megadatik. Nem tudjuk, hogy hol, mikor és hogyan, nem tudjuk, s talán jobb így. Mert ettől lesz értékes, felbecsülhetetlen, ajándék. A ma biztos, éppen ezért lássuk meg a szépet, ott ahol senki nem látja, tárjuk ki lelkünket a jónak, az igaznak, az értékesnek. Mondjuk ki azt, ami számunkra fontos, öleljük át a másikat. Helyezzünk hitet a szívünkbe. Nézzünk a szeretet szemével, lépjünk oda a másikhoz, tegyük a jót, amíg tehetjük. És igen felejtsük el a számtalan kötelességet, a megszokást, a haragot, a neheztelést. Hogy, ha időnk lejár méltón tudjunk számot adni…   Forrás: Székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia

The post Hogyan tekintesz az időre? appeared first on 777.

Lackfi János zseniális verse arról, mit kellene kukába dobnunk az életünkből

2024, January 11 - 3:54du

„Krisztusért mindent szemétnek tekintek” – szól az ige, na de mit értünk ezalatt? Mit érdemes kidobálni az életünkből, hogy legyen helye a jobbnak, a szebbnek? Erről szól Lackfi János költő remek verse. Krisztusért mindent szemétnek tekintek. Na, nem az embereket vagy a dolgokat önmagukban, hiszen akkor Istent, mint teremtőt csúfolnám meg. De például az a kapkodó igyekezetem, hogy mindenki készségesnek, szimpatikusnak, odaadónak lásson, a megfeszülés, nehogy valaki rossz véleménnyel legyen rólam – kuka. Sebeim, melyekben annyit vájkálok, jaj, én szegény szerencsétlen világárvája, mi lesz velem, de rútul megtiportak, nincs más vesztes a nap alatt, csak én – kuka. Haragom mindenféle rettenetesen fontos igazságok meggyalázása miatt, neheztelések, melyek tüzét naponta fújkálom, nehogy még valahogy kihunyjanak nekem – kuka. Húsbavágó vitáim olyan emberekkel, akik ott sincsenek, de akik véleményével sehogy sem értek egyet, ezért frappánsnál frappánsabb érvek után kutatok, hogy legyőzzem őket képzeletbeli szkanderben – kuka. A múlton való rágódás, hej, ha másképp reagáltam volna, akkor nem szégyenülök meg, ha kiállok magamért, én öröklök, ha jobban szerettek volna, nem lennék ilyen fájógép, nem ezt érdemeltem – kuka. Fantasztikus terveim és elképzeléseim a fényes jövőről, melyek mind az eget verdesik, de tudom, úgyse fogok nekilátni megvalósításuknak, csak képzelgek róluk, mint bakfis a szőke […]

The post Lackfi János zseniális verse arról, mit kellene kukába dobnunk az életünkből appeared first on 777.

„Az okoz örömet, ha Isten irgalmát megoszthatom mindenkivel” – Fábry Kornél atya

2024, January 11 - 1:43du

Nagy örömünkre a négy év kihagyás utáni első 777 OFFLINE vendége január 23-án Fábry Kornél püspök lesz, akivel a lelki évkezdésről fogunk beszélgetni, például arról, hogyan lehet elmélyülni az imaéletben. Korábban Kornél atya már volt OFFLINE-vendég, ebből a beszélgetésből gyűjtöttük össze néhány fontos gondolatát. Mesélt arról többek között, hogyan ismert rá a papi hivatásra, mit jelent az életünkben az öröm és hogyan lehet megtölteni fiatalokkal az egyházat. Fábry Kornél atya hét évvel ezelőtt már volt a 777 OFFLINE vendége, akkor a papi hivatásának felismerését is elmesélte. „A Fülöp-szigeteken volt egy ifjúsági fórum, 4 és fél millióan voltunk a nagymisén. Odajött hozzám egy püspök, és azt mondta, belőled még jó pap lesz. Akkor még azt mondtam, felejtsd el, otthon vár a kedvesem, nagycsaládot szeretnék, franciatanár leszek. Utána odajött egy brazil szemináriumi elöljáró, aki meg azt mondta, legközelebb,  remélem, egy szemináriumon találkozunk. Ezt a gondolatot is elhessegettem. Aztán jött egy kiengesztelődési este, elmentem gyónni, ott a pap szintén feltette a kérdést, hogy gondolkodtam-e már azon, hogy pap legyek. Azt mondtam, ilyen nincs, hogy ennyire csőstül jön ez. Miután hazajöttem, mindenféle emberrel találkoztam, akik rákérdeztek, hogy maga pap? Egy néninek segítettem felhúzni a „banyatankot”, mire megkérdezte: maga kispap? Elkezdtem gondolkodni, hogy ez nem […]

The post „Az okoz örömet, ha Isten irgalmát megoszthatom mindenkivel” – Fábry Kornél atya appeared first on 777.

Jelentősen nőtt a Bibliát olvasók száma 2023-ban

2024, January 11 - 10:04de

A Biblia használata és telepítése minden eddiginél nagyobb mértékben nőtt 2023-ban, összesen 100 millió eszközzel – derül ki a YouVersion nevű alkalmazás tavalyi kimutatásából. Az év minden egyes hónapja a YouVersion 15 éves történetében a legmagasabb felhasználási hónapok közé tartozott, mind a letöltések, mind a napi használat tekintetében – számolt be az Evagelical Focus és az Axióma. A Biblia letöltéseinek száma több mint 100 millió eszközzel nőtt, megdöntve a korábbi, 2020-as rekordot, amely egy év alatt 76 millió telepítést jelentett. Eközben a napi Biblia-használat 20%-kal nőtt 2022-höz képest, ami azt jelenti, hogy körülbelül 12 millió ember foglalkozik naponta a Bibliával – és ez csak az online használatot mutatja. Bobby Gruenewald, a YouVersion alapítója és vezérigazgatója szerint ezek „lenyűgözően magas arányok”, amelyek nemcsak egy pillanatnyi fellendülést jelentenek, hanem valamit, ami tartós lesz. „Arra számítunk, hogy az elkövetkező években még többen fognak a Bibliával foglalkozni” – mondta. Afrika, Latin-Amerika és India: a leggyorsabb növekedés Napjainkban a YouVersion telepítések több mint 80%-a az Egyesült Államokon kívül történik, a leggyorsabb növekedés dobogósai pedig India, Afrika és Latin-Amerika. Afrikában 2023-ban többen köteleződtek el a Biblia iránt, különösen a mindennapi használatot tekintve. Az egész kontinensen 98%-kal nőtt a napi Biblia-használat az előző évhez képest, és több […]

The post Jelentősen nőtt a Bibliát olvasók száma 2023-ban appeared first on 777.

Milyen hosszú távú társadalmi következményei lehetnek az eutanázia engedélyezésének?

2024, January 10 - 6:16du

Az elmúlt hónapokban fontos társadalmi kérdéssé vált az eutanázia legalizálása, miután a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Karsai Dániel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pereskedik azért, hogy maga dönthessen élete végéről. Fontos feltennünk a kérdést, hogy vajon milyen következményei lehetnek az eutanázia bevezetésének, nem csupán az egyént, hanem az egész társadalmat nézve? Egy friss hazai kutatás szerint a magyarok 79 százaléka elfogadhatónak tartja az eutanáziát, és csak a megkérdezettek 7 százaléka ellenzi teljes mértékben, hogy az emberek saját haláluk mikéntjéről és idejéről maguk dönthessenek. Az aktív eutanázia jelenleg öt európai országban engedélyezett: Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Spanyolországban és Portugáliában. Emellett további négy európai országban engedélyezett az asszisztált öngyilkosság, amely annyiban különbözik az aktív eutanáziától, hogy az orvos csak az öngyilkossághoz szükséges eszközt biztosítja a beteg számára, az utolsó lépést a beteg hajtja végre. A keresztény álláspont ismert; az élet az Atya ajándéka, és semmilyen szenvedés nem veheti el az életben rejlő méltóságot és szépséget. Az élet urai nem mi vagyunk, hanem Isten, így az életet nem szabad elvenni sem magunktól, sem másoktól, ugyanakkor az Egyház tanítása nem kegyetlen; nem vagyunk arra kényszerítve, hogy az életet bármilyen eszközzel meghosszabbítsuk, ha az ilyen ellátást racionálisan „aránytalanul terhesnek” nevezhetjük a hasznához képest. Bár az eutanáziára […]

The post Milyen hosszú távú társadalmi következményei lehetnek az eutanázia engedélyezésének? appeared first on 777.

Imaláncot indítanak a súlyos betegségben szenvedőkért és kísérőikért

2024, January 10 - 10:36de

Karsai Dániel alkotmányjogász ügye még mindig aktívan foglalkoztatja a magyar társadalmat, az eutanázia kérdése megosztja a közvéleményt. A helyzetre reagálva keresztény jogászok imalánc szervezésébe kezdtek szenvedő testvéreinkért és az őket kísérőkért; az ő felhívásukat tesszük most közzé. Kedves Keresztény Testvérünk! Napjaink hazai közvéleményét erősen foglalkoztatja és megosztja az eutanázia kérdése. Keresztény jogászok közösségeként a Keresztény Jogakadémia részéről is állást foglaltunk a kérdésben, melynek szövege itt olvasható. Jogászként ismerjük a hazai és nemzetközi szabályozást a témában, aggódva és együttérzéssel tekintünk kollégánk és sorstársai súlyos betegségére. Keresztényként a Krisztus által kinyilatkoztatott tanítás a zsinórmérték számunkra, és meggyőződésünk, hogy az élet önkéntes feladása az üdvösség elvesztésének kockázatával jár. Az emberi szenvedés értelme túlvilági kontextus nélkül nem érthető meg. Ennek megértéséhez mindenekelőtt szükség van azon alapvetések elfogadására, hogy van Isten, aki végtelenül szeret, és az evilági élet után hazavár minket. Gyakran teszik fel a kérdést az emberek: miért engedi ezt meg Isten? A szenvedés tisztítja az emberi lelket, engedi meglátni a Lényeget, ezáltal előkészíti a nagyobb kegyelem befogadására. A szenvedés misztériumának megértéséhez szilárd hitre van szükség, annak saját életünkben való viselése, vagy éppen egy szeretett személy szenvedéseinek kísérése még a mélyen hívő lélek számára is erős próbatétel. Ezért a Keresztény Jogakadémia szándéka, hogy azokat a testvéreinket, akik szenvedésben, a halál […]

The post Imaláncot indítanak a súlyos betegségben szenvedőkért és kísérőikért appeared first on 777.

Visszatér a 777 OFFLINE – Fábry Kornél atyával indítjuk az évet!

2024, January 9 - 5:43du

Nagy örömmel jelentjük be a 777 munkáját és szolgálatát követőknek, hogy négy év szünet után folytatódik a 777 OFFLINE rendezvénysorozat! A nagy visszatérés első vendége Fábry Kornél püspök atya lesz, a beszélgetés legfontosabb témája a lelki- és imaéletünk hatékony fejlesztése lesz! Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Régi álmunk és ígéretünk valósul meg azzal, hogy hosszú szünet után újra 777 OFFLINE eseményt szervezhetünk, ráadásul pont ott, ahol az egész történet elkezdődött: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ITK karán!  Hét évvel ezelőtt azért indítottuk el a 777 OFFLINE-t, hogy személyesen is találkozhassunk veletek, értékes beszélgetések szem- és fültanúi lehessünk közösen. Több mint 20 ilyen nagy eseményünk volt, ahol a hitéleti kérdésektől kezdve a párkapcsolati problémákon át az egyházzenei vitáig számtalan témát dolgoztunk fel. Most, 2024-ben ugyanilyen lelkesedéssel vágunk bele újra a 777 OFFLINE szervezésébe: szeretnénk, ha egy valódi közösségi programot hozhatnánk létre Veletek, ahol szabadon kérdezhettek, találkozhattok barátaitokkal vagy most még ismeretlen, de szimpatikus emberekkel. A 777 OFFLINE egyszerre szeretne szórakoztatni és adni mélységet, valamint annak az üzenetét hirdetni, hogy nem vagyunk egyedül a 21. században mi hívő fiatalok: sokan vagyunk, akiknek fontosak ezek az értékek, akik törekednek a hit igazságai szerint élni – még ha ez sokszor nem is megy […]

The post Visszatér a 777 OFFLINE – Fábry Kornél atyával indítjuk az évet! appeared first on 777.

Oldalak