Back to top

„Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok közénk az Igazat!” - Advent 4. vasárnapja

December 19. szombat – „Ó, Jessze gyökere”

18.00 Énekes-, előesti szentmise
Az adventi koszorú 4. gyertyájának meggyújtása

December 20. Advent 4. vasárnapja – „Ó Dávid kulcsa”

7.30 Csendes szentmise
9.00 Énekes-, diákmise
11.00 Énekes szentmise
18.00 Énekes szentmise

OLVASMÁNY 2 Sám 7, 1-5. 8b-12. 14a. 16

A szövetség ládája Mózes kora óta Isten jelenlétének jelképe volt és sátorban őrizték a pusztai vándorlás után is. Dávid templomot akar építeni számára. Ezzel kapcsolatban kapja a jövendölést a Messiásról, aki az ő családjából származik. Elküldése befejezése lesz azoknak a jótéteményeknek, amelyeket népével szemben Isten gyakorolt. Isten elővételezi irgalmát és nem Dávid érdemeit jutalmazza.

Amikor Dávid király már a házában lakott, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: ,,Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg, sátorban lakik.''
Erre Nátán ezt mondta a királynak: ,,Tedd meg mindazt, amit szándékozol, mert veled van az. Úr.''
Még azon az éjszakán történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: ,,Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Elhoztalak a legelőről, a juhok, mellől, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szereztem neked, olyat; mint a föld nagyjaié. Népemnek, Izraelnek is meghatároztam egy helyet, és oda telepítettem. Ezen a helyen lakik majd, és nem fogják többé háborgatni. A gonoszok sem szorongatják, mint kezdetben, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Azért megszabadítalak minden ellenségedtől. Azt is közli veled az Úr, hogy fölépíti (uralkodó)-házadat.
Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, fölemelem magvadból származó utódodat, és megszilárdítom királyságát. Az ő atyja leszek, ő meg a fiam lesz.
Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, és trónod mindörökké szilárd marad.«''

VÁLASZOS ZSOLTÁR 88, 2-3. 4–5. 27 és 29 6. tónus.
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! Vö. 2a. vers.

Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: + ,,Irgalmam szilárdan áll mindörökké.'' * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!

E: ,,Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak.
Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.''
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!

E: ,,Így szólít engem: Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.«
Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.''
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!

SZENTLECKE Róm 16, 25-27

Az Ószövetségi jövendölések szó szerint többnyire csak Izraelre vonatkoznak. De ezekben el volt rejtve Isten végleges szándéka, amely az evangéliumban kifejezésre jutott. Isten minden embert meghív az üdvösségre, s Pál apostol ennek az egyetemes tervnek az eszköze: a pogányokat is el akarja vezetni az Isten előtti engedelmességre.

Testvéreim! Istennek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet előtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak.
Neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Ámen.

ALLELUJA
Alleluja.
Íme, az Úrnak szolgálóleánya: * legyen nekem a te igéd szerint! Lk 1, 38 – 8 G. tónus.
Alleluja.

EVANGÉLIUM Lk 1, 26-38
Isten legnagyobb beavatkozása az emberi történelembe a Fiú megtestesülése. Az örök Fiú beleszületik az emberiség családjába, azonosítja magát vele, magára veszi az ember minden baját és örömét, de ugyanakkor reményt ad arra, hogy a földi élet az üdvösséghez vezet. A megtestesülés misztériumában Isten helyet adott Mária szabad beleegyezésének. A hitben mi is szabadon döntünk Isten akaratának elfogadása mellett.

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!'' Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta:
,,Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!
Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz,
s Jézusnak fogod őt nevezni!
Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni.
Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját.
Uralkodni fog Jákob házán mindörökké,
és uralmának soha nem lesz vége!''
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: ,,Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?'' Az angyal ezt válaszolta neki: ,,A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.''
Erre Mária így szólt: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!'' Ezután az angyal eltávozott.

Ezek az evangélium igéi.